vasárnapi boltzár

címke rss

Orbán szóvivője: Megszülettek a döntések

Itthon2016.04.12, 16:24

Egyelőre nem világos, lett-e bármilyen következménye annak, hogy több kormánytag és Fidesz-frakciótag is szembement Orbán Viktor utasításával, miszerint egységesen támogatni kell a vasárnapi boltzár eltörlését célzó javaslatot. Lázár János és Balog Zoltán csak lojalitásból nem voksolt az elutasítás helyett, míg egy fideszes képviselő nemet nyomott. Kósa Lajos pénzbírságról beszélt.

Lázár nem szavazta meg a boltzár eltörlését, Harrach mellényúlt

Itthon2016.04.13, 07:59

Az Országgyűlés 163 igen, 2 nem és 11 tartózkodó szavazattal elfogadta a vasárnapi boltzár eltörlését célzó kormányjavaslatot. Lázár János és Balog Zoltán miniszterek nem szavaztak. Erőteljesebb elutasítás volt Szatmáry Kristóf és Harrach Péter „nem” voksa, bár utóbb a KDNP frakcióvezetője az Origónak elismerte, hogy mellényúlt.

A Fidesz-frakció sem tudja, hogy szavaz Lázár

Itthon2016.04.12, 12:41

Már tart a Parlamentben a vasárnapi boltzár visszavonását célzó, kivételes, gyors eljárásban tárgyalt kormányzati javaslat vitája, és hamarosan szavaznak is róla a képviselők. Ekkor kiderül majd, hogy tényleg szembemegy-e Orbán Viktor akaratával Lázár János miniszter, aki arra készülhet, hogy nem szavazza meg a boltzár eltörlését, de szándékáról nem tájékoztatta a frakcióigazgatót.

Vasárnapi boltzár: vérszemet kaphatnak az elégedetlenkedők

Itthon2016.04.12, 12:03

A Fidesz alig néhány ügyben hátrált meg 2010 óta tartó regnálása óta, pedig olyan jelentős törvényeket is keresztülvittek, mint a médiatörvény, a választási törvény vagy az alaptörvény. A vasárnapi boltzár visszavonásáról szóló bejelentés viszont akár veszélyes is lehet a kormányra nézve: véget érhet ugyanis az Orbán-rendszer megdönthetetlenségének képzete, miután a visszakozásnak olyan üzenete is lehet, hogy nagyobb ellenállás esetén a kormány változtat a politikáján.

A boltzár eltörlése ezt a vasárnapot még nem érinti

Gazdaság2016.04.12, 12:33

Hiába menne át gyorsan a parlamenten a vasárnapi boltzár megszüntetését célzó törvényjavaslat, más jogszabályok miatt egyelőre még nem nyithatnának ki a boltok most vasárnap.

Szembemehet Orbán Viktorral Lázár János

Itthon2016.04.11, 20:05

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Origo információi szerint arra készül, hogy nem szavazza meg a vasárnapi boltzár eltörlését. Pedig a kormányülésen Orbán Viktor figyelmeztetett: a KDNP-sek kivételével a minisztereitől elvárja a támogató voksot, különben az állásukkal játszanak.

Az állásával játszik a boltzárhoz ragaszkodó miniszter

Itthon2016.04.11, 17:59

A kormányfő sem minisztereitől, sem a Fidesz-frakció tagjaitól nem tűri el, hogy akár csak tartózkodjanak a boltzár eltörléséről szóló parlamenti szavazásnál: mindenkinek támogatnia kell a kormány döntését.

A KDNP nem adja fel, küzd a boltzárért

Itthon2016.04.11, 16:05

A kezdeti sokkból hamar ellentámadásba lendült a KDNP. A kormány által eltörölni rendelt vasárnapi boltzár ötletadója, a kisebbik koalíciós partner, tartózkodni fog a boltzár eltörlésekor a parlamenti szavazásnál, és azt ígéri: nem adja fel. 

Kevesebb bolt nyithat már ki vasárnap

Gazdaság2016.04.11, 16:23

Egy év alatt 5 százalékkal csökkent az élelmiszerboltok száma Magyarországon, csak a déli megyékből közel ötszáz üzlet tűnt el – derül ki egy élelmiszer-kiskereskedelemről készült felmérésből. 

Bukják a vasárnapi dupla pénzt a kereskedelmi dolgozók

Gazdaság2016.04.11, 17:19

A vasárnapi zárva tartás bevezetésével duplázták meg a kereskedelmi dolgozók vasárnapi bérpótlékát. A törvény eltörlésével újra csak 50 százalékkal jár több pénz a hét utolsó napján is dolgozóknak. 

A Facebookon üzennek a politikusok a kormánynak

Itthon2016.04.11, 14:29

Több politikus is megosztotta a véleményét a vasárnapi boltzárról az interneten. Gyurcsány Ferenc győzelemről beszélt, Schiffer András mindenkit nyugalomra intett.

Szél Bernadett: van értelme kiállni magunkért

Itthon2016.04.11, 12:58

Szél Bernadett szerint ideje lenne, hogy a kormány abbahagyja a társadalom sokkolását olyan döntésekkel, amiket később visszavon. Az LMP képviselője úgy véli, a boltzár eltörlése jó üzenet azoknak, akik ki akarnak állni magukért. 

DK: Saját sikernek tekintjük a boltzár eltörlését

Itthon2016.04.11, 14:17

A Demokratikus Koalíció saját sikerének is tekinti a vasárnapi boltzárról szóló törvény eltörlését, mert az erről szóló népszavazást mi kezdeményeztük először – mondta az Origónak Gréczy Zsolt, a párt szóvivője. 

Vasárnapi boltzár: már a parlament honlapján a módosítás

Itthon2016.04.11, 14:02

Kikerült a parlament honlapjára a vasárnapi boltzárat eltörlő törvénymódosítás szövege. A dokumentum kimondja, hogy a települési önkormányzatok továbbra is korlátozhatják az éjszakai nyitvatartást. 

Boltzárstop: Szóhoz sem jut a KDNP

Itthon2016.04.11, 14:11

Lefagyott a KDNP a vasárnapi boltzár visszavonásáról szóló kormányzati döntésre. Aztán Harrach Péter frakcióvezető megszólalt, és azt mondta, hogy a boltzár eltörlése nem a KDNP kudarca.

Nyakó: Meghátrálásra késztettük a Fideszt

Itthon2016.04.11, 12:58

Nyakó István szocialista politikus, a vasárnapi boltzárról szóló népszavazás kezdeményezője szerint várható volt, hogy a Fidesz meghátrál és visszavonja a zárva tartást előíró törvényt. 

Most a nyitás miatt aggódnak a boltosok

Gazdaság2016.04.11, 12:34

A kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást – jelentette be Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. A boltzár mellett kampányoló szakszervezeti vezető szóhoz sem jutott, amikor megtudta, hogy vasárnap újra nyithatnak a boltok.

Hiába lesz népszavazás a vasárnapi boltzárról

Gazdaság2016.04.11, 11:42

Ha a népszavazáson az emberek úgy döntenek, hogy vasárnaponként nyissanak ki újra az üzletek, a kisboltosoknak aligha lesz pénzük az újranyitásra, ugyanis az alkalmazottaknak 100 százalékos vasárnapi pótlékot kellene fizetniük. Szakszervezetek összefogtak és nyílt levélben azt kérik a multiktól, nyilatkozzanak, mi a tervük a mostani 6 napos munkahéttel, ha a népszavazáson az igenek győznek. 

Az Origo olvasói vásárolni akarnak vasárnap

Itthon2016.04.06, 15:55

A Kúria átengedte az MSZP népszavazási kérdését a kötelező vasárnapi boltzárról, az Origo pedig megkérdezte az olvasóit, hogyan szavaznának, ha most vasárnap lenne a kérdésről népszavazás.

Közös népszavazást akar az ellenzék

Itthon2016.04.06, 12:03

Közösen gyűjtik majd az aláírásokat a vasárnapi boltzárról, a földtörvényről és az állami bérplafonról szóló népszavazási kezdeményezéshez – értesült az Origo. Ha ehhez a három kérdéshez hozzácsapják a kormány menekültek kötelező letelepítéséről szóló népszavazási kezdeményezését, akkor akár az is előfordulhat, hogy ősszel egyszerre négy kérdésben kérdezik meg az állampolgárok véleményét. Ebben az esetben nem lesz egyszerű a kampány, a pártok ugyanis egyes kérdésekben az igen, más ügyekben pedig a nem mellett kampányolnak majd.

Küzdelemre készültek a szocialisták

Itthon2016.04.06, 10:27

Nem álltak széles vállú, szigorú tekintetű kopasz fiatalemberek a Nyakó Istvánnál zömökebb testalkatú Lukács Zoltán elé a Nemzeti Választási Iroda kapujában. A politikus jókedvében volt, azzal viccelődött, hogy sportos videókat nézett az akció előtt.

Erdősiné kérdése elbukott

Itthon2016.04.06, 12:38

Erdősi Lászlóné kérdését elutasította, az MSZP kérdését viszont átengedte a Kúria. A szocialista párt a lehető leggyorsabban megkezdi az aláírásgyűjtést a kötelező vasárnapi boltzár eltörléséről szóló népszavazási kezdeményezéshez.

Most nem várták kopaszok a szocialistákat

Itthon2016.04.06, 09:26

Gond nélkül sikerült az MSZP politikusainak bejutni a választási iroda épületébe: szerda reggel hatkor nem voltak kigyúrt kopasz erőemberek az ajtóban, akikkel vitatkozni, lökdösődni kellett volna. A szocialisták hétfő óta szobroztak a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt. A vasárnapi boltzár, és az arról szóló népszavazás miatt mentek oda.

Az NVB és az NVI is feljelentést tesz a székháznál történtek miatt

Itthon2016.03.31, 15:52

Feljelentést tesz a Nemzeti Választási Bizottság a Nemzeti Választási Iroda székházánál február 23-án történtek miatt - erről egyhangúlag döntött csütörtöki ülésén a testület, az MSZP delegáltja, Litresits András javaslatára.

Nyakó István megpróbálja a lehetetlent

Itthon2016.03.31, 14:07

A szocialista Nyakó István azt kéri az őt vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kérdése benyújtásában akadályozó férfiaktól, hogy "ha van bennük szikrányi bátorság" álljanak a nyilvánosság elé, mondják meg, ki volt a megbízójuk.

Referendumverseny: aki előbb gyűjt 200 ezret, az győz

Itthon2016.03.22, 15:52

A boltzáras népszavazási botrány kivédésére új szabályozást javasol a Nemzeti Választási Iroda a kormánynak. Eltörölhetik a párhuzamossági moratóriumot, és többen is gyűjthetnének aláírást egy témában, majd az győzne, akinek előbb megvan a 200 ezer aláírás. Ötletekkel állt elő a Nemzeti Választási Bizottság is.

Térfigyelő rögzítette az NVI előtt történteket

Itthon2016.03.18, 09:06

Előkerültek a térfigyelő kamerák felvételei, amelyek a Nemzeti Választási Irodánál történteket rögzítették február 23-án reggel.

Nincs otthon liszt? Ezek a boltok nyitva vannak ma is

Gazdaság2016.03.13, 12:55

Kedden lesz egy éve, hogy életbe lépett a szabad vasárnapról szóló törvény. A köznyelvben csak boltzárként emlegetett intézkedés alól a karácsony előtti négy és egy szabadon választható vasárnapon kaphatnak felmentést az üzletek.

Szlovákiából segítenének szégyenbe hozni Orbánékat

Itthon2016.03.11, 07:26

Balga javaslatnak tartja a KDNP ötletére bevezetett vasárnapi boltzárat egy Szlovákiában élő magyar férfi, aki szívesen segítene összegyűjteni az NVI-s botrányban elhíresült Erdősi Lászlónénak a boltzáras népszavazásához szükséges 200 ezer aláírást. A célja, hogy megtartsák a referendumot, mert azon eltörölnék a boltzárat, amivel amúgy Szlovákiában is próbálkoztak, de hiába.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja a népszavazós incidenst

Itthon2016.03.09, 15:09

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja a Nemzeti Választási Irodánál február 23-án történt népszavazós tolakodást.

Átsiklott a Kúria a népszavazási botrány origós bizonyítéka felett

Itthon2016.03.07, 13:59

Noha van olyan bizonyíték, ami erősíti a gyanút, a Kúria nem látott alapot arra, hogy a legutóbbi boltzáras népszavazási roham idején a Nemzeti Választási Irodánál megjelent Erdősi Lászlóné és az őt segítő kopasz férfiak csoportja "szándék- és akarategységben" tevékenykedett volna, hogy megelőzhessék az MSZP-t a referendumkérdés beadásával. 

Nyomoznak a választási irodánál történt incidens miatt

Itthon2016.03.04, 14:33

Pénteken elindította a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Választási Irodánál történt incidens miatt – közölte az Origóval Nyakó István szocialista politikus, akit hétfőn már tanúként hallgatnak meg. Az MSZP politikusa a Kúria döntésére hivatkozva felülvizsgálati kérelmet is benyújt a Nemzeti Választási Bizottság döntései ellen, amelyekben hitelesítették Erdősi Lászlóné kérdését, miközben az övét elutasították.

A Kúria szerint akadályozták Nyakó Istvánt

Itthon2016.03.04, 09:22

A Nemzeti Választási Bizottság döntését megváltoztatva a Kúria kimondta: 2016. február 23-án a Nemzeti Választási Iroda székházában tartózkodó ismeretlen személyek Nyakó Istvánt akadályozták az országos népszavazás kezdeményezéséhez fűződő jogának gyakorlásában.

Erdősiné tétlensége megmentheti a kormányt a szégyentől

Itthon2016.03.04, 10:00

Nem lesz nehéz dolga a boltzáras kérdésével az MSZP-t megelőző Erdősi Lászlónénak, mert ha elindul az aláírásgyűjtés, nem kell semmit tennie. Legalábbis ha nem célja, hogy kellemetlenséget okozzon a kormánynak. Ha ugyanis összegyűjti a 200 ezer aláírást, és kitűzik a népszavazást, a felmérések szerint csúnyán megbukik a boltzár, ami súlyos presztízsveszteség lenne a Fidesznek, a kormánynak.

Az Aldi is talált kiskaput a vasárnapi boltzár alól

Gazdaság2016.03.04, 14:20

Vasárnap is várja vásárlóit az Aldi - írta az üzletlánc a csütörtöki közleményében. A budapesti Központi Vásárcsarnokban található üzlet március 6-tól vasárnap is nyitva tart.

A boltzárnak 26 támogatója már biztos van

Itthon2016.03.03, 11:19

A boltzáras népszavazási kezdeményezést az MSZP-t megelőzve benyújtó Erdősi Lászlóné mellett 25 támogatója már biztosan van a vasárnapi boltzárnak. Ennyi támogató aláírást adott be ugyanis Erdősiné a kérdése mellé. Patyi András NVB-elnök szerint lehet, hogy ennél a jövőben több kell majd egy referendumhoz. Sem Erdősiné, sem polgármester férje nem beszél a botrány miatti lemondatási szándékról.

Nyakó István tovább panaszkodik

Itthon2016.03.02, 17:25

Bepanaszolta Nyakó István a Nemzeti Választási Bizottságot a Kúriánál. Az MSZP-s politikus azért nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a legfelsőbb bírói fórumhoz, mert a választási testület csak részben adott helyt a panaszának, amiben azt kifogásolta, hogy kopasz férfiak segítségével egy másik beadványozó megelőzte őt a boltzáras népszavazás benyújtásánál.

Erdősiné kontra Nyakó: mindegy, az emberek utálják a boltzárat

Itthon2016.03.02, 11:17

A Fidesz és a KDNP delegáltja mellett - Patyi András elnök ellenében - a Nemzeti Választási Bizottság több más tagja is megszavazta, hogy a kopaszok balhéja közepette az MSZP-s Nyakó Istvánt megelőző exfideszes polgármester feleségének a vasárnapi boltzárat fenntartó beadványát engedjék tovább. Az Origo olvasóinak mindegy lenne a kérdés: 85 százalékuk mindenképp eltörölné a boltzárat.

Népszavazás: Erdősiné másodszor is legyőzte Nyakót

Itthon2016.02.29, 20:42

Patyi Andrást, a Nemzeti Választási Bizottság elnökét is leszavazva, a testület nem az MSZP-s Nyakó István, hanem az őt a kopaszok segítségével beelőző Erdősi Lászlóné népszavazási kérdését engedte át boltzárügyben. Cikkünk folyamatosan frissül. 

A kopaszokon vitázott Nyakóval az NVB

Itthon2016.02.29, 18:29

A "fekete keddről" vagyis a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) múlt hét kedden történt balhén vitáztak a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tagjai. Megnézték a biztonsági kamerák felvételeit is, amin látszik, hogy Nyakót beelőzték a kopaszok, akik így a nálánál később érkezett másik népszavazási beadványozót, Erdősi Lászlónét segítették ahhoz, hogy az MSZP előtt adjon be referendum-kérdést.

Kármentésből engedhetik át az MSZP boltzáras kérdését

Itthon2016.02.29, 14:15

Több jel is arra mutat, hogy délutáni ülésén átengedi a Nemzeti Választási Bizottság az MSZP vasárnapi boltzárra vonatkozó népszavazási kezdeményezését, egyúttal elutasítják a szocialista Nyakó Istvánt a "fekete kedden" kopaszok segítségével beelőző állampolgár kérdését. 

Vasárnapi boltzár: mindkét kérdést elküldik az NVB-hez

Itthon2016.02.28, 18:21

Erdösi Lászlóné és Nyakó István vasárnapi zárvatartással kapcsolatos népszavazási kérdését is a Nemzeti Választási Bizottság elé terjeszti a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Ugyan a párhuzamossági moratórium indokolná, Pálffy Ilona egyik kérdés esetében sem hoz elutasító határozatot, és mindkét kérdést az NVB elé terjeszti. 

A parlament vizsgálhatja a választási irodánál történteket

Itthon2016.02.27, 18:23

Az összes frakcióval rendelkező ellenzéki párt támogatja a Jobbik kezdeményezését, hogy parlamenti vizsgálóbizottság tisztázza, mi történt kedden a Nemzeti Választási Irodában, így hétfőn a szükséges számú aláírással javasolni fogják a bizottság felállítását - közölte a jobbikos Szilágyi György.

A népszavazós Erdősinét nem ismeri senki

Itthon2016.02.24, 17:29

Talányos jelenség Herceghalmon Erdősi Lászlóné, a polgármester felesége, az asszony, aki haj nélküli, gondosan izomnövelt barátai vigyázó tekintetétől kísérve adott le népszavazási kérdést a boltzárról. A nőt még a szomszédai sem ismerik.

Nemzetbiztonsági ügy lett a választási irodánál történt incidensből

Itthon2016.02.24, 14:04

A parlament nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyal majd a Nemzeti Választási Irodánál történt incidensről – tudta meg az Origo. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke elmondta, hogy a soron következő ülést két héten belül tartják, és tájékoztatást várnak a rendészeti államtitkártól. 

Az Origo olvasói nem hitték el a Fidesz érveit

Itthon2016.02.24, 11:55

Fradi-szimpatizánsok, fideszes kapcsolatokkal rendelkező kopaszok és az exfideszes herceghalmi polgármester felesége mint beadványozó – több jel is utal arra, hogy a jobboldalhoz köthetők a keddi, a Nemzeti Választási Irodánál zajló események, amelyek miatt az MSZP lecsúszott a boltzáras népszavazásról. Az Origo olvasóinak több mint 70 százaléka szerint a Fidesz szervezte a balhét.

Romániában is jöhet a vasárnapi boltzár

Nagyvilág2016.02.24, 09:56

Bezáratná vasárnap a hipermarketeket a román mezőgazdasági miniszter. Achim Irimescu azt is szeretné, ha a szupermarketekben a román termékek aránya 51 százalék lenne.

A parlament bojkottját javasolja Gyurcsány

Itthon2016.02.23, 21:16

A Demokratikus Koalíció elnöke azt kezdeményezi, hogy a demokratikus ellenzéki pártok - a kétharmados szavazások kivételével - bojkottálják a parlament üléseit. Gyurcsány Ferenc szerint erre addig van szükség "amíg az Országgyűlés meg nem változtatja a népszavazásokat lehetetlenné tévő szabályokat, és amíg a Fidesszel cinkos választási bizottsági tagok le nem mondanak tisztségükről".

Exfideszes polgármester felesége hekkelte meg az MSZP-t

Itthon2016.02.23, 21:53

A Pest megyei Herceghalom exfideszes, jelenleg független polgármesterének felesége lehetett a titokzatos, ősz hajú nő, aki a Nemzeti Választási Irodában - a kopasz férfiak segítségével megelőzve az MSZP-t - népszavazási kezdeményezést nyújtott be a vasárnapi boltzár ügyében. Lázár János miniszter is megszólalt az ügyben.

Népszavazást követeltek a tüntetők a Parlamentnél

Itthon2016.02.23, 19:33

A demokráciáért tüntettek kedden este az Alkotmány utcában a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt, ahol délelőtt kigyúrt kopaszokkal "küzdött" az MSZP, hogy beadhassa újabb, a vasárnapi boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezését. Végül az MSZP lemaradt, pedig elsőként érkezett.

Előző
Következő