Váncsa István

címke rss

Ők tényleg megérdemelnék az irodalmi Nobel-díjat

A fogadóirodáknál pillanatnyilag Ngugi Wa Thiong'o áll az élen 1:4-es oddsszal, mögötte 1:5-tel Haruki Murakami. A következőkben kevésbé jegyzett személyekről lesz szó, bár Margaret Atwood neve azért elég gyakran felbukkan, és Julian Barnesé is, szerda délelőtt mindketten 1:66-tal álltak, azaz esélytelenek. Nálunk viszont nem. Szavazzon ön is!

Azt mondta: buzi-zsidó-kommunista-heti hetes. És ment tovább

Archívum2016.10.11, 15:03

Sosem volt az osztály bohóca, mégis az ország egyik legszórakoztatóbb gondolkodója. Viszonylag gyakran láthatjuk a Heti hetesben és időtlen idők óta olvashatjuk az Élet és Irodalomban. Aligha akad a kultúrának olyan szegmense, amelyhez barokkos körmondatokban ne tudna úgy hozzászólni, mintha a téma felkent papja volna. Mégis azt mondja, nem ért semmihez, és nem vallja magát írónak. Pedig rendhagyó szakácskönyvei irodalomként és kultúrtörténetként is értelmezhetők. Bármit képes megtanulni. Na jó, balettozni nem. Váncsa Istvánnal beszélgettünk minderről, meg arról is, mi a baj Magyarországgal.

A szakácskönyv, amit csak szeretni lehet

Archívum2015.11.17, 11:54

Rongyosra olvastam az első kettőt, rengeteget főztem és tanultam belőle, sőt az ágyam feletti kispolcon is a Váncsa-szakácskönyvek feküdnek, ezeket lapozgatom, ha rossz álmok kerülgetnek. 

A keserű gyönyör

Archívum2014.11.04, 07:13

Kétfajta ember van, az egyik szereti a keserűt, a másik nem szereti. E sorok írója az első csoporthoz tartozik, de nem kizárt, hogy a nyájas olvasó a másodikhoz. Az pedig baj. Mindössze négy alapíz van, édes, sós, savanyú, keserű, aki tehát a legutolsót nem szereti, az ízek világának egynegyedéről lemond. (Az alapízeket illető unortodox nézeteket most figyelmen kívül hagyom.) Ráadásul a keserű nemcsak az egyik alapíz, hanem mindnek a koronája, a kulináris élmény ettől kap tartalmat, mélységet, szubsztancialitást; hogy mást ne mondjak, az a fehérbor, amelyiknek hosszú utóíze van, benne markáns kesernyével, akkor is meggyőz, ha elsőree ...

A konyha gyémántja

Archívum2014.10.09, 09:18

Brillat-Savarin véleménye szerint a szarvasgomba a konyha gyémántja. Mármost Brillat-Savarin minden idők legnagyobb hatású gasztronómiai írója és egyben a francia kulinária megkerülhetetlen személyisége, vagyis amit ő mond, az szentírás. Ugyan a szarvasgomba gyémántnak kissé ronda, evvel együtt csakugyan az egyik legértékesebb konyhai alapanyag. Az egyik legfinomabb és ennek megfelelően az egyik legdrágább is. 

Váncsa István: kucsmagomba, bárány, turbolya

Archívum2014.04.03, 08:39

Gombát a magyar ember régente alig evett. A falusiak általában nem értettek hozzá, szakértő nem volt a környéken, így aztán a gomba békésen spórázott az erdő alján, senki se háborgatta. Persze akadtak famíliák, amelyekben két-háromféle erdei gomba ismerete nemzedékről nemzedékre hagyományozódott tovább egészen addig, amíg az egyik generáció el nem nézett valamit. Utána a faluban eggyel kevesebb gombaértő család maradt. 

Váncsa István: A böjti időszak gyötrelmeiről

Archívum2014.02.25, 17:39

Hogy a hal böjti étel, arról viszonylag későn szereztem tudomást. Némiképp meglepett. Mifelénk víz nem volt, még egy patak se, halat nem láttunk, maximum három-négy évente egyszer. Összehasonlíthatatlanul ritkábban, mint húst, ergo számomra a hal volt a legkülönlegesebb, legelőkelőbb, legdelikátabb étek, ami csak elgondolható. Később aztán megtudtam, hogy vannak emberek, akik húsvét előtt böjtölni szoktak, avval a céllal, hogy rossz legyen nekik, és ezt halevés útján gondolják megvalósítani.

Váncsa István: A fácán

Archívum2014.01.06, 23:28

Fácánt az egyszerű járókelő a csarnokban vagy valami hasonló helyen vásárol. Az ekként beszerzett jószág nagyjából olyan, mint a mirelit csirke, csak kisebb és sokkal drágább, viszont meg van kopasztva, ki van belezve, konyhakész. Sörétek nincsenek benne, a madár éppoly intakt, mintha nem is a folyómenti ligeterdők szabad madara lett volna, hanem tenyésztett szárnyas, amely az ő rövid és boldogtalan életét baromfivágóhídon fejezte be.

Váncsa István: Lúdhúst enni

Archívum2013.11.04, 21:30

Tours-i Szent Márton, akinek a tiszteletére november 11-én komoly mennyiségű libát és újbort szoktunk fogyasztani, a lehető legalkalmatlanabb személy arra, hogy bármiféle dínomdánom ürügyéül szolgálhasson. Ő ugyanis aszkéta volt. Remeteként élt Lombardiában, majd egy lakatlan szigetecskén, amelynek a maximális kiterjedése nagyjából négyszázötven méter. (A neve Isola Gallinaria, a Ligur-tengerben, Albengával szemben található.) Márton később áthelyezte remetelakát Poitiers mellé, végül Tours közelében megalapította Marmoutier kolostorát. 371-ben püspökké szentelték, de továbbra is úgy tengődött a nép között, mint a legszegényebbek egyike.

Váncsa István: Vajtök

Archívum2013.10.31, 09:50

Illatában és ízében a sajur lodeh semmilyen általam ismert eleségre nem hasonlított, rendkívül különleges volt, rendkívül egzotikus, de megkapó. Indonéz. A nyolcvanas évek derekát írtuk, ázsiai éttermek itthon akkor még nem léteztek, az indonéz konyháról semmit se tudhattunk. A pincérlányt Annisának hívták, bájos volt, fiatal és ügybuzgó, a helyiség pedig csaknem üres, Annisa tehát ráért. 

Előző
Következő