válságadó 2010

címke rss

Naponta 1,8 milliárd forint bevétele volt a Tescónak tavaly

A Tesco a múlt évben 666,5 milliárd forintos bevételt ért el - derül ki az áruházlánc beszámolójából, amely szerint a forgalom a gazdaság élénkülésére utal.

A válságadó miatt halasztja későbbre magyarországi üzletét egy energetikai óriás

Gazdaság2011.02.08, 12:03

A külföldi energetikai vállalatokat sújtó különadó miatt halasztotta későbbre Magyarországra tervezett villamosenergia-exportját a legnagyobb skandináv energetikai cég, a Vattenfall. A cég egyik vezetője szerint nem Magyarországon jegyzik be leánycégüket, így még 2011 első félévében elindulhat az export.

Orbán az eurózónáról: Jobb ma nem bent lenni

Gazdaság2011.01.13, 13:17

Orbán Viktor miniszterelnök az eurót védené uniós elnöksége alatt, de Magyarországot a jelen pillanatban nem léptetné be, sőt Észtországot a legbátrabb nemzetnek nevezte azért, hogy januárban bevezette a közös pénzt. A kormányfő előrevetítette, hogy a februári reformok a jóléti kiadások közül a munkanélküliek segélyezését, a nyugdíjkiadásokat és a gyógyszerkasszát is érinteni fogják. Beszélt arról is, hogy a válságadókkal a termelő ágazatokat segítik a szolgáltatószektor rovására.

NGM: A vártnál 12,5 milliárddal kevesebb folyt be válságadóból

Gazdaság2011.02.08, 11:44

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleménye szerint a 869,8 milliárd forintos tavalyi éves hiány azt vetíti előre, hogy teljesülni fog a 3,8 százalékos, uniós elszámolás szerinti és a konvergenciaprogramban lefektetett deficitcél. Orbán Viktor csütörtökön már múlt időben beszélt erről: azt mondta, hogy teljesült az adatok szerint. A minisztérium szerint a különadókkal sújtott vállalkozások többsége befizette a terhet, összesen 12,5 milliárd forinttal azonban kevesebb folyt be a vártnál.

Magyar kérdésekkel ostromolták az uniós szóvivőt Brüsszelben

Itthon2011.01.05, 14:02

Megkapta az Európai Bizottság a magyar kormánytól a médiatörvény fordítását - jelentette be szerdán a Bizottság szóvivője. A médiatörvényt hónapokig vizsgálhatja a Bizottság, de konkrét időpontot nem mondott a szóvivő, mert szerinte hosszú és sűrű anyagot kell feldolgozniuk. A külföldi újságírók fél órán keresztül faggatták a szóvivőt Magyarországról.

Gábor Zsazsa lába, a médiatörvény és a válságadó miatt téma Magyarország

Nagyvilág2011.01.04, 07:42

A médiatörvény és a válságadó miatti kritikákat emelik ki a soros magyar EU-elnökségről szóló beszámolóikban a külföldi lapok. Magyarország ezen kívül Gábor Zsazsa amputálásra váró lába miatt került a lapokba.

Vizsgálja a kormány a német miniszter válságadós levelét

Gazdaság2011.01.03, 16:26

Kritizálta a magyar válságadókat Rainer Brüderle német gazdasági miniszter egy hétfőn megjelent interújában, mert azok elsősorban a külföldi cégeket sújtják, így szerinte problémásak az uniós belső piac szempontjából. A válságadók kivetését tavaly októberben jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. A kormány vizsgálja a német kormánytól a témában kapott levelet.

"Érezhető lesz az árak emelkedése" - interjú Per Bankkel, a Tesco vezérigazgatójával

Gazdaság2011.01.03, 11:18

A Tesco igazságtalannak tartja a válságadót, és külföldi lobbierejét is beveti ellene, de ettől függetlenül hosszú távra tervez Magyarországon, és folytatja a terjeszkedést - mondta az [origo]-nak adott interjújában Per Bank, a brit cég magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója. Bank szerint a tavalyi rossz időjárás miatt a teljes kiskereskedelmi szektorban emelkednek az alapvető élelmiszerek árai is. A kérdéseinkre e-mailben válaszoló cégvezető azt mondja, hogy az üzletek nyitva tartásának vasárnapi tilalma több ezer fős elbocsátáshoz vezetne, azt pedig tagadja, hogy kemények lennének a beszállítóikkal.

Eddig 151 milliárd forint folyt be a válságadóból

Gazdaság2010.12.21, 16:16

Eddig 151 milliárd forint folyt be a "válságadóból" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden. Az adatok alapján várhatóan teljesülni fog a tárca által előirányzott bevétel.

"Nem vagyunk lustábbak, mint a csehek" - interjú Varga Mihállyal

Gazdaság2010.12.17, 08:40

A romok eltakarításával lassan végez a kormány, jövőre indulhat az építkezés - mondta az [origo]-nak adott interjújában Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár, aki olyan új nyugdíjrendszert ígér, amelyben bárki bármikor lekérdezheti, mennyi járandóságra számíthat időskorában. Varga szerint a csehek példája azt mutatja, hogy Magyarországon is létre lehet hozni egymillió új munkahelyet, azt pedig nem tartja tudatos szereposztásnak, hogy többször is ő csillapította le a piacokat Kósa Lajos nyilatkozatai után.

Andor: Barrosón múlik, lesz-e hatása a magyar válságadókról írt levélnek

Gazdaság2010.12.16, 16:38

Az Európai Bizottság elnökének még ki kell alakítania az álláspontját arról a levélről, ami a magyar különadó miatt írt 15 nagyvállalat, és Barroso valószínűleg a magyar kormánnyal is felveszi majd a kapcsolatot - mondta Andor László biztos Brüsszelben. Simor András jegybankelnök lecsökkentett fizetésének ügyében sem döntött még a Európai Bizottság, egyelőre a magyar kormány indoklását vizsgálják.

A gyógyszerkasszán és a közlekedésen is spórolna Matolcsy

Gazdaság2010.12.14, 12:53

Jövő február végére várhatók azok a reformok, melyekkel 600-800 milliárd forint megtakarítás érhető el - mondta kedden Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint 100 milliárdot lehetne spórolni a gyógyszerkasszán, 50 milliárdot a közösségi közlekedésnél, emellett felülvizsgálnák a rokkantnyugdíjasok helyzetét is.

Medián: A többségnek tetszenek a kormány vitatott intézkedései

Itthon2010.12.13, 17:50

Az emberek nagy része támogatja a válságadó és a banki különadó bevezetését - derül ki a Medián felméréséből. Az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása azonban megosztja a közvéleményt.

A Financial Times szerint előbb-utóbb emelni kell a magyar nyugdíjkorhatárt

Gazdaság2010.12.08, 12:24

A Financial Times szerdai számában a magyar szakértőkhöz hasonlóan azzal magyarázza a Moody's hétfői leminősítését, hogy a kormány lépései nem győzték meg a befektetőket és a hitelminősítőket. A gazdasági napilap szerint strukturális reformokra van szükség, nem pedig eseti megoldásokra.

Tovább erősödött a forint estére

Archívum2010.12.07, 20:36

A forint estére erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben délutánhoz és reggelhez képest a nemzetközi devizapiacon.

Estére javított a leminősítés után gyengülő forint

Archívum2010.12.06, 19:48

Kora reggel még erősödött, a Moody's leminősítésének hírére azonban gyengülni kezdett a forint az összes kulcsdevizához képest. Este azonban javított helyzetén a magyar fizetőeszköz.

Megtört a forint lendülete, 212 forint körül a svájci frank

Gazdaság2010.12.03, 14:52

Reggel jó erőben kezdett, napközben azonban enyhén gyengült a forint. Délután kevéssel három óra előtt 278,10 forintot kellett fizetni egy euróért a devizapiacon. Elemzők szerint, ha kedvező foglalkoztatási adatok érkeznek a tengerentúlról, javíthat a forint.

Nyolc forinttal lett olcsób a svájci frank kedd óta

Gazdaság2010.12.02, 20:13

Mindhárom kulcsdevizával szemben erősödni kezdett csütörtök délelőtt a forint. Az euró árfolyama estére megközelítette a 277 forintos szintet, a svájci frank pedig mintegy nyolc forinttal lett olcsóbb a keddi 219 forinto csúcsa óta.

Újra 280 forint alatt az euró

Gazdaság2010.12.01, 19:39

Szerdán jó erőben kezdte a kereskedést a forint, és a lendület egészen estig kitartott, így a svájci frank árfolyama több mint hat forinttal került az egy nappal korábbi szint alá. Az euró 280 forint alatt zárta a napot.

Magához tért a forint, olcsóbb lett a svájci frank

Gazdaság2010.12.01, 07:15

Tovább gyengült a forint kedd délelőtt, a svájci frankért 219 forintot is elkértek a kereskedők, délután azonban magához tért a magyar pénz.

A magyar bankadót kritizálja a Financial Times

Gazdaság2010.11.30, 14:13

A magyar bankrendszerre kivetett különadók a magyar gazdasági kilábalás hátráltatásának kockázatával járnak - írta kedden a Financial Times, megemlítve, hogy a bankadó modellként szolgálhat a térség más országai számára is. A gazdasági napilap szerint a magyar bankok helyzetét a nem teljesítő adósok is nehezítik.

Elgyengülve zárja a hétfőt a forint

Gazdaság2010.11.29, 20:29

A magyar jegybank váratlan kamatemelése után csak rövid ideig erősödött a forint, később a nemzetközi hangulat miatt veszített értékéből, este 284 forint felett mozgott az euró jegyzése.

Hatósági áras lesz a gáz, csökkenhet a biztonsági készlet

Archívum2010.11.29, 08:46

Hatósági ára lesz a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatásban a földgáznak, és a jelenlegi 1,2 milliárd köbméter helyett  600 millió köbméterre csökkentené a biztonsági földgáz tartalékot a parlament előtt lévő törvénymódosítás.

Este picit javított a forint, 280 alá került az euró

Archívum2010.11.26, 18:57

Pénteken gyengült a forint, az euró a 280, a svájci frank pedig a 210 forintos szintet is átlépte. Devizakereskedők szerint a magyar pénz értékvesztése azzal magyarázható, hogy a piaci szereplőknek nem tetszenek a magyar nyugdíjtervek.

Varga Mihály: Sok a sebesült, de Magyarország már nem negatív szenzáció

Gazdaság2010.11.25, 20:27

Varga Mihály, a Minszterelnökséget vezető államtikár szerint egyes ágazatok számára fájó lépésekkel ugyan, de a kormány elérte, hogy Magyarország ne legyen negatív szenzáció a gazdasági világsajtóban.

Az euró gyengélkedése húzta le a forintot

Archívum2010.11.25, 16:45

Csütörökön délelőtt jelentősen gyengült a forint, később azonban a 277-es szint körül kezdett ingadozni.

Estére gyengült a forint, a Moody's leminősítésétől tartanak az elemzők

Gazdaság2010.11.24, 22:44

Hullámzó teljesítményt nyújtott szerdán a forint: a délelőtti gyengülést enyhe erősödés váltotta délután, este azonban ismét a negatív irányba ment a magyar deviza. Piaci szakértők szerint a következő napokban a Moody's esetleges leminősítése gyengítheti majd a forintot.

Kopits: Csak Venezuelában szüntettek meg költségvetést ellenőrző intézményt

Gazdaság2010.11.22, 11:00

Egyetlen olyan ország van, ahol megszüntettek a költségvetési tanácsot: Venezuelában, Hugo Chavez - mondta az [origo]-nak Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke, aki a képviselőknek szeretett volna üzenni a parlamentben elmondott személyes hangvételű beszédével. Kopits magát és intézményét inkább pulikutyaként, mint fogatlan oroszlánként látja, szerinte a kormány óvatos volt a jövő évi költségvetéssel, de középtávon már nem ennyire bizakodó, például túl ambiciózusnak tartja a kormány egymillió munkahelyes tervét.

Mattheisen: Kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség

Archívum2010.11.22, 14:59

A kormány gazdaságpolitikai lépései érzékenyen érintik a Magyar Telekomot, de a gazdaság talpra állítása mindenkinek az érdeke - közölte hétfőn Christopher Mattheisen, a távközlési társaság első embere.

Délután lejtőre került a forint

Gazdaság2010.11.22, 22:20

Hétfőn erősödéssel kezdett a forint, dél után azonban fordult a kocka, így a külföldi kulcsdevizák több forinttal erősödtek. 

December 4-től várja a válságadókat a kincstár

Gazdaság2010.11.22, 14:59

A válságadó fizetésére kötelezett kiskereskedelmi, energiaipari és távközlési cégek számára nyitott számlákra december 4-től lehet befizetni a pénzt.

Három forinttal olcsóbb lett a dollár

Gazdaság2010.11.18, 13:37

Mindhárom kulcsdevizához képest erősödött a forint csütörtök kora délutánra: egy óra után nem sokkal már 275 alá ment az euró forintjegyzése,  a 204-es szinteken mozgott a svájci frank, és 201,31 forinton jegyezték a dollárt.

Öt éve nem látott lejtőről jött le a svájci frank

Gazdaság2010.11.17, 21:52

A szerda kora délutáni gyengülés után némileg korrigált a forint, a dollár kora délutáni árfolyama 206 forint volt, késő délutánra azonban 204 forint alá ment a jegyzés. Este tíz előtt nem sokkal 204,34 forintot kértek egy dollárért, és 205,91 forintot egy svájci frankért. A nemzetközi piacon megállt a svájci frank nyolc napja tartó gyengülése a dollárral szemben.

A Deutsche Telekom sérelmesnek tartja a konszernekre kivetett magyar különadót

Gazdaság2010.11.17, 11:28

Több szempontból is problematikusnak tartja a magyar kormány által kivetett vállalati különadókat Guido Kerkhoff, a Deutsche Telekom igzgatósági tagja, aki közölte: jogi szempontból meg kell vizsgálni, hogy a visszamenőleges hatályú rendelkezés megengedett-e, ugyanis a jog általában tiltja a visszamenőleges hatály alkalmazását.

Átszabta Matolcsy a bankadót, örülhet Járai biztosítója

Gazdaság2010.11.16, 20:40

Hétfőn módosító indítványt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter a bankadóról szóló törvényhez, kedden kevéssel dél után a parlament pedig el is fogadta a javaslatot. Ennek értelmében sávos lesz a biztosítókat terhelő adó, a bankok pedig levonhatják az adóalapból a leánybankjaik felé fennálló követeléseiket.

Esni kezdett a forint, 3 forinttal drágult a dollár

Gazdaság2010.11.17, 17:19

Reggel gyengülésnek indult a forint, rövid időre 277 forint fölött is járt az euró, a délelőtt folyamán azonban visszakerült az elmúlt napokban jellemző 276-277 forintos sávjába. Este lejtőre került a magyar pénz, a dollár árfolyama 206 forint fölé ment.

Simor: Tíz év alatt lehet kezelhető szintre hozni az államadósságot

Archívum2010.11.16, 22:05

Simor András jegybankelnök szerint 8-10 év szigorú fiskális politika és évi közel négy százalékos GDP-arányos külkereskedelmi többlet kell ahhoz, hogy Magyarország külső államadóssága kezelhető szintre kerüljön.

Nem volt hatással a forintra Orbán költségvetési beszéde

Archívum2010.11.15, 21:12

Picit gyengült ugyan Orbán Viktor parlamenti beszéde után a forint, de az általunk megkérdezett devizakereskedő szerint nem a kormányfő által elmondottak miatt, a forintot ugyanis inkább az euró/dollár árfolyam mozgatja.

A GDP-adat megállította a forint gyengülését

Gazdaság2010.11.12, 20:33

A harmadik negyedéves GDP adat közzététele után az összes kulcsdevizával szemben erősödött a forint kisebb-nagyobb mértékben. Reggel 209 forint fölött is járt a svájci frank árfolyama, este pedig valamivel 206 forint fölött állt a jegyzés.

Megdöbbentek a befektetők - külföldi lapok a válságadó meghosszabbításáról

Archívum2010.11.11, 09:02

Megdöbbentek a befektetők azon, hogy a magyar válságadó a vártnál hosszabb ideig, 2014-ig sújtaná az egyes kulcsiparágakat és a bankokat - derül ki a vezető külföldi gazdasági napilapok és hírügynökségek beszámolóiból.

Estére is gyenge maradt a forint

Gazdaság2010.11.11, 18:50

Csütörtök hajnalra árnyalatnyit erősödött a forint az euróval szemben, az árfolyam 274 forint körül mozgott 7 óra után. Délelőttől viszont esni kezdett a forint, este hét előtt 276 fölött állt az euró. A forint esését a dollár erősödése és a válságadó meghosszabbítása okozhatja.

Orbán: Teljesen új közteherviselési modell jön 2013-tól

Gazdaság2010.11.11, 12:19

Nyílvánvaló, hogy rövid távon csak válságadókkal lehet megoldani a gazdasági gondokat, 2013-tól azonban a kormány létrehozza a közteherviselés teljesen új modelljét, a válságadó helyébe lépő adókról pedig 2012-ben fognak tárgyalásokat folytatni az érintett társaságokkal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön.

A számvevőszék elnöke szerint teljesíthető a költségvetés

Archívum2010.11.11, 09:51

Lehet részletkérdésekről vitatkozni, de alapjában véve a költségvetés teljesíthető - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Televíziónak adott interjújában csütörtökön. Domokos László szerint a bevételek közel fele biztosan befolyik.

Beszakadt a pesti tőzsde az adótervek miatt

Gazdaság2010.11.10, 19:14

Szerdán több mint ezer pontot esett a budapesti tőzsdeindex, miután kiderült, hogy a kormány ugyan 2012 után megszünteti a válságadókat, ám az érintett cégeknek ezt követően is számítaniuk kell többletteherre.

Lyukakat tömköd a kormány a válságadó hosszabbításának bírálói szerint

Gazdaság2010.11.10, 19:29

A jövő évi költségvetés melléklete szerint a kormány az eddig ismert határidő, 2012 után is különadóból származó bevételre számít a bankoktól, a távközési, energetikai és kereskedelmi cégektől. A kereskedelmi cégek és a vállalkozók szövetsége több elemzővel együtt rossz üzenetnek tartja a lépést, a kamara vezetője ugyanakkor helyesli a hosszabbítást. Az érintett cégek a konkrétumok hiányára hivatkozva egyelőre nem kommentálták a tervet, amelyről a kormány még tárgyalni akar.

Más nevet kapnak, de maradnak a válságadók

Gazdaság2010.11.17, 10:42

Bár a kormány azt ígérte, hogy 2013-ban kivezetik az idén életbe léptetett válságadókat, ám a költségvetési tanács elnöke szerint 2014-ben is életben lesz ez az adóteher. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője erre reagálva közölte, hogy 2012 után megszűnnek a válságadók, de az érintett vállalatoknak ezt követően a korábbi összeg felét kell majd összedobniuk.

Megtörte a forint erejét a dollár megugrása

Gazdaság2010.11.10, 20:48

Hirtelen erősödésbe fogott a dollár a szerda délutáni kereskedében, ami a forintot gyengülő pályára küldte. Az euró 273 forintról hirtelen 274 forintra drágult, a svájci frank 204 forintról 206 forintra, a dollár 198 alatti szintről 200 forint fölé ugrott. Egy szakértő szerint épp az volt a meglepő, hogy ilyen erős volt a forint, ezért a dollár megugrása valójában megtörte a forint meglepő erősödését.

A jól fogyó görög papírok rántották vissza a forintot

Gazdaság2010.11.09, 20:16

A reggeli órákban még gyengélkedett a forint, az euróval szemben 276 fölé is került a kurzus, utána viszont megfordult a trend, délutánra már 274 alá került az árfolyam.

Csak részben dolgozta le reggeli hátrányát a forint

Archívum2010.11.08, 16:45

Hétfőn rosszul kezdett a forint és bár a kezdeti esést némileg ledolgozta a hazai pénz, összességében drágábbak lettek délutánra a vezető devizák.

Több mint 400 milliót fizet különadóként a Járai-féle biztosító

Archívum2010.11.08, 14:43

Nyáron egy ideig úgy tűnt, hogy mentesül a pénzügyi különadó alól, de végül több mint 400 millió forintot kénytelen befizetni ezen a címen a költségvetésbe a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannónia Életbiztosító.

Előző
  • 1
  • 2
Következő