vallás

címke rss

Kuvaiti busz borult fel Irakban

Nagyvilág2003.11.30, 16:29

Tizenhét kuvaiti zarándok meghalt, harminchárom pedig megsebesült, amikor autóbuszuk felborult Irakban. A zarándokok egy síita vallási vezető temetéséről igyekeztek hazafelé. A baleset oka egyelőre ismeretlen.

Irak: sikertelen elfogási akció Kerbelában

Nagyvilág2003.10.18, 16:10

Amerikai csapatok vették blokád alá egy iraki síita vallási vezető házát és hivatalát Kerbelában. Az amerikaiak szerint a síita vezető felelős a három amerikai katona és két iraki rendőr halálát okozó csütörtök esti lövöldözésért. A vallási vezető hívei szerint elmenekült otthonából. Eközben felmérések kimutatták, hogy jelentősen csökkent az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonák morális szintje. A katonák majdnem fele döntött úgy, hogy a háború után nem folytatja katonai szolgálatát.

Árnyékkormány alakult Irakban

Nagyvilág2003.10.12, 18:46

Egy szélsőséges iraki vallási vezető megkérdőjelezte az iraki kormányzótanács törvényességét és árnyékkormányt alakított. Az iraki kormányzótanács  soros elnöke szerint a bejelentést nem kell komolyan venni. Megfigyelők szerint azonban a szélsőséges vallási vezető százezreket képes megmozgatni saját céljai érdekében, hívei a fegyveres erőszaktól sem riadnak vissza.

Pokolgépes merénylet Ándhra Prades főminisztere ellen

Nagyvilág2003.10.01, 19:06

Megsérült egy pokolgépes merényletben Ándhra Prades dél-indiai állam főminisztere és kíséretének három tagja szerdán, amikor vallási szertartás céljából felkeresték a híres Tirumala templomot Tirupati városban.

Őrizetbe vettek 17 terroristát Pakisztánban

Nagyvilág2003.09.22, 11:57

A hét végén őrizetbe vettek tizenhét terroristát Pakisztánban. A gyanús személyeket - köztük a bali merénylet gyanúsítottjának öccsét - vallási iskolákban tartott razziák során fogták el.

Bolek: Az iszlám toleráns, a szélsőségesek nem

Vendégszoba2003.09.11, 18:04

Az iszlám alapvetően békés és toleráns vallás - oszlatja el a vallásáról kialakult tévhitet a Magyar Iszlám Közösség elnöke, Bolek Zoltán, akinek csak egy felesége van, akinek segít a házimunkában is. "Minden vallásban vannak szélsőségesek, de ez nem azt jelenti, hogy ők képviselik Isten igéjét" - jelentette ki az olvasók kérdéseire a magyar iszlám vezető, aki elmondta, hogy itthon is van egy maroknyi szélsőséges csoport, amellyel nem a legjobb a kapcsolatuk.

Kimerülten érkezett a pápa Szlovákiába

Nagyvilág2003.09.11, 17:03

A reptéren állami és vallási vezetők, Pozsonyban helyi lakosok sokasága várta a pápát, aki több szlovákiai városba is ellátogat a Szűzanyának ajánlott utazáson. II. János Pál igen kimerülten szállt le a gépről, üdvözlő beszédét sem tudta végigmondani. A pápai vizitet komoly biztonsági intézkedések előzték meg, annál is inkább, mivel egy ismeretlen halállal fenyegette az egyházfőt.

Líbia bezárja bejrúti nagykövetségét

Nagyvilág2003.09.03, 18:59

Líbia szerdán bejelentette, hogy bezárja bejrúti nagykövetségét, de cáfolta, hogy megszakítaná diplomáciai kapcsolatait Libanonnal a Moamer el-Kadhafi líbiai vezetőt egy libanoni síita vallási méltóság 25 évvel ezelőtti eltűnésével kapcsolatban ért vádaskodás miatt.

Ma temetik az ajatollahot

Nagyvilág2003.09.02, 12:05

Három napig gyászolták a nedzsefi bombamerényletben meggyilkolt Mohamed Bakr al-Hakim ajatollahot az iraki síiták. A pénteken meggyilkolt vallási vezetőt kedden temetik el Nedzsefben. A szertartásra több százezer síita gyűlt össze a városba. A megszálló amerikai hadsereg szigorú biztonsági intézkedésekkel igyekszik megakadályozni egy újabb, síiták ellen irányuló merényletet. Az iraki hatóságok szerint ismét komoly veszélye van egy robbantásnak.

Az FBI nyomoz Irakban

Nagyvilág2003.09.01, 14:26

A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) segítségét kérte az iraki Szövetséges Ideiglenes Hatóság a majdnem száz áldozatot követelő nedzsefi robbantásos merénylet tetteseinek kézre kerítéséhez. Vasárnap több tízezer síita moszlim jelenlétében eltemették a merénylet áldozatául esett Mohamed Bakr al-Hakim ajatollahot, az iraki síiták vallási vezetőjét. A szövetséges hatóságok eddig négy embert vettek őrizetbe a pokolgépes támadás miatt.

Bombamerénylet végzett az iraki síiták vezetőjével

Nagyvilág2003.08.29, 17:27

Legalább82 áldozata van annak a robbantásnak, melyet az iraki síiták egyik szent helyén követtek el eddig ismeretlen tettesek. A sebesültek száma 229. Legfrissebb jelentések szerint az áldozatok között van az iraki síiták vallási-politikai vezetője is. Az elkövetők a vallás egyik legszentebb helye, a dél-iraki Nedzsef városban található Ali-mauzóleum előtt hozták működésbe az autóba rejtett bombát.

Pokolgép robbant a síiták iraki központjában

Nagyvilág2003.08.24, 19:30

Három ember meghalt, kilenc megsérült abban a robbantásban, ami az iraki síiták szent városában, Nedzsefben történt vasárnap délután. A merénylet célpontja egy síita vallási vezető volt.

A világ főbb vallásainak közismert hiedelmei a szexről

Szórakozás2003.07.23, 14:44

Avagy miként vélekednek a vallások a szexről és az erotikáról.

Bin Ladent dicsőítő könyvet írt a Sakál

Nagyvilág2003.06.26, 16:55

Oszama bin Ladent dicsőítő könyvet írt Carlos, az 1970-80-as évek egyik legismertebb terroristája. A Sakál néven is ismert terrorista - aki Párizsban tölti életfogytiglan tartó börtönbüntetését - maga is áttért a mohamedán vallásra. Carlos szerint a terroristák megdöntik "a rothadó demokráciákat és felszabadítják az elnyomott népeket".

Hamenei az USA összeomlását jósolja

Nagyvilág2003.06.17, 01:29

Az Egyesült Államok egy olvadófélben lévő jéghegy - fejtette ki véleményét Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási vezetője hétfőn Teheránban Emomali Rahmonov tádzsik elnöknek.

Amerika-ellenes iszlám vezetés válthatja a Szaddám-rezsimet

Irak2003.04.24, 16:11

Iraki síita zarándokok százezrei sereglettek össze szent városukban, Kerbelában vallási ünnepük szerdai tetőpontján, ahol Amerika-ellenes jelszavak skandáltak. A zarándoklatot övező vallási és politikai buzgalom rávilágított annak lehetőségére, hogy Szaddám Huszein elnök bukott rezsimjét iszlám fundamentalista, USA-ellenes kormány váltsa fel Irakban - vélekedett a Reuters.

Az amerikaiak ellen tüntettek a siíták

Irak2003.04.22, 01:56

Síiták ezrei tüntettek az iraki fővárosban hétfőn amiatt, hogy amerikai katonák állítólag őrizetbe vették egyik, az amerikai megszállás ellen ágáló vallási vezetőjüket. A vallási vezetők az amerikai megszállás elleni békés szembeszegülésre szólították fel híveiket hétfőn Kerbelában, a síiták nagy évi zarándoklatán, amelyre több százezer ember indult.

Bagdadban az ideiglenes amerikai kormányzó

Irak2003.04.21, 08:50

Amint elvégezem feladatomat, távozom Irakból - ígérte az a nyugalmazott amerikai tábornok, akit Irak kormányzásával bíztak meg. Közben iraki vallási vezetők az amerikai és szövetséges csapatok azonnali kivonását követelik.

Ezrek tüntettek az USA ellen Bagdadban

Irak2003.04.18, 16:07

Több ezer ember tüntetett Bagdadban az amerikai megszállás ellen. A pénteki demonstráció a legnagyobb megmozdulás azóta, hogy a szövetségesek elfoglalták az iraki fővárost. A tiltakozók élére egy szunnita vallási vezető állt.

Vallási üzenetek SMS-ben

Techbázis2003.04.17, 10:02

A Magyar Katolikus Püspöki Kar a Westellel együttműködve SMS-ben napi egyházi tanításokat küld majd az érdeklődő mobiltelefon-használóknak.

Pánik Kanadában a tüdőgyulladás miatt

Nagyvilág2003.04.16, 07:55

Az úgynevezett atípusos tüdőgyulladás terjedése egyre nagyobb pánikot okoz Kanadában is, miután a hatóságok mintegy 600 új, lehetséges fertőzöttel számolnak. A betegség az elmúlt napokban egy vallási közösség 500 tagját és további 100, velük szoros kapcsolatban álló személyt betegíthetett meg.

Tíz nap múlva folytatódik a vita Irakról

Irak2003.04.15, 20:22

Tíz nap múlva találkoznak újra az Irak jövőjét befolyásolni kívánó iraki politikai és vallási vezetők - erről állapodtak meg az Egyesült Államok égisze alatt, az iraki átmeneti kormány élére kijelölt Jay Garner nyugalmazott amerikai tábornok elnökletével megtartotta első ellenzéki találkozó résztvevői. Az Egyesült Államok által meghívott, a Szaddám Huszein megbuktatott elnök rendszerével szembenálló iraki szervezetek delegáltjai Ur ősi mezopotámiai város közelében, a Tallil ideiglenes amerikai légitámaszponton ültek össze Irak jövőjének megvitatására a diktátor bukása után egy héttel.   

A klónozás körüli biológiai problémák

Tudomány2003.03.10, 20:40

Az ember klónozása - még ha az etikai, jogi, vallási problémákba most nem mélyedünk is bele - egyelőre pusztán biológiai szempontból is igen kockázatos vállalkozásnak tűnik. A klónozási technológiáknak elképesztően kicsi a hatékonysága, s a megszületett állati klónok genetikailag nem teljes értékűek.

Felekezet nélkül bekerülhet Isten az alkotmányba

Nagyvilág2003.03.04, 14:05

Az Európai Unió új alkotmányát előkészítő konvent konzervatív, liberális és baloldali tagjai között ádáz vita alakult ki arról, hogy a szövegben megemlítsék-e Istent. A testület egyik magyar tagja, Szájer József, a Fidesz, illetve az Európai Néppárt képviselője azt a javaslatot támogatja, amely minden vallás követője és az ateisták számára is elfogadható módon hivatkozik Istenre.

Több tízezres Amerika-ellenes tüntetések világszerte

Nagyvilág2003.03.02, 17:56

Nagyszabású Amerika-ellenes megmozdulások voltak vasárnap az arab világban, s az Irak ellen tervezett amerikai katonai akció miatti felháborodás szinte mindenütt erőteljes muszlim vallási felbuzdulással keveredett. Mintegy hetvenezer ember vonult fel a pakisztáni Karacsiban, de rengetegen tüntettek Jemenben, Marokkóban és Indiában is.

Erdogan török kormányfő lehet

Nagyvilág2003.01.01, 13:43

A közeljövőben mégis miniszterelnök lehet a török választásokon győztes Haza és Haladás Pártjának vezetője, Recep Tayyip Erdogan, miután az államfő jóváhagyta az alkotmány módosítását. A régi alaptörvény szerint Erdogan nem tölthetett be köztisztséget, mert 1999-ben elítélték vallási gyűlöletkeltés miatt.

Jugoszláv-magyar a kisebbségvédelmi megállapodás

Nagyvilág2002.12.27, 18:29

Rasim Ljajic jugoszláv kisebbségügyi miniszter és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatalnak a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő politikai államtitkára pénteken Belgrádban parafálta a jugoszláv-magyar kisebbségvédelmi megállapodást, amely biztosítani hivatott a két ország területén élő kisebbségek nemzeti, nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzését és kibontakozását.

Nigéria: megmenekült a vallásgyalázó újságíró

Nagyvilág2002.11.29, 06:39

Nigéria legfelsőbb iszlám testülete csütörtökön bejelentette: nem kell figyelembe azt, hogy az egyik észak-nigériai szövetségi állam vezetése fatvában - vallási útmutatásban - halált mondott ki kedden arra a nigériai újságíróra, akinek cikke véres összetűzéseket váltott ki a múlt héten keresztények és muzulmánok között.

Bush: a terrorizmus a félresiklott vallás nevében öl

Nagyvilág2002.11.20, 14:56

George Bush amerikai elnök közölte szerda délután török és francia kollégájával is megbeszélést folytat az iraki helyzetről. A két országnak ugyanis döntő szerepe van mind stratégiailag, mind diplomáciai súlyuk miatt az ügyben. Bush a NATO-csúcs alatt dűlőre akarja vinni az iraki kérdést. A csúcson elsősorban a bővítésről, a szerkezeti reformról, a tagállamok védelmi képességeinek fejlesztéséről és egy gyorsreagálású haderő felállításáról lesz szó.

Mégsem végzik ki az iráni tudóst

Nagyvilág2002.11.18, 16:46

Irán legfőbb vezetője szerint felül kell vizsgálni az egyik liberális iráni tudósra kiszabott halálos ítéletet. Hasem Aghazsari akadémikust azért ítélték halálra, mert azt mondta, az újabb nemzedékeknek nem kell vakon követniük a vallási vezetőket.

Többezres diáktüntetés Teheránban

Nagyvilág2002.11.12, 19:06

Néhány százról az elmúlt napokban többezresre nőtt az a tömeg, amely e teheráni egyetemi negyedben tüntet egy író-tanár nemrég született halálos ítélete ellen. A tanárt azért ítélték el, mert azt mondta, hogy a muzulmánoknak nem kellene vakon követniük egy vallási vezetőt.

Véleménye miatt halálra ítéltek egy iráni tudóst

Nagyvilág2002.11.08, 00:58

Halálra ítéltek Iránban egy egyetemi tanárt, mert beszédében bírálta a túlságosan konzervatív vallási vezetőket. Az akadémikusnak az életébe kerülhet, mert azt mondta, hogy "nem kell vakon követniük egy vallási vezetőt a muzulmánoknak".

Magyarországon a legkönnyebb egyházat alapítani

Itthon2002.10.18, 08:30

Európában Magyarország vezet 136 bejegyzett egyházzal. Évente tíz-tizenöt új vallási közösséget regisztrálnak, nagy részüket az adóból felajánlható egy százalékok vagy az adókedvezmények miatt - írja a Magyar Hírlap.

Fenyegetőzik a bali merénylet gyanúsítottja

Nagyvilág2002.10.17, 16:49

A Balin történt terrorista merénylet elkövetésével is meggyanúsított muszlim vallási vezető szerint, ha letartóztatják, akkor az indonéziaiak az utcára fognak vonulni. A Dzsemáa Iszlámija nevű szervezet vezetőjének tartott Abu Bakar Basir egy spanyol lapnak adott intejújában azt állította, a robbantásokat az amerikaiak hajtották végre zsidó támogatással.

Az ebtartók letartóztatását követeli egy iráni pap

Nagyvilág2002.10.14, 19:37

Egy konzervatív iráni pap erkölcstelen dolognak tartja a kutyatartást, ezen okból azt akarja elérni, hogy letartóztassanak minden kutyát és gazdát. Az iszlám törvények a kutyát tisztátalan állatnak tekintik és  a nyugati mintára terjedő kutyatartást elítéli a vallási rendszer.

Omár molla él és Afganisztánban van

Nagyvilág2002.08.04, 20:22

Az egykori tálib vallási vezetőt, Omár mollát többen látták nyolc hónappal az afganisztáni fundamentalista rezsim leverése után - közölte egy afgán hivatalos forrás. Hamid Karzai afgán elnök testvére, Ahmad Wali Karzai a Reutersnek elmondta, hogy Omar mollát az ország központi és déli részeiben tartózkodik, és szülőföldjét is felkereste  - írja a BBC.

Katolikus papokat ítéltek el Kínában

Nagyvilág2002.07.27, 14:42

Három évi, munkatáborban letöltendő büntetésre ítéltek három katolikus papot Kínában. A papokat azzal vádolják a kínai hatóságok, hogy megszegték az ország vallási törvényét és megzavarták a társadalom békéjét. Az országban két katolikus egyház működik, de csak a szigorú állami ellenőrzés alatt álló "hazafias katolikus egyház" legális.

Pokolgép robbant Helsinki belvárosában

Nagyvilág2002.07.16, 14:12

Autóba rejtett pokolgép robbant Helsinki belvárosában, egy zsinagóga közelében. A merényletben egy ember meghalt. A rendőrség szerint nem vallási vagy politikai okokból robbantottak.

USA: változhat az állampolgári eskü szövege

Nagyvilág2002.06.30, 15:34

Tízből kilenc megkérdezett amerikai vélte úgy egy felmérés során, hogy az állampolgári eskü szövegéből nem kellene eltörölni az "istenfélő" jelzőt. Úgy vélik, a kormánynak támogatnia kellene a vallási meggyőződés kifejezését, egészen addig, amíg nem konkrét vallással teszik ezt.

Szent háború indul az AIDS ellen

Nagyvilág2002.06.10, 18:59

Különböző felekezetekhez tartozó mintegy 120 vallási és egyházi vezető nairobi találkozóján hétfőn "szent háborút" hirdetett a szerzett immunhiányos betegség (AIDS) ellen.

Kitiltották a fiatalokat a kávézókból Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2002.05.12, 13:56

Szaúd-Arábiában a vallási rendőrség megtiltotta, hogy 18 évnél fiatalabbak kávézókba járjanak. A vallási rendőrség szerint helytelen, hogy a kávézók dohányzásra, sőt vízipipázásra csábítják a fiatalokat.

Alkoholizmusáról szónokolt Bush elnök

Nagyvilág2002.04.30, 14:06

Az amerikai elnök azt szorgalmazza, hogy több pénz jusson a szociális feladatokat ellátó, vallási alapon szerveződött közösségeknek. Egy szónoklatában arról beszélt, hogy a múltban sok gondja volt az alkohol miatt, és ezeket a hit segítségével sikerült leküzdenie.

Összecsaptak a hinduk és a muzulmánok Indiában

Nagyvilág2002.04.03, 13:48

Ismét összecsaptak a hinduk és a muzulmánok Gudzsarát államban. Öt személyt élve égetett el a lincselő tömeg, egy férfi pedig a rendőrök lőttek le, amikor a zavargást akarták megakadályozni. Az indiai miniszterelnök csütörtökön utazik a vallási indíttatású zavargások helyszínére.

Tömeges letartóztatások Indiában

Nagyvilág2002.03.15, 19:32

Vallási zavargások megakadályozása céljából 18 ezer hindut vett őrizetbe az indiai rendőrség. Egyedül Ajodhja város környékén kereken ezer hindu-aktivistát tartóztattak le, akik egy bíróság által betiltott vallási szertartáson szerettek volna résztvenni. Kilenc éve a hinduk egy muzulmán templomot romboltak le, helyére hindu templomot kívántak építeni, ami azóta is véres zavargáokat eredményez.

Háromszáznál is több halott az indiai zavargásokban

Nagyvilág2002.03.02, 13:07

Az indiai vallási összecsapásában már háromszáznál is többen haltak meg. A feldühödött hinduk három napja gyújtogatják a muzulmánok házait, falvait.

Megkezdődött a mekkai zarándoklat

Nagyvilág2002.02.22, 13:20

Szaúd-Arábiában megkezdődött a hadzs, a mekkai zarándoklat. Ez az első jelentős muzulmán tömegrendezvény a tavaly szeptemberi terrortámadások óta. A szaúdi hatóságok attól tartanak, hogy politikai gyűlések, nyilatkozatok zavarhatják meg a vallási rendezvény.

Elhagyta a kórházat a dalai láma

Nagyvilág2002.02.02, 11:59

Elhagyta a kórházat szombaton a dalai láma, akit a múlt hét végén gyomorbántalmakkal szállítottak kivizsgálásra az indiai Bombay egyik klinikájára. A vallási vezető kezelése tovább folytatódik - közölte a BBC.

Gyanúsított az amerikai újságíró elrablásának ügyében

Nagyvilág2002.01.30, 19:51

A pakisztáni hatóságok szerdán letartóztattak egy férfit, aki feltehetően jelentős szerepet játszott a The Wall Street Journal tudósítójának elrablásában. A gyanúsított, Mubarik Ali Dzsilani sejk egy olyan vallási szekta vezetője, amely korábban szerepelt az Egyesült Államok feketelistáján is.

Jól van a dalai láma

Nagyvilág2002.01.28, 09:22

Orvosai szerint jól van a dalai láma, akit a hét végén gyomorbántalmakkal szállítottak kórházba. A tibeti budhisták vallási vezetőjét antibiotikumokkal kezelik.

Elítéltek egy bibliacsempészt Kínában

Nagyvilág2002.01.28, 14:00

Kétéves börtönbüntetésre ítéltek egy hongkongi üzletembert Kínában, mert 16 000 bibliát csempészett egy tiltott vallási szektának.

Letartóztatási hullám Pakisztánban

Nagyvilág2002.01.14, 18:09

A szombati ígéretek után a pakisztáni vezetés hétfőre valóban letartóztatott közel ezer fegyverest, akik szélsőséges vallási alapon szerveződött csoportok tagjaiként több terrortámadás elkövetésével gyanúsíthatók.

Pakisztán harcot indít a szélsőségesek ellen

Nagyvilág2002.01.12, 21:13

A pakisztáni vezetés betiltja a szélsőséges szervezeteket, és bezárja azokat a vallási iskolákat, ahol katonai képzés folyik. Ezt az ország elnöke mondta, mozzátéve, hogy Kasmír tartomány hovatartozását diplomáciai úton kell rendeznie Indiának és Pakisztánnak.

Mégsem fogták el Omár mollát

Nagyvilág2002.01.04, 16:46

A korábbi hírekkel ellentétben nem tudták kézre keríteni Omár mollát. A vallási vezető és bin Laden elleni hajsza pénteken is tovább folytatódott. Bekerítettek egy települést, ahol a legújabb feltételezések szerint a molla rejtőzik embereivel. Emellett B-52-es bombázógépek támadtak egy al-Kaida-bázisra, ahol bin Laden bujkálhat.

Hajsza indult Omar molla után

Nagyvilág2002.01.01, 14:12

Közös amerikai-afgán akció indult a tálibok bujkáló vallási vezetőjének elfogására. Több amerikai helikopter tengerészgyalogosokkal és egy bombázó indult azokhoz a hegyekhez, ahol a mollát sejtik. A tálibellenes afgánok közel 2000 fegyverese is a közelben van.

Több száz iskola képez ki vallási fanatikusokat Nagy-Britanniában

Nagyvilág2001.12.27, 13:13

Háromszáz olyan iskola működik Nagy-Britanniában, amelyekben a tálibokéhoz hasonló oktatási módszerekkel szélsőséges gondolkodású fiatalakot nevelnek. Egy muszlim vallási vezető szerint külföldi ügynökök a szigetországban már több száz fanatikust képeztek ki. Egyikük, Richard Reid a hétvégén megpróbálta felrobbantani magát a United Airlines egyik járatán.

Pápai üzenet: mentsük meg a gyermekeket

Nagyvilág2001.12.25, 15:10

II. János Pál pápa idei karácsonyi üzenetében a felnőttek konfliktusai miatt szenvedő gyermekek megmentéséért emelte fel szavát, és azt is kérte, hogy a vallást soha ne használják a gyűlölet, az erőszak igazolására. Az egyházfő szokásos karácsonyi - urbi et orbi - beszédét példátlan biztonsági intézkedések kísérték, az olasz sajtóban ugyanis az elmúlt napokban olyan hírek láttak napvilágot, hogy terrorakció fenyegeti a Szent Péter teret. 

Indul a Pax vallási televízió

Tévé2001.12.12, 10:25

Ünnepélyes keretek között pénteken kezdi meg adását az új vallástörténeti és kulturális ismeretterjesztő csatorna, a Pax Televízió.

Újra sugároz az afgán televízió

Nagyvilág2001.11.19, 14:04

A tálibok öt éves uralmát követően vasárnap újra indította adását az afgán televízió. A három órás alatt gyermekeknek és felnőtteknek szóló adásokat, vallási műsorokat és híradót láthatnak a nézők.

Amerika elpusztításával fenyeget Omár molla

Nagyvilág2001.11.15, 11:20

A BBC-nek nyilatkozó vallási vezető közölte, hogy van terve Amerika elpusztítására, és ez tovább halad, majd Allah akaratából megvalósul.

Bush: a vallás nem igazolhatja a terrorizmust

Nagyvilág2001.11.10, 19:25

Az amerikai elnök az ENSZ nagygyűlése előtt mondott beszédében a terrorizmus elleni harcra ösztönzött, és ígéretet tett egy minden afganisztáni etnikumot képviselő kormány létrehozására. A közel-keleti válságról szólva Bush ismételten támogatásáról biztosította a palesztin államot.

Röplapokat osztott egy iszlám szélsőséges Tadzsikisztánban

Nagyvilág2001.11.05, 14:28

A tadzsik hatóságok elfogtak egy üzbég férfit, aki szélsőséges iszlám röplapokat osztogatott. A férfit nemzeti és vallási viszályszításért Üzbegisztánban is körözik.

A tálibok kiterjedt kémhálózatában több ezer gyerek dolgozik

Nagyvilág2001.11.01, 09:18

A világ egyik leghatékonyabb kémhálózata a táliboké, legalább húszezer kémmel, százezer informátorral. Őket még a vallási rendőrség is segíti. Abdul Hak múlt héten elfogott és kivégzett afgán ellenzéki vezető is a széles körű kémhálózat áldozata lett.

Omar molla megfenyegette az Egyesült Államokat

Nagyvilág2001.10.28, 19:34

Mohammed Omar molla, az Afganisztán nagy részét uraló tálibok vallási és politikai vezetője egy vasárnapi interjúban arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy az igazi háború még el sem kezdődött. Azzal fenyegetőzött a molla, hogy keserű lecke vár az amerikaiakra, amiért megtámadták az országot.

Afganisztán visszavárja az elűzött királyt

Nagyvilág2001.10.24, 17:28

A pakisztáni Peshavar városában szerdán összeült az a mintegy 800 főből álló afgán tanács, amely a tervek szerint Afganisztán eljövendő kormányáról folytat tárgyalásokat. A találkozón a száműzetésben élő afgán király támogatói és más politikai és vallási vezetők is részt vesznek.

A tálibok békülnének az Északi Szövetséggel

Nagyvilág2001.10.19, 10:47

Az amerikai invázióval szembeni afgán egység megteremtését ajánlják a tálibok fegyveres ellenzéküknek. Mohamed Omar molla, a tálibok legfőbb vallási vezetője küldötteken keresztül kívánja felvenni a kapcsolatot az Északi Szövetséggel.

Az amerikaiak elpuskázták Omár mollát

Nagyvilág2001.10.15, 16:06

Hajszál híján lelőhették volna az amerikaiak a tálibok vallási vezetőjét. A mollát egy kis felfegyverzett távirányítású felderítőgép szúrta ki, még a támadások első éjjelén, azonban nem kapott engedélyt arra, hogy lelője. Az azonnali támadás helyett az amerikai bombázók később Omár épphogy hűlt helyét bombázhatták csak le. Donald Rumsfeld védelmi miniszter állítólag berúgott egy csomó ablakot mérgében.

Már a tálibok föld alatti bunkereit is bombázzák

Nagyvilág2001.10.15, 14:32

Kandahárban hétfőn már a tálib vezetők föld alá épített betonbunkereit lőtte lézerirányítású, különleges lövedékekkel az amerikai hadsereg. A tálibok szerint azonban Omár molla, a legfőbb vallási vezető sértetlenül túlélte a légicsapást.

Nigériában legalább 200 halottja van a vallási összetűzéseknek

Nagyvilág2001.10.14, 15:20

Az afganisztáni légicsapások miatti tiltakozás elfajult, és a muzulmán milícia legkevesebb 200 embert mészároltak le a nigériai Kanóban. A kormány csapatokat küldött a helyszínre és kijárási tilalmat rendelt el.

Újabb tálibbarát politikust tartóztattak le Pakisztánban

Nagyvilág2001.10.09, 11:01

Az Amerika-ellenes erőszakos megmozdulások elfojtása céljából Pakisztánban már a harmadik tálibbarát iszlámista politikai és vallási vezetőt helyezte házi őrizetbe a katonaság. Kedden egy másik vallási vezető rendeletben intézett felhívást a muszlim közösséghez a szent háborúhoz való csatlakozásra.

Találat érte Omar molla házát

Nagyvilág2001.10.09, 17:10

Az amerikaiak támadták Omar molla házát. A legfőbb vallási vezető azonban néhány perccel a támadással előtt elmenekült a házából. Egy másik hírforrás viszont azt írta, hogy a mollát és bin Ladent még a támadás előtt kimenekítették Kandahárból.

A tálibok szabadon engedik a brit újságírónőt

Nagyvilág2001.10.06, 10:06

Afganisztán vallási vezetője bejelentette, hogy elengedik a brit riporternőt, akit több mint egy héttel ezelőtt vettek őrizetbe, az országba való illegális behatolásért.

Bin Laden megkapta a felszólítást, hogy távozzon

Nagyvilág2001.09.28, 11:55

Az afgán kormány szerint Oszama bin Laden minden bizonnyal megkapta a vallási vezetők felhívását, hogy hagyja el Afganisztánt. A tálib kormány vezetője, Muhammad Omár molla is azt tanácsolta a terroristavezérnek, hogy tegyen eleget az egyházfők kérésének. Válasz nem érkezett.

Még egy utolsó pakisztáni kísérlet

Nagyvilág2001.09.27, 21:34

Utoljára próbálja meg rávenni az Afganisztán nagy részét uraló tálib vezetőket Pakisztán, hogy adja ki Oszama bin Ladent, a szeptember 11-i terrotámadás első számú gyanúsítottját. Egyszerre két delegáció, egy kormányküldöttség és vallási vezetők egy csoportja próbál szót érteni a tálibokkal: vagy kiadják bin Ladent, vagy az Egyesült Államok megtámadja Afganisztánt.

Nemzeti és vallási ellentétek feszítik az afgán Északi Szövetséget

Nagyvilág2001.09.26, 13:23

A terrorizmus és Oszama bin Laden, illetve a tálibok elleni amerikai hadműveletek egyelőre a csapatok felvonulásában merülnek ki. Valódi harcot eddig csupán a felettébb vegyes összetételű Északi Szövetség indított. A szövetségben részt vevők azonban korábban vallási vagy nemzetiségi alapon is egymás ellenfelei voltak.

Bosszút állnak a tálibok

Nagyvilág2001.09.25, 10:54

Az Afganisztánt uraló tálibok védelmi minisztériuma minadozokat bosszúval fenyegette, akik megtámadják az országot, vagy segítenek ebben. Korábban a legfőbb vallási vezető, Omar molla és Oszama bin Laden is bosszút ígért.

Bujdokló vallási vezető vagy titkosügynök: Omar, a tálibok vezére

Nagyvilág2001.09.24, 16:07

A tálibok titokzatos vezetőjéről ellentmondó hírek és legendák keringenek. Egyesek még létezését is megkérdőjelezik a meglepően fiatal, rejtett életű vallási vezetőnek. A molla még csak negyvenéves lesz jövőre, ha igazak a születési idejéről szóló hírek.

A pápa együtt imádkozott keresztényekkel és muszlimokkal

Nagyvilág2001.09.23, 11:24

Kazahsztáni útja első miséjén a pápa keresztényekkel és muszklimokkal együtt imádkozott a békéért. Elítélte, hogy vallási okokból alakulhatnak ki konfliktusok.

Lecserélik a Végtelen Igazságot

Nagyvilág2001.09.21, 10:44

Valószínűleg új nevet kap az eddig Infinite Justice (Végtelen Igazság) fedőnévvel illetett hadművelet. Szakértők szerint ugyanis sértő és félreérthető lehet a név. Ráadásul a muzulmánok vallása szerint az egyetlen, aki garantálhatja az igazságot, az Allah.

Az uléma nyilatkozata a tálib vezetés részére - a teljes szöveg

Nagyvilág2001.09.21, 10:20

Itt elolvashatja a tálib vallási tanács nyilatkozatát, amit a tálib vezetőknek terjesztettek elő. Ebben arra kérik Oszama bin Ladent, hogy hagyja el önként Afganisztánt. Az amerikai vezetés azt várta a tanácstól, hogy adja ki bin Ladent, erre azonban nem voltak hajlandók.

Ki nem adják, csak távozásra szólítják fel bin Ladent

Nagyvilág2001.09.20, 18:54

A tálib vallási tanács nyilatkozatban kérte az Egyesült Államokat, hogy várjon türelemmel, amíg bin Laden elhagyja Afganisztánt. Az USA viszont úgy döntött, hogy nem alkudozik tovább. A vallási tanács délelőtti nyilatkozatában azt javasolta a tálib kormánynak, kérje fel a terroristavezért, hogy "alkalmas" időn belül önként hagyja el Afganisztánt. Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője közölte: az Egyesült Államok nem fogadhatja el, hogy bin Laden önként távozhasson Afganisztánból, vélhetőleg az egyik biztonságos menedékből egy másik biztonságos menedékhelyre. "A cselekvés ideje jött el, nem a szavaké" - mondta a szóvivő.

Távozásra szólították fel bin Ladent az afgán vallási vezetők

Nagyvilág2001.09.20, 11:42

A jogtudósokból álló testület hivatalosan még nem ismertette határozatát. Először olyan hírek szivárogtak ki, hogy elutasítják a követelést, majd a tálib hírügynökség azt jelentette, hogy felszólították a terroristavezért: önként hagyja el Afganisztánt. Azt is bejelentették, hogy ha Amerika megtámadja az országot, akkor dzsihádot, vagy szent háborút hirdetnek az Egyesült Államok ellen.

Pakisztáni vallási vezetők az USA ellen

Nagyvilág2001.09.19, 12:34

Dzsihádra, szent háborúra szólítanak a pakisztáni vallási vezetők abban az esetben, ha az USA megtámadná Afganisztánt. Miközben a pakisztáni politikai vezetés az Egyesült Államok mellett kötelezte el magát, a vallási vezetők "Halál Amerikára!" jelszóval szerveznek tüntetéseket. A pakisztáni legfőbb vallási elöljárók szerdán - az ország politikai vezetésével szembefordulva - dzsihádra, azaz "szent háborúra" szólítottak az Egyesült Államok és szövetségeseik ellen, amennyiben megtámadják Afganisztánt.

A tálibok

Nagyvilág2001.09.19, 14:58

A pakisztáni vallási szemináriumokból indultak, és rövid idő alatt uralmuk alá hajtották Afganisztán legnagyobb részét a tálibok. A tálibokat pakisztáni vallásos iskolákban tanították, ám az egyházi oktatás mellett fegyveres kiképzésben is részesültek - nem utolsósorban az USA-tól is.

A tálibok tárgyalnának bin Ladenről

Nagyvilág2001.09.19, 17:14

Mohammed Omar molla, a tálibok vallási vezetője bejelentette, hogy hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni az Egyesült Államokkal a múlt heti terrotámadás legfőbb gyanúsítottja, Oszama bin Laden kiadatásáról.

Afgán ulémák tanácskoznak bin Laden kiadásáról

Nagyvilág2001.09.19, 09:44

Afganisztánban szerdán több, mint ezer muzulmán egyházi jogtudós kezdett tanácskozást arról, hogy kiadják-e bin Ladent, vagy csatlakoznak a tálib vallási vezető által hirdetett szent háborúhoz.

A tálibok csak bizonyíték ellenében adják ki bin Ladent

Nagyvilág2001.09.19, 12:25

Mohammed Omar molla, az afganisztáni tálibok legfőbb vezetője az ulémák tanácskozásán kizárta, hogy kiadják Oszama Bin Ladent anélkül, hogy az Egyesült Államok bizonyítékokat szolgáltatna róla a New York-i és washingtoni terrormerényletekben való bűnrészességéről. A pakisztáni legfőbb vallási előljárók szerdán dzsihádra, azaz szent háborúra szólítottak fel az Egyesült Államok és szövetségeseik ellen, amennyiben megtámadják Afganisztánt.

Kedden döntenek az afgán főpapok bin Laden sorsáról

Nagyvilág2001.09.17, 20:43

Mohammad Omar molla, Afganisztán vallási vezetője bejelentette, az ország egyházi vezetői kedden döntik el, kiadják-e Oszama bin Ladent Amerikának. A bejelentést egész napos pakisztáni-afgán tárgyalás előzte meg.

Amerika véres bosszúra számíthat, ha megtámadja Afganisztánt

Nagyvilág2001.09.14, 16:47

A tálib vallási és katonai vezetők az Egyesült Államok elleni összefogásra szólítja föl a muzulmán híveket. Az ország vezetése komoly amerikai támadásra készül, amelyre válaszként azonban véres ellentámadásokat helyezett kilátásba.

Újabb merénylet Algériában, tíz halott

Nagyvilág2001.09.09, 12:49

Iszlám fegyveres csoport mészárolt le tíz embert szombat este egy mecsetben az esti vallási szertartás alatt.

Jézus Krisztus piercinggel

Nagyvilág2001.09.05, 18:06

Reklámhadjáratot  indított az anglikán egyház, hogy a fiatalok minél nagyobb számban találjanak vissza a valláshoz. Az egyik plakát arra emlékezteti a fiatalokat, hogy a keresztre feszítéssel Jézus volt az első ember, aki piercinget viselt.

Nem kapott orosz vízumot a dalai láma

Nagyvilág2001.09.03, 14:20

Az orosz külügyminisztérium megtagadta a tranzitvízumot a dalai lámától, Tibet vallási vezetőjétől.

Kínában újabb Falunkung-tagokat börtönöztek be

Nagyvilág2001.08.19, 14:39

A Kínában betiltott vallási mozgalom, a Falunkung újabb tagjait, ezúttal 45 embert vettek őrizetbe. A legsúlyosabb ítélet szerint 13 év szabadságvesztés vár arra, aki röplapokat és transzparenseket előállító műhelyt szervezetett.

Síita vezetőket gyilkoltak meg Pakisztánban

Nagyvilág2001.07.30, 23:21

Pakisztánban fényes nappal, a nyílt utcán agyonlőttek hétfőn két újabb síita muzulmán vezetőt. A rendőrség attól tart, hogy a többségében szunnita muzulmánok által lakott országban kiújulnak a vallási alapon elkövetett merényletek.

Észak-Írországban halálos áldozata van a vallási zavargásoknak

Nagyvilág2001.07.30, 11:38

Egy 18 éves fiút megöltek vasárnap éjjel Belfastban, az ulsteri tartomány fővárosában. Egy másik fiatal súlyosan megsérült. Ez a felekezetek közötti összecsapások tetőzése volt, mely egész hétvégén erőszakhullámot eredményezett.

Előző
Következő