Valtteri Bottas

címke rss

A Mercedes csapatfőnöke a kettős győzelem ellenére sem teljesen elégedett

Gphírek2020.07.12, 18:53

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemcsak Lewis Hamiltont, hanem az egész istállót dicsérte a megnyert Stájer Nagydíj után, ugyanakkor hangsúlyozta, a kettős győzelem ellenére sem lehetnek teljesen elégedettek.

Hamilton: Soha nem versenyeztünk ennyire rossz körülmények között

Gphírek2020.07.11, 19:30

Lewis Hamilton örül, hogy a mezőny lehetőséget kapott arra, hogy esőben döntsön a pole pozícióról. A brit pilóta a csapatát is dicsérte, amiért mindig jó helyen volt a pályán. Valtteri Bottasszal a fékje babrált ki.

Leclerc és Bottas hazautazott, de csak a Ferrari kapott figyelmeztetést

Gphírek2020.07.10, 11:15

A héten Charles Leclerc és Valtteri Bottas is elhagyta az első két F1-es futam helyszínét, és Monacóba utazott. Az FIA azonban csak a Ferrarit részesítette figyelmeztetésben, mivel a 22 éves pilóta olyanokkal is találkozott, akikkel nem lett volna szabad.

Norris: Kár, hogy a boldogságomat nem oszthattam meg a szurkolókkal

Gphírek2020.07.07, 08:12

A Forma-1 történetének első zárt kapus versenye után a futamgyőztes Valtteri Bottas úgy vélte, hogy a nagydíj alatt nem volt feltűnő a szurkolók hiánya, előtte és utána viszont igen. Utóbbi kérdésben Charles Leclerc és Lando Norris is egyetértett vele, a brit pilóta ráadásul élete első F1-es dobogóját ünnepelte ilyen furcsa módon.

Bottas: Nincs feszültség Hamiltonnal, egyelőre

Gphírek2020.07.06, 08:38

Az idénynyitó Osztrák Nagydíj győztese, Valtteri Bottas szerint Lewis Hamilton nem neheztel rá azért, mert az időmérőn és a futamon is olyan helyzetek miatt járt pórul, amelynek csapattársa is a részese volt.

Hamilton szerint versenybaleset volt az ütközése Albonnal

Gphírek2020.07.05, 19:08

Két büntetés is hátráltatta Lewis Hamiltont az idénynyitó Osztrák Nagydíjon. A világbajnoki címvédő mindkettőt elfogadja, de főnökével együtt úgy véli, a futamon versenybaleset részese volt.

A Mercedes pilótái sem számítottak ekkora előnyre

Gphírek2020.07.04, 19:59

Senki sem tudott beleszólni a két Mercedes házi csatájába az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén, ami Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont is meglepte.

A Mercedes még nem tudja, mi okozta Bottas váltóhibáját

Gphírek2020.07.03, 20:06

A világbajnoki címvédőnél sem tudják pontosan, mennyire hihetnek a versenyképességükben a pénteki szabadedzések után. Sok újítást teszteltek, és gondjaik is akadtak Spielbergben.

Nem Alonso vagy Bottas, hanem Vettel lehet a Renault célpontja

Gphírek2020.07.01, 17:03

Cyril Abiteboul kijelentette, nem Fernando Alonso az a pilóta, akit a Renault keres Daniel Ricciardo pótlására. Az enstone-iak csapatfőnöke azonban Sebastian Vettellel kapcsolatban elmondta, hogy ha a négyszeres világbajnok folytatja pályafutását, akkor akár le is igazolhatják.

Bottas most van a csúcson, reméli, ez az eredményein is látszani fog

Gphírek2020.06.15, 15:15

Valtteri Bottas még sosem volt annyira felkészült a szezonrajtra, mint most, elmondása szerint fizikálisan és mentálisan is remek passzban van. Lando Norris ezzel szemben úgy véli, hogy meg fogják érezni a hirtelen kapott terhelést.

Bottas szerint jó szerepléssel nem kell aggódnia a jövője miatt

Gphírek2020.06.12, 12:51

Érdekes szezonra számít Valtteri Bottas, mivel kevesebb versennyel az esetleges hibákért nagyobb árat kell majd fizetni. Gyorsan felvette a ritmust a silverstone-i tesztelésen.

Bottas: A Mercedes elmondta nekem, hogy nem érdeklődnek Vettel iránt

Gphírek2020.06.11, 13:06

Valtteri Bottas kijelentette, a Mercedes világosan tudomására adta, hogy egyáltalán nem tervezik Sebastian Vettel szerződtetését. A finn pilóta nem aggódik saját jövőjét illetően.

A Mercedes sokat tanult silverstone-i tesztje első napján

Gphírek2020.06.10, 17:56

A Forma-1-es autó volánja mögé több mint 100 nap után visszatérő Valtteri Bottas pozitívan értékelte a Mercedes szezonkezdet előtti formába hozó tesztjét, amely során a csapat az Osztrák Nagydíjtól életbe lépő szigorú feltételeket is gyakorolta.

Maszkokkal és arcpajzzsal tért vissza a Mercedes a pályára

Gphírek2020.06.09, 16:29

Az előszezoni tesztelések óta először lépett pályára F1-es autó, a Mercedes kétnapos teszttel hozza formába a pilótáit és a személyzetét Silverstone-ban.

A Mercedes és a Ferrari már az F1-es szezonrajt előtt pályára lép

Gphírek2020.06.05, 11:06

A Ferrari és a Mercedes sem várja meg a július eleji Osztrák Nagydíj első szabadedzését azzal, hogy a februári tesztek után újra pályára lépjen, utóbbi már jövő héten megteszi ezt Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal.

A Renault csapatfőnöke elismerte, Alonso az egyik jelöltjük 2021-re

Gphírek2020.05.31, 19:19

Cyril Abiteboul kijelentette, benne van a pakliban, hogy Fernando Alonso legyen Daniel Ricciardo utódja a következő szezonban, azonban más pilótákkal is számolnak. A Renault csapatfőnöke hozzátette, ők biztosan nem lépnek a Ferrari és a McLaren útjára, és nem sietik el a döntést.

Häkkinen: A rengeteg kritika elvette Vettel lelkesedését

Gphírek2020.05.31, 14:56

Mika Häkkinen úgy véli, az utóbbi időben Sebastian Vettel már kevésbé lelkesedett a csapaton belüli munkáért, mint az első, Ferrarinál töltött éveiben. A kétszeres világbajnok szerint a német pilóta elég fiatal ahhoz, hogy 2020 után is folytassa pályafutását, ugyanakkor örülne neki, ha a 32 éves versenyző a továbbiakban szorosabb kapcsolatot tartana a szurkolókkal.

Wolff csak Hamiltonnal beszél rendszeresen pilótái közül

Gphírek2020.05.16, 14:49

A Mercedes Forma-1-es istállójának csapatfőnökét több mindenre is megtanította a koronavírus miatti kényszerszünet. Toto Wolff rájött arra, hogy nem baj, ha nincs mindig telezsúfolva a naptára, és nincs minden napja előre megtervezve. Az osztrák üzletember két pilótájának, Valtteri Bottasnak és Lewis Hamiltonnak is hagyja, hogy a maguk módján készüljenek a várhatóan júliusi szezonkezdetre.

A koronavírus-járvány évekkel hosszabbíthatta meg Bottas karrierjét

Gphírek2020.05.06, 17:46

Valtteri Bottas állítja, lehet, hogy évekkel tovább versenyezhet a Forma-1-ben a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetnek köszönhetően.

Hamilton: Felelőtlen és önző, aki szükségtelenül közösségbe megy

Gphírek2020.03.24, 22:31

Lewis Hamilton rosszalja azoknak a hozzáállását, akik bár megtehetnék, mégsem maradnak otthon. A brit pilóta szerint a munkájukkal az egészségüket kockáztató emberek a mostani időszak igazi hősei.

Tíz év alatt vált az F1-történelem egyik legsikeresebb csapatává a Mercedes

Gphírek2020.03.14, 09:25

Tíz éve ezen a napon teljesítette első versenyét a Mercedes modernkori gyári istállója. Ennek kapcsán felidézzük a nehézkes indulást, és az azt követő, a Forma-1 történetében egyedülálló sikerkorszakot.

Hamilton: Sokkoló, hogy megrendezik az Ausztrál Nagydíjat

Gphírek2020.03.12, 09:32

A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton sokkolónak nevezte, hogy miközben világszerte komoly óvintézkedésekkel próbálják megfékezni a koronavírust, a Forma-1 megrendezi az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat. Nincs egységes álláspont a pilóták között.

Nem biztos, hogy minden futamon beveti trükkös kormányát a Mercedes

Gphírek2020.03.02, 13:01

A Mercedes egyelőre nem döntötte el, hogy az idei összes Forma-1-es futamon beveti-e a DAS-t, azaz az első kerekek összetartását szabályozó innovatív rendszert.

Bottas az elmúlt évekhez képest hamarabb aláírna a Mercedesszel

Gphírek2020.02.27, 13:23

Valtteri Bottas kijelentette, örülne, ha idén  a korábbi évekhez képest hamarabb meghosszabbítanák a szerződését a Mercedesnél. A finn pilóta hozzátette, az is megkönnyítené a helyzetét, ha nem csupán egy évre biztosítanák a jövőjét.

A Ferrari még nem a tempóra gyúr, a Mercedes a Red Bullt figyeli

Gphírek2020.02.20, 08:40

Tartózkodnak az érintettek attól, hogy az első idei F1-es tesztnap eredményeiből következtetéseket vonjanak le, de Charles Leclerc elárulta, a tavalyitól eltérő megközelítéssel kezelik a felkészülést. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elsősorban a Red Bullt figyeli.

Megérkezett az autó, amivel Hamilton utolérheti Schumachert

Gphírek2020.02.14, 13:51

Leleplezte a sormintát folytatva, W11 névre keresztelt 2020-as F1-es autóját a Mercedes. A csapat célja az új versenygéppel, hogy zsinórban hetedszer hódítsa el mindkét világbajnoki címet.

Hamilton lépésről lépésre haladna, nem a 7. vb-cím lebeg előtte

Gphírek2020.02.13, 16:18

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton és csapattársa, Valtteri Bottas is munkába állt a Mercedesnél a héten, mielőtt pénteken mindketten kipróbálják az istálló új autóját, a W11-est.

Bottast nem lepte meg, hogy Leclerc és Verstappen szerződést hosszabbított

Gphírek2020.01.21, 23:13

Valtteri Bottas szerint a Ferrari és a Mercedes nem kockáztat azzal, hogy igényt tart Charles Leclerc és Max Verstappen szolgálataira. Elárulta, Lewis Hamilton nem a legjobb barátja, de nincs gondjuk egymással.

Hamilton életét megnehezítette a Mercedes lépése a klikkesedés ellen

Gphírek2019.12.25, 12:20

Hamilton korábbi mérnöke lett Valtteri Bottas legfőbb támasza az idei szezontól, amit a finn hasznosnak érzett, de a világbajnok helyzetét megnehezítette, hogy előnyt csikarjon ki házon belül.

Bottas: A Mercedes megvált volna tőlem egy újabb gyenge idény után

Gphírek2019.12.20, 14:45

A Mercedes Forma-1-es csapata hosszas tanakodás után a nyáron végül szerződést hosszabbított Valtteri Bottasszal, aki úgy érzi, ha nem javított volna a teljesítményén az előző gyenge év után, ez nem történt volna meg.

Bottas élete első győzelmét aratta raliversenyen

Gphírek2019.12.09, 07:45

Folytatta ralis szárnypróbálgatásait, Franciaországban pedig az első győzelmét is megszerezte Valtteri Bottas, a Mercedes Forma-1-es pilótája.

Megállítható Hamilton steak nélkül is, vagy idén csak szerencséje volt?

Gphírek2019.12.06, 22:22

Már nem a Mercedes erőfölényére épült a sikere, hanem több olyan erősségre, ami másoknál hiányzott. Neki is van miben javulnia, de nála nagyobb esélyest nehéz találni jövőre.

A pilóták szerint szükség van DRS-re a Forma-1-ben

Gphírek2019.12.06, 18:56

Daniel Ricciardo szerint unalmas volt az Abu-dzabi Nagydíj azon szakasza, amikor a versenyzők nem használhatták az állítható hátsó szárnyat. Valtteri Bottas és Carlos Sainz egyetértenek a Renault pilótájával, de remélik, 2021-ben már nem lesz szükség a DRS-re.

Keresztet vethetnek az új gumikra az F1-es csapatok?

Gphírek2019.12.04, 12:20

Az USA Nagydíj pénteki szabadedzései után lesújtó véleménnyel voltak a pilóták a Pirelli 2020-as szezonra szánt abroncsairól, a gyártó azonban azt mondta, a szezon utáni teszten már jobb lesz a helyzet. Romain Grosjean és Valtteri Bottas szerint az új gumik azonban továbbra sem elég jók.

Lefagyott a Forma-1 Abu-Dzabiban, ami Bottas dobogójába került

Gphírek2019.12.03, 11:24

Valtteri Bottast minden bizonnyal csak egy szerverhiba akadályozta meg abban, hogy az utolsó rajthelyről felállhasson a pódiumra. A DRS csak a 18. körtől kezdve működött, és ez azt eredményezte, hogy a finn versenyző többet időzött egy-egy riválisa mögött. Elemzés.

Hamilton irigykedve nézte Verstappen és Leclerc csatáját

Gphírek2019.12.01, 18:27

A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat megnyerő Lewis Hamiltonnak csak egyetlen dolog hiányzott a tökéletes futamából, miközben Valtteri Bottas saját véleménye szerint élete egyik legjobb versenyét futotta.

A mezőny éléről és végéről is Mercedes rajtol az F1-es szezonzárón

Gphírek2019.12.01, 12:09

Valtteri Bottas autójában a hétvége során kétszer is motort kellett cserélni, de már az első is a mezőny végére száműzte a finn pilótát, aki eredetileg a 2. helyet szerezte meg az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén, így a pole pozícióból kezdő Lewis Hamilton kivételével mindenki javít egy helyet a rajtrácson.

Bottas a dobogóra várja magát, a Mercedes kevésbé optimista

Gphírek2019.11.30, 17:19

Az utolsó helyről rajtolva is a dobogót célozta meg Valtteri Bottas a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon, Toto Wolff csapatfőnök viszont nem ennyire optimista.

Wolff szerint inkább Bottas a hibás az ütközés miatt

Gphírek2019.11.29, 19:13

A Mercedes csapatfőnöke balszerencsésnek tartja Valtteri Bottas és Romain Grosjean ütközését az Abu-dzabi Nagydíj második szabadedzésén. A francia pilóta nem láthatta a mögötte érkező finnt.

Megbüntették a válófélben lévő Bottast Abu-Dzabiban

Gphírek2019.11.28, 14:55

Valtteri Bottas megerősítette a finn sajtóban terjedő információkat, miszerint elválik feleségétől. A Mercedes versenyzőjének ráadásul a mezőny végéről kell rajtolnia a vasárnapi Abu-dzabi Nagydíjon.

A Ferrari után a Mercedes is rajtbüntetéssel zárhatja a szezont

Gphírek2019.11.20, 12:26

Elképzelhető, hogy Valtteri Bottasnak rajtbüntetéssel kell szembenéznie a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon, ugyanis könnyen lehet, hogy az Interlagosban használt motorját ki kell cserélni.

Hamiltont megbüntették Albon kilökéséért

Gphírek2019.11.17, 23:55

A pályán harmadik, a végső értékelésben azonban csak a hetedik lett Alexander Albon kiforgatása miatt Lewis Hamilton a Brazil Nagydíjon. Elismerte, hogy ő hibázott az ütközésnél.

Hamilton: Hiányzott a motorerő az egyenesben

Gphírek2019.11.16, 21:27

Lewis Hamilton a Mercedes motorerőhátrányában látja annak az okát, hogy a Brazil Nagydíj időmérőjén alulmaradtak a Red Bull-lal és a Ferrarival szemben.

Bottas és Ricciardo nem tart a Mercedes és a Renault kiszállásától

Gphírek2019.11.16, 18:09

Egyelőre nem garantált, hogy a Forma-1 jelenlegi istállói 2021-től is a sportágban maradnak, különösen az autógyártók szereplése burkolózik ködbe. A pilótáik azonban nem aggódnak.

Hamilton nem tudja, képesek-e utolérni a Ferrarit

Gphírek2019.11.15, 22:33

Valtteri Bottas szerint képesek lesznek felvenni a versenyt a Brazil Nagyíj időmérőjén a motorja miatt ott mindig erős Ferrarival, Lewis Hamilton azonban már nem annyira van meggyőződve erről.

Bottasnak van egy terve Hamilton jövő évi legyőzésére

Gphírek2019.11.14, 17:56

Az idei világbajnoki pontversenyt a második helyen záró Valtteri Bottasnak kissé elege van abból, hogy folyton arról kérdezgetik, mikor fog Nico Rosberghez hasonló pszichológiai hadviselésbe fogni Lewis Hamilton ellen, ugyanakkor van terve a hatszoros világbajnok 2020-as legyőzésére.