Varga Judit
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Európai Unió
- Brüsszel
- EU
- Európai Bizottság
- atlétika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Varga Judit: A járvány idején is folytatódik az áldozatsegítő program
Egyetlen áldozat sem marad egyedül a veszélyhelyzetben, mivel az állam a koronavírus-járvány idején sem hagyja magára a bűncselekmények és a szabálysértések sértettjeit - nyilatkozta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden az MTI-nek.
Varga Judit: Hétfőn éjfélkor hatályba léphet a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény
Hétfőn éjfélkor hatályba léphet a felhatalmazási törvény, ha azt hétfői ülésén elfogadja a parlament és a házelnök, illetve a köztársasági elnök soron kívül aláírja - derül ki az igazságügy-miniszter internetes bejegyzéséből. Varja Judit szerint az ellenzék még bizonyíthatja, hogy fontos számukra vészhelyzetben az összefogás.
Félmillió forintot adományozott családja nevében Varga Judit a koronavírus miatt
Varga Judit igazságügyi miniszter a koronavírus elleni küzdelem jegyében félmillió forinttal segítette a Szent László és Szent István Kórház alapítványát.
- címkék:
- Varga Judit
- koronavírus
- Címkefelhő »
Varga Judit: Nem ütközik uniós jogba a magyar távközlési és kereskedelmi különadó
Az EU bíróságának kedden hozott ítélete szerint nem sértett európai uniós jogot a magyar kormány, amikor 2010 után távközlési és kiskereskedelmi különadókat vetett ki - nyilatkozta az igazságügyi miniszter.
Varga Judit: Megalakult a Digitális Szabadság Munkacsoport
Az Igazságügyi Minisztérium létrehozta a Digitális Szabadság Munkacsoportot, amely a nemzetközi technológiai cégek működésének átláthatóvá tételét tűzte ki célul - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Varga Judit: A kormány az áldozatok mellett áll
A kormány az áldozatok mellett áll - jelentette ki az igazságügyi miniszter a tárca családjogi civil munkacsoportjának csütörtöki budapesti ülésén.
Varga Judit: A kormány célja a börtönbiznisz megállítása
A kormány célja, hogy megállítsa a börtönbizniszt, amely mára több milliárdos iparággá vált - mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlésben. A Soros-hálózathoz tartozó ügyvédek rátelepedtek a fogvatartottakra, és iparággá fejlesztették a börtönbizniszt, mondta Budai Gyula.
Nem szabadulhatnak határidő előtt az elítélt bűnözők
A Gyurcsány-párti képviselő, Vadai Ágnes több ezer bűnöző szabadon engedéséről beszélt egy sajtótájékoztatón, de Varga Judit igazságügyi miniszter szerint nem igaz, amit Vadai Ágnes mondott, a magyar kormány nem bocsát szabadon egyetlen elítélt bűnözőt sem a jogerős ítéletben megszabott határidő előtt - mondta a miniszter az MTI-nek nyilatkozva.
- címkék:
- Varga Judit
- Címkefelhő »
Varga Judit: A kormány a börtönviszonyok miatti kifizetések leállítását kezdeményezi
A kormány haladéktalanul kezdeményezi a börtönviszonyok miatt az elítéltek javára megítélt kártalanítások kifizetésének leállítását - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn.
Varga Judit: Áprilisban lehet ítélet a kvótaperben
A kormánynak világos álláspontja van többek között a börtönbiznisz kérdésében, ám komoly társadalmi felhatalmazásra van szükség, hogy ezt hazai és nemzetközi szinten is képviselhessük - minderről Varga Judit, az Igazságügyi Minisztérium vezetője beszélt az Origónak adott interjújában. Szólt arról is, hogy véleményezni lehet a feltételes szabadságra bocsátást szigorító törvénytervezetet, amelynek célja, hogy aki más életére tör, azt ne lehessen idő előtt a börtönből kiengedni és feltételes szabadságra bocsátani. Azt is vizsgálják, hogy az illetékes intézmények megfelelően kommunikálnak-e egymással egyes esetek kapcsán. Ez a kérdés iss ...