várostörténet

címke rss
Még tavaly is több mint 300 közterületet neveztek át

Még tavaly is több mint 300 közterületet neveztek át

2016-ban több mint 300 közterület neve változott meg az országban, ezek döntő része még mindig a rendszerváltozás előtti ideológiai légkört képviselte. 2013 óta van érvényben az a törvénymódosítás, amely megtiltja, hogy közterület vagy közintézmény 20. századi önkényuralmi rendszer megalapozásával vagy fenntartásával kapcsolatba hozható nevet viseljen. Az elmúlt négy év alatt tavaly decemberig közel 2200 névváltozást jegyeztek be: egyre kevesebb a politikai indíttatású elnevezés a közterületeken. 2011 és 2013 között Bécsben is felülvizsgálták a közterületi elnevezéseket, és decemberben kiegészítő táblát kapott 28 problémás utcanévtábla.

A régi, szép Óbudát kerestük a panelrengetegben

[origo] utazás2016.08.30, 18:21

Krúdy Gyula szerint száz évvel ezelőtt Óbuda még olyan volt, mint Jeruzsálem Jézus születésének idején. Alig telt el harminc év az író halála után, és szinte semmi sem maradt az ódon, fodormentaillatot árasztó, macskaköves utcákból. Kísérleti lakótelep épült, paneltornyok magasodtak a római fürdők és a Krúdy által megénekelt kiskocsmák fölé. HÉV-re szálltunk, hogy a múlt nyomába eredjünk Óbudán.

Az Andrássy úton a páros oldal is páratlan

[origo] utazás2015.12.29, 15:33

Ha hétköznap sétálunk végig rajta, a legtöbb palota ajtaja nyitva áll előttünk. Némelyikben cégek székelnek, más épületekben magánlakások vannak, de mindenütt találunk valami szépet, egy-egy ódon liftet vagy káprázatos mennyezeti freskókat. Egy magángyűjteményben számos újkori magyar festő remekműveit csodálhatjuk meg, és az is kiderül, hol volt Ady Endre kedvenc vendéglője, a Három holló. Séta az Andrássy úton, ezúttal a páros oldalon, második rész.

Az Andrássy út gyönyörű, kár, hogy alig látszik a kosztól

Archívum2015.12.28, 16:57

Egyesek szerint a magyar Champs-Élysées, mások szerint egyszerűen Budapest legszebb sugárútja. A legtöbb ember azonban úgy autózik vagy buszozik végig nap mint nap a 2310 méteres útszakaszon, hogy észre sem veszi a szépségeit. Pedig az Andrássy út mindkét oldala, a páros és a páratlan is tele van szépségekkel és érdekességekkel. Cikkünk első részében a páratlan oldal látnivalóit vettük sorra.

A csempebártól a Capelláig - az LMBTQ-közösség élete Budapesten

Itthon2013.07.06, 08:14

Tudta, hogy egy magyar író alkotta meg a homoszexuális kifejezést? És azt, hogy a Pepita Oroszlán Étterem volt a Kádár-rendszer idején az LMBTQ-közösség törzshelye? Ismerkedjen meg Budapest egyik alternatív történetével!

Angyalföldet 75 éve nevezték el Horthy Miklósnéról

Archívum2013.02.18, 08:07

Az idén 75 éves egykori munkáskerületről kevésbé ismert, hogy 1938-ban Horthy Miklós kormányzó feleségéről Magdolnavárosnak nevezték el.

Előző
  • 1
Következő