Varga Mihály, a Fidesz alelnöke

címke rss

Eloltotta a tüzet a Varga-nyilatkozat

A jelek szerint a pánikot kioltották Varga Mihály szombati, a piacok megnyugtatását célzó szavai, a forint ugyanis ha nem is robbanásszerűen, de erősödéssel kezdett hétfő reggel. A devizakereskedők szerint a befektetők a gazdasági program részleteire várnak, és egyelőre a nemzetközi hangulat nem kedvez a magyar pénznek.

Nem csak csontvázakat találhat a Fidesz a szekrényben

Archívum2010.04.20, 16:38

A Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette tényfeltáró bizottságnak június közepére kell letennie Orbán Viktor asztalára a magyar gazdaság valós helyzetéről szóló jelentést. A Fidesz szétvert gazdaságról beszél, a távozó kabinet pedig kilábalásról: a borúlátást a költségvetési kockázatok és a munkaerőpiac számai indokolhatják, a derűlátásra pedig a külső egyensúly, az ipari teljesítmény és a kamatszint adhat okot.

A Fidesz szerint egy évet várni kell a nagyszabású adóátalakításra

Archívum2010.03.30, 13:52

Kisebb változások már idén is lehetnek, de az adórendszer alapvető módosítására csak jövőre van lehetőség Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint. A politikus pártja elnökségi ülése után beszélt arról, hogy még nem lehet megmondani pontosan, milyen ütemezés szerint lehet módosítani az adókon.

A szén-dioxid-kvóták eladását is megvizsgálják a fideszes ellenőrök

Itthon2010.03.11, 13:05

A szén-dioxid-kvóta értékesítését és az államháztartási hiányt fogja először vizsgálni a Varga Mihály vezetésével felálló fideszes gazdasági feltáró bizottság, amelynek létrejöttét Orbán Viktor Fidesz-elnök jelentette be hétfőn. Orbán a testület felállítását azzal indokolta, hogy szerinte a kormány évek óta eltitkolja a költségvetés valós számait.

Varga Mihály: Már egy lassú stabilizáció is elég a Fidesz terveihez

Gazdaság2010.03.01, 10:01

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint a kormányváltás után el kell kezdeni a tárgyalásokat az IMF-fel, meg fogják változtatni a költségvetést, és a Fidesznek már az is elég lesz a tervei végrehajtásához, ha a világgazdaságban megindul egy lassú stabilizáció.

Varga Mihály: A Fidesz miatt zárolta a kormány a tartalékokat

Gazdaság2010.02.16, 20:38

A Fidesz alelnöke szerint az ellenzéki párt és az IMF közötti tárgyalások következménye, hogy a kormány zárolta a költségvetési tartalékok jelentős részét.

A Fidesz visszatérő recesszióra számít

Gazdaság2010.02.04, 11:25

Nem hisz a kormány előrejelzésének megalapozottságában, ezért elhúzódó növekedési gondokra számít a Fidesz, valamint arra, hogy korlátozott lesz a következő kormány mozgástere. Az IMF-hitelt meghosszabbítaná a párt - mondta Varga Mihály alelnök a Bloombergnek.

Legyűrné növekedésben az EU-t Bajnai

Archívum2010.01.19, 11:45

Az európai uniós átlagnál 2 százalékkal gyorsabb növekedésre van szüksége Magyarországnak Bajnai Gordon miniszterelnök szerint, miközben tavaly még csaknem 5 százalékos volt a lemaradásunk.

A Fidesz nem zárja ki a regadó eltörlését

Gazdaság2009.12.07, 18:57

Átalakulhat a regisztrációs adó rendszere, a jövő évi választások nagy esélyese, a Fidesz tervei között ugyanis az adófajta részleges eltörlése is szerepel. Az autókereskedők szerint alacsonyabb és arányos regisztrációs adóra volna szükség, az eltörlés viszont azzal fenyegethet, hogy roncsok lepik el az országok. Igaz, az érintett járművek körének korlátozásával enyhíteni lehetne ezt a hatást.

Alaposan átszabhatja a nyugdíjrendszert a Fidesz

Gazdaság2012.01.05, 15:54

Jelentős átalakítás előtt áll a nyugdíjrendszer, ha a Fidesz nyeri a következő választásokat és megvalósulnak azok az elképzelések, amelyeket az ellenzéki párt szorgalmaz. Az új nyugdíjrendszerben mindenkinek egyéni számlája lenne a tb-nél, ami rugalmas nyugdíjkorhatárt és differenciált - esetenként akár nagyon alacsony - nyugdíjakat hozna. A nyugdíjak megadóztatását tervező új rendszer egyik deklarált célja a választások környéki politikai "elígérkezések" visszaszorítása, de ehhez elengedhetetlen, hogy ne higuljon fel a mostani elképzelés.

A Fidesz 2010 végére megmondja, mikor lesz euró

Archívum2009.11.25, 23:46

A Fidesz célja 2010 végére meghatározni az euróbevezetés céldátumát, mivel a piacoknak támpontra van szükségük. A párt vezető gazdaságpolitikusa szerint jövőre 7-7,5 százalék körüli államháztartási hiány várható.

Fideszes zavart jelez az IMF-vita

Gazdaság2009.11.18, 11:45

Az IMF és a Fidesz között kialakult konfliktus alapján úgy tűnik, az ellenzéki párton belül sem világos, hogy kormányra kerülésük esetén pontosan mit is kezdenének a gazdasággal és a költségvetéssel. A Fidesz is akar IMF-hitelt, de egyben a hiány elszállásával is számolnak, amit viszont a nemzetközi szervezet nem tolerálna. Igaz, a meccs még nincs lefújva, az IMF ugyanis több országban is megengedte a hiány növelését.

Varga: A Fidesz sem tolerál 7 százalékos hiányt

Archívum2009.11.17, 13:08

A Fidesz reagált a hétfői IMF kijelentésre, amely szerint a Nemzetközi Valutaalap nem engedi a 7 százalékos vagy nagyobb költségvetési deficitet. Varga Mihály fideszes képviselő szerint az ellenzéki párt "sem tolerál" hiánynövelést célzó gazdaságpolitikát.

Százmilliárdokért kezdhet tiszta lappal az új kormány

Gazdaság2009.11.12, 14:56

A később jelentkező veszteségek elhallgatásával vádolta meg a kormányt a Fidesz elnöke, aki szerint a 2010-re tervezettnél mintegy 900 milliárddal nagyobb a reális költségvetési hiány. Az eltérés nagy része azonban nem bizonyos kiadások eltitkolásából adódik, hanem politikai döntések, illetve a gazdasági válság lefolyásának függvénye. Ha az új kormány tiszta lappal szeretné kezdeni a ciklust, az biztosan százmilliárdokkal rontaná az egyenleget.

Hatalmas vesztes�gekre k�sz�l az MNB

Gazdaság2009.10.14, 17:13

A Nemzetk�zi Valutaalap (IMF) �ltal ny�jtott hitel �tv�lt�sa miatt hatalmas lehet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vesztes�ge az elk�vetkez� k�t �vben.�A devizafinansz�roz�s k�lts�gei mindig egy �ves cs�sz�ssal jelentkeznek a b�dzs�ben, a k�lts�gvet�s saj�t kamatkiad�sai azonban r�gt�n cs�kkennek emiatt.

A Fidesz szerint növelhető a jövő évi hiány

Archívum2009.10.01, 11:41

Vannak célok, amelyekért érdemes a tervezettnél nagyobbra növelni a 2010-es államháztartási hiányt - jelentette ki Varga Mihály. A jövőre kormányzásra készülő Fidesz még nem döntött az adózás átalakításának koncepciójáról.

Varga egykulcsos ad�t s�rget, Simor �j v�ls�gra k�sz�t

Gazdaság2009.09.26, 14:36

Varga Mih�ly az egykulcsos ad� mellett kamp�nyolt, az eur�bevezet�s c�ld�tum�t a k�vetkez� �vtized elej�n jelenten� be. Simor Andr�s szerint az�rt nem cs�kkentettek kamatot, mert f�ltett�k az orsz�g p�nz�gyi stabilit�s�t �s az �j v�ls�gra k�sz�tett a K�zgazd�sz v�ndorgy�l�sen.

Hosszabbít az IMF

Gazdaság2009.09.07, 16:51

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége megállapodott a kormánnyal abban, hogy a hitelcsomag fel nem használt részét a következő évre, az eredeti felhasználási határidő utanra is át lehessen vinni. Az IMF csaknem egy hetet tárgyalt Magyarországon, azzal, hogy felmérje a magyar költségvetés és a pénzügyi szektor aktuális helyzetét.

Nincs büntetés a Bajnai-csomagot megszavazó fideszeseknek

Itthon2009.06.30, 17:21

Nem kell büntetést fizetniük azoknak a fideszes képviselőknek, akik hétfőn megszavazták a Bajnai-kormány adócsomagjának egy részét, mert véletlenül nyomták meg az igen gombot - mondta az [origo]-nak Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A támogatók között volt Varga Mihály, a csomagot keményen bíráló párt gazdasági szakembere is.

Draskovics viszi tovább a pénzügyes vérvonalat

Gazdaság2009.04.15, 14:37

Az utolsó pártállami kormány hét pénzügyi káderéből lett a rendszerváltás után pénzügyminiszter. Nem volt olyan év 1989 óta, hogy valamelyikük ne lett volna miniszter vagy jegybankelnök Magyarországon. Bár ugyanazt mondták az elmúlt 23-24 évben - a költségvetési hiányt akarták csökkenteni, a növekedést beindítani, akárcsak Bajnai Gordon most kedden a parlamentben -, az alapproblémát nem sikerült leküzdeniük.

Oszkó azonnal hozzáfogna az adórendszer átalakításához

Gazdaság2009.04.23, 15:49

A költségvetési bizottság ma délelőtti ülésén támogatta Oszkó Péter pénzügyminiszter-jelöltet. A Deloitte elnök-vezérigazgatója csak egy évre szeretné vállalni a pozíciót, és úgy hajtaná végre a válságkezelési feladatát, hogy azzal hosszú távra alapot teremtsen a pénzügy- és költségvetési politika számára.

Parlament el� ker�lhet az ingatlanalap-�gy

Gazdaság2009.03.12, 18:43

Varga Mih�ly, a parlament k�lts�gvet�si bizotts�g�nak eln�ke kezdem�nyezte, hogy a test�let m�rcius 11-ei �l�s�n foglalkozzon a "befagyott" ingatlanalapok �gy�vel; err�l maga a test�let fideszes vezet�je besz�lt cs�t�rt�ki budapesti sajt�t�j�koztat�j�n.

Előző
  • 1
Következő