vásárlás

címke rss

December 26-án ismét milliárdokat költenek el a kiskereskedelemben

Gazdaság2019.12.26, 11:15

Mintegy 4 milliárd fontos, azaz nagyjából 1500 milliárd forintos forgalomra számítanak a brit kiskereskedők karácsony második napján, december 26-án, írja a Guardian.

Százmilliárd forintot költhettek a magyarok idén karácsonyi ajándékokra

Gazdaság2019.12.24, 11:22

Rekordot dönthet a kiskereskedelemben 2019 decemberben: élelmiszerre 3-4 százalékkal, az iparcikkekre pedig 6-8 százalékkal többet költhettek az emberek, mint tavaly ilyenkor - becsülte meg a Országos Kereskedelmi Szövetség.

Idén közel 50 ezer forintot szánunk karácsonyi ajándékokra

Gazdaság2019.12.18, 13:50

Az elmúlt négy év tekintetében minden bizonnyal az idén lesz a „leggazdagabb" a magyar internetezők karácsonya – 2019-ben átlagosan nyolc fő megajándékozását tervezik az internetezők, és az ajándékokra szánt költségkeret is öt éves csúcson van: a tavalyi 41 ezer forint helyett idén már átlagosan 48.400 forintot tervezünk költeni az ajándékokra összesen, ami több mint 20 ezer forinttal haladja meg a négy évvel ezelőtti keretet. A megajándékozandók körét a szűk, valamint a tágabb család mellett barátok, kollégák, egyéb ismerősök alkotják – olvasható az Árukereső.hu és a GKI Digital éves rendszerességű közös kutatásában.

A budapestiek közel felének nem okoz pénzügyi gondot a karácsonyi vásárlás

Gazdaság2019.12.17, 04:40

A budapestiek 47 százalékának egyáltalán nem jelent anyagi terhet a karácsony - derül ki a Budapest Bank megbízásából készített kutatásból, amelyet a Világgazdaság idézett keddi számában.

Erős forgalomra számítanak a hazai áruházláncok

Gazdaság2019.12.11, 14:12

Erős karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok, a kiskereskedelem átlagos növekedési ütemét továbbra is meghaladja az iparcikkek forgalmának bővülése – derül ki az MTI által készített körképből.

Csúcsot döntött az amerikai Black Friday

Gazdaság2019.12.02, 14:03

Új rekordot állított be az amerikai Black Friday (Fekete Péntek) a friss adatok szerint. Az amerikai fogyasztók összesen 7,4 milliárd dollárt költöttek online, ami a Fekete Péntekek történetében új rekord, viszont a mindenkori online költésekben ez csak a második legjobb eredmény.

Ezt üzente fekete pénteken David Attenborough

Life.hu2019.11.29, 13:41

Fekete helyett legyen inkább zöld a péntek - üzeni David Attenborough.

Így vegyünk fel kölcsönt a Fekete Péntekre készülve

Gazdaság2019.11.28, 13:47

Az év vége egyszerre jelenti a nagy karácsonyi bevásárlás időszakát és a nagy áruházi akciókat. A Black Friday, azaz a Fekete Péntek hagyományosan a karácsonyi szezon nyitánya – advent előtti utolsó péntek – ezért ekkor az áruházak jelentős akciókkal és árengedményekkel várják a vásárlókat.

Így lopta el a Black Friday a karácsonyt

Gazdaság2019.11.25, 14:11

Az egész európai ünnepi szezont felforgatják a Black Friday akciók a kiskereskedelemben. Egy brit kutatás szerint a fiatalok annyira megszokták a fekete pénteki leárazásokat, hogy ez már a karácsonyi és az újévi eladásokat fenyegeti.

Legyél tudatos vásárló! Így vásárolj okosan a Black Fridayen!

Life.hu2019.11.22, 10:23

A Black Friday az év legnagyobb vásárlási eseménye, amely lehetővé teszi a kedvezményes áron kínált gyakran karácsonyi ajándékok beszerzését világszerte. Megannyi online és offline bolt kínálja termékeit alacsonyabb áron, és ilyenkor a vásárlónak nincs is más dolga, mint kiválasztan a legmegfelelőbbeket a legkedvezőbb összegért. Vannak, akik ilyenkorra szabadságot is vesznek ki, hogy mindenképpen be tudják szerezni a kinézett portékákat. A Black Friday az idén november 29-ére esik. Nem árt azonban vigyázni, ugyanis a kampányszerű vásárlás sok buktatót rejthet magában. 

Gőzerővel készülnek a kereskedők a karácsonyra

Gazdaság2019.11.22, 06:14

A magyar vásárlók várhatóan több pénzt költenek élelmiszerre és ajándékokra, mint tavaly - derült ki a Magyar Nemzet pénteki cikkéből. 

Megóvnád a bolygót? Mondj nemet a Black Fridayre!

Life.hu2019.11.19, 18:20

Black Friday: néhány éve még nem is hallottunk róla, pedig az USA-ban már a 60-as évek óta kiemelt jelentőségű ez a nap. November utolsó péntekén hatalmas akciók csábítják a vásárlókat, az üzletek pedig kiemelt forgalmat bonyolítanak. A „shopping ünnep" nálunk is egyre elterjedtebb, mégis érdemes végiggondolnunk, részesei akarunk-e lenni a kaotikus nagybevásárlásnak.

Fogyasztóvédelmi egyesület: tudatosan vásárolnak a magyar fogyasztók

Life.hu2019.11.15, 14:04

A magyar vásárlók tudatosan költik a pénzüket - mondta Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A szokásosnál hetekkel korábban elindult a Black Friday

Gazdaság2019.11.15, 14:19

A hivatalos Black Friday kezdete előtt két héttel ma már több cég is elkezdte az akciókat Magyarországon. Megmutatjuk, hogy mi alapján vásárolnak a magyarok és mik lehetnek az idei év slágertermékei.

Rekordmennyiségű vásárlással ünnepeltek idén a szinglik

Gazdaság2019.11.12, 15:56

Mostanra elmondható, hogy a Szinglik Napja valódi globális jelenséggé nőtte ki magát, hiszen nem csak Kínában dőltek meg rekordok, hanem Ázsia-szerte is, ráadásul Európában is egyre nagyobb sikere van az Alibaba egykori vezére, a Jack Ma, által megálmodott egynapos vásárlási őrületnek.

Taylor Swifttel és őrületes vásárlással indult a Szinglik Napja

Gazdaság2019.11.11, 13:18

Néhány órával ezelőtt elrajtolt a Szinglik Napja, amely a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi napjának számít, a Black Friday-t is maga mögé utasítva. Az Alibaba által megálmodott esemény évről évre megdönti a pénzforgalmi rekordokat, ráadásul már Európában és az Egyesült Államokban is egyre több fogyasztó használja ki a rendkívül kedvező árakat az alig 24 órás időszakban. Bemutatjuk hogyan indult a Szinglik Napja, milyen termékeket keresnek leginkább, mennyi bevételt hoz és mely országokban egyre népszerűbb.

Titkos háború zajlik az áruházak polcaiért

Gazdaság2019.11.06, 17:11

A bolti vásárlások csupán harmada tervezett, ezért kifejezetten fontos a márkáknak, hogy termékeik hová is kerülnek az üzletek polcain. Ezért nem meglepő, hogy komoly harc folyik a legjobb helyekért, hiszen nem mindegy, hogy a vásárló szeme mikor és miért akad meg egy-egy terméken. Megnéztük, ki dönt arról, hogy melyik márkát hova helyezik el, valamint azt is, hogy mi befolyásolja a fogyasztót, ha úgy dönt, mégis megvesz egy terméket, bár előtte nem tervezte.

Bűncselekmény-e a hamisítványok árusítása? – Egy felmérésből kiderül, mit gondolnak az emberek

Life.hu2019.11.06, 15:26

A lakosság kevésbé szigorúan ítéli meg a hamis termékek árusítását, mint tavaly; idén csak 56, míg tavaly még 63 százalékuk tartotta bűncselekménynek a hamisítványok értékesítését - derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából.

Továbbra is hatalmas lendületben a kereskedelem

Gazdaság2019.11.06, 10:37

Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztítva az augusztusival megegyezően, 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, a nyers adat szerint 6,3 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Miért drágábbak a női ruhák, mint a férfi kollekciók?

Gazdaság2019.11.05, 16:00

A Business of Fashion (BoF) átfogó kutatásából kiderült, hogy mint az élet oly sok területén, a legnagyobb ruházati márkáknál is megfigyelhető, hogy a női termékek drágábbak, mint mondjuk a férfi ruhák. Most azt is elmondjuk, hogy ennek milyen okai vannak.

Bankkártyát talált a földön, tizennégyszer fizetett vele

Itthon2019.10.29, 10:43

Információs rendszer felhasználásával történő csalás miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 16 éves, helyi lánnyal szemben.

Új telefont szeretne? Lecserélné a mobilját? Van 5 jó tippünk!

Techbázis2019.10.28, 09:43

Elmúltak már azok az idők, amikor egy telefonnal akár egy fél évtizeden keresztül is vidáman ki lehetett húzni.

Megmutatjuk, miért nem mindig jó üzlet az egyet fizet kettőt kap

Gazdaság2019.10.19, 09:44

Az emberek többsége már minden bizonnyal találkozott az egyet fizet kettőt kap akciókkal. A legtöbb gyorsétterem rendszeresen kínál ilyen kedvezményt, de a ruházati boltokban is előszeretettel alkalmazzák ezt a gyakorlatot. A vásárlók viszont azzal nincsenek tisztában, hogy ezek az akciók a legtöbbször leginkább az üzleteknek éri meg, ráadásul a kereskedők különböző trükköket is alkalmaznak az árak kialakításánál. Összeszedtük, hogy mi az, amit mindenképpen érdemes tudni az egyet fizet kettőt kap akciókról.

Vajon tényleg az Y generáció teszi tönkre az amerikai gazdaságot?

Gazdaság2019.10.07, 15:55

Az Y generáció állhat az amerikai gazdasági növekedés lassulása mögött. Egy elmélet szerint ugyanis a fiatalok túlságosan is sokat spórolnak. Ez egy pontig rendkívül hasznos, azonban egy szint után a kiadások visszafogása már károkat okoz a gazdaság egésze számára.

Fontos bejelentést tett a Metro

Gazdaság2019.09.16, 16:16

A Metro a plázastop ellenére is 13 új hipermarkettel növelte a hazai kiskereskedelmi piacot, méghozzá anélkül, hogy egyetlen áruházat is nyitott volna. Mindössze annyit tett, hogy a cégek, vállalkozások mellett mindenki számára lehetővé tette a vásárlást. Ezt az eredetileg szeptember 24-ig tartó kezdeményezését pedig időközben az év végéig meghosszabbította.

Bevállalom: egy évig nem veszek új ruhát!

She2019.09.06, 09:31

Szerkesztőségünk is részt vett a műanyagmentes júliusban, ami rám is hatással volt. Néhányan nagyon komolyan végignyomták, én még csak kispiskóta vagyok hozzájuk képest, de gondoltam egy nagyot, és most aztán behozok mindenkit... :D

A fogyasztás lett az új mantra a kínai gazdaságban

Gazdaság2019.09.04, 14:45

A kínai vezetés elsősorban a belső fogyasztás élénkítésén keresztül kívánja felpörgetni a gazdasági növekedést. Ennek viszont egyelőre még úgy is komoly korlátai vannak, hogy a kínai fogyasztók igen nagymértékben járulnak hozzá a GDP bővüléséhez. A költekezés lenne Peking új csodaszere?

Notebookot keres? Segítünk választani!

Techbázis2019.09.03, 10:45

Amikor valaki notebook vásárláson töri a fejét, akkor azzal fog szembesülni, hogy a kínálat óriási, szinte agyonnyomja az embert. És persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyen készülék mellett tesszük le a voksunkat, most pedig arra vállalkoztunk, hogy e cikkel segítsünk a megfelelő modell kiválasztásában.

Tényleg egészségtelen ételek vásárlására ösztönöznek a szupermarketek?

[origo] Gasztro2019.09.02, 11:09

Milyen szerepet játszanak a szupermarketek abban, hogy egészségtelenül táplálkozunk? Tényleg próbálnak meggyőzni, hogy inkább válasszuk a kevésbé egészséges alternatívákat? Hogyan lehet ellenállni a kísértésnek?

Áramszünet miatt bent rekedtek a vásárlók az egyik budapesti Lidlben

Life.hu2019.08.29, 13:16

Áramszünet miatt nagyjából 40 vásárló rekedt bent egy fővárosi üzletben.

Ruhatári pszicho tippek - avagy a ruhák gyógyító ereje, nőknek!

She2019.08.27, 07:39

Egy nő lelki gondjaira sok esetben megoldást kínál egy kis vásárlás - vagy bíbelődés a meglévő ruhákkal. Olykor az a jó, ha régi darabokat újítasz fel, máskor meg az segít, ha valamilyen teljesen elrugaszkodott oldaladat mutatod meg. 8 ruhatári pszicho tipp, ami nekem segít!

Olyat lépett a hazai Metro áruházlánc, amire senki sem számított

Gazdaság2019.08.27, 14:37

Igaz, csak regisztráció és napijegy segítségével, de magánszemélyek is vásárolhatnak a Metro áruházakban 2019. szeptember 24-ig, a bevezető időszakban minden nap, azt követően pedig minden pénteken, szombaton és vasárnap.

A kánikulában akár a szokásos háromszorosát is eladják ásványvízből

Gazdaság2019.08.13, 14:52

Háromszor annyi ásványvizet is eladnak a kánikulában a magyarországi áruházláncok, mint egy átlagos hőmérsékletű napon - olvasható a Világgazdaságban.

Ezekre érdemes odafigyelnünk, ha új mosógépet vásárolnánk

Techbázis2019.08.07, 18:47

Ha valami biztos, az az, hogy mosógépet nem egy évre vásárol az ember. Egyrészt nem is olcsó mulatság, másrészt pedig az egész folyamat egy csomó kellemetlenséggel jár, kezdve attól, hogy ki kell választani a megfelelő darabot, azon át, hogy valamit kezdeni kell a régi darabbal, egészen odáig, hogy be is kell üzemelni az új gépet. Szóval érdemes jól megfontolni, hogy mikor, milyet választ az ember, hiszen a választék óriási, és mi pont ebben próbálunk most segítséget nyújtani.

Ha Olaszországban nyaral a héten, akkor erről tudnia kell

Gazdaság2019.07.29, 16:37

Augusztus első két napja várhatóan a pénzszállítók sztrájkjával fog telni, melynek célja kikényszeríteni a 2015 óta érvényben lévő munkaszerződések megújítását. Több bank is figyelmeztetést adott ki ügyfeleinek az ATM használat kapcsán.

Magyarországon az egyik legbiztonságosabb bankkártyával vásárolni

Gazdaság2019.07.29, 16:28

Magyarország még mindig az ötödik legbiztonságosabb ország a bankkártyás fizetésben: egymillió forintnyi plasztikkal zajló fizetésből mindössze 113 forint érintett csalásokban, ráadásul a kártyabirtokosok vesztesége ennek is a töredéke, mindössze kilenc forint - írja a Magyar Nemzeti Bank jelentése alapján a Világgazdaság.

Oszvald Marika a luxusautó mellett döntött

Life.hu2019.07.23, 14:12

Nemrégiben autóbalesetet szenvedett Oszvald Marika. Még lábadozik, törött bordáját fájlalja, barátai pedig rábeszélték, hogy válasszon magának egy biztonságosabb járgányt. 

Kiszámolták, mennyit költenek a bankkártyások

Gazdaság2019.07.12, 15:29

A betéti kártyások havonta átlagosan 32 ezer forintot, a hitelkártyások pedig 52 ezer forintot költenek – közölte a K&H Bank. A kártyahasználat további ösztönzésének érdekében a K&H a Mastercarddal közösen, a piacon elsőként, bankkártyás kedvezményprogramot indított, amelynek keretében az ügyfelek a kártyás vásárlásokkal kedvezményekre és különleges élményekre tehetnek szert.

Mutatjuk, mire számíthatnak idén a görögdinnye rajongók!

Gazdaság2019.07.12, 11:24

A jövő hét elején már az egész országban elérhető lesz a hazai, minőségi, friss görögdinnye – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. A magyar dinnyetermesztők igazodtak a vevői igényekhez és a klimatikus változásokhoz: még szeptember közepén is lesz friss dinnye a piacon, illetve például magszegény és mini dinnyék színesítik a kínálatot.

Sztrájkolnak majd az Amazon legfontosabb kereskedési napján

Gazdaság2019.07.09, 13:58

Az Amazon minnesotai raktárában dolgozók sztrájkot hirdettek az Amazon Prime Day-re, amely az e-kereskedelmi oldal egyik legforgalmasabb napja az évben, hiszen ilyenkor rengeteg terméket lehet olcsóbban megvásárolni a felületen.

Benzinkutakat vásárol a MOL, van, ahol árcsökkenés jöhet

Gazdaság2019.07.03, 14:01

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a MOL öt településen megvásárolja a Mobil Petrol hálózat üzemanyagtöltő állomásait, de kötelezettségeket is előírt a tranzakcióhoz egyes kutak jövőbeni árképzésével kapcsolatban. Mezőkovácsházán így literenként kb. 5-7 forinttal olcsóbb lehet az üzemanyag a jelenlegi árszintnél.

Közeleg az Amazon nyári Fekete Pénteke

Gazdaság2019.06.25, 15:06

Az Amazon Prime Day idén július 15-én tér vissza. Az e-kereskedelmi óriás a Fekete Péntek mintájára létrehozott "ünnepén" hatalmas kedvezményekre lehet számítani, de elsősorban az Amazon saját termékei között lesz érdemes nézelődni, ilyen például az Alexa okoshangszóró.

Czippán Anett megmutatta: nem egyszerű gyerekkel vásárolni

Archívum2019.06.25, 18:22

Édesanyaként sok dolog bonyolultabb, mint előtte volt. Czippán Anett most megmutatta, hogyan vásárol ruhát a gyermekével. 

Megvan, mikortól lehet jegyet venni a Marsra

Gazdaság2019.06.25, 11:40

Elon Musk elárulta, mikortól lehet jegyet venni a Marsra: ha sikeresen fellőtték és vissza is hozták a SpaceX csak Starshipnak (azaz csillaghajónak) keresztelt űrhajóját.

Luxusvillát akart vásárolni a férfi, helyette egy gyepfoltot kapott

Archívum2019.06.23, 06:47

Kerville Holness azt hitte, hogy potom pénzért jutott egy floridai luxusvillához, ám kiderült, hogy csak az előtte lévő gyepcsíkot vette meg. Megpróbálta visszaszerezni a pénzét, ám ez nem sikerült.

Húsz új Airbus gépet vásárol a Wizz Air

Gazdaság2019.06.19, 11:45

Húsz új Airbus A321XLR típusú repülőgépet vásárol a Wizz Air az európai repülőgépgyártótól, a megállapodást a párizsi légi szalonon jelentették be.