Várkonyi László

címke rss
A magyar színészóriás, aki szerette Jézus Krisztus szavait, és akit a kommunisták a halálba kergettek

A magyar színészóriás, aki szerette Jézus Krisztus szavait, és akit a kommunisták a halálba kergettek

Somlay Artúr egyike volt a modern kori magyar színjátszás legnagyobbjainak, aki elhagyva a korábbi idők deklamáló stílusát, a hétköznapi beszédstílusra emlékeztető dikcióval is képes volt az emelkedettségre, ha a szerep megkívánta. Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette emlékezetessé. Egyaránt kiváló volt magyar és külföldi, klasszikus és modern szerepekben, egyénisége betöltötte a színpadot. Már az ezerkilencszázhúszas években komoly rangot vívott ki magának a hivatásában, annak ellenére, hogy heves természete miatt akadtak botrányai is. Idővel megtanulta fegyelmezni magát, ezért két évtizedes víggszínházi ...

Csűrös Karola, az ország Etusa: Nem adtam fel az életet, de ez mégsem jó már így

Kultúra2021.08.08, 20:52

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Déryné-díjas, Érdemes-művész színésznő. Hivatása mellett házasságával is példaadó évtizedeket tud maga mögött: több mint ötven évig voltak hű társai egymásnak a 2019-ben meghalt Horváth Ádám televíziós rendezővel. A Szomszédok című teleregényt kitaláló, majd megvalósító televíziós alkotó osztotta feleségére a sorozatbeli keramikus művész, Etus szerepét, akinek karakterét szívébe zárta az ország. Csűrös Karola persze már korábban is népszerű művész volt, a Madách Színház mellett más színterek vendégeként, illetve a korábbi televíziós, filmes, rádiós, szinkronfeladatok kappcsán ...

A Mount Everesten maradhat Várkonyi László holtteste

Itthon2010.05.22, 19:50

A tibeti hegymászószövetség szerint a napokban megtalálták a Mount Everesten az április végén eltűnt magyar hegymászó, Várkonyi László holttestét. Hegymászótársa, Klein Dávid szerint az elhunyt hegymászó felesége korábban azt mondta, szeretné, ha a holttest a hegyek között maradna, abban a környezetben, amelyet Várkonyi László életében szeretett.

Néhány méteren múlott Várkonyi László élete

[origo] utazás2010.05.11, 15:40

Alig néhány méteren múlott, hogy Várkonyi Lászlót maga alá temette a jégomlás - mondta Klein Dávid, a hegymászó társa keddi, a Himaláján április 26-án elszenvedett balesetüket felidéző budapesti sajtótájékoztatóján.

Kőbe véste a Csomolungmán Várkonyi nevét Klein Dávid - részletes beszámoló a lavináról

Nagyvilág2010.05.03, 15:25

Részletes beszámolót tett közzé társa halálának körülményeiről Klein Dávid magyar hegymászó, aki Várkonyi Lászlóval a Mount Everest oxigénpalack nélküli meghódításának vágott neki áprilisban. Várkonyi Lászlót Klein Dáviddal együtt április 26-án sodorta el egy lavina, a balesetet Várkonyi László nem élte túl.

Kínaiak keresik az eltűnt magyar hegymászót

[origo] utazás2010.04.28, 14:07

Folytatják a keresést a Himaláján eltűnt magyar hegymászó után. Várkonyi Lászlót öt serpa és egy kínai hegymászó csapat keresi - tudta meg a Független Hírügynökség Hajnal Ágnestől, az expedíció kapcsolattartójától. A jégomlást zúzódásokkal megúszó Klein Dávid továbbra is 6400 méteren van, az előretolt alaptáborban. Ő várhatóan csütörtökön tud elindulni a hegyről.

Május közepén lesz az oxigén nélküli Everest-támadás

[origo] utazás2010.04.27, 15:51

Március 25-én indult Budapestről Várkonyi László és Klein Dávid, hogy a magyar hegymászók közül elsőként oxigénpalack nélkül hódítsák meg a világ legmagasabb hegyét, a Mount Everestet. Azóta az eredeti terveknek megfelelően megkezdték a mozgást a hegyen és már a 7800 méter magasan lévő 2. tábor kiépítésénél tartanak. A csúcstámadásra várhatóan május 15-én kerül sor.

Eltűnt egy magyar hegymászó a Mount Everesten

Nagyvilág2010.04.28, 18:38

Lavina sodort el két magyar hagymászót a Mount Everesten - közölte a pekingi magyar konzul. Az egyik hegymászó, Klein Dávid megsérült, a másik, Várkonyi László eltűnt. A Csomolungma megmászására készültek. Klein kedd délután rövid nyilatkozatot adott ki a történekről, eszerint viszonylag könnyű terepen történt jégomlás, őt egy jégfalra dobta a jég, társa pedig mögötte volt, nem látta, mi történt vele. Erőss Zsolt szerint nincs sok esély arra, hogy Várkonyi túlélte a lavinát. A keresést reggel folytatják.

Oxigén nélkül az igazi - magyar páros az Everest ellen

[origo] utazás2010.02.22, 09:34

Serpák és külső segítség nélkül, kettesben indulnak útnak, a hegytől nem félnek, de apróbb dolgoktól azért tartanak és ha a biztonságuk úgy kívánja, akár a csúcs előtt is visszafordulnak majd. Erőss Zsolt teljesítményét elismerik, de azt mondják, ez lesz az igazi. Klein Dávid és Várkonyi László hegymászókkal beszélgettünk, akik arra készülnek, hogy a magyarok közül elsőként oxigénpalack nélkül jussanak fel a Mount Everest csúcsára.

50 millió forintot ad Magyarország a gázai újjáépítéshez

Nagyvilág2009.03.02, 14:36

Magyarország 50 millió forintot ajánlott fel a palesztin egészségügynek az egyiptomi Sarm-es-Sejkben megnyílt gázai segélyezési konferencián. A palesztin vezetés azt reméli, hogy összejön 2,78 milliárd dollár. A legtöbb résztvevő szerint a pénz önmagában kevés, politikai rendezés nélkül semmit nem ér.

Magyarok indulnak az Everestre

[origo] utazás2008.05.14, 11:02

Klein Dávid és Várkonyi László hegymászó március 29-én indul Budapestről, hogy a magyar hegymászás történetében először oxigénpalack használata és teherhordók segítsége nélkül megmássza a Föld legmagasabb pontját, a Mount Everestet - jelentették be a résztvevők egy hétfői sajtótájékoztatón.

Várkonyi László: Nem félek a magasban

Vendégszoba2007.06.13, 13:44

Az [origo] Vendégszobájában járt Várkonyi László, a magyar hegymászás oxigénpalack nélküli magassági csúcstartója. Olvasóink érdeklődésére Konyi elmondta, hogy a felhők néha az alpinisták lábai alatt vannak, a jeti viszont minden bizonnyal a magasban nem eleget foglalkoztatott agy hallucinációja. Kedvenc hegysége a Bükk és a Kaukázus, jövőre viszont cél a Kangcsen Dzönga, az olimpiát követően pedig reszkess Everest!

Salátára vágynak a hegymászók

Sport2007.05.23, 18:45

Hatalmas adag salátára és magyar ízekre vágyik Klein Dávid és Várkonyi László, az Ahico Everest Expedíció (2007) két tagja, akik oxigénpalack nélkül szerették volna megmászni a Mount Everestet, de vissza kellett fordulniuk.

Előző
  • 1
Következő