vallomás

címke rss

Súlyos beteg MC Hawer

Tévé2022.10.26, 15:17

A mulatós zenész, MC Hawer romló egészségügyi állapotáról beszélt. 

Hazugnak nevezte a szemtanúkat a 82 éves férfi, aki a zebrán gázolta halálra Bologatós Attilát

Itthon2022.10.24, 11:46

Továbbra is mindent tagad az a férfi, akit időközben már el is ítéltek azért, mert halálra gázolt egy férfit a zebrán Dercenben - írja a Haon. Azt mondja, szándékosnak nem mondanak igazat, csak azért, hogy magukat védjék. Szerinte, ő nem is tett semmit.

Nehéz helyzetbe került Gelencsér Tímea

Tévé2022.10.21, 19:40

Az egykori szépségkirálynő, Gelencsér Tímea az utóbbi időben kevesebbet jelentkezik közösségi oldalain, mivel nagyon elfoglalt tanulmányai és tévés munkái miatt. Azonban most bevallotta, hogy nem csak kötelezettségei miatt vált inaktívvá mostanában, hanem több problémával is szembe kellett néznie.

Vallomás a múltból: az önsanyargatásom az intim egészségemet is tönkretette

She2022.10.21, 12:45

Biztosan ismerős a helyzet, amikor akármit csinálsz, nem vagy elégedett a külsőddel, és annak érdekében, hogy végre azt lásd a tükörben, amit szeretnél, szinte bármire képes vagy. Velem sem volt ez másképp tinédzserkoromban: annyira szerettem volna vékony lenni, hogy kockára tettem az egészségemet...

Megdöbbentő dolgot árult el szexuális életéről Drew Barrymore

Life.hu2022.10.18, 17:42

Négy év házasság után, 2016-ban vált el Drew Barrymore és Will Kopelman. A színésznőnek azóta nem volt kapcsolata, nem él szexuális életet, és most azt is elárulta, miért. 

Kiderült: meglepő módon viselkedett a királyi alkalmazottakkal Katalin hercegné, mikor még nem volt feleség

Tévé2022.10.18, 15:13

Katalin hercegné, amikor még csak Kate Middleton volt és nem volt Vilmos herceg felesége, csak barátnője, meglepő módon viselkedett a királyi alkalmazottakkal, egy volt komornyik szerint. 

Megszólalt kiesése után Zimány Linda

Tévé2022.10.16, 09:13

Ahogy korábban megírtuk, a Dancing with the Stars második élő show-jából Zimány Linda és táncpartnere, Bődi Dénes távoztak. Sokakat meglepett a modell kiesése, hiszen emlékezetes produkcióval állt a színpadra. Zimány elárulta, hogyan érzi magát a távozás után.

Tetoválás közben részesítette orális örömökben ügyfelét egy tetoválóművész

Life.hu2022.10.15, 23:32

Egy igazán szép tetováláshoz jó művész, pontos, precíz munka, koncentráció szükséges. De mi van akkor, ha az ügyfél extra szolgáltatást is akar?

90 perc után jött vissza a halálból a férfi: elmondta, mit látott a túlvilágon

Life.hu2022.10.14, 09:42

A 61 éves férfi szívroham után másfél órán keresztül volt halott, mire sikerült visszahozni az életbe. Alistair Blake most elárulta, mit látott abban a 90 percben. 

El akarja tartani G.w.M Kulcsár Edinát, nem akarja, hogy dolgozzon

Tévé2022.10.13, 10:32

Teljesen másképp áll az élethez G.w.M, azaz Varga Márk, amióta Kulcsár Edinával él. A házasságából kilépett férfi és az egykori szépségkirálynő annak ellenére, hogy még egy éve sem alkotnak egy párt, máris első közös gyereküket várják. Talán ennek is köszönhető, hogy G.w.M-nek változtatni kellett az eddigi életmódján.