Varju László

címke rss
Idén akár jogerős ítélet is születhet Varju László és Donáth László büntetőügyében

Idén akár jogerős ítélet is születhet Varju László és Donáth László büntetőügyében

Varju László, Ihász Sándor és Donáth László büntetőügyében is jogerős ítélet születhet 2024-ben - írta meg a Mandiner. 

Bűnösnek mondta ki a bíróság a Gyurcsány-párti Varju Lászlót garázdaságban és a választás rendje elleni bűntettben

Itthon2023.01.30, 13:44

Bűnösnek mondta ki a bíróság Varju Lászlót garázdaságban és a választás rendje elleni bűntettben - írta a Mandiner.

A Központi Nyomozó Főügyészség indíthat nyomozást a gyurcsányista Varju László ellen

Itthon2022.12.16, 17:44

A Központi Nyomozó Főügyészségnek küldi meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt a feljelentést, amit Varju László múlt heti sajtótájékoztatója után tett a Fidesz–KDNP – értesült a Magyar Nemzet. A lap arról ír, hogy a kormánypártok azért fordultak a hatósághoz, mert szerintük a DK politikusa átlépett egy vörös vonalat azzal, hogy kijelentéseivel megerősítette azokat a bankpánikot keltő álhíreket, amik Magyarország pénzügyi helyzetét is veszélyeztethették volna.

A jegybank feljelenti Varju Lászlót rémhírterjesztés miatt

Itthon2022.12.09, 13:57

Valótlanságok és rémhírek terjesztése miatt a Magyar Nemzeti Bank büntetőfeljelentést tesz Varju László, Gyurcsány-párti képviselővel szemben. 

Rémhírterjesztő sms-ek miatt indított eljárást a rendőrség

Itthon2022.12.09, 13:03

Rémhírterjesztő sms-ek miatt indított eljárást a rendőrség. Az üzenetekben az szerepel, hogy az emberek vegyék ki a pénzüket a bankokból. Érdekes módon a dollárbaloldal egyik képviselője, Varju László hasonló címen tart pénteken tájékoztatót. Az üzenetek hasonló körben terjednek, mint az országgyűlési választásokat megelőzően, a dollárbaloldal kampányát támogató sms-dömping idején. Azt az akciót Bajnaiék szervezték.

Menczer Tamás szembesítette a hazugságaival Gyurcsány emberét, Varju Lászlót - videó

Itthon2022.11.09, 12:52

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Menczer Tamás szembesítette a gyurcsányista Varju Lászlót a korábbi rezsicsökkentés-ellenes és szankciópárti kijelentéseivel, amelyeket a baloldali politikus az Országgyűlés keddi ülésén megpróbált letagadni.

A tények ellenére a hazai dollárbaloldal továbbra is támogatja a szankciókat

Itthon2022.10.04, 14:11

Bár már mindenki előtt teljes mértékben világos, hogy az Oroszország elleni brüsszeli szankciók sokkal többet ártanak az európai gazdaságnak, mint az orosznak, addig a hazai "dollárbaloldal" továbbra is teljes mellszélességgel kitart a brüsszeli elit ostoba intézkedései mellett. Varju László, Fekete-Győr András, Donáth Anna, Karácsony Gergely, Gyöngyösi Márton és többek között Hadházy Ákos szerint is jók a brüsszeli lépések. A baloldal véleményében döntő szerepet játszhat az a közel kétmilliárd forintos forrás, amit Soros György álciviljeitől kaptak a 2022-es választási kampányhoz. Orbán Viktor kormányfő is világosan rámutatott arraa, ...

Három bűncselekménnyel is vádolják Gyurcsányék árnyékminiszterét

Itthon2022.09.30, 08:31

Varju László személyében olyan politikust jelölt ki Gyurcsány Ferenc felesége az energia- és rezsiügyi árnyékminiszteri posztra, aki három bűncselekmény vádlottjaként vette fel a képviselői mandátumot az áprilisi országgyűlési választás után. Cikksorozatunk befejező részében bemutatjuk a Gyurcsány-párt alelnökének korábbi botrányos ügyeit, és azt is, hogyan terjesztett álhíreket a koronavírus-járvány idején.

Gyurcsányék árnyékminisztere kiáll a szankciók mellett

Itthon2022.09.29, 09:12

Mindenáron támogatja az Oroszország elleni szankciókat Gyurcsány Ferenc feleségének energia- és rezsiügyi árnyékminisztere, nem számít neki, hogy az uniós intézkedések rontják a gazdasági helyzetet. Cikksorozatunk második részében azt is bemutatjuk, miként támadta Varjú László a Paks II beruházást és a rezsicsökkentést.

Megint hazudott Gyurcsány embere, Varju László - videó

Itthon2022.08.26, 11:09

Varju László gyurcsányista képviselő megint hazudott, de csúnyán lebukott. 

Mandátumot szerzett a DK-s Varju László

Itthon2022.04.09, 18:36

Varju László, a DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszéd képviselőjelöltje nyert Budapest 11. választókerületében (IV. kerületi székhelyű) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál.

Visszatérőek a választás rendje elleni bűncselekmények

Itthon2022.04.03, 11:17

A 2018-as és a 2022-es országgyűlési képviselői választásokkal kapcsolatos bűncselekmények zöme hamis aláírások, ajánlószelvények. Ám a baloldali Varju László a vád szerint ellenfelét akarta megvesztegetni - írja a Magyar Nemzet. Az idei kampányban – eddig – még nem derült ki, hogy a választási ellenfelek meg akarták volna egymást vesztegetni, ami a választás rendje elleni bűncselekménynek minősül - írja a portál.

Baloldali háttérember a zuglói parkolási korrupciós ügyről: Az annyira bitang, hogy igaz - videó

Itthon2022.03.29, 13:14

Ma délelőtt Anonymus újabb felvételt juttatott el a sajtóhoz. A hanganyag ismét a baloldal korrupciós viszonyait mutatja be, szó esik egy újabb több milliárdos ügyletről, a főszereplő pedig megint Patek Gábor, a baloldal jól informált háttérembere, akinek saját elmondása szerint sikerült néhány pirospontot szereznie a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónál. A felvétel elején beszélgetőtársa Patek Gábort a közelmúltban kirobbant zuglói parkolási botrányt hozta szóba. „Az elég bitang" – fogalmazott. „Az annyira bitang, hogy az igaz" – felelte Patek, aki a jelek szerint tudott arról, hogy mi történt Zuglóban, írja a Magyar NNemzet ...

Eljárás indult Gyurcsány alelnöke ellen az Origo leleplező cikke után

Itthon2022.02.24, 11:41

Mint arról az Origo korábban beszámolt, Gyurcsány Ferenc alelnöke, Varju László, ha éppen nem fetreng a földön azért, mert szerinte Magyarországon nincs jogállam, akkor négy kerékkel parkol a járdán, és még dicsekszik is vele. Megkerestünk az ügyben az Újpesti Közterület-felügyeletet, hogy mit gondolnak erről, és válaszukban azt írták, hogy az önkormányzati rendészetük az érkezett fényképfelvételeken megjelölt parkolás körülményeit megvizsgálta, melynek során a jogsértés tényét igazoltnak látta, és a gépjármű tulajdonos/üzembentartójával szemben a szükséges eljárást megindította.

Gyurcsány alelnöke szabálytalanul a járdán parkol, és még dicsekszik is vele - fotó

Itthon2022.02.21, 18:18

Gyurcsány Ferenc alelnöke, Varju László, ha éppen nem fetreng a földön azért, mert szerinte Magyarországon nincs jogállam, akkor négy kerékkel parkol a járdán, és még dicsekszik is vele. A DK országgyűlési képviselője a Facebookon tett közzé fotókat arról, hogy plakátokat helyezett ki lámpaoszlopokra Újpesten, mindeközben szabálytalanul parkolhatott közterületen. A KRESZ alapvetően tiltja a járdán történő megállást. Megkerestünk az ügyben az Újpesti Közterület-felügyeletet, hogy mit gondolnak erről, de ez idáig nem kaptunk választ.

A DK politikusa szerint az embereknek adott plusztámogatások csupán felesleges költekezések - videó

Itthon2021.11.18, 13:08

A DK-s Varju László feladta! Pedig csak annyi történt, hogy szembesítettem a korábbi állításaival. Maradjunk annyiban, hogy van némi diszkrét bája, amikor Gyurcsány embere kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját - írja közösségi oldalán Bohár Dániel riporter, a Megafon tagja. A Pesti TV riportere olyan keresztkérdéseket tett fel Gyurcsány Ferenc emberének, ami miatt inkább megfutamodott.

Napi balfék: Gyurcsányért mindent!

Itthon2021.06.19, 14:35

Forrás: Origo middle on 1000 1000

Megpróbálta letagadni Varju László, hogy be akarták tiltani a kínai vakcinát

Itthon2021.05.12, 18:42

Megpróbálta letagadni a DK-s Varju László, hogy bármilyen kínai vakcina betiltását követelő javaslatot benyújtottak volna az Országgyűlés elé.

Gyurcsány Ferenc alelnöke szerint nem megoldás keleti vakcinával oltani

Itthon2021.04.27, 14:21

Újabb oltásellenes nyilatkozatot adott egy DK-s politikus: Varju László parlamenti képviselő, a Gyurcsány-párt alelnöke álmegoldásnak nevezte, hogy Magyarországon keleti vakcinával oltják az embereket. Szerinte éppen ezért pártja, a Demokratikus Koalíció helyesen jár el, hogy bírálja az orosz és kínai oltóanyagokat. Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett baloldal továbbra is frontálisan támadja a vakcinákat, az orosz oltás is újra a célkeresztjükbe került. 

10 milliárddal trükközött Újpest baloldali városvezetése a tavalyi költségvetésben

Itthon2021.03.23, 16:28

10 milliárd forint tűnt el Újpest tavalyi költségvetéséből: a baloldali városvezetés 19 milliárd forintot tüntetett fel a kiadási oldalon, csakhogy a nyilvánosságra kerülő tényszámok szerint ebből a valóságban mindössze 9 milliárdot költött el. Mi lett a közel tízmilliárd forint sorsa? Erre többféle forgatókönyv is létezik, mutatjuk őket!

Gyurcsány Ferenc maga fog dönteni arról, ki lesz a baloldali miniszterelnök-jelölt

Itthon2021.02.27, 15:29

Rég nem látott fejetlenség alakult ki az előválasztás miatt a baloldalon, a roncsderbi elindult. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, a baloldal vezetője megelégelte szerencsétlenkedő szövetségeseit, és bizalmasán, Varju László parlamenti képviselőn keresztül az ATV hétfői adásában megüzente: ha ez így megy tovább, egyedül fogja megmondani, hogyan fogják kiválasztani a közös indulót. Közel sem volt véletlen az üzenet: ezt megelőzően Karácsony Gergely is kifogásolta, hogy lassan haladnak az előkészületek. Mivel Karácsony csak úgy nem szólal meg ilyen kérdésben Gyurcsány engedélye nélkül, nem nehéz kitalálni, hogy a ...

Mintha a Monty Python szervezte volna, úgy menekültek a baloldali politikusok a sajtótájékoztatójukról - videó

Itthon2020.12.08, 11:52

Minden eddiginél jobb videó került nyilvánosságra arról, ahogyan a baloldali politikusok egyesével elszivárogtak saját sajtótájékoztatójukról. Az új felvételen tökéletesen látszik, hogy miután Szabó Tímea és társai eltorzult arccal támadták a kormányt, pár pillanattal később már sehol nem voltak. Ha a Monty Python együtt lenne, ők sem tudtak volna ennél jobbat, abszurdabbat kitalálni. 

Elmenekültek a baloldali képviselők saját sajtótájékoztatójukról

Itthon2020.12.08, 09:22

Elhúzódó értekezlet miatt kérem értsék meg, hogy kérdésekre most nem kerülhet sor. Köszönjük a türelmüket - miután tíz percig beszéltek megállás nélkül - Kocsis Máté itt sorolta fel a baloldali képviselők hazugságait - a DK-s Varju László ezekkel a szavakkal jelezte, hogy nem lehet tőlük kérdézni. A baloldali pártok képviselői hétfőn közös sajtótájékoztatót tartottak, aminek a végén közösen menekültek.

Lesz orvosi béremelés

Gazdaság2020.12.03, 12:08

Közösségimédia-oldalán cáfolta csütörtökön Varga Mihály pénzügyminiszter Varju László (DK) országgyűlési képviselő azon közlését, hogy a jövő évi költségvetésben nem szerepel az orvosok béremelését szolgáló 300 milliárd forint.

Vörös szőnyeget kapott Gyurcsány alelnöke, hogyha megint fetrengene valahol, ne üsse meg magát

Itthon2020.11.06, 16:37

Vörös szőnyeggel terítette le az újpesti Fidelitas azt a járdaszakaszt, amit nemrégen újítottak fel Újpesten. A dolog lényege, hogy a felújítás az adott utcában csak Varju László irodája előtt történt meg, az utca többi részén semmit sem csinált a momentumos városvezetés.

Gyurcsány alelnöke szerint az antiszemita, gyanús cégügyekkel terhelt, a választást elvesztő baloldali jelölt példaértékű ember

Itthon2020.10.13, 09:01

Példaértékű jelöltnek nevezte Bíró Lászlót Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, parlamenti képviselője egy tegnapi lapinterjúban. Mindenképpen érdekes, hogy nem sokkal ezután Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tisztességesnek nevezte a baloldal borsodi jelöltjét, és arról írt, elmosódtak a határok pártja, a Momentum és a Jobbik között. Mint ismert, Bíró Lászlóról sorra derültek ki botrányos dolgok: például antiszemita megnyilvánulásai és zűrös céges ügyei. 

Fidesz: Gyurcsányék már megint a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat és a gyermekes családokat támadják

Itthon2020.06.24, 15:13

A Fidesz szerint amikor Gyurcsányék a 2021-es költségvetést támadják, akkor a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat, a gyermekes családokat, a nyugdíjasokat és a határvédelmet támadják.

Varju László puszta kézzel fogta meg a kézbesítendő maszkokat

Itthon2020.04.17, 17:44

Varju László, a DK-s országgyűlési képviselő szabad kézzel, egyenként csomagolja borítékba a maszkokat, fittyet hányva az egészségügyi előírásokra, veszélybe sodorva ezáltal az újpesti emberek egészségét - írja az Újpestihírek.hu.  

Súlyos ügyekben vádat emeltek Gyurcsány képviselőjével szemben

Itthon2020.04.02, 16:04

A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt vádat emelet Varju László országgyűlési képviselővel szemben. 

Meggyanúsították a tévészékház megtámadása miatt Gyurcsány emberét

Itthon2020.01.06, 14:50

A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett, valamint garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást Varju László, a Gyurcsány-párt képviselője ellen - ez derül ki egy friss közleményből.

Garázdaság és súlyos testi sértés: kiadták a Gyurcsány-párti képviselő mentelmi jogát

Itthon2019.11.04, 16:59

Az Országgyűlés kiadta Varju László, Gyurcsány-párti képviselő mentelmi jogát. Mindennek az oka, hogy a DK képviselőjét az MTVA székházában tavaly decemberben történtek miatt garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntettének vétségével vádolhatja a Legfőbb Ügyészség. Varjunak egy másik ügyben már korábban felfüggesztették a mentelmi jogát. 

Vesztegetés, hivatali visszaélés, súlyos testi sértés: súlyos vádak ellenzéki képviselők ellen

Itthon2019.10.25, 15:55

Az elmúlt években rengeteg ellenzéki politikus mentelmi jogát kellett kikérnie az Országgyűléstől az ügyészségnek különféle bűncselekmények gyanúja miatt. Hiszékeny Dezsőtől, Farkas Gergelyen át egészen Varju Lászlóig jutunk. Mindezek mellett az ellenzéki oldalon a mentelmi joggal való visszaélés királya is megszületett, Czeglédy Csaba személyében. 

Súlyos testi sértés miatt nyomoznak Varju László ellen

Itthon2019.10.25, 10:03

Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Varju László országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Gyurcsány képviselőjét az MTVA székházában tavaly decemberben történtek miatt garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntettének vétségével vádolhatják. Varjunak egy másik ügyben hétfőn függesztették fel a mentelmi jogát. 

Az Országgyűlés felfüggesztette Varju László mentelmi jogát

Itthon2019.10.21, 16:14

Az Országgyűlés felfüggesztette Varju László országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Az ügyről korábban az Origo is beszámolt. Lényege, hogy Horváth Imre volt újpesti MSZP-s politikust akarta visszalépésre bírni Varju még 2018-ban. Horváth visszautasította a DK-s ajánlatát.

Felfüggeszthetik a gyurcsányista Varju László mentelmi jogát

Itthon2019.10.04, 11:44

Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen választás rendje elleni bűntett miatt indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Varju László országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Az ügyről korábban az Origo is beszámolt. Lényege, hogy Horváth Imre volt újpesti MSZP-s politikust akarta visszalépésre bírni Varju még 2018-ban. Horváth visszautasította a DK-s ajánlatát. 

Saját magát buktatta le az alkalmatlan ellenzék Újpesten

Itthon2019.09.19, 16:56

Fiala János a Civil Rádió Keljfel Jancsi! című műsorában riportot készített az újpesti botránykoalíció polgármesterjelöltjével, a momentumos majdnempolitikus Déri Tiborral, aki lehetőséget kapott volna arra, hogy bemutassa elképzeléseit, és megossza véleményét a kerületről, ám a beszélgetés teljesen más irányba kanyarodott, amikor egy megtámadott vállalkozó betelefonált a műsorba, és számon kérte a Hatvanban tavaly alig egy(!) százalékot elérő jelöltön, hogy hirtelen Újpestre átigazolva miért csak negatív kampányt hajlandó folytatni, amely ráadásul nemcsak politikai riválisai, hanem civilek, vállalkozók, magánemberek ellen is irányuul ...

A Gyurcsány-párt újpesti Kálmán Olgája

Itthon2019.07.11, 15:30

Az éppen aktuális politikai helyzettől függ, hogy Gyurcsány Ferenc az ellenzéki ellenfelei legyőzésére a nyílt konfrontációt választja, vagy esetleg más módszereket, például különböző jelöltek eszközként való felhasználását, illetve befolyásolását – olvasható dr. Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzőjének írásában, amiben az újpesti politikai helyzetet vette górcső alá. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a volt miniszterelnök nem tart pihenőt: szakadatlanul dolgozik tovább a többi ellenzéki párt felaprításán – tette hozzá. dr. Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője írásában.

Ennyire kell a hatalom a baloldalnak: Gyurcsányék elfogadták a rasszista Jobbikot

Itthon2019.02.01, 13:57

Hiába a náci karlendítős videó, a cigányverős hangfelvétel, Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szemrebbenés nélkül mentegeti a Jobbikot és elnökét, Sneider Tamást. Pedig a bukott miniszterelnök korábban valósággal sportot űzött a Jobbiktól való elhatárolódásból, nem győzött fellépni az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen – írja tényfeltáró riportjában a Magyar Idők.

Újabb balliberális mélypont: Gyurcsányék a Jobbik pártsajtójában mentegetik Sneider náci ügyeit

Itthon2019.01.30, 12:57

Bár korábban a Jobbik fogadkozott, hogy külön indulnak az európai parlamenti választáson, kiderült, ez nagyjából annyira volt igaz, mint a szakítás az antiszemitizmussal. „Májusig még sok víz le fog folyni a Dunán” – mondta Sneider Tamás a külön, vagy közös lista kérdésről az ATV-nek kedden, hogy aztán hozzátegye, könnyen változhat a párt jelenlegi álláspontja. Mindezzel egy időben a Jobbik-médiában a DK-s Varju Lászlóval készítettek interjút, aki levegővétel nélkül mentegette a náci botrányban vergődő pártot.

Határozati javaslatban ítélték el a DK-s Varju László bohóckodását

Itthon2019.01.18, 17:04

Újabb bohóckodásra adta a fejét az MTVA épületében színészkedéssel hírnevet szerző politikus, ezúttal az „Álljon le az ország” nevű eseményt szervezi, és hirdeti. Újpest most elégelte meg a dolgot, és elhatárolódott a Gyurcsány-párti képviselő viselkedésétől. „Aki azt mondja, hogy álljon le az ország, ezzel nem a kormánynak árt, hanem kizárólag Magyarországnak” – írták határozati javaslatukban.

Megsemmisítő kritika a színészkedő ellenzékieknek egy LMP-s politikustól

Itthon2019.01.06, 12:17

„Szégyellem magam, hogy hozzájárultam ahhoz, hogy ilyen emberek mandátumhoz jussanak” – írta tegnap Sallai R. Benedek közösségi oldalán. Bejegyzésében bírálta a színészkedő ellenzéki politikusokat, és pártokat, egykori párttársait, valamint Márki-Zay Pétert, hódmezővásárhelyi polgármestert is. Feltette a kérdést, amit eddig egyetlen ellenzéki szereplő sem: földön fetrengéssel, dulakodással, hasmutogatással lehet-e szavazatokat szerezni? Írásában választ is adott. Megsemmisítő kritika az ellenzéknek, egy ellenzékitől.

Exkluzív szilveszteri Soros-kabaré az Origón - videók

Itthon2018.12.31, 15:10

2018 az áprilisi országgyűlési választásokon megsemmisítő vereséget szenvedő ellenzéki politikusok vergődéséről szólt, akik az év végére - feladva minden politikusi reményt - úgy döntöttek, hogy szakmát váltanak. Azok a felvételek, amelyek az elmúlt hetekben bejárták a sajtót, valójában egy casting, egy válogatás részei voltak. Megpróbáltak bekerülni Soros György utazó világcirkuszába. Az Origo kiválogatta a legjobb felvételeket, annak érdekében, hogy szilveszterkor ezeken is mulathassunk.

Díjat kapott Varju László a színészkedésért

Itthon2018.12.21, 13:33

Az újpesti Fidelitas jelképes Oscar-díjat vitt a DK kerületi irodájához, amit Varju László országgyűlési képviselőnek szántak az „MTVA-székházban történt kimagasló színészi alakításáért”. Renge Zsolt, az újpesti Fidelitas elnöke arra szólította fel Varju Lászlót, hogy „hagyja abba a színészkedést, és ne hozzon szégyent Újpestre a jogsértő magatartásával”.

Újpesti csalás: száz szavazólapot nyomtattak ki a Fidesz-jelölt kárára

Itthon2018.04.08, 20:47

Korábban megírtuk, hogy Fricz Tamás politológus feleségével Újpesten szavazott, miközben arra lettek figyelmesek, hogy Zsigmond Barna Pál, Fidesz-KDNP-s jelölt neve le van húzva a szavazólapról. Úgy tudjuk, hogy szándékos akcióról lehetett szó Káposztásmegyeren, és 100 szavazólapot nyomtattak ki úgy, hogy a kormánypárti jelölt neve át van húzva. Felettébb gyanús, hogy ezt csak a harmincadiknál vették észre. Óriási botrány, a szavazást fel kellett függeszteni.

Csalás történt Újpesten: lehúzták a fideszes jelölt nevét a szavazólapról

Itthon2018.04.08, 20:41

Egészen példátlan esetről számolt be Fricz Tamás politológus: feleségével Újpesten szavaztak, miközben arra lettek figyelmesek, hogy Zsigmond Barna Pál, Fidesz-KDNP-s jelölt neve le van húzva a szavazólapról. Jelentették az esetet, mire leállították a szavazást. Nagyon úgy néz ki, hogy beindult az ellenzék. Többek között azért is meredek a történet, mert a baloldal megosztottsága miatt bármi előfordulhat a körzetben.

Nyílt bandaháborúvá fajult a DK és az MSZP konfliktusa Újpesten

Itthon2018.04.06, 19:00

Új fejezetet sikerült nyitnia a feleknek az újpesti körzetben: annyira utálják egymást, hogy már nyíltan egymás ellen kampányolnak. Az MSZP-ből kilépett, vasárnap függetlenként induló Horváth Imre telefonon és szórólapon mozgósít a szocialisták mellett. Közben egy újpesti DK-s politikus könyörgött neki, lépjen vissza a DK-s Varju László javára, amire Horváth annyit írt, ő az esélyesebb jelölt, lépjen vissza Varju. A Gyurcsány-párti politikus egyébként nem utasította el a migránsok betelepítését Újpestre, lehet azért, mert a Rózsadombon lakik. A helyi választási bizottság viszont "elutasította" őt, mert plakátokat rongált. Itt tart aa ...

A DK-s Varju Lászlóék pitiáner huligán módjára plakátokat firkáltak össze

Itthon2018.04.05, 17:00

Újpesti kampányának keretében eszeveszett akcióba kezdett Varju László és csapata: Alighogy pár órája kiállították Újpesten a Kerítésbontók elnevezésű plakátkampány plakátjait, villámgyorsasággal ráfestették gondolataikat. A hiba csak abban volt, hogy ezt mások is észrevették, sőt le is vidózták. A Gyurcsány-párti politikus nem igazán tudott mit tenni, elismerte a firkálást. Újabb szellemi magaslatokban tehát a haladó baloldal.

Gyurcsány Ferenc helyettese nem utasítja el a migránsok betelepítését

Itthon2018.04.01, 08:58

Míg Horváth Imre, az MSZP volt országgyűlési képviselője, jelenleg független országgyűlési képviselő-jelölt írásos garanciát adott arra, hogy nem telepít be migránsokat Újpestre, addig Varju László, a DK-jelöltje, Gyurcsány Ferenc alelnöke nem írta alá az erről szóló dokumentumot. Az újpesti választókerületben komoly baloldali belháború alakult ki, mivel az MSZP átadta a körzetet a DK-nak, pedig Horváth Imre korábban fölényesen győzött. A DK (a Jobbik mellett) most különösen nehéz helyzetben levő párt, miután egy tanú a TV2 Tények című hírműsorának arról beszélt: Gyurcsány ügyvédje, a letartóztatott Czeglédy Csaba cipősdobozban horddta ...

Még össze sem fogtak, a bomba elkezdett ketyegni az MSZP és a DK alatt

Itthon2017.11.10, 15:16

Egészen zseniális politikai balhé van kibontakozóban az MSZP és a DK között, amelyet ironikus módon éppen a baloldalon annyira várt és megváltásnak gondolt összefogás hozott magával a két párt viszonyában. Történt, hogy a szocik és Gyurcsányék odáig jutottak a 2018-as koordinált jelöltállításban, hogy Budapest 11. választókerületéről is döntöttek. Mégpedig úgy, hogy az itt éppen három éve időközit nyert MSZP-s Horváth Imre helyett a DK-s Varju Lászlót indítanák el jövőre. Az összefogás lényege ugye papíron az lenne, hogy a balliberális oldalon lehetőleg egy jelölt legyen. Csakhogy Horváth annyira megsértődött a lépés miatt, hogy infformációink ...

Sokat spóroló milliomos jobbikosok, de nem tudni, hol laknak

Itthon2017.02.13, 18:50

A Jobbik vezető politikusainak vagyonnyilatkozatuk szerint nincsen ingatlana, miközben Volner János frakcióvezető egy év alatt több mint 2,5 millió forintot tett félre. Tóbiás József egy törökbálinti ingatlant vásárolt, Tóth Bertalan szocialista frakcióvezetőnek pedig három háza, egy hétvégi háza és erdeje is van. Hadházy Ákos egy szőlőt vallott be.

Előző
  • 1
  • 2
Következő