vásárlás

címke rss

Amerikában már egyenesen a hűtőbe szállítják az ételt a futárok

Archívum2019.06.07, 12:48

Az amerikai Walmart ősszel kezdi meg a legújabb házhozszállítási szolgáltatását, amelynek keretében nem csak az ajtóig viszi el az élelmiszereket és italokat, hanem még a hűtőbe is bepakolja azokat a futár.

Az európaiak szeretik a helyi termékeket

Archívum2019.06.05, 15:21

Az Európai Unió állampolgárai kedvelik és keresik is a helyi termékeket – derül ki a legfrissebb Cetelem Körkép kutatásból. Azonban országonként nagy eltérések vannak abban, hogy mit is jelent a helyi termék, és miért döntünk a megvásárlásuk mellett.

Századvég: Szívesebben vásárolnak magyar termékeket a magyarok

Archívum2019.05.31, 10:58

A lakosság körében egyértelműen prioritást élveznek a Magyarországon előállított termékek, a minőségükről jó a véleményük, és ezekért – méltányos kereteken belül – hajlandóak akár többet is fizetni – derült ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által végzett friss közvélemény-kutatásból. A cég közleménye szerint ez alapján a gyártóknak megéri termékfejlesztésben és termelésbővítésben gondolkodni, a forgalmazóknak pedig az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektetni a magyar termékek kínálatára.

Meglepő adatok az amerikai gazdaságról

Archívum2019.05.30, 14:16

Az Egyesült Államok az elmúlt évszázadban a világgazdaság legfontosabb szereplője és motorja volt. Nem csupán a világverő GDP-je, de a kiemelkedően erős tőzsdei ereje miatt is. A 2008-as válság hatására azonban az USA ereje megroppant, noha a trónjáról egyelőre még nem taszították le. A Business Insider összegyűjtött néhány olyan adatot, amely megmutatja, milyen lélegzetállító méretek jellemzik az Egyesült Államok gazdaságát.

"Ha a nőknek rossz kedvük van, vásárolni mennek!"

Archívum2019.05.29, 14:27

A pasimnak 42-es lába van. Az én szívem meg elvileg öklömnyi méretű. Elég könnyen összetörik, mikor életem értelme megtiporja. Még javában látszanak rajta a cipője talpának csíkjai meg a márkajelzés, amiről az NCIS simán kiolvasna mindent az elkövetőről.

A Google levelezője alapból rálát minden vásárlásunk számlájára

Archívum2019.05.28, 11:34

A Google évekig megtartja az információkat a vásárlásainkról a Gmail levelezőrendszerbe érkezett számlák alapján, beleértve a Google-on kívül kibocsátott számlákat is. A személyes adatok törlése nehézkes, az adatvédelmi beállításokban ugyanis rejtve vannak. A Google azt mondja, nem használja ezt az információt hirdetések ajánlásában.

A szakértő szerint erre kell figyelni, ha most lakást vásárolunk

Archívum2019.05.11, 10:18

Ingatlant vásárolni nem kis fejfájással jár. Sok lehet a buktató és a rejtett költség vagy hiba. Dr. Hyross Virág ügyvéd most elárulja, mire kell figyelni.

Újabb drogdílert értettek tetten, ezúttal Oroszlányban

Archívum2019.04.12, 16:29

Oroszlányban, egy autóban ülve adott el drogot egy 45 éves pusztavámi férfi egyik vevőjének április 10-én. A rendőrök mindkét férfit elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták - írja a Police oldala. 

Ennyi pénzt herdálunk el részegen az interneten

Archívum2019.03.31, 07:41

Kiderült, hogy rengeteg pénzt költenek el úgy az emberek, hogy részegen vásárolnak különböző online felületekről, webshopokból.