Varga József

címke rss

Rudolf: Ilyen játékkal a svédek ellen sem lesz gond

Sport2011.08.11, 12:33

A magyar labdarúgó-válogatott tagjai szerint a svédek elleni Európa-bajnoki selejtező előtt fontos önbizalomnövelő győzelmet arattak Izland ellen (4-0). Korcsmár Zsolttal maradéktalanl elégedett volt Egervári Sándor szövetségi kapitány és a csapattársak is, ami azért is fontos, mert a középső védő Juhász Roland és Vanczák Vilmos eliltás miatt nem játszhat a svédek ellen. A csapatkapitány Hajnal Tamás szerint a védelem jobb oldalán még van mit javítani.

Huszti és Juhász már a télen klubot válthat

Archívum2011.09.23, 12:39

Korábbi és jelenlegi válogatott labdarúgók, így Huszti Szabolcs, Tőzsér Dániel, Juhász Roland és Varga József is hamarosan klubot válthat.

"Elhittem, hogy nagyon jó vagyok" - interjú Varga József focistával

Sport2011.10.23, 13:04

Varga József 2009-ben még csak 21 éves volt, de a Debrecennel már a Bajnokok Ligájában szerepelt, és a magyar válogatottba is bekerült, utána azonban elkényelmesedett, és a gyors sikert nehezen dolgozta fel. Mára kilábalt a gödörből, menedzsere szerint az NB I legpiacképesebb játékosává vált, a szövetségi kapitány pedig biztos kerettagnak nevezte. Nagy vágya, hogy a Bundesligában futballozzon, akár már januártól.

Filipovics Husztit, Vargát és Tőzsért is eladná a télen

Sport2011.12.02, 12:16

Varga József még korántsem biztos, hogy a Chievóhoz fog szerződni, Tőzsér Dániel pedig lehet, hogy már a téli átigazolási időszakban csapatot vált - mondta el a játékosok menedzsere, Filipovics Vladan a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Nem csak a Genoa vinné Tőzsért, Buzsáky hosszabbítana

Archívum2012.01.30, 15:24

Filipovics Vladan játékosügynök szerint a kedden záruló átigazolási időszakban még Tőzsér Dániel és Huszti Szabolcs is csapatot válthat. A Genk középpályását többek között a Genoa, a Zenitben szereplő szélsőt pedig a Monaco szerződtetné.

Varga József lehet Laudrup első szerzeménye a Swansea-nél

Sport2012.06.19, 19:15

A Skysports.com értesülése szerint a bajnok DVSC-t erősítő Varga Józsefet kiszemelte a Premier League-ben szereplő Swansea.

Hova igazolhatnak a csapatot kereső válogatott focistáink?

Sport2012.07.06, 16:10

Németh Krisztián szinte biztosan Hollandiában folytatja, Kádár Tamást Bajnokok Ligája-induló csábítja, a válogatottba berobbant Gyurcsó Ádám viszont még nem akar külföldre menni - egy csapatra való magyar válogatott focista keres magának új klubot a nyáron, de egyelőre csak páran jártak sikerrel. Az [origo] összegyűjtötte az elvágyódó játékosok lehetőségeit.

Varga József a Bundesligába igazolt

Archívum2013.01.30, 17:56

Varga József, a Debrecen labdarúgócsapatának válogatott játékosa június 30-ig a német élvonalban szereplő Greuther Fürth együtteséhez kerül kölcsönbe.

Varga bravúros Bundesliga-debütálása

Sport2013.02.02, 20:31

Varga József a Schalke elleni idegenbeli győzelemmel mutatkozott be új csapatában, a Greuther Fürth-ben a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.

Vargát nélkülözi, Vanczák miatt késve indult el a válogatott

Sport2013.02.04, 14:06

Vanczák Vilmos svájci gépének késése miatt bő félórás csúszással repült el hétfőn délelőtt a magyar labdarúgó-válogatott Törökországba. A csapat szerdán Fehéroroszország ellen játszik, Varga Józsefnél egy korábban szerzett egészségügyi problémát találtak a Greuther Fürth orvosai, Dzsudzsák Balázs rúgást kapott a bal bokájára, Pátkai Máté lázas.