vallás

címke rss

Gesztesi Károly újra tanul: hittudományokat hallgat majd

Archívum2019.04.16, 12:32

Meglepő döntést hozott Gesztesi Károly. Újra iskolapadba ült, hogy hittudományokat hallgathasson. Nemcsak kedvtelés ez, komoly tervei vannak. 

Hegyek gyomrában megbújó építmények, melyekhez turisták ezrei zarándokolnak

Travelo2019.03.29, 15:19

A barlangok védettségét, akusztikáját az ember évezredek óta kihasználja. Az ősember nemcsak lakta ezeket a természeti képződményeket, hanem szentélynek is használta. Barlangrajzokat készített benne, a később jövő nemzedékek pedig egész épületeket is faragtak a hatalmas sziklatömbökbe. Vannak helyek a világban, ahol óriási kőcsarnokok közepére épültek templomok, és olyanok is, ahol a barlang és az építmény úgy egymásba fonódik, hogy lehetetlen megmondani, melyiknek, hol a határa. És nem, most nem csak Petrára gondolunk, bár ebből a listából sem maradhatott ki a romváros. Március a barlangok hónapja, tartsanak velünk ezúttal a világ ...

Brazil fizikus-csillagásznak ítélték a Templeton-díjat

Tudomány2019.03.19, 15:16

Marcelo Gleiser brazil fizikusnak és csillagásznak ítélték oda idén a világ egyik legrangosabb vallási elismerését, az 1,1 millió fonttal (403 millió forint) járó Templeton-díjat a tudomány és spiritualitás összeegyeztetésére irányuló munkásságáért.

A házasságig szűz maradtam - már bánom!

She2019.02.05, 14:52

Számomra természetes volt, hogy megőrzöm szüzességemet a férfinak, akit Isten egy életre mellém rendelt. Bár ne tettem volna, te jó ég!

A vallási üldözések 70 százalékában keresztény az áldozat

Itthon2019.01.19, 21:50

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára azt mondta, a vallási üldözések 70 százalékát keresztényekkel szemben követik el.

Örökbe adta lányát az édesanya, 52 év után találkozhattak újra

Archívum2019.01.17, 07:15

Ötvenkét évvel ezelőtt adta örökbe a lányát Karen Leslie. Egészen eddig semmit sem tudott róla, most azonban egy DNS-teszt eredményének köszönhetően találkozhattak. A történetük szívszorító. 

Most választ kaphatunk: létezik az újraszületés?

Archívum2019.01.02, 20:19

Az embereket mindig is foglalkoztatta a kérdés, hogy mi történik velük a haláluk után. A keleti vallások hívei mélyen hisznek abban, hogy miután porhüvelyüket levetették, idővel más testben újraszületnek. A tudomány évszázadok óta próbálja feltárni az igazságot, hogy van-e élet a halál után, de a tudósok valójában még abban sem egyeztek meg, hogy maga a lélek létezik-e. Ugyanakkor a kutatók sok megdöbbentő esetet lejegyeztek, amelyek arra utalhatnak, hogy nem csak egyetlen életünk van. Íme, néhány nyom, ami nem hagyható figyelmen kívül.

Nagy arányban nő a muszlimok száma

Itthon2018.12.26, 10:45

Fischl Vilmos evangélikus lelkész volt az M1 vendége. Itt az iszlámról, mint vallásról beszélt, de hangsúlyozta azt is, hogy fontos Európa identitása is. Jó kezdeményezésnek tartja a több kontinensen működő programot, amely az üldözött keresztényeknek segít.