vasút
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MÁV
- vonat
- közlekedés
- baleset
- gazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Síntörés miatti késések a Budapest-Cegléd vasútvonalon
- címkék:
- Nyugati pályaudvar
- vasút
- menetrend
- MÁV
- Címkefelhő »
Szerdára helyreállt a vasúti közlekedés az országban
Ismét menetrend szerint közlekednek a vonatok, valamennyi járat elindult szerda reggel. Késések is csak a nemzetközi járatoknál fordulhatnak elő a MÁV szóvivője szerint. A VDSZSZ hétfőn jelentette be, hogy felfüggeszti a sztrájkot.
Vasutassztrájk korlátok nélkül
// A vasútnál a munkaadó és a munkavállaló úgy szegheti meg a sztrájkra vonatkozó jogszabályokat, hogy annak egyikükre nézve sincsen következménye. //
További tárgyalásoktól függ a karácsonyi vasúti menetrend
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint nem jutottak előre érdemi kérdésben a munkáltatóval folytatott eddigi egyeztetéseken, a szakszervezet továbbra sem enged két fő követeléséből. Vasárnap este Budapesten csak a Keleti pályaudvaron nem volt vonatközlekedés, a Nyugati pályaudvar és a Déli pályaudvar működött. Napközben a vonatok 25-30 százaléka járt. A MÁV szerint, ha vasárnap megállapodás születne a még elégséges szolgáltatásról, akkor kedden ez alapján közlekedhetnének a vonatok. A karácsonyi menetrend a további tárgyalásoktól függ.
Karácsonykor is folytathatják a sztrájkot a vasutasok
Kilátásba helyezték a vasutasok, hogy - eddig ígéreteikkel szemben - karácsonykor is folytatják a sztrájkot. Ezt Gaskó István szakszervezeti vezető az érdekszervezet elleni politikai támadásokkal magyarázta. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem sokkal korábban azt mondta: a vasutasok zsarolási potenciáljukat felhasználva előnyöket akarnak kicsikarni, miközben bizonytalanná teszik az ország közlekedését. Pénteken is kiszámíthatatlanul jártak a vonatok.
Csütörtökön sem ér véget a vasutassztrájk
Csütörtökön is folytatódik a vasutasok sztrájkja, mert a szakszervezet megint nem tudott megegyezni a MÁV képviselőivel. A Déli pályaudvar ismét működik, miután a nappalos műszakváltás után némileg javult a vasúti közlekedés. Szegeden, Pécsen és több más városban viszont teljesen bizonytalanul járnak a vonatok. A MÁV-nak a sztrájk napi százmilliós veszteséget okoz, az ombudsman a közlekedési miniszter segítségét kéri, hogy az utasok jogai ne sérüljenek.
Országszerte üresek a pályaudvarok a sztrájk miatt
Szerdán sem jár a vonatok nagy része az országban a vasutasok vasárnap óta tartó sztrájkja miatt. A budapesti főpályaudvarok közül reggel egy sem üzemelt, és a vidéki nagyvárosokba is csak elvétve érkezett egy-egy vonat. Egyes pályaudvarokon szinte mindenki sztrájkol, máshol dolgoznának, de nem érkezik szerelvény. Mivel megegyezés nincs, a sztrájk még sokáig eltarthat, de a szakszervezet ígérete szerint karácsonykor teljes üzemben járnak majd a vonatok. Országos körkép.
Szerdán is sztrájkolnak a vasutasok
Folytatódik a vasutassztrájk, miután kedden sem született megállapodás a VDSZSZ és a MÁV közt. Az álláspontok már régen megmerevedtek, amit tovább erősített a pénzügyminiszter, aki kijelentette, nincs alapja a szakszervezet követelésének. Bár a MÁV szerint csak kevesen sztrájkolnak, a vasúti közlekedés továbbra is kiszámíthatatlan.
Kudarcba fulladtak a tárgyalások, folytatódik a sztrájk
Súlyos zavarokat okoz a vasúti közlekedésben az egyik szakszervezet által meghirdetett sztrájk, a MÁV szerint gyakorlatilag a belföldi gyors- és IC közlekedés megszűnt. A vasúttársaság szerint a reggeli műszakváltás után javult a helyzet, több járat közlekedik, a Keleti és a Nugyati pályaudvarok pedig már fogadnak vonatokat. A VDSZSZ és MÁV a délutáni tárgyaláson nem jutott dülőre, így az országos sztrájk várhatóan tovább folytatódik.