Vasvári Vivien párja, Zsigmond
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Vasvári Vivien
- szexi fotó
- szakítás
- kapcsolat
Átlátszó bodyban fotózták Vasvári Vivient: "A legnagyobb erőd a szexualitásod"
Barbie babaként, átlátszó bodyban fotózták Vasvári Vivient. A követői odavannak a fotójáért, úgy tűnik, egyszerűen nem tudják megunni az egykori luxusfeleség szexi képeit.
- legfrissebb
- legrégebbi
Vége Vasvári Vivi kapcsolatának: "Külön utakon folytatjuk az életünket"
Vasvári Vivi és párja, Zsigmond két és fél év után úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják az életüket.
Közös fotókat mutatott Vasvári Vivien és vőlegénye
Vasvári Vivien nem panaszkodhat, hiszen ez az év nagyon szerencsésen indult a számára. Év elején kérte meg a kezét párja, Zsigmond, majd nem sokkal később kiderült, hogy első közös gyereküket várják. A pár hamarosan egybekel, előtte úgy gondolták, kicsit elszöknek a világ elől, hogy kettesben romantikázzanak és egészen New Yorkig utaztak, ahonnan Vasvári most több közös fotót is mutatott kettejükről.
Ilyen nagy már Vasvári Vivien terhes hasa - kép
Az év elején kérte meg Vasvári Vivien kezét párja, Zsigmond, akivel hamarosan egybe is kel a modell. Nem sokkal az eljegyzés után derült ki, hogy Vasvári Vivien az első közös gyereküket várja, így a házasságkötést is előrébb hozta a jegyespár. Az eddigi információk alapján májusi esküvőt terveznek és lázasan készülődnek, hogy minden olyan legyen, amilyennek megálmodták. Vasvárinak és párjának is van már előző kapcsolataiból két-két gyereke, a közös babát pedig szeptemberre várják. Vasvári most egy friss fotón megmutatta, hogy milyen nagyot nőtt már a terhes hasa, amit eddig ügyesen el tudott rejteni a fotóin.
Ilyen nagy már Vasvári Vivien terhes hasa - kép
Mint azt korábban írtuk, harmadik gyerekével várandós Vasvári Vivien, aki épp esküvőre készül párjával, Zsigmonddal. A jegyespárnak nagy meglepetést okozott a kisbaba érkezése, ezért kénytelenek voltak előrébb hozni az esküvőjük dátumát is, így a modell gőzerővel készül a nagy napra. A babáról egyelőre többet nem árultak el, csak annyit, hogy szeptemberben érkezik. Vasvári Vivien most megmutatta, hogy milyen nagyot nőtt a terhes hasa az elmúlt időszakban.
- 1