valuta

címke rss

Óriási vissza nem váltott pénztömegen ül Európa

Gazdaság2017.04.07, 10:30

Az euró bevezetésével több európai nemzetnek is le kellett cserélnie fizetõeszközét. A közös valuta rengeteg elõnnyel jár, ugyanakkor sokan mégsem váltották be érvénytelenné váló pénzüket. Az eurózóna országaiban 15 milliárd eurónyi lejárt valuta van. A magyarok sem kapkodják el a már forgalomból kivont papírpénz beváltását.

Diszkrét elvtársi pénzügyek a Kádár-korszakban

Tudomány2017.02.21, 10:34

A hidegháború idején a nyugat-európai kommunista pártok, valamint a harmadik világbeli szovjetbarát felszabadító mozgalmak, illetve kormányok konspiratív csatornákon kaptak rendszeres anyagi támogatást a Szovjetuniótól. A Kreml által mûködtetett, eufemisztikusan csak „nemzetközi szolidaritási alapnak” nevezett titkos büdzsébe a második világháború után szovjet befolyási övezetbe került „népi demokráciák” állampártjai, köztük a Magyar Szocialista Munkáspárt is kötelesek voltak befizetni a Moszkva által rájuk kivetett éves sápot. 

Árfolyammozgások a szíriai fonttól az izlandi koronáig

Gazdaság2016.12.28, 14:04

Egy ország gazdaságpolitikai fejlõdését jól tükrözi valutája erejének változása. Az AKCENTA CZ Origónak összeállított elemzése szerint ezért egyáltalán nem meglepõ, hogy azok a pénznemek, amelyek az idei év eleje óta a legtöbbet gyengültek, olyan országok valutái, ahol súlyos gazdaságpolitikai válságfolyamatok zajlanak, sõt, ezek az államok sok esetben polgárháború küszöbére sodródtak, vagy éppen háború dúl a területükön.

Magyarország nem áll készen az euróra az EKB szerint

Gazdaság2016.06.07, 14:55

Az euró bevezetésére uniós tagságuk okán kötelezett hét ország egyike sem felel meg valamilyen szempontból a belépési feltételeknek - állapítja meg az Európai Központi Bank kedden publikált 2016-os konvergenciajelentése.

Rendõrök kaphatták el a bitcoinalapítót

Techbázis2015.12.09, 16:39

A rendõrök tagadják, hogy a terroristák által is kedvelt bitcoin miatt végeztek házkutatást egy ausztrál férfinál. Pedig az akció nem sokkal az után történt, hogy két lap azt állította: õ lehet a virtuális valuta kitalálója.

Sérti az arányosság elvét a magyar valuta-bejelentési szabályozás

Archívum2015.07.30, 21:33

Az Európai Bíróság szerint sérti az uniós jogot az a szankciórendszer, amelyet Magyarország alkalmaz azokkal szemben, akik az Európai Unió külsõ határának átlépésekor elmulasztják bejelenteni, hogy sok készpénz van náluk.

Háromszázmilliót szakított az illegális valutázó

Gazdaság2015.04.08, 08:58

Tizennégy év alatt csaknem háromszáz millió forint illegális nyereségre tett szert egy szombathelyi valutázó, akit jogosulatlan pénzügyi tevékenység folytatásával gyanúsítanak.

A világ legértéktelenebb pénzérméje

Nagyvilág2013.02.26, 14:33

Mindössze egyezred forintnyi az értéke az üzbegisztáni tijinnek, amely a valaha volt legértéktelenebb pénzérme.

Star Wars-szereplõkkel díszíti új pénzérméit egy óceániai sziget

Nagyvilág2011.08.11, 12:07

Az egyik oldalon továbbra is az angol királynõ, a másikon viszont a Csillagok Háborúja ismert szereplõi díszítik majd azokat az új pénzérméket, amelyeket a csendes-óceáni Niue szigetén adnak ki. A két új-zélandi dollár névértéken kiadott érmékkel a boltban is lehet majd vásárolni Niuén, de nem érdemes, mivel a nagy ezüsttartalmú pénzek a névértéküknél jóval többet fognak érni.

Valutaháború formálódik Szudán és az elszakadt Dél-Szudán között

Gazdaság2011.07.24, 18:29

Az olajkészletek miatti vita rendezetlensége valutaháborúhoz vezethet Szudán és a július elején elszakadt Dél-Szudán között - írta a BBC. Az északi ország lecseréli valutáját, de kerüli annak kimondását, hogy ezzel valutaháborúba kezdenének déllel, helyette "elõvigyázatosságról" beszélt a jegybank.

Nem áll a svájci frank erõsödésének útjába a svájci nemzeti bank

Gazdaság2011.07.10, 12:41

Nem tervez beavatkozást a svájci frank árfolyamába az ország nemzeti bankja - közölte vasárnap a bank elnöke. Philipp Hildebrand egy lapinterjúban azt mondta, hogy jelenleg sem infláció, sem defláció nem teszi szükségessé, hogy a rendkívül erõs frank árfolyamát megváltoztassák.

Gyengébben kezdett a forint kedden

Archívum2010.07.06, 07:52

Kissé gyengült a forint kedd reggel az euróval szemben a bankközi devizapiacon; egy euró 286,70 forintot ért 7 órakor, a vasárnap esti 286,56 forint után.

Több mint 20 éves rekordot döntött a jüan a dollárral szemben

Archívum2010.06.21, 11:07

A kínai központi bank szombaton közölte, hogy folytatja a nemzeti valuta árfolyamreformját, és növeli a jüan rugalmasságát. "A lépés hosszú távon elõsegíti a szükséges strukturális irányváltást és biztosítja a fenntartható növekedést" - áll a jegybanki közleményben.  

Pénzügyekben az élet tanítja a magyarokat

Itthon2010.03.05, 15:32

Közhely, hogy a közép- és kelet-európai országokban a lakosság pénzügyi, gazdasági ismeretei elmaradnak a piacgazdasághoz szokott nyugati országokban tapasztalhatóhoz képest. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a rendszerváltás idején vagy azután született fiatalok tudása már mélyebb-e az országos átlagnál.

M�lyrep�l�sben a doll�r

Gazdaság2009.10.21, 23:43

H�napok �ta gyeng�l a doll�r, ami 14 havi m�lys�gbe ker�lt az eur�val szemben �s az el�rejelz�sek szerint az eddigi rekordot jelent� 1,60-as �rfolyamot�is ostromolhatja a folytat�sban. A magyar valut�val szemben t�bb mint 70 forintot vesz�tett �rt�k�b�l tavasz �ta, itthon m�gsem k�zvetlen�l, hanem legf�k�pp az olaj�ron kereszt�l �reztetheti majd hat�s�t a tov�bbi gyeng�l�s.

Gyeng�lt a forint, 273-at �r az eur�

Gazdaság2009.01.08, 18:09

A r�gi�s valut�kkal egy�tt, de azokat meghalad� m�rt�kben gyeng�lt a forint az eur�hoz k�pest, cs�t�rt�k�n d�lut�n egy eur��rt 274,75 forintot is adtak a budapesti bankk�zi devizapiacon.�K�s�bb, d�lut�n f�l �tkor�274,25/45-re, majd hat �ra k�r�l 273 k�r�lire�m�dosult a kurzus, a szerda d�lut�ni 268,70/90 ut�n.

Folyamatosan gyengült a forint

Archívum2008.01.28, 17:17

Folyamatosan gyengült a forint az euróval szemben hétfõn, délután 259,15/30 forinton jegyezték az európai valutát.

A csehek leírták a magyar eurót

Archívum2007.09.17, 16:46

Beszóltak a csehek: két gazdasági szakértõ a közszolgálati Cseh Televízióban azt mondta, hogy Magyarország a kontinens "beteg embere", aki még jó darabig nem fizethet a közös valutával.

A r�gi�s valut�kkal egy�tt er�s�dik a forint

Gazdaság2007.08.23, 10:38

Tov�bb er�s�d�tt a forint a bankk�zi devizapiacon. Az eur� - amely a h�t elej�n m�g 261,50 forintn�l is j�rt - cs�t�rt�k reggel 257,65/75 forint volt a szerda d�lut�ni 258,25/65 ut�n.

A r�gi�s valut�kkal er�s�d�tt a forint

Gazdaság2007.07.09, 16:59

Alacsony forgalomban kiss� er�s�d�tt a forint a bankk�zi devizapiacon. D�lut�n n�gy �rakor az eur�t 245,40/45 forinton jegyezt�k a p�nteki 246,07/17 ut�n. A forint 25 b�zisponttal, 13,08 sz�zal�kra er�s�d�tt a plusz/m�nusz 15 sz�zal�kos ingadoz�si s�v er�s oldal�n.

Figyelni kell a k�lf�ldi k�szp�nzfelv�telre

Gazdaság2007.05.11, 14:11

K�lf�ld�n �rdemes bankk�rty�val vagy itthon v�ltott valut�val fizetni. N�ha azonban sz�ks�g�nk lehet a p�nzkiad� automat�kra is. Az [origo] �sszegy�jt�tte, milyen k�rty�val, mennyibe ker�l a k�szp�nzfelv�tel k�lf�ld�n.

Jegybankelnöki szavak gyengítették a zlotyt

Gazdaság2006.09.28, 13:27

Csütörtök délelõtt gyengült a lengyel zloty az euróval szemben, és ez magával húzva a térség többi valutáját is. Mindez azután történt, hogy Leszek Balcerowicz, a Lengyel Nemzeti Bank elnökének nyilatkozata ismét kétségeket ébresztett a lengyel eurókonvergencia iránt.

Enyh�n er�s�dik a forint a bankk�zin

Gazdaság2006.02.09, 11:16

A keresked�k szerint kiegyens�lyozott, de akt�v piac �g�rkezik cs�t�rt�k�n, a forint v�rhat�an tov�bbra is a r�gi� valut�ival mozog egy�tt.

A litvánok többsége ellenzi az euró bevezetését

Nagyvilág2005.11.19, 17:15

A litvánok több mint fele ellenzi, hogy hazája átvegye a közös európai valutát, az eurót - tûnik ki egy közvélemény-kutatás szombaton nyilvánosságra hozott eredményeibõl. Ez az elsõ eset a balti államban, hogy az euró bevezetését ellenzõk száma meghaladja a támogatókét.

Csaknem 2 forinttal gyengült az euró

Archívum2005.09.26, 16:23

A gyenge hétfõi nyitás után napközben csaknem 2 forintot erõsödött a forint az euróhoz képest. A közös valutát délután 246,90-247/10 forinton jegyezték, szemben a nyitáskori 248,75/80, illetve a pénteken délutáni 248,15/25 forinttal.

Olaszország kiléphet az eurózónából

Gazdaság2005.06.20, 18:57

Az euróövezet összeomlásánál nagyobb a valószínûsége annak, hogy egy vagy több ország kilép a zónából. Egy londoni gazdaságelemzõ szerint elsõsorban Olaszország részérõl várható, hogy feladja a közös valutát.

Spekulatív támadás érheti a forintot

Archívum2005.06.20, 10:28

Egy amerikai közgazdász szerint az Európai Unió válsága veszélyt jelent a kelet-európai valutákra, közöttük a forintra nézve. A szakértõ Magyarországot tartja a legvalószínûbb célpontnak, mert a gazdaság itt nagyon instabil és a forint is sokkal inkább túlértékelt, minta többi valuta a régióban.

A svédek leszavazták az eurót

Nagyvilág2003.09.17, 22:38

A svédek nemet mondtak az euróra: a vasárnapi népszavazáson a résztvevõk 56 százaléka a közös európai valuta bevezetése ellen szavazott, míg 42 százalék támogatta azt.

Svéd eurószavazás a politikusgyilkosság árnyékában

Nagyvilág2003.09.14, 10:38

Ma szavaznak a svéd választópolgárok arról, hogy Svédországban is bevezessék-e az eurót. Közvélemény-kutatások szerint az európárti külügyminiszter meggyilkolása óta nõtt az uniós valuta támogatottsága.

Elfogták a hétmilliós rablás gyanúsítottját

Itthon2003.09.04, 12:48

A biztonsági kamera felvételei segítségével sikerült a nyomozóknak a vasárnapi kecskeméti pénzváltórablással gyanúsított férfi nyomára jutni. A szerdán Kecskeméten elfogott férfi összesen körülbelül hétmilliós értékben rabolt forintot és valutát.

Gyengült a forint a hiány miatt

Gazdaság2003.07.04, 10:06

Pénteken reggel 265,90/266,10 forintig emelkedett az európai közös valuta jegyzése a bankközi devizapiacon, ami 5,79 százalékos forint-pozíciót jelent a sáv erõs oldalán. Csütörtökön, a kereskedés végén 6,70 százalékon állt a magyar valuta.

European Currency Unit: ecu

Nagyvilág2003.01.16, 15:40

Az EMS fontos eleme volt a közös valuta irányába mutató ecu. Az ecu a közösség összes valutájából, a tagállamok gazdasági erejének súlyozásával létrehozott valutakosárként funkcionált. A tagállamok valutái az ecu napi árfolyamával szemben is plusz-mínusz 2,25 százalékra térhettek el, ellenkezõ esetben a központi bankok beavatkozásra voltak kötelezve.

Euró: alig hamisítják

Nagyvilág2002.07.31, 21:02

Sokkal kisebb számban hamisítják az eurót, mint amennyire az év elején megszûnt nemzeti valutákat hamisították - közölte szerdai összefoglalójában az euróövezet jegybankja (EKB).

Januártól új valuta Argentínában

Archívum2001.12.27, 15:02

Argentínában az átmeneti kormány nem akar hozzányúlni a magánbetétekhez, és a pesót sem kívánja leértékelni, így a befektetõknek nem kell aggódniuk tõkéjük miatt - jelentette ki az átmeneti kormány pénzügyminisztere.

A magyarok többsége szimpatizál az euróval

Archívum2001.12.20, 13:51

A magyar felnõttek kétharmada szerint a forintot fel kellene váltania az eurónak, de nem a közeljövõben. A megkérdezettek egy jelentõs - ám kisebbségben lévõ - része ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy azt szeretné, ha minél hamarabb bevezetnék hazánkban is az új közös európai valutát - áll a GfK Hungária piackutató intézet által készített felmérésbõl.

Szabadulni kell a régi valutáktól

Archívum2001.10.03, 08:25

Az euróra való átállás miatt öt hónapon belül a magyar polgároknak is meg kell szabadulniuk kivonás elõtt álló valutájuktól. Ez nem jelentéktelen feladat, ugyanis Magyarországon 60-70 milliárd forint értékû lejáró valuta van "szalmazsákokban".

Az ex-király beszéde erõsítette az afgán valutát

Archívum2001.09.25, 09:37

A két héttel ezelõtti terrortámadásokat követõ átmeneti gyengélkedése után újra erõsödik az afganisztáni valuta - jelentik a kabuli pénzváltók. Az afgáni azután talált magára, hogy Zahir Shah számûzött uralkodó rádióbeszédében bejelentette: folyamatban vannak a válság megoldását célzõ intézkedések. A valuta mindenkori értéke egyébként az afgán emberek várakozásainak legpontosabb mutatója.

Az ex-király beszéde erõsítette az afgán valutát

Archívum2001.09.24, 17:14

A két héttel ezelõtti terrortámadásokat követõ átmeneti gyengélkedése után újra erõsödik az afganisztáni valuta - jelentik a kabuli pénzváltók. Az afgáni azután talált magára, hogy Zahir Shah számûzött uralkodó rádióbeszédében bejelentette: folyamatban vannak a válság megoldását célzõ intézkedések. A valuta mindenkori értéke egyébként az afgán emberek várakozásainak legpontosabb mutatója.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ