Vasas

címke rss

Böde volt megint a Paks nyerőembere, egyre kilátástalanabb helyzetben a Vasas

Sport2023.03.19, 15:47

A labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnap délutáni meccsén az utolsó Vasas 3-2-re kapott ki hazai pályán a Pakstól. A vendégek Hahn János góljával szereztek vezetést, majd a fordulás után csereként beállt Böde Dániel duplázott. Az angyalföldiek későn ébredtek, ugyanis Holender hajrában szerzett szerencsés találatával és Berecz Zsombor góljával csak kozmetikázni tudtak az eredményen, így Kondás Elemér csapata sorozatban harmadszor kapott ki, míg a Paks feljött a tabella harmadik helyére.

Hiába zavarták el a három bűnbakot, a Vasas továbbra is kilátástalan helyzetben van

Sport2023.03.12, 16:08

A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában az újonc Kecskemét 2-0-ra legyőzte az utolsó Vasast a Széktói stadionban.

Megszólalt a három kirúgott focistával kapcsolatban a Vasas edzője

Sport2023.03.08, 13:29

Amint arról korábban már beszámoltunk, a Vasas kedden három futballistát is kitett az első csapat keretéből. Mindezt most az angyalföldi együttes vezetőedzője, Kondás Elemér is megerősítette a hírt a klub honlapján.

Hosszú Katinka előkerült, a Liu testvérek kockáztattak, gyászol a magyar foci

Sport2023.03.08, 07:26

Kedden sem unatkoztak a sport szerelmesei, bőven akadtak érdekességek ezen a napon is. Mutatjuk a legérdekesebb híreket a hét második napjáról!

Három focistát elzavart az első csapattól a Vasas

Sport2023.03.08, 14:40

Sajtóhírek szerint három futballista is kikerült a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas első csapatának keretéből.

Nem engedték ki a kórházból a Vasas fejsérülést szenvedett focistáját

Sport2023.03.02, 20:26

A Vasas csatára, Novothny Soma ijesztő fejsérülést szenvedett a Paks elleni Magyar Kupa-negyeddöntőben és egyelőre nem engedték ki a kórházból.

Böde tényleg visszatért, de a Vasas kapusa volt a hős Pakson

Sport2023.03.01, 22:09

A Vasas bejutott a legjobb négy közé a labdarúgó MOL Magyar Kupában, miután szerda este 3-2-re nyert Pakson. Kondás Elemér csapata negyedóra után már két góllal vezetett, az atomvárosiak aztán még az első félidőben szépítettek. A fordulás után tovább növelték előnyüket az angyalföldieknek, de a csereként beállt Böde Dániel ismét visszahozta a meccsbe a hazaiakat. Az egyenlítés azonban nem jött össze, elsősorban a Vasas kapusának elképesztő bravúrjai miatt.

A Vasas edzője kiborult a bírókra: "Visszanézem az elvett góljainkat, bár nem sok értelme van"

Sport2023.02.26, 10:23

Az utolsó helyen álló Vasas hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott szombaton az idén továbbra is veretlen Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában. A fővársi csapat vezetőedzője, Kondás Elemér a két érvénytelenített gólról is szót ejtett.

Videóbírós bohóckodás, szerencsétlen öngól és dráma a Vasas meccsén

Sport2023.02.25, 22:43

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 21. fordulójának szombati játéknapján a Vasas hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el az előző szezonban ezüstérmes Kisvárda ellen. Az angyalföldi csapat Hidi Patrik szép góljával szerzett vezetést, majd éppen az ő kezezése miatt hosszas videóbírózás után megítélt tizenegyessel egyenlítettek a vendégek. A fordulás után úgy tűnt, óriási potyagóllal szerez újra vezetést a házigazda, ezzel szemben Hegedűs öngóljával fordított a Kisvárda. A 90. percben végül Feczesin Róbert mentett pontot. A döntetlen ellenére Kondás Elemér csapata továbbra is utolsó helyen áll az NB I-ben.

A Vasas edzője sem magában keresi a hibát, a játékosait szidta

Sport2023.02.19, 18:46

Az utolsó helyen álló Vasas gólnélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának vasárnapi játéknapján. A meccs után a ZTE edzője, Ricardo Moniz sem volt elégedett, ahogy a Vasas trénere, Kondás Elemér sem. Utóbbi durván kritizálta is az egyik játékosát. 

Moniz magyarázkodik: fegyelmi hibát követett el a büntetőt hibázó játékos

Sport2023.02.19, 17:27

Az utolsó helyen álló Vasas gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának vasárnapi játéknapján. A találkozó után a főszereplők értékelték a látottakat.

Képtelen nyerni, tovább száguld az NB II felé a Vasas

Sport2023.02.19, 17:04

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 20. fordulójának vasárnapi játéknapján a Zalaegerszeg hazai pályán gólnélküli döntetlent játszott a Vasas ellen. 

Dráma Zalaegerszegen: kimaradt a nagyon rosszul rúgott büntető

Sport2023.02.19, 16:53

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 20. fordulójának vasárnapi játéknapján a ZTE játékosa, Mocsi Attila nagy lehetőséget hagyott ki a Vasas ellen, ugyanis nagyon rosszul lőtte a büntetőt, ami így ki is maradt.

Borzalmas ügyetlenség: a Vasas és az Újpest focistája sem tudott gólt rúgni az üres kapuba - videó

Sport2023.02.12, 20:35

A labdarúgó NB I 19. fordulójának kiesési rangadóján az Újpest idegenben 1-0-ra legyőzte a Vasast. A meccsen egynél több gól is eshetett volna, de mindkét csapat kihagyott egy-egy óriási helyzetet.

Menekül az Újpest, egyre reménytelenebb helyzetben a Vasas

Sport2023.02.12, 19:44

A labdarúgó NB I 19. fordulójában az Újpest 1-0-ra legyőzte az utolsó helyezett Vasast az Illovszky Rudolf Stadionban.

A Vasas jutott nyolc közé a Magyar Kupában a kiesőjelöltek meccsén

Sport2023.02.07, 21:09

Két, a bajnokságban egyelőre szenvedő csapat, a Vasas és a Budapest Honvéd találkozott kedd este a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, és a hazai pályán szereplő Vasas 2-0-ra nyerni tudott.

Vasas, Újpest, Honvéd: Borzalom és rémálom az NB I-ben

Sport2023.02.07, 05:59

Három nagy múltú, patinás fővárosi futballcsapat, az Újpest FC, a Vasas FC és a Budapest Honvéd is óriási bajban van, amikor már túl vagyunk NB I szezonjának a felén. Ez a három csapat áll ugyanis a tabella végén, és, alighanem ketten közülük a szezon végén elbúcsúznak az élvonaltól. Hiába az edzőváltások az egyik, hiába a stabil háttér a másik, vagy éppen a kitartó menekülés az összeomlás elől a harmadik klubnál, nagyon úgy néz ki, hogy az idei tavasz vízválasztó lesz a három nagy fővárosi klub életében.

Továbbra is nagy bajban a Vasas

Sport2023.02.03, 22:10

A labdarúgó NB I 18. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Vasas ellen. Az angyalföldi csapat már három forduló óta veretlen, de még mindig kieső helyen áll.

Elképesztően nevetséges potyagólt kapott a Vasas a Puskás Akadémia ellen - videó

Sport2023.02.03, 22:30

A labdarúgó NB I 18. fordulójának nyitómeccsén a Puskás Akadémia a Vasast fogadta a felcsúti Pancho Arénában. A hazai csapat a 13. percben egy bohózatba illő góllal szerzett vezetést.

Két és fél éve pokol az élete: a mostani lehet az utolsó esélye a visszatérésre a magyar válogatott focistának

Sport2023.01.30, 15:04

Vida Máté, hatszoros válogatott labdarúgó két és fél éve küszködik sérüléseivel, ezért szerinte a mostani lehet az utolsó esélye a visszatérésre.

Sztanyiszlav Csercseszov: Egyik csapat sem fog megajándékozni minket

Sport2023.01.28, 22:22

A Ferencváros az NB I 17. fordulójában gól nélküli döntetlent játszott az utolsó helyezett Vasas ellen a Groupama Arénában. A mérkőzés után a Fradi orosz edzője, Sztanyiszlav Csercseszov értékelte a látottakat.

Hatalmas szerencséje volt a tökutolsó Vasasnak a Fradi ellen

Sport2023.01.28, 21:41

A magyar bajnokság 17. fordulójában a bajnoki címvédő Ferencváros a Vasast fogadta a Groupama Arénában. A gólnélküli első félidő után a második félidőt végigtámadta a Fradi, de nem tudott betalálni az angyalföldi csapat kapujába. A mérkőzés döntetlennel zárult.

Elképesztő történetet osztott meg Peléről a Vasas legendás focistája

Sport2023.01.01, 20:56

Kenderesi István a Vasas színeiben kétszer lépett pályára a csütörtökön meghalt Pelével szemben, így 1967-ben és 1968-ban testközelből tapasztalta meg a brazil legenda zsenialitását.

A nap tippelője: Kondás Elemér elmondta, mit vár a vb-ezüstérmestől és a spanyoloktól

Sport2022.11.23, 07:18

A 2022-es katari labdarúgó-vb negyedik játéknapja előtt a Vasas edzője, Kondás Elemér tippelt a szerdai mérkőzésekre.

Mészöly Kálmán legyőzte a koronavírust

Life.hu2022.11.16, 11:20

A legendás futballistát a Szent János Kórház Covid-részlegéről a belgyógyászatra helyezték át. 

A Vasas az őszi szezon utolsó meccsén legyőzte a Mezőkövesdet

Sport2022.11.13, 20:11

A sereghajtó Vasas otthon 1-0-ra legyőzte a Mezőkövesdet a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának, valamint az őszi idény zárómérkőzésén, vasárnap.

Menekül a felelősség elől, saját focistáit szidta Kondás Elemér a Vasas újabb veresége után - videó

Sport2022.11.11, 10:40

A labdarúgó NB I sereghajtója, a Vasas csütörtök este 2-0-ra kikapott a Budapest Honvédtól a Bozsik Arénában, így egyre nehezebb helyzetben van. A mérkőzés utáni nyilatkozatában az angyalföldiek edzője, Kondás Elemér nem kímélte a játékosokat.

Megmenekült az újabb szégyentől a Honvéd, egyre kilátástalanabb helyzetben a Vasas

Sport2022.11.10, 21:08

A labdarúgó NB I 15. fordulójában a Budapest Honvéd az utolsó percekben szerzett két gólt, így 2-0-ra nyert a Vasas elleni kiesési rangadón a Bozsik Arénában.

Betelt a pohár a Honvéd-szurkolóknál, tüntetnek a következő meccsen

Sport2022.11.07, 22:09

A csapat évek óta tartó mélyrepülése miatt a Budapest Honvéd szurkolói a távolmaradásukkal fognak tüntetni a vezetőség ellen a csütörtöki Vasas elleni NB I-es mérkőzésen.

Borzalmas állapotban az Újpest, a Vasas és a Honvéd

Sport2022.11.07, 18:36

Míg a Fradi az OTP Bank Liga mellett az Európa-ligában is csodát csinál, addig a többi fővárosi klub az NB I tabellájának utolsó három helyén állva a múltjához méltatlan eredményekkel teszi nevetségessé magát. A hétvégi bajnoki fordulóban a Vasas hazai pályán kapott ki 3-0-ra a Debrecentől, a Paks 5-0-ra ütötte ki a Honvédot, míg az Újpest a Zalaegerszegen kapott ki. Az Újpest borzalmas szereplése többé-kevésbé érthető, hiszen nincs rend a belga tulajdonos körül, de a Honvéd és a Vasas kudarcsorozatára nincs magyarázat.

Dzsudzsák csapata megalázta a tökutolsó Vasast

Sport2022.11.06, 17:08

A magyar labdarúgó bajnokság 14. fordulójában a Vasas hazai pályán fogadta a Debrecen csapatát. Az első félidőben Dzsudzsák óriási szabadrúgásgólja után Szécsi és Babunszki is betalált a fővárosiak kapujába. A második félidőben a Vasas hiába támadott, nem sikerült gólt szereznie. A Debrecen első idegenbeli győzelmét szerezte a szezonban.

Új hírek érkeztek a kórházba került Mészöly Kálmánról

Sport2022.11.03, 15:49

A János Kórház belgyógyászati osztályán ápolják a Vasas ikonját, Mészöly Kálmánt, aki kritikus állapotban került kórházba. Mészöly Géza, a Szőke Szikla fia a Borsnak elmondta, hogyan került édesapja kórházba és beszélt a jelenlegi egészségi állapotáról is.

Otthon kapott ki a BEAC a Vasastól a női kosár NB I-ben

Sport2022.11.02, 19:35

A Vasas Akadémia nyert az ELTE BEAC ellen a női kosárlabda NB I fővárosi összecsapásán: a szerdai játéknap egyetlen meccsén a vendégek 12 ponttal diadalmaskodtak, a negyedik negyedben mutatott hatékonyabb játékuknak köszönhetően.

Továbbra is megállíthatatlan az NB I meglepetéscsapata

Sport2022.10.21, 22:14

A labdarúgó NB I 12. fordulójának nyitómérkőzésén a Kecskemét 2-1-re legyőzte a Vasast az Illovszky Rudolf Stadionban.

Elképesztő szóló: egy hétéves kisfiú is gólt szerzett a MOL Fehérvár ellen - videó

Sport2022.10.16, 13:34

Az eddig nyeretlen Vasas 2-0-ra legyőzte a több mint húsz percen át emberhátrányban futballozó, vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés második félideje előtt is történt egy sokéig emlékezetes pillanat, ugyanis egy hétéves kisfiú, Fodor Beni tört kapura a kezdőrúgást követően.

Kondás Elemér: Ez a győzelem pont úgy kellett, mint tanyára a villany

Sport2022.10.15, 22:31

Az újonc Vasas hazai pályán legyőzte a több mint húsz percen át emberhátrányban játszó MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában, ezzel a fővárosiak megszerezték idénybeli első győzelműket és elmozdultak a kiesőzónából. A mérkőzés után érthetően elégedetten nyilatkozott a csapat vezetőedzője, Kondás Elemér.

Újabb összeomlás: most az utolsótól kapott ki a Fehérvár

Sport2022.10.15, 21:52

A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Vasas az Illovszky Rudolf Stadionban 2-0-ra nyert a MOL Fehérvár ellen, ezzel megszerezte első győzelmét a 2022/2023-as szezonban.

Így szidta saját játékosait Kondás Elemér

Sport2022.10.08, 19:22

A Vasas 2-0-ra kikapott a Kisvárda otthonában az NB I 10. fordulójában, így továbbra is nyeretlenül áll kieső helyen. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Kondás Elemér vezetőedző nem kímélte a játékosait.

Egyre borzalmasabb helyzetben a Vasas

Sport2022.10.08, 19:06

A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Kisvárda 2-0-ra nyert a Vasas ellen a Várkerti Stadionban. Az angyalföldi csapat több mint egy félidőt emberhátrányban játszott és továbbra is nehéz helyzetben van: nyeretlenül áll kieső helyen.

Ezzel a döbbenetes öngóllal szerzett vezetést a Kisvárda a Vasas ellen - videó

Sport2022.10.08, 18:19

A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Kisvárda a Várkerti Stadionban fogadta a Vasast. A hazaiak egy egészen elképesztő öngóllal szereztek vezetést a 16. percben.

Hihetetlen szerencsétlenkedés: a nyeretlen Vasasnál az üres kaput is képtelenek eltalálni - videó

Sport2022.10.02, 13:36

A Vasas a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában sem tudta megszerezni első győzelmét, mivel házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeggel szombaton. A hazai csapat játékosa, Hinora Kristóf eldönthette volna a meccset, de üres kapura sem tudott betalálni.

Borzalmas helyzetben továbbra is a Vasas

Sport2022.10.01, 21:32

A labdarúgó NB I 9. fordulójában a Vasas hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeg ellen.

Meghalt a legendás magyar focikapus

Sport2022.09.13, 09:20

Meghalt Varga László, a Vasas korábbi kapusa, aki az angyalföldi labdarúgás aranykorában, 1962 és 1969 között képviselte a klubot.

Először nyert az Újpest, összeomlott a Vasas

Sport2022.09.11, 22:05

A labdarúgó NB I 8. fordulójának zárómérkőzésén az Újpest 2-1-re nyert a Vasas ellen a Szusza Ferenc Stadionban, így elmozdult az utolsó helyről.

Itt van a Vasas új edzője

Sport2022.09.06, 12:43

Kuttor Attila kedden távozott a labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Vasas FC vezetőedzői posztjáról. Az angyalföldi csapat délutáni edzését már Kondás Elemér tartja. A Vasas hivatalosan is bejelntette az edző érzkezését. 

A Vasast is magabiztosan legyőzte a Fradi

Sport2022.08.31, 22:26

A labdarúgó NB I 6. fordulójában a címvédő Ferencváros 1-0-ra győzött az újonc Vasas otthonában.

Megint nem tudott nyerni a Vasas az NB I-ben

Sport2022.08.27, 17:38

Az újonc Vasas szombaton a Mezőkövesd otthonába látogatott, ahol 1-1-es döntetlent ért el. Az angyalföldi csapat Holender Filip góljával szerzett vezetést, de Róbert Pillár még a szünet előtt egyenlített és a második félidőben már nem is változott az eredmény. Így Kuttor Attila együttese öt forduló után még nyeretlen az NB I-ben.

A Honvéd nyerte a kapushibák meccsét

Sport2022.08.21, 22:11

Az NB I vasárnap esti meccsén a Vasas a Budapest Honvéd csapatát fogadta, és 2-1-re nyert a Honvéd, amely első győzelmét aratta ebben a bajnokságban.

Két tapasztalt focistáját is kidobta keretéből a Vasas

Sport2022.08.15, 11:52

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Vasas két játékosát is a második csapathoz küldte, ráadásul Feczesin Róbertet meg kellett műteni, így Kuttor Attila nincs könnyű helyzetben.