Vámos György
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kiskereskedelem
- Országos Kereskedelmi Szövetség
- OKSZ
- kereskedelem
- vásárlás
- legfrissebb
- legrégebbi
Négy hétig tartott a Kánaán
Négy hét Kánaán után megint meg kell szoknunk a vasárnapi boltzárat. A kereskedelemben a pénztárosok keze meg sem állt. Csak decemberben majdnem egymilliárdot hagytunk a multiknál. Közvélemény-kutatások szerint a magyarok majdnem 70 százaléka utálja a vasárnapi plázaböjtöt.
Ebben még az osztrákokat is felülmúljuk
Szakemberek szerint a vasárnapi boltzárat nem megszoktuk, hanem átálltunk rá. Magyarországon van a legszigorúbb boltzáras szabályozás az Európai Unióban, ami az idegenforgalom miatt mindenképpen enyhítésre szorulna. Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az Origónak azt mondta, az, hogy vasárnap a Balatonnál is zárva vannak az üzletek az idegenforgalomnak nem tesz jót.
Átálltunk a boltzárra, de utáljuk
Kétszázötvenmilliárd forint pluszforgalomhoz jutottak a hét utolsó napján is nyitva tartó kisvállalkozások a kötelező vasárnapi pihenőnap bevezetése óta eltelt közel egy évben. Szakemberek szerint a boltzártörvényünk még az osztrákokénál is szigorúbb, és az idegenforgalomnak nem tesz jót.
Egy éve utáljuk a boltzárat
Valamiért nem őszinték a multik. Adatokat is csak csepegtetnek, hogy a vasárnapi boltzár bevezetése óta mekkora a forgalmuk. Az adóhatósághoz bekötött online pénztárgépek adatai pedig csak lebutított adatok a szakemberek szerint. Most akkor ki járt jól a vasárnapi zárvatartással?
Hat napot dolgozzál, és ne pihenjél!
Levelet írtak a szakszervezetek Lázár János miniszternek, mert nem értenek egyet a kormány vasárnapi munkavégzés tilalmát feloldó döntésével. A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a munka törvénykönyvének módosítását szeretnék elérni. A Munkástanácsok szerint még nem lehet azt mondani, hogy okafogyottá vált volna a boltzárról szóló népszavazás.
Tízmilliárdokba kerül a csiki-csuki
Több ezer munkavállaló felvételére és több tízmilliárd forint bérpótlék kifizetésére van szükség a kereskedelemben a vasárnapi újranyitás miatt, ami persze még így is megéri a cégeknek.
Áll a bál a vasárnapi pótlék miatt
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a legésszerűbb döntés született akkor, amikor a vasárnapi boltzár eltörlésével a korábbi rendet állították vissza az üzletek nyitva tartásának szabályozásában. A jelenlegi szabályozás rendezett, ezen belül a vasárnapi pótlék 50 százalékos mértéke igazodik a vasárnap is nyitva tartó boltok teherviselő képességéhez. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint, az aki nem tud 100 százalékos pótlékot fizetni vasárnap, az inkább ki se nyisson.
Vonzóak a magyar boltok árai
A határon túli boltokban is érződik a magyarok jövedelmének erősödése, ugyanakkor egyre több külföldi intézi nálunk a nagybevásárlását; utóbbiak azonban kétszer annyit költenek, mint a magyarok külföldön.
- címkék:
- Vámos György
- kereskedelem
- OKSZ
- Címkefelhő »
Szeptemberben megint terítéken a vasárnapi munkavégzés
Három érdekképviseleti szervezet is levélben kezdeményezte nemrég a nemzetgazdasági miniszternél, hogy kezdődjenek egyeztetések a kiskereskedelemben tervezett változtatásokról és a vasárnapi nyitvatartásról.
Vámos György: A vásárlónál marad az áfacsökkentésből származó megtakarítás
A baromfihús, a tojás, valamint a friss tej áfájának idén januári csökkentése után a kormány dolgozik azon, hogy további termékek közterhe is csökkenjen - tájékoztatta a Magyar Időket a Földművelésügyi Minisztérium.
- címkék:
- Vámos György
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »