Vámosi-Nagy Szabolcs

címke rss

Kötelezővé teszik jövőre az internetes adóbevallást

Az elektronikus aláírásról szóló törvény elfogadásával megnyílik az APEH előtt a lehetőség, hogy másfél éven belül a tízezer legnagyobb adózónak kötelezővé tegye az internetes adóbevallást - nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese. Így az adóhivatalnak a beszedett adó 80 százalékáról naprakész információi lesznek. További egy év múlva tervezik a személyi jövedelemadózás elektronikus változatának beindítását is, ám ez nem lesz kötelező.

Az átlagos jövedelem 871 ezer forint volt tavaly az adóbevallások szerint

Archívum2001.08.28, 13:35

Tavaly a Magyarországon működő vállalkozások 1270,4 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el, ami 8,3 százalékkal több az 1999. évinél - mondta kedden Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese. A tavalyi évre benyújtott és eddig feldolgozott 4,3 millió bevallás alapján a magánszemélyek 3700 milliárd forint összes jövedelmet értek el, így az egy főre jutó bruttó átlagos jövedelmek 871 ezer forintot tettek ki, ami 13,8 százalékos növekedés.

Jó évet zár idén az APEH

Archívum2001.12.20, 13:16

Idén várhatóan jó évet zár az adóhivatal - jelentette be Vámosi-Nagy szabolcs, az APEH elnökhelyettese. Az első tizenegy hónapban 996 milliárd forint személyi jövedelemadót, 1194 milliárd forint általános forgalmi adót szedett be a hivatal, a társasági adóbevételek 40-45 százalékát várhatóan csütörtökön fizetik be az adózók, mert ekkor jár le a társaságiadó-feltöltés határideje. Az elnökhelyettes elmondta, hogy csökkentek az adóhivatal kintlevőségei az erősödő behajtási tevékenységek miatt.

Az APEH már postázza az adónyomtatványokat

Gazdaság2002.01.09, 12:43

Az APEH megkezdte a jövedelemadó bevallásához szükséges nyomtatványok szétküldését a nyilvántartásban szereplő mintegy 2,4 millió adózónak. Az egyéni adózóknak február 15-ig kell benyújtaniuk a bevallásokat, de akik visszaigényelnek a múlt évi befizetésekből, azoknak a határidő előtt célszerű benyújtani a bevallást. Az adóhivatal idén is üzemelteti az ingyenesen hívható zöld számot, amelyen kitöltési tanácsot kaphatnak az adózók. 

Napi egymilló forintot is meghaladta a rekordfizetés

Archívum2002.05.23, 13:08

Az összevont éves átlagjövedelem tavaly 16,3 százalékkal, 980 ezer forintra nőtt az önbevallóknál - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs az APEH elnökhelyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján. A legmagasabb jövedelem 385 millió forint volt, amit egy külföldi állampolgár ért el. Az első 100 legjobban kereső körébe minimum 72 millió forintos éves jövedelemmel lehetett bekerülni.

Hétfőn megnevezhetik az új Apeh elnököt

Itthon2002.06.01, 09:45

Mégsem Vámosi-Nagy Szabolcs, hanem az Apeh Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának jelenlegi vezetője, Király László György lehet az Apeh új elnöke - adja hírül a Népszabadság. Király hat éve vezeti a kecskeméti intézményt. 

Vámosi-Nagy Szabolcs lehet az APEH elnöke

Archívum2002.05.16, 11:36

A Népszabadság értesülései szerint Vámosi-Nagy Szabolcsot kívánja felkérni az APEH elnöki tisztére Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt. Az adóhivatal első számú vezetőjét a jogszabályok szerint a pénzügyminiszter nevezi ki, ám a lap úgy tudja, a szocialisták pénzügyminiszter-jelöltjének, László Csabának nem volt kifogása a szakember felkérése ellen.

Javul az adómorál, hatékony az adórendőrség - Vámosi-Nagy Szabolcs a Társalgóban

Vendégszoba2003.04.15, 16:44

Március 5-én Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese válaszolt az [origo] olvasóinak kérdéseire. A válaszokból kiderült, hogy Magyarországon javul az adómorál és visszaszorulóban a feketegazdaság, valamint az Áfa-csalások mennyisége. Szó esett az internetes adóbevallásról, az adórendőrség munkájáról, valamint megtudhatjuk, hogy a vezető tisztségviselő maga készíti el adóbevallását.

Az APEH elnökhelyettese a PM-ben folytatja

Gazdaság2004.03.04, 18:38

Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese március 15-től átmenetileg a Pénzügyminisztériumban dolgozik, helyettes államtitkári feladatokat lát el a nyár közepéig - közölték a tárcánál.

Illúzió az egykulcsos szja-rendszer

Gazdaság2004.03.12, 14:56

A gazdaságpolitikai fordulat szükségességével kapcsolatban egyre többször merül fel az adórendszer módosításának, és a progresszív adózást felváltó egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének a lehetősége. Vámosi-Nagy Szabolcs, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, címzetes egyetemi docens, az Élet és Irodalom március 12-i számában megjelent írásában azt vizsgálja, létezik-e ténylegesen egykulcsos szja, és milyen hatásai lennének az esetleges bevezetésének.

Előző
Következő