Vándorszínészek

címke rss
Az ember akkor csinál filmet, ha feláll rá neki

Az ember akkor csinál filmet, ha feláll rá neki

A Régi idők focija, a Ripacsok és a Szerencsés Dániel miatt a legnagyobb magyar filmrendezők között tartjuk számon, de több, mint tíz éve producerként dolgozik, és már 13 játékfilmet készített ebben a minőségben is. A héten kerül mozikba a Filmalap által finanszírozott második filmje, a Senki szigete (az első A nagy füzet volt), és már folyamatban van két másik produkció is. Elmesélte, hogy 2011-ben, a választások után hogyan küldték el a Hunnia filmstúdió éléről, hogy miért nem számít, ki adja a pénzt, és hogy mi lesz a következő történet, amiért újra rendezői székbe ül.

Andy Vajnáék hárommilliárd forintot osztottak szét

Film2015.07.20, 18:44

Hét új mozifilmre, mintegy hárommilliárd forintnyi támogatást osztott ki az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap. A nyomozó után hét évvel ismét filmet forgat Gigor Attila, második háborús drámát csinál Török Ferenc, elkészül Sopsits Árpád pszicho-thrillerre a martfűi rémről, de a Régi idők focija és a Ripacsok 75 éves rendezője, Sándor Pál is újra a kamera mögé állhat. Dobó Kata és Gryllus Dorka amatőr romákkal játszik együtt egy mesében, Ónodi Eszter pedig szerelmi háromszögbe keveredik.

Várjuk az újabb nagy dobást

Film2016.01.29, 02:06

Idén is számos magyar film pályázik a bizalmunkra és a pénzünkre, de vajon lesz köztük egy újabb Liza, a rókatündér vagy Saul fia? Lássuk csak: a magyar csodaló kalandos története elindíthatja a történelmi filmek várva várt reneszánszát, Till Attila kerekesszékes Clint Eastwooddal támad, és végre egy magyar rendező is megpróbálkozott az időutazás filmre vitelével. Petrik Andrea viharos kapcsolatba kezd Kincsem gazdájával, Nagy Ervinnel, Trokán Nóra szabadszájú kurvaként egy benzinkúton ragad, Thuróczy Szabolcs pedig bebizonyítja, hogy lebénulva is lehet valakit kemény fickó. Ezekre a filmekre mi már most elrohannánk, ön melyikre kívváncsi ...

Ön melyik magyar filmet várja a legjobban most?

Film2017.01.17, 15:54

2017 nagyon fontos év lesz a magyar film történetében. Ideális esetben több százezres nézőszámot hoznak majd az olyan szuperprodukciók, mint A Viszkis, a Kincsem, a Budapest noir és a Pappa Pia, a világ rangos filmfesztiváljain pedig Mundruczó Kornél, Pálfi György és Enyedi Ildikó új alkotásaival fogunk tarolni. Skandináv típusú krimire, agyas sci-fire és erdei horrorra is beülhetünk, lesz film az internetes zaklatásról és a menekültválságról, egy magyar permetezőpilóta feljut az űrbe, egy építészmérnök pedig a marokkói sivatagban bolyong. Szédítően gazdag a kínálat, írja fel, mit akar biztosan megnézni, a cikk végén pedig szavazzonn ...

Martinovics Dorina meztelenül fürdik a Vándorszínészek előzetesében

Film2018.01.26, 12:31

Sándor Pál nem először forgat filmet a kulisszák mögüli világról. Már a Ripacsok és a Miss Arizóna is olyan világba engedett betekintést, ahová a nézők szeretnek "büntetlenül" bekukucskálni. A Vándorszínészek című új filmje az 1840-es években játszódik, amelyben egy ifjú, bujdosó katona csatlakozik egy vándorszínészekből álló társasághoz.

Vándorszínészek: szabadság, szerelem - játék

Film2018.02.27, 14:18

Egy maroknyi vándorszínész játéka dühös verekedést robbant ki. A kavarodásban egy ifjú katona beszáll a bunyóba. Miután a fiú bujdosni kényszerül, a társulat befogadja, és együtt zötyögnek faluról falura Pest felé. Azt hiszi megmenekült, pedig ha sejtené, hogy lesz itt még akasztás, csábítás, párbaj meg szerelem és nem csak a színpadon, talán... talán akkor is minden áron velük tartana.

Vándorszínészek: Reformkori road movie

Film2021.08.18, 15:53

Egy csapat excentrikus vándorszínész felkerekedik, hogy eljussanak fellépni egy budapesti kőszínházba: erről szól Sándor Pál új filmje, amiben csak úgy lubickolnak a színészek, legyen szó veteránokról vagy pályakezdőkről, sármőrökről vagy szépségekről.

Martinovics Dorina, a Vándorszínészek színésznője Sándor Pál rendezőért vetkőzött a filmben: fotó

Archívum2018.03.22, 13:18

A Vándorszínészek egyik főszereplője, Martinovics Dorina lenge öltözékben is látható a filmben, és bár alapvetően nem szeret vetkőzni, Sándor Pál rendezőért és ezért a produkcióért megtette.

Négy magyar film is szerepel a sanghaji filmfesztiválon

Film2018.06.15, 17:26

Szombaton kezdődik Ázsia legnagyobb presztízsű filmes rendezvénye, a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál. Az A-kategóriás seregszemlére négy magyar mozifilm kapott meghívást és Enyedi Ildikó az Arany Serleg fődíjról döntő zsűri tagja lesz.

A Vándorszínészek nyerte a várnai fesztivál fődíját

Film2018.09.03, 10:34

Sándor Pál filmje nyerte a várnai nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Aphroditét péntek este Bulgáriában. „Love is Folly" címmel immár 26. alkalommal rendezték meg a szerelemesfilmek seregszemléjét a Fekete-tenger partján.

Előző
  • 1
Következő