váltságdíj

címke rss

47 év után megoldódhat a világ legrejtélyesebb gépeltérítése

Tudomány2018.01.10, 16:49

Egy volt FBI-osokból, igazságügyi szakértőkből és magánnyomozókból álló negyvenfős csoport szerint végre sikerülhet kideríteni, ki lehetett az a rejtélyes ejtőernyős „bandita", aki 1971-ben sikeresen eltérített egy repülőgépet, majd a 200 ezer dolláros váltságdíj megkaparintása után örökre kámforrá vált. A férfiről mindössze egy elsárgult fantomkép maradt fenn.

Elfogták a lengyel nő elrablóit

Nagyvilág2017.11.29, 14:35

Közel kétszáz rendőr bevetésével letartóztatták a dél-lengyelországi Sziléziai vajdaságban egy üzletember élettársának elrablóit, akik lengyel viszonylatban "rekordösszegű" váltságdíjat követeltek – tájékoztatott a varsói rendőr-főkapitányság szerdai sajtóértekezletén.

Kegyetlen kalózok rabolhatták el a magyar férfit

Itthon2017.11.04, 11:49

Teljes rettegésben tartják Afrika egyes partjait a kalózok. Motorcsónakkal, gépfegyverrel és aknavetővel rabolják ki a kiszemelt hajókat. Nagy szegénységből jövő emberek, akiket nem érdekel hogy megölnek valakit, ha ezzel pénzt keresnek. Egy magyar férfi jelenleg is kalózok fogja Nigériában.

Már az emberrablók is BitCoinban kérik a váltságdíjat

Techbázis2017.07.06, 12:37

A fájlrablók után az emberrablók is felfedezték a kriptopénzt.

Szabadon engedték a Maliban fogva tartott svéd férfit

Nagyvilág2017.06.26, 19:59

2011. óta tartották fogva az iszlamisták a svéd állampolgárságú férfit, John Gustafssont Maliban.

Milliós váltságdíjat követeltek egy magyar cégtől

Techbázis2017.06.15, 15:06

Összesen 6 Bitcoint, azaz mintegy 4,5 millió forint összegű váltságdíjat kért egy zsarolóvírus egy közepes méretű magyar vállalkozástól, miután a cég hálózatát megfertőzve sikerült titkosítania az adatokat a legfontosabb adatbázisokat tároló számítógépeken. Kibervédelmi szakemberek régóta figyelmeztetnek, hogy bármikor érkezhet a zsarolóvírusok következő hulláma.

Túszul ejtik a turisták értékeit a gaz makákók

Tudomány2017.05.26, 13:17

A makákók folyamatosan szemmel tartják a turistákat és kivárva a megfelelő pillanatot, ellopják a napszemüvegeket az ékszereket és a mobiltelefonokat. A furfangos főemlősök ez után megelégedve ülnek a zsákmány felett és várják, hogy az eltulajdonított tárgyat elcserélhessék számukra valami sokkal fontosabb dologra – például egy finom csemegére.

14 embert hurcoltak el egy mexikói faluba betörő fegyveresek

Nagyvilág2016.11.19, 09:03

Fegyveresek 12 felnőttet és két gyereket elraboltak váltságdíj reményében a Mexikó déli részén fekvő Guerrero szövetségi államban – írta a helyi sajtó szombaton.

Kitálalt Angelina és Brad egykori testőre: ettől rettegett a legjobban a sztárpár

Life.hu2016.10.17, 16:03

Sokáig dolgozott Angelina Jolie és Brad Pitt testőreként Mark Billingham, akinek a feladata főként a gyermekek felügyelete volt. Az egykori alkalmazott már nem áll szerződésben a sztárpárral, és kitálalt a viselt dolgaikról. Elárulta, hogy Angelina és Brad mitől féltek a legjobban!

Washington 400 millió dollárt fizetett a túszokért Iránnak

Nagyvilág2016.08.19, 14:01

Hivatalosan egy 1979-es fegyverüzlet elmaradt „részlete” az a 400 millió dollár, amit az év elején Washington átutalt Teheránnak, ám most elismerték, hogy az összeggel „ösztönözték” Iránt öt, fogva tartott amerikai állampolgár elengedésében.