Vasas

címke rss

A magyar klubfutball semmit nem lépett elõre

Sport2017.07.22, 16:15

Hiába az évekkel ezelõtti hangzatos nyilatkozatok, melyek szerint két-három magyar csapat is folyamatosan nemzetközi kupasorozatok fõtábláira ácsingózik, az indulók háromnegyede ismét elvérzett már a selejtezõk júliusi szakaszában. Kínos kiesések és bravúr nélkül lehozott évek: ez a magyar klubfoci elmúlt néhány esztendeje. A növekvõ anyagi lehetõségeket eddig semmilyen komolyan vehetõ eredmény nem kísérte. Kiesett a Vasas, a Budapest Honvéd és a Ferencváros is, és valószínûsíthetõ, hogy szeptemberre megint nem marad egy magyar legény sem a gáton. Pedig a feladat nem lehetetlen.

A Vasas és a Vidi is pontokat vesztett a nyitófordulóban

Sport2017.07.16, 19:25

A Diósgyõr 2-0-ra nyert a Vasas vendégeként a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, míg a Videoton 1-1-es döntetlent játszott a vendég Balmaz Kamilla Gyógyfürdõ együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjának nyitófordulójában.

Nem szabályos, de áldását adta rá az MLSZ

Sport2017.07.12, 18:05

Az MLSZ, részben szemet hunyva sajátt szabályainak be nem tartása fölött, engedélyezte, hogy a hétvégén rajtoló NB I-es szezonban az Újpest és a Vasas is a Szusza Ferenc Stadionban játssza hazai találkozóit.

Megmagyarázhatatlan a Vasas totális összeomlása

Sport2017.07.10, 17:24

A Ferencváros és a Videoton továbbjutott, a Vasas viszont elvérzett a labdarúgó Európa Liga selejtezõ elsõ fordulójában. A Vasas totális összeomlása azért is megmagyarázhatatlan, mert az elsõ, idegenbeli mérkõzés 85. percében 3-1-re az angyalföldi csapat vezetett a Beitar Jeruzsálem ellen. A Szpíker Korner 24. részében Gundel Takács Gábor Hegedûs Henrikkel, az MLSZ kommunikációs munkatársával és Koppányi Gergely labdarúgó szakíróval kutatta az okokat és elemezte a helyzetet.

Rutintalanság okozta a Vasas vesztét

Sport2017.07.07, 05:57

Fiatalság, bolondság - tartja a mondás, s bár a Vasas ifjú játékosai aligha tréfálkozni futottak ki tegnap este a Szusza Ferenc Stadion gyepére, a csapat kapusa, a három bekapott gól ellenére a mezõny legjobbjának bizonyuló Nagy Gergely szerint mégis bohózatba illõ gólt kaptak a tízedik percben, ami megpecsételte a sorsukat.

Nem tudott felállni az izraeli pofon után a Vasas

Sport2017.07.06, 22:39

Az elképesztõ, idegenbeli mérkõzés után az volt a kérdés, a Vasas mennyire tudott magához térni a kinti sokk után. Mint ismeretes a magyar csapat a 87. percben még 3-1-re vezetett Izraelben, majd a vége 4-3 lett, nem ide.

Kõkemény kupameccs vár a Fradira Rigában

Sport2017.07.06, 10:23

Csütörtökön az Európa Liga-selejtezõ elsõ fordulójának visszavágóival folytatódnak az európai kupaküzdelmek. A Ferencváros kétgólos elõnnyel utazik Lettországba, de Thomas Doll vezetedzõ így is nehéz meccsre számít, míg Michael Oenning szerint a Vasas helyzete úgy sem reménytelen, hogy a párharc elsõ meccsét 4-3-ra elveszítette a Beitar Jeruzsálem ellen.

Cseh válogatott focista érkezett Angyalföldre

Sport2017.07.05, 20:06

Az NB I-es labdarúgó-bajnokságban szereplõ Vasas FC a hivatalos honlapján jelentette be, hároméves szerzõdést kötött a négyszeres cseh válogatott védõvel, Jan Simunekkel. A 30 éves belsõ védõ a cseh Dukla Praha csapatától érkezett Angyalföldre.

A Vasas elítéli a gyanúsítgatást

Sport2017.07.02, 11:47

A Vasas FC közleményben reagált azokra a hangokra, amelyek szerint sportfogadási csalás állt a Beitar Jeruzsálem otthonában született 4-3-as vereség hátterében. A klub kimondottan Somogyi Zsoltnak, a Nemzeti Sport újságírójának címezte reakcióját, aki Gyanú címû jegyzetében az utolsó öt percben bekapott három góllal kapcsolatban azt írta: „hacsak nem ez volt a szándék”.

Hevesen reagált a Vasas focistája a bundavádakra

Sport2017.07.02, 11:48

Nevetségesnek tartja a bundavádakat Remili Mohamed, a Vasas csatára, miután csapata 3-1-es vezetésrõl kapott ki 4-3-ra a Beitar Jeruzsálem otthonában az Európa Liga elsõ selejtezõkörének elsõ mérkõzésén.

Bundát és csalást szimatolnak, pedig csak rutintalan volt a Vasas

Sport2017.06.30, 12:42

A Beitar Jeruzsálem-Vasas (4-3) labdarúgó Európa Liga selejtezõ elsõ mérkõzését azért is nevezhetjük tragikusnak, mert a lefújás utáni elsõ pillanatokban a következõ három szó jutott szinte valamennyi futballszurkoló eszébe: odds, fogadások, bunda. Eljutottunk tehát oda, hogy egy váratlan és nagy fordulatokat hozó focimeccs kapcsán nem arról beszélünk, hogy sportszakmailag ez miként eshetett meg, hanem arról, hogy kik állhattak annak a hátterében, hogy egy EL-selejtezõn öt perc alatt három gólt lõ egy olyan csapat, amely a 87. percben hazai pályán kétgólos hátrányban volt.

EL: magabiztos Fradi-gyõzelem, végzetes rövidzárlat a Vasasnál

Sport2017.06.29, 21:14

A Ferencváros hazai pályán Varga Roland duplájával 2-0-ra verte a lett Jelgavát, a Vasas pedig két góllal vezetett a Beitar Jeruzsálem otthonában, az izraeliek azonban fordítottak, és 4-3-ra nyertek  az Európa Liga-selejtezõ elsõ körének elsõ mérkõzésén.

Mindhárom magyar csapat Európa Liga-meccse látható lesz

Sport2017.06.27, 14:14

Három magyar csapat kezdi meg nemzetközi kupaszereplését csütörtökön.

"Kicsi a világ, szerencsénk van" - a Beitar edzõje a Vasasról

Sport2017.06.23, 12:39

A Vasas múlt vasárnap, Telkiben 2-1-re legyõzte edzõmeccsen a Beitar Jerusalemet, majd másnap kiderült: az NB I bronzérmesét az Európa Liga elsõ selejtezõkörében épp a megvert izraeli csapattal sorsolták össze. A DIGI Sport híradója a Ferencváros-Beitar (1-0) meccs után kérdezte az esélyekrõl a vendégek edzõjét és az egyik játékosát, illetve a volt jeruzsálemi légiós Sallói Istvánt.

Leleplezték a Barca magyar legendájáról elnevezett park alapkövét

Sport2017.06.22, 15:30

Ünnepélyesen leleplezték a Kubala Lászlóról, az 1950-es évek világklasszis labdarúgójáról, az FC Barcelona néhai játékosáról elnevezett park "alapkövét" Budapest XIII. kerületében, a Vasas Sport Club Fáy utcai sporttelepe mögött, a Tahi utca és a Rákos-patak közötti területen, csütörtökön.

Ezt a bombagólt többször is meg fogja nézni

Sport2017.06.22, 09:50

Vida Máté gólja is kellett, hogy a Vasas 0-3-ról felállva 4-3-ra nyerjen a Sturm Graz elleni felkészülési meccsen. Ezt többször is meg fogja nézni.

Az európai vizsgán már júniusban osztályozzák az NB I-et

Sport2017.06.22, 06:17

Június 29-én megkezdik szereplésüket az Európa Ligában érdekelt magyar csapatok. A Videoton a máltai Balzan FC ellen kezd Felcsúton, az angyalföldiek a Beitar Jerusalem otthonában nyitnak, míg a zöld-fehérek a Groupama Arénában fogadják elõször a lett FK Jelgavát. A rövid pihenõ után gõzerõvel készülnek az együttesek, ám nincs sok idõ, hamarosan ismét beárazódik az NB I.

A Vasas zárt kapus meccsel kezdi az Európa Ligát

Sport2017.06.20, 15:52

Zárt kapuk mögött rendezik a Beitar Jeruzsálem-Vasas FC mérkõzést a labdarúgó Európa Liga selejtezõjének elsõ fordulójában.

Lett ellenfél ellen kezd a Fradi az Európa Ligában

Sport2017.06.19, 15:21

Az Európa Liga selejtezõinek elsõ körébe kapcsolódik be a Videoton, a Vasas és a Ferencváros csapata is.

A Vasas legendája lett a Puskás Akadémia klubigazgatója

Sport2017.06.13, 19:20

Az OTP Bank Ligába feljutó Puskás Akadémia FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a jövõben Komjáti András lesz a felcsúti csapat klubigazgatója. Feladata lesz az elsõ csapat ügyeinek intézése, a folyamatban lévõ igazolások bonyolítása, orvosi illetve egészségügyi stáb kialakítása.

Visszavonult a Vasas veterán csatára

Sport2017.06.02, 21:22

Befejezte profi pályafutását Ferenczi István, a Vasas labdarúgója.

Elhagyta a Vasast a válogatott védõ

Sport2017.06.02, 17:18

A dán FC Midtjylland labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 24-szeres válogatott Korcsmár Zsolt.

Van der Vaart csapattársa lett Korcsmár Zsolt

Sport2017.06.02, 13:07

A Vasas 28 éves válogatott védõje, Korcsmár Zsolt július 1-tõl dán élvonalbeli Midtjyllandnál folytatja a pályafutását.

Honvéd-Celtic? Fradi-Partizani? Tessék választani!

Sport2017.06.02, 07:45

Megint a sorsolás lesz a legizgalmasabb? A magyar klubcsapatok közül a bajnok Budapest Honvéd a Bajnokok Ligája 2. selejtezõkörében kapcsolódik be, az Európa Ligában érdekelt Videoton, Ferencváros, Vasas hármasra már az elsõ fordulóban feladat vár. Megnéztük, kik lehetnek a magyar együttesek ellenfelei Európában. Az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve igazán csoda lenne, ha egy csapatunk megérné a szeptembert, azaz csoportkörbe jutna valamelyik kupában.

Lovrencsics már nagyon szeretne hazamenni a kórházból

Sport2017.06.01, 17:01

Péntek este engedik ki a kórházból Lovrencsics Gergõt, a Ferencváros labdarúgóját, aki a szerdai Magyar Kupa-döntõn egy ütközés után eszméletlenül terült el a földön.

Elképesztõ, hogy mennyivel megúszta Lovrencsics Gergõ

Sport2017.06.01, 10:28

Sokkoló jelenet játszódott le a Ferencváros-Vasas Magyar Kupa-döntõben, ám szerencsére csak az orra tört el Lovrencsics Gergõnek.

A Fradi-szívû szerb keretbe zárta a Magyar Kupa-gyõzelmet

Sport2017.06.01, 09:15

A Ferencváros bírta jobban az idegek harcát, ezért szerda este megnyerte a 2016-2017-es Magyar Kupát, a Vasas együttesét legyõzve a fináléban, amely az 1-1-re végzõdõ rendes játékidõ és a hosszabbítás után tizenegyespárbajban dõlt el.

Tizenegyesek után zsinórban harmadszor kupagyõztes a Ferencváros

Sport2017.05.31, 22:24

A Ferencváros szerzett vezetést, majd a második félidõben gyorsan egalizált a Vasas. A hosszabbításban már a tizenegyesekre készültek a felek, a Fradi játékosai hibátlanul lõtték a büntetõket, ami kupagyõzelmet ért a zöld-fehéreknek.

Sokkoló jelenet a kupadöntõn

Sport2017.05.31, 21:52

Lovrencsics Gergõ, a Ferencváros játékosa eszméletlenül terült el a földön a Vasas elleni kupadöntõ utolsó perceiben. A játékoshoz még defibrillátort is hoztak, percekig az életéért aggódott a közönség.

Megkérdeztük a Fradi Chatbottól, nyernek-e a kupadöntõn

Sport2017.05.31, 11:14

Alig vagyunk túl az NB I bajnoki döntõjén, máris a Magyar Kupa fináléja ígér izgalmakat: szerda este eldõl, hogy a bajnoki negyedik helyezést csalódásként elkönyvelõ Ferencváros vagy a bronzérmet sikerként ünneplõ Vasas emelheti-e magasba a trófeát. 

Csarnok nélkül nemet mondott az NB I-re a Vasas

Sport2017.05.30, 20:06

Bár kiharcolta a bennmaradást, a Vasas nem vállalja az élvonalbeli indulást a férfi kosárlabda NB I következõ idényében.

A magyar klubfutball még mindig képes lázba hozni az embereket

Sport2017.05.29, 17:29

Régóta hallani, hogy a magyar sportból leginkább az õszinte beszéd hiányzik. Ennek hiányában pedig a szurkolók, az újságolvasók és a cikkszerzõk is legfeljebb találgatni tudnak. Nincs ez másképpen most sem, két nappal a labdarúgó NB I 33. fordulója és a Honvéd bajnokságának megünneplése után. Soroljuk a kérdéseket? Miért hagyja ott az aranyérmes Honvédot az edzõ, Marco Rossi? Mi történt ebben az idényben a tavalyi bajnok Ferencvárossal? Hogyan tudott az NB II-ben kikötni az MTK? Aki tudja a helyes válaszokat, írja meg nekünk. Elemzés a labdarúgó NB I 2016/17-es idényérõl.

Megkezdõdött a jegyértékesítés a Magyar Kupa-döntõre

Sport2017.05.24, 08:09

A Magyar Labdarúgó Szövetség és két résztvevõ, azaz a Ferencváros és a Vasas közösen kezdte meg jegyértékesítést a május 31-i döntõre, amelynek a Groupama Aréna ad otthont.

A City sztárja a Vasas edzõjének köszönheti a legtöbbet

Sport2017.05.22, 10:58

A Manchester City német válogatott középpályása olyan sztáredzõkkel dolgozott korábban, mint Jürgen Klopp, vagy Pep Guardiola, õ azonban mégis a Vasas trénerének, Michael Oenningnek köszönheti a legtöbbet.

Mûemlék lesz az angyalföldi legenda autójából

Sport2017.05.18, 13:26

Mûemlék lesz a Vasas legendás edzõjének, Illovszky Rudolf egykori autójából, melyet hamarosan kiállítanak a jelenleg is épülõ angyalföldi stadionban.

Visszakerült a Vasas SC sportágai közé az evezés

Sport2017.05.12, 14:28

A Vasas SC a pénteki közleményében emlékeztet rá, hogy az evezõs szakosztályt 1948-ban alapították, a nõi szakág pedig egészen 1986-ig mûködött.

Szakadékba taszíthatja a Honvéd a Mezõkövesdet

Sport2017.05.06, 06:37

Már csak négy forduló van hátra a labdarúgó NB I 2016/17-es idényébõl. Annyit máris kijelenthetünk, hogy ez a bajnokság régen látott izgalmakat tartogat. A bajnoki aranyéremért a Honvéd és a Videoton vív ádáz csatát, míg az alsóházban a már kiesett Gyirmótot még négy csapat is követheti, A Debrecen, az MTK, a Diósgyõr és a Mezõkövesd közül az egyik egészen biztosan búcsúzik az NB I-tõl a hónap végén. 

Magyar Kupa: a Vasas fél lábbal már a döntõben van

Sport2017.04.26, 20:24

A Vasas 2-0-ra legyõzte a Mezõkövesd Zsóry FC-t a Magyar Kupa elõdöntõjének elsõ mérkõzésén, ezzel nagy lépést tett a fináléba jutás felé. A másik elõdöntõben a Ferencváros 8-0-ra verte a harmadosztályú Budafokot.

Újpesten verte a Vasas a listavezetõ Honvédot

Sport2017.04.22, 22:39

A harmadik helyezett Vasas pályaválasztóként 1-0-ra legyõzte az éllovas Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 28. fordulójában, a Szusza Ferenc Stadionban.

Hamarabb visszatérhet a Vasas válogatott védõje

Sport2017.04.19, 16:32

Megfelezte Hangya Szilveszter eltiltását a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága.

Egy csendes német és egy olasz pizzériás okoz izgalmakat

Sport2017.04.18, 12:32

A labdarúgó NB I 2016/17-es idénye elõtt, de még az elsõ pár fordulót követõen is a legtöbben azt találgatták, hogy a mezõny két legnagyobb költségvetésû, egyben legbiztosabb alapokon álló csapata, a Ferencváros és a Videoton közül melyik lesz a bajnok. Többrõl, másról szó sem esett. Hat fordulóval a bajnokság befejezése elõtt a következõket jelenthetjük ki. Bajnok lehet a Videoton (a tippelõk ezt eltalálták), a Budapest Honvéd (erre nagyon kevesen gondoltak), a Vasas (rájuk aztán végképp nem tett senki), és matematikailag még a Fradi is. Ez utóbbi - mármint a címvédés - a magyar NB I utóbbi harminc évének legnagyobb szenzációja lennne. ...

Esélye sem volt a Vasasnak Békéscsabán

Sport2017.04.17, 20:56

A címvédõ Békéscsaba nyerte a nõi röplabda NB I döntõjének elsõ, hétfõi mérkõzését.

A Vasas ellen el van átkozva a Fradi a Groupama Arénában

Sport2017.04.15, 22:26

A Vasas 2-1-re legyõzte a Ferencvárost a Groupama Arénában az NB I 27. fordulójának záró mérkõzésén. Az angyalföldiek így megszilárdították a helyüket a dobogón, a Ferencvárosnak pedig már csak matematikai esélye van a címvédésre.

Kikapott a listavezetõ a Diósgyõrtõl

Sport2017.04.11, 21:45

Két mérkõzést rendeztek az elsõosztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában. A tabella éllovasa, a Honvéd 2-0-ra kapott ki a kiesés elöl menekülõ Diósgyõr ideiglenes otthonában, míg az Újpest 3-2-re verte a Vasast Kispesten.

A Vasas 9 emberrel, a 93. percben nyert Felcsúton a Vidi ellen

Sport2017.04.08, 20:19

A Vasas kilenc emberrel, Murka Benedek 93. percben szerzett góljával gyõzte le 2-1-re a találkozó elõtt még éllovas Videotont az NB I 25. fordulójának rangadóján. A mérkõzés hajrájában három piros lap is villant, ebbõl kettõt a Vasas, egyet a Videoton kapott. A Honvéd is idegenben nyert és a tabella élére állt. 

A Fradinak kedvezett a sorsolás a Magyar Kupában

Sport2017.04.07, 09:43

Pénteken reggel az M4 Sport csatornán élõben sorsolták ki a labdarúgó Magyar Kupa elõdöntõinek párosítását. 

Az Újpest nyert, de a Vasas jutott tovább

Sport2017.04.05, 22:51

Idegenben szerzett több góllal a Vasas jutott be negyedikként a labdarúgó Magyar Kupa elõdöntõjébe.

Elõnyben a Vasas az elõdöntõben

Sport2017.04.04, 20:04

A Vasas házigazdaként 3-2-re legyõzte a Nyíregyháza csapatát a nõi röplabda NB I elõdöntõjének elsõ, keddi mérkõzésén.

Nem tudott lépést tartani a Haladással a Vasas

Sport2017.03.16, 19:39

A Vasas 3-2-re kikapott a vendég Haladástól a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkõzésen. A harmadik helyen álló fõvárosiak sikerükkel pontszámban utolérhették volna a második kispestieket, így azonban maradt a hárompontos hátrányuk a Honvéddal és hatpontos az éllovas Videotonnal szemben. A találkozót eredetileg február 18-án rendezték volna, de a Szusza Ferenc Stadion talaja akkor játékra alkalmatlan volt.

Kezdõdik az új Vasas-stadion építése

Sport2017.03.16, 12:10

A Vasas Sport Club elnöke, Markovits László aláírta a Market-KÉSZ konzorciummal kötött generálkivitelezõi szerzõdést, így akár már a jövõ héten elkezdõdhet az új Illovszky Stadion építése.

Kiprich majdnem elaludt, mégis minden büntetõjét berúgta

Sport2017.03.14, 10:17

A holland Rob Maas jól ismeri a magyarokat, hiszen a Feyenoordban együtt futballozott Kiprich Józseffel, majd a Herthában Dárdai Pál és Király Gábor csapattársa is volt. Másfél hete Magyarországra vetette a sors, õt nevezték ki a Vasas Kubala Akadémia szakmai igazgatójává. A 47 éves szakember meglepõdött, amikor a tavalyi foci-Eb-n látta, hogy korábbi fõnöke, Bernd Storck vezérletével remekelnek a magyarok Franciaországban, most pedig úgy látja, hogy a magyar labdarúgás fejlõdésnek indult. Azt mondja, egy holland fiatal visszakérdez, hogy miért az a feladat az edzésen, a magyarok viszont szótlanul megcsinálják a munkát.

A Videoton nem lassít, a Vasas viszont kifulladt

Sport2017.03.11, 17:48

A Videoton hazai pályán 2-0-ra legyõzte a immár Bódog Tamás irányította DVTK-t, és saját gyõzelme mellett annak is örülhet, hogy az MTK a Hidegkuti-stadionban egy góllal legyûrte a Vasast, akik így talán ki is szálltak a bajnoki címért zajló versenyfutásból. A DVSC egyre nehezebb helyzetbe navigálja magát. 

A Vasas besétált a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában

Sport2017.02.28, 16:26

Elsõként a Vasas jutott be a legjobb nyolc közé a labdarúgó Magyar Kupában, miután a visszavágón a Szusza Ferenc Stadionban 4-0-ra verte a másodosztályú Dorog csapatát.

Nagy gyõzelmet arattak a szegedi pólósok

Archívum2017.02.18, 20:36

A Szeged simán, hét góllal gyõzött a Vasas otthonában az E.ON férfi vízilabda ob I 13. fordulójából elhalasztott és szombaton pótolt mérkõzésen.

Kikapott a Vasas, a Békéscsaba játszhat a négyes döntõben

Sport2017.02.16, 19:09

A Vasas négy játszmában kikapott a cseh Olomouc vendégeként a nõi röplabda Közép-európai Liga alapszakaszának zárófordulójában, csütörtökön.

Vasas-Haladás Újpesten, Újpest-Fradi Kecskeméten?

Sport2017.02.13, 09:55

Nagyon úgy néz ki, hogy ezzel a lehetetlen helyzettel köszönt ránk az NB I-es focitavasz. A cím elsõ felével nincs semmi baj, a második része viszont egy meglehetõsen kusza helyzet eredménye, amiben az ügy két lila-fehér fõszereplõje sehogy sem találja a közös nevezõt. Egy, a magyar labdarúgásra jellemzõ szövevényes történet, amelyben a két újpesti szereplõ elbeszél egymás mellett.

Már nem a Vasasé a Vasas

Sport2017.01.04, 18:37

A Vasas Sport Club eladta az élvonalbeli labdarúgócsapatot mûködtetõ Vasas Futball Kft. tulajdonrészének 99 százalékát az eddigi fõtámogató, Jámbor János cégének.

Magyar és norvég válogatott is lehet a Kubala Akadémia labdarúgója

Sport2017.01.04, 11:07

A norvég és a magyar korosztályos válogatottban is figyelembe vennék Alexander Torvundot, a Vasas Kubala Akadémia (VKA) 16 éves labdarúgóját, aki azonban jelenleg még csak norvég állampolgársággal rendelkezik.

Vida Máté szerzõdést hosszabbított a Vasassal

Archívum2017.01.02, 17:43

Egy évvel meghosszabbította szerzõdését a Vasas labdarúgócsapatánál Vida Máté, az angyalföldiek válogatott középpályása.

Kikapott Pakson a Vasas, a Videoton vezeti a tabellát

Sport2016.12.10, 18:58

Nem hozott gólzáport az OTP Bank Liga 19. fordulójának öt délutáni mérkõzése, de az eredményeknek köszönhetõen hihetetlenül összesûrûsödött az élmezõny. Ehhez kellett a listavezetõ vereség, a második helyezett döntetlenje és a harmadik helyzett sikere. Jöjjenek a részletek! 

Már második az NB I-ben a Honvéd

Sport2016.12.03, 20:12

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában sorozatban 9. meccsén maradt veretlen az MTK-val ikszelõ Újpest, a Paks pedig hosszú idõ után tudott hazai pályán nyerni. A Honvéd a második helyre jött fel (a Vidi még visszaelõzheti) gyirmóti sikerével, a Vasasnak pedig nem okozott gondot a Diósgyõr legyõzése.

Romániát (is) szidták, százezrekkel büntetett az MLSZ

Sport2016.11.29, 20:32

Pénzbüntetéssel sújtotta a Budapest Honvédot és a Diósgyõri VTK-t a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden.

A Vasas a 91. percben fordított a Magyar Kupában

Sport2016.11.29, 20:37

A labdarúgóNB I-ben listavezetõ Vasas FC vezetett, majd hátrányba került, végül a hosszabbításban fordított és 3-2-re nyert a harmadosztályú ETO FC Gyõr otthonában a Magyar Kupa nyolcadik fordulójának keddi játéknapján, ezzel továbbjutott a nyolcaddöntõbe.

A gólörömmel nem akartam megsérteni az igazi Fradi-szurkolókat

Sport2016.11.23, 11:27

Az elnyûhetetlen Ferenczi István él-hal a Vasasért, a Ferencváros elleni duplájával újra hallatott magáról. Az FTC-nek lõtt gólja után a Vasas-címert csókolgatta, de azt mondja, ez spontán reakció volt, egyetlen igazi Fradi-szurkolót sem akart megbántani. A harminckilenc éves támadó a Széll Kálmán téri óriásplakátról, a beárazott NB I-rõl és pályafutása legszebb éveirõl is mesélt az Origónak.

Doll: Idén mintha nem hagynák, hogy bajnokok legyünk

Sport2016.11.19, 21:22

Thomas Doll, bár nagyon ügyelt a szavaira a Vasas-Fradi utáni sajtótájékoztatón, azért nem tudta magában tartani a véleményét azzal kapcsolatban, hogy három tizenegyest is befújt a csapata ellen Kassai Viktor. 

Az elmúlt évek legjobb meccsét hozta az NB I rangadója

Sport2016.11.20, 15:44

Egészen elképesztõ meccset hozott az NB I 16. fordulójának rangadója, amelyen a listavezetõ Vasas két kihagyott büntetõje ellenére 2-2-es döntetlent játszott a Ferencvárossal. Talán az elmúlt évtized legizgalmasabb meccsét hozták le a csapatok. 

Régóta vár ilyen csúcsrangadóra a fõváros

Sport2016.11.18, 12:23

A listavezetõ Vasas a jelenleg harmadik, címvédõ Ferencvárossal csap össze a kispesti Bozsik Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának rangadóján, amely után kétpontosra csökkenhet, vagy nyolcpontosra nõhet a két csapat közötti különbség.

A Vasas kétszer állt fel, elképesztõ sorozatban az Újpest

Sport2016.11.05, 20:18

A listavezetõ Vasas 2-2-es döntetlent játszott az Újpest vendégeként Kecskeméten, a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 15. fordulójának utolsó mérkõzésén.

Utolsó villanyoltás a Vasas-stadionban: múlt, jelen és jövõ ünnepe

Sport2016.10.29, 23:32

A labdarúgó NB I-ben listavezetõ Vasas majdnem tökéletes estével búcsúztatta az Illovszky Rudolf Stadiont, csak négy percen múlt, hogy nem gyõzte le a szezonban másodszor a második helyezett Videotont. Az angyalföldi klub telt ház elõtt, remek hangulatban köszönt el lebontásra kerülõ otthonától: a lefújás után a nézõsereg a pályára vonult, egy szerencsés szurkoló utolsóként lekapcsolta a reflektorokat, tûzijáték borította be az eget, közben pedig zúgott a „Hajrá, Vasas!”

Búcsú az Illovszky-stadiontól

Fotó2016.10.29, 22:51

Forrás: Szabó Gábor - Origo http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1610/B_cs_20161029212257/gallery.xml&rovat=sport middle off 1200 800

Lazovic a 91. percben varázsolt az NB I szuperrangadóján

Sport2016.10.29, 22:50

A listavezetõ Vasas otthona, az Illovszky-stadion búcsúztatóján 1–1-es döntetlent játszott az egyik legkomolyabb üldözõ Videotonnal a labdarúgó-OTP Bank Liga 14. fordulójában, szombaton.

Debrecenben folytatta csodamenetelését a Vasas

Sport2016.10.22, 19:45

Sorozatban harmadik egymás elleni mérkõzésén nem tudott nyerni a Debrecen a Vasas ellen, az angyalföldiek egy idegenbeli 2-1-es gyõzelemmel õrizték meg vezetõ helyüket az OTP Bank Ligában.

Négyszeres világbajnokot igazolt a Vasas

Sport2016.10.10, 19:05

A négyszeres világbajnok kajakozó Vad Ninetta a Vasas SC színeiben folytatja pályafutását.

Mindjárt bontják az NB I listavezetõjének stadionját

Sport2016.10.10, 17:37

Október 29-én játssza utolsó hazai mérkõzését a lebontás elõtt álló Illovszky Rudolf Stadionban a Vasas FC labdarúgócsapata. A klub honlapján Markovits László elnök hétfõn elmondta, hogy az OTP Bank Liga jelenlegi listavezetõje a Videoton elleni találkozón búcsúzik a létesítménytõl.

Hatvan perc után mindenkin átgázol az NB I csodacsapata

Sport2016.10.02, 19:36

Legyõzte az MTK-t, a Debrecent, a Videotont és a Ferencvárost, és a bajnokság harmada után az elsõ helyen áll az NB I-ben a Vasas. Az angyalföldi futballklub a legtöbb meccsen a 60. perc után veszi át az irányítást, és míg tavaly perceken múlt a bennmaradása, idén a legerõsebb védelemmel rendelkezik. Vajon mi a nagy feltámadás oka? Az átépítés elõtt álló Illovszky-stadionban próbáltunk választ találni a kérdésre.

Négy góllal gyõzött az NB I listavezetõje

Sport2016.09.24, 20:13

A listavezetõ Vasas FC hazai pályán 4-0-ra legyõzte az újonc Mezõkövesd együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 11. fordulójában.

Emberhátrányban verte a Gyirmót a Vasast

Sport2016.09.21, 22:16

A sereghajtó Gyirmót hazai pályán 1-0-ra legyõzte a listavezetõ Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának szerdai játéknapján.

A Haladás megcsípte az NB I listavezetõjét

Sport2016.09.18, 01:05

A listavezetõ Vasas kikapott a Haladás vendégeként Sopronban, a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.

Szerzõdést hosszabbít olimpiai bajnokunk

Sport2016.09.16, 16:23

Szász Emese olimpiai bajnok párbajtõrözõ a tokiói nyári játékokig meghosszabbította szerzõdését a Vasas SC-vel.

A Vasas nem akar kipukkadni

Sport2016.09.11, 03:08

A listavezetõ Vasas 1-0-ra legyõzte a Paks együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, nyolcadik fordulójában.

Szilágyi Áron kezdõrúgása után a Vasas õrzi elsõ helyét

Sport2016.08.17, 21:39

A listavezetõ Vasas hazai pályán 2-0-ra legyõzte a Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójának szerdai játéknapján. Nyert a Fradi Gyirmóton, a Haladás Debrecenben gyõzött.

A Groupamában verte a Vasas a Fradit, így az élre ugrott

Sport2016.08.13, 22:47

A Vasas idegenben egy 89. percben szerzett góllal 2-1-re nyert a Ferencváros ellen az NB I ötödik fordulójában. A tabellán így átvette a vezetést a Vasas 12 ponttal a 10 pontos Ferencváros, az ugyancsak 10 pontos Honvéd és a 9 pontos Újpest elõtt, tehát négy budapesti csapat áll az elsõ helyen.

Remek döntés volt a Vasas részérõl Hosszú Katinka szerzõdtetése

Sport2016.08.11, 09:26

Markovits László, a Vasas elnöke nem gondolta volna, hogy az angyalföldi klub ilyen, szinte már történelmi sikereket ér el Rióban. A sportvezetõ amondó, megérti a klubtól az olimpia után távozó Hosszú Katinka döntését.

Jó lesz kiemelten figyelni a Vasas olimpikonjait

Sport2016.08.07, 16:27

A párbajtõrözõ Szász Emese és a 400 méter vegyesen gyõztes úszó Hosszú Katinka személyében két Vasas-sportoló szerezte meg szombaton a magyar küldöttség elsõ két aranyérmét a riói olimpián. És még bõven van patron az angyalföldi sportolókban. 

Volt felhõtlen kisvonatozás is szombaton

Sport2016.05.01, 10:05

Szombaton csak egy õszintén boldog kisvonatozás volt az országban, de azt nem Felcsúton tartották, hanem Dunaújvárosban. 

Bennmaradt a Vasas, nem lett érmes az MTK

Sport2016.04.30, 22:21

A Vasas 2-0-ra legyõzte a pályaválasztó MTK Budapest csapatát Dunaújvárosban a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában, így a piros-kékek a következõ szezonban is az élvonalban szerepelhetnek. Az MTK a vereség ellenére a negyedik helyen zárt, és a 2016-17-es idényben az Európa Liga-selejtezõjében indulhat.

Mégsem kell kártya a Vasas-szurkolóknak

Sport2016.04.30, 12:28

A Magyar Labdarúgó Szövetség közbenjárására csaknem ezer Vasas-szurkoló láthatja szombaton az MTK elleni, dunaújvárosi NB I-es mérkõzést.

Egy rakás kérdés nyugtalanítja a kiesés ellen harcoló Vasast

Sport2016.04.27, 15:30

Nem nyugszanak a kedélyek az NB I utolsó fordulójában esedékes MTK-Vasas mérkõzés körül, a kiesés ellen harcoló angyalföldiek ugyanis nehezen emésztik meg, hogy Dunaújvárosban rendezik a mérkõzést, ahol mindössze 387 vendégszurkoló buzdíthatja a csapatot, mivel kiemelt kockázatú minõsítést kapott a találkozó.

A Felcsút nyerhet az MTK költözésével

Sport2016.04.26, 17:50

Az MLSZ engedélyezte az MTK-nak, hogy ne a Vasas otthonában, a Fáy utcában rendezze meg az utolsó mérkõzését, pedig egész idényben ez a létesítmény volt a csapat hazai pályája az épülõ saját stadionja helyett. Az MTK-Vasas így Dunaújvárosban lesz, ez pedig nagyon nem mindegy a kiesés elõl menekülõ Vasasnak és a hasonló helyzetben levõ Felcsútnak. Úgy alakult, hogy a Felcsút járhat jól a rendkívüli körülményekre hivatkozó döntéssel.

Megragadta utolsó esélyét a Vasas

Archívum2016.04.23, 20:22

A Vasas hazai pályán 1-0-ra legyõzte a Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 32. fordulójában.

Elõször nyert Egervárival idegenben a Diósgyõr

Sport2016.04.16, 20:30

A Vasas 3-1-re kikapott a Diósgyõrtõl szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában. A vendégcsapat elõször nyert idegenben a december végén kinevezett Egervári Sándor vezetõedzõ irányításával.

Pasaréten a hóhiány sem lehet akadály

Sport2016.04.13, 19:14

Idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre a szezonzáró Vasas-Pasarét Kupa mûanyag pályás síverseny, amelyen családi versenyt is rendeznek a szervezõk.

Kétgólos elõnyt adott le a Vasas a Videoton ellen

Sport2016.04.10, 00:30

A Videoton hazai pályán kétgólos hátrányból felállva játszott döntetlent a Vasassal a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati mérkõzésén.

Két gólt rúgott, mégis kikapott az Újpest

Archívum2016.04.02, 23:40

Az Újpest 3-2-re kikapott a Vasas otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 28. fordulójának zárómérkõzésén.

A Vasast kitömte, vasárnap bajnok lehet a Fradi

Sport2016.03.20, 01:23

A listavezetõ Ferencváros 4-1-re gyõzött az újonc Vasas otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombati játéknapján.

Emberelõnyben sem tudott nyerni a Vasas

Sport2016.03.08, 20:44

A Debrecen gól nélküli döntetlent játszott a Vasassal Angyalföldön, a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának keddi nyitómérkõzésén.

A Honvéd kilenc emberrel szerzett pontot a Vasas ellen

Sport2016.03.06, 01:57

A 68. percben kilenc fõre fogyatkozó Budapest Honvéd hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Vasassal a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának szombati játéknapján.

Megszakadt a Paks ötmeccses nyeretlensége

Archívum2016.02.27, 17:41

A Paks hazai pályán legyõzte a Vasast szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában, ezzel megszakította öt mérkõzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát.

Újabb 13,6 milliárdot tapsolunk el stadionokra

Sport2016.02.26, 19:41

A magyar kormány nem szégyenlõs, ha stadion-, illetve sportlétesítmény-fejlesztésrõl van szó: egy csütörtöki kormányhatározatban 13,6 milliárd forinttal növelte öt folyamatban levõ projekt költségvetését.