vállalkozó

címke rss

Voltak-e alvilági kapcsolatai az eltűnt, maglódi vállalkozónak?

Itthon2019.05.24, 16:47

A luxusautók szerelésével és felújításával foglalkozó Pintér Gyula május 10-én indult el maglódi otthonából, azóta nem látta senki, és nem adott magáról életjelet. Répa nevű kutyáját Szlovákiában találták meg, az autóját pedig ismeretlen személy visszavezette a házához. A Borsnak Kátai Elek, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori rendőr alezredese azt mondta, ez mind csak elterelés lehetett. Az egyik barátja is megszólalt. Szerinte nem mozgott alvilági körökben. 

Nem utazhatott az autójával Szlovákiába az eltűnt maglódi vállalkozó

Itthon2019.05.23, 16:29

Pintér Gyula május 10-én indult el otthonról a Hummerjével. Munkásruhában volt, a kutyáját is magával vitte. Azóta senki sem látta, és életjelet sem adott magáról. Répa nevű kiskedvence Szlovákiából előkerült, ő viszont nem. A rokonai szerint kizárt, hogy a vállalkozó elment Léváig az autójával – írja a Bors.

Feszült és gondterhelt volt eltűnése előtt a maglódi vállalkozó

Itthon2019.05.22, 18:31

Kifejezetten gondterhelt volt a maglódi Pintér Gyula arca, amikor eltűnése előtt pár órával beült ebédelni a törzshelyére. Azóta tizenkét nap is eltelt, a férfinak pedig se híre, se hamva. A családja még egy kutyaszakértőt is bevolt az ügybe, hátha kedvenc kutyája segíthet az ötvenéves vállalkozó nyomára akadni.

Adóellenőrnek adta ki magát két csaló egy kerekegyházi építkezésen

Itthon2019.05.22, 16:53

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek két férfit, akik azt állították magukról, hogy a NAV-nak dolgoznak és "büntetésképpen" több mint százezer forintot próbáltak kicsalni egy szentkirályi vállalkozótól május 21-én.

Új projekt indult, amely fiatalok vállalkozóvá válását segíti

Gazdaság2019.05.09, 18:49

A Miniszterelnökség közlése szerint a Közép-Dunántúli régióban elindult a fiatalok vállalkozóvá válását támogató Vállalkozz Velünk! projekt.

Sauska Andrea nőként érvényesül egy férfiasnak tartott szakmában, a borászatban

Archívum2019.04.23, 19:52

A legtöbben még mindig inkább férfias szakmának tartják a szőlészetet, borászatot, pedig a Master of Wine címet, azaz a legnagyobb elismertségű nemzetközi borszakértői fokozatot is egyre több nő birtokolja. Sauska Andrea, a Sauska Pincészet tulajdonosa szerint a bortrendek diktálásában mindkét nemnek ugyanolyan fontos szerepe van. A Life.hu-nak elmesélte, hogyan állja meg a helyét nőként és édesanyaként egy férfiasnak tartott szakmában. És beszélt az aktuális borfogyasztási trendekről is.

Ebben az országban fizetett szabadságra mehet, ha van egy jó ötlete

Gazdaság2019.02.11, 21:53

Svédországban egy meglepő törvénnyel segítik a vállalkozókat. Az állampolgárok fizetett szabadságot kapnak azért, hogy beindíthassák saját vállalkozásukat és valóra válthassák álmaikat.

Tudta, hogy fizetésképtelen, de azért még becsapott másokat

Itthon2019.02.06, 16:45

Egy 65 éves győri férfi cége már fizetőképtelen volt, amikor elvállalt egy munkát, amihez munkagépeket is bérelt. Az alvállalkozó elvégezte a munkát, de a férfi nem fizetett ki. A munkáért kapott pénzből az adósságait törlesztette.

Vállalkozóként is sikeres a magyar válogatott focista

Sport2019.01.18, 08:59

Betört az ingatlanpiacra a már eddig is több lábon álló magyar válogatott focista, Szalai Ádám, akinek 1 milliárdos bevétele van évente.

Eltűnt villanyszerelők: már Bécsben is nyomoznak

Itthon2018.12.19, 09:56

Orlik Vilmosnak három éve veszett nyoma, amikor elindult bécsi albérletéből Magyarországra. Főnökével, egy győri építési vállalkozóval találkozott volna, de hogy a találkozó megtörtént-e, azt nem lehet tudni. A férfit ezért nemrég azzal gyanúsították meg, hogy megölte Orlikot, és egy másik alvállalkozó, Mácsik Zoltán meggyilkolásával is vádolják.

Szorul a hurok a győri sorozatgyilkos nyaka körül

Itthon2018.12.03, 19:18

Két eltűnt villanyszerelő ügyében nyomoz a rendőrség. Mindkét történetben több közös szál van: ugyanannak a győri vállalkozónak dolgoztak, aki mindkettőjüknek milliókkal tartozott, és akivel eltűnésük napján találkoztak. Az ügyeket egyesítették, most az eltűntek meggyilkolásával gyanúsítják É. Imrét. 

A sikeres vállalkozó hat titka

Gazdaság2018.11.09, 11:27

Vállalkozást alapítani egyszerű, sikerre vinni azonban már igencsak nehéz. A piac feltérképezése, a jó üzleti terv elkészítése még nem garancia semmire, egy sor, a cégvezetéstől független tényező fontos ahhoz, hogy a tervek megvalósuljanak.

A Guggenheimek - kegyetlen vállalkozókból emberbarát milliárdosok

She2018.10.26, 18:11

A 19. század Amerikájában az addig ismert milliárdos családok - a Rockefellerek, Rothschildek és Vanderbiltek - mellett megjelent egy új név: a Guggenheimek.

Nem lehet mindig a kata mögé bújni

Gazdaság2018.09.20, 14:23

Viszonylag egyszerű, hogy a katás vállalkozások hogyan szerezhetnek maguknak biztosítotti jogviszonyt: 50 ezer forint fix kata befizetésével. Az sem jelent problémát, ha munkaviszony mellett mellékesben katázik valaki – ekkor csak 25 ezer forint az adó. De mi a helyzet, ha más a helyzet?

Kivégezhették az ingatlanos vállalkozót a XV. kerületben

Itthon2018.09.21, 11:33

Hajnali találkozóra érkezhetett az a vállalkozó a Pólus Center mögött lévő Szilas-patakhoz, akinek tegnap találták meg a holttestét - írja a Bors. Egy kutyasétáltató hívta a rendőröket.

Helypénzekkel és nem létező vállalkozókkal jön az észak-koreai váltás

Gazdaság2018.08.28, 10:06

Fordulat előtt állhat Észak-Korea gazdasága, melyben a piacoknak és a hivatalosan nem is létező, erősödő vállalkozói rétegnek lehet döntő szerepe – írja a Quartz a washingtoni stratégiai elemzőintézet, a CSIS és a szöuli székhelyű North Korea Development Institute közös friss tanulmánya alapján. A piaci árusítóhelyeknek már most komoly bevételt köszönhet a rezsim, de a gazdaság fejlődésében – egyáltalán, működtetésében – egyre nagyobb szerep jut az új „pénzembereknek", azaz a donju-knak is, akik afféle köztes státuszban helyezkednek el az állami tervgazdálkodás és a kibontakozó kapitalista viszonyok között.

Könnyen eltüntethették a villanyszerelő holttestét

Itthon2018.07.02, 12:04

Egyelőre nincs meg az eltűnt Mácsik Zoltán holtteste, de már rengeteg bizonyítékot gyűjtött a rendőrség. Egyre biztosabb, hogy egy vállalkozó gyilkolta meg Orlik Vilmost és Mácsik Zoltánt is – írja a Bors.

Kevés a munkaerő és irreálisak a bérigények a balatoni vállalkozók szerint

Gazdaság2018.06.06, 13:53

Minden korábbinál nehezebb a szezonkezdés a szakképzett munkaerő hiánya és az irreális bérigények miatt a Balatonnál, ugyanakkor a növekvő kereseteknek köszönhetően kezdenek visszatérni a külföldön munkát vállaló fiatalok.

Alig-alig indít vállalkozást a legfiatalabb generáció

Gazdaság2018.05.28, 16:10

Az 1965 és 80 között született X-generáció rendületlenül őrzi vezető szerepét a magyar vállalkozások körében, gyakorlatilag 20 éve cipelik a vállukon a cégvilágot – derül ki az Opten és az Emocionális Marketing Kft. közös kutatásából. A nyitottnak, innovatívnak és kreatívnak leírt Y-generáció vállalkozó kedve mégsem olyan nagy, mint ezekből a tulajdonságokból adódna.

Négy villanyszerelő tűnt el Mosonmagyaróvár környékéről hasonló körülmények között

Archívum2018.04.24, 13:41

Már nem csak két kísértetiesen hasonló körülmények között eltűnt villanyszerelőt keresnek Mosonmagyaróvár környékén, állítólag összesen négy férfinak veszett nyoma: ugyanazzal a helyi vállalkozóval találkoztak.

Ezekben az amerikai városokban a legsikeresebbek a nők

Gazdaság2018.04.20, 12:08

A SmartAsset pénzügyi vállalat nemrég közzétett elemzéséből kiderül, hogy melyik amerikai városokban a legsikeresebbek a nők. A jelentés száz várost rangsorolt a teljes munkaidős nők százaléka alapján, akiknek éves bevétele meghaladja a 75 ezer dollárt, akik vállalkozók, vagy 25 év felett mesterdiplomával rendelkeznek. Az elemzés figyelembe vette a lakhatási költségeket, az átlagos jövedelmet, valamint a 25 év felettiek munkanélküliségi rátáját is.

Ma már nem menedzserek, hanem vállalkozók kellenek az üzlethez

Gazdaság2018.04.12, 16:42

Napjainkra a hagyományos menedzser ideje lejárt. Ezt vallja a téma szakértője, Boris Gloger, aki szerint nyitott, bátor és pragmatikus vállalkozókra van szükség. Íme Gloger 4 pontja, amelyben összehasonlítja a régi és az új szemléletet.

Hogy alakul a nyugdíjam, ha mellette ügyvezető vagyok?

Gazdaság2018.03.29, 14:47

A Hrportál.hu olvasója azt is megkérdezte, hogy be kell-e jelentenie a tevékenységet, ha a vállalkozásban személyes közreműködéssel, ingyen végzi a munkáját.

Még kevesebb is lehet a nyugdíj, ha a vállalkozó korhatáron túl dolgozik

Gazdaság2018.01.08, 17:25

Ha egy társas vállalkozó elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, azonban nyugdíj folyósítása nélkül tovább dolgozik minimálbérért, miközben korábban magasabb volt a bére, az bizony leronthatja a későbbi nyugdíját.

Ezek a szakmájukban sikeres vállalkozók titkai

Gazdaság2018.01.02, 15:58

A sikeres vállalkozás egyik legfontosabb alapja a minden részletre kiterjedő üzleti terv, de emellett érdemes több forrásból is tájékozódni a tapasztalt cégvezetőktől. A K&H: üzletet ide! program összegyűjtött néhány fontos tippet a szakmájukban sikeres vállalkozóktól.

Megy előre az építőipar

Gazdaság2017.12.18, 15:32

A korábban becsült 25-27 százalék helyett idén várhatóan 30 százalékkal magasabb lesz az építőipar teljesítménye az előző évinél az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint.

Meghalt Stadler József

Archívum2017.11.21, 15:18

Nemrég kelt szárnyra a szomorú hír, mely szerint Stadler József életét vesztette. Hiába volt kórházba, nem tudtak már segíteni rajta. 

Keresik az év fiatal vállalkozóját

Gazdaság2017.10.11, 10:21

A FIVOSZ kilencedik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A díjra a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők 2017 november 12-ig.

Közel ötvenezren választották a katát

Gazdaság2017.08.30, 07:50

Az idei évben majdnem ötvenezren választották a kisadózó vállalkozások tételes adóját, a katát. A hazai vállalkozói szféra mintegy egynegyede így teljesíti közteherviselési kötelezettségeit – áll a Magyar Időkben.

A katával nem lehet megúszni az adót más cégben

Gazdaság2017.08.21, 16:00

Hogy kell adózni és eljárni, ha a katás vállalkozó egyúttal egy kft.-ben is közreműködő tag? Nem elképzelhetetlen az a helyzet, ha a családi vállalkozás tagjaként más, a nagy biznisztől független vállalkozást is visz valaki. De hogyan kell ezt lepapírozni?

Negyvenévesen unjuk el a munkavállalói létet

Gazdaság2017.08.11, 11:03

A hazai cégvezetők a függetlenséget tartják a legmotiválóbbnak a vállalkozói létben, míg egy részük az alkalmazotti életformát megunva nyargalt át a másik oldalra. Leginkább 31-40 éves kor között lesz valakiből cégvezető, de akad olyan is, aki 50 éves kora felett váltott – derül ki a K&H: üzletet ide! program felméréséből.

Így jutott a teljes foglalkoztatottságig egy borsodi falu

Itthon2017.06.10, 07:45

Mád igazi gasztrofaluvá vált, az év éttermével, a Gusteau Kulináris Élményműhellyel büszkélkedhet, míg boraival nemzetközi sikereket ér el. A Jó éjszakát! Mád kapcsán beszélgettünk a Mádért Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, a rendezvény szervezőjével, Dubóczki Dorinával és Tatárka József polgármesterrel.

A sikeres kutatók vállalkozóként is sikeressé válhatnak

Tudomány2017.05.24, 15:04

A sikeres kutatók vállalkozóként is sikeressé válhatnak, feltaláló fiatalokból és felkészítő tanárokból is sokkal többre lenne szüksége Magyarországnak - mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadó ünnepségén szerdán Budapesten.

Idén Dél-Afrikába mentek a fiatal vállalkozók

Gazdaság2017.03.22, 14:43

Idén Dél-Afrikában, Johannesburgban rendezték a világ legnagyobb fiatal vállalkozói kongresszusát, a Global Entrepreneurship Congress-t, amelyen 171 ország vállalkozásfejlesztői, köztük a magyar Fiatal Vállalkozók Hete szervezői vettek részt.

Nyugdíj: rugalmasabbak, de kiszolgáltatottabbak a vállalkozók

Archívum2017.03.09, 14:40

A vállalkozók az alkalmazottaknál sokkal rugalmasabban viszonyulnak a nyugdíjkérdéshez, ám az önállóság nagyobb kiszolgáltatottságot is jelent – állapította meg az Aegon tizenöt országra kiterjedő kutatása. A vállalkozóknál emiatt különösen fontos a megfelelő nyugdíjtervezés.

Húsz év után vádolták meg a tápióbicskei bérgyilkosok megbízóit

Itthon2017.02.15, 14:48

Közel húsz évvel ezelőtt bérgyilkos csapat végzett egy nagytarcsai vállalkozóval. A halálbrigádot egy azóta életfogytiglani börtönre ítélt férfi vezette, megbízóik azonban csak tavaly januárban buktak le. 

A nyugdíjas vállalkozóknak is bevallást kell készíteniük

Gazdaság2017.02.08, 13:26

Az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfa fizetésére kötelezettek mellett február 27-ig a kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozóknak is bevallást kell benyújtaniuk, mégpedig az Ügyfélkapun keresztül, elektronikusan - hívta fel a figyelmet az adóhivatal.

Nőként a startupok világában - Interjú Párkányi Orsival

Life.hu2017.01.11, 13:36

Megalapította Ausztráliában a Women as Entrepreneurs nevű első, női vállalkozókat összefogó szervezetet; saját startupot indított, amelyről még a BBC is riportot készített; előadásokat tart, és könyvet ír, munkáját pedig áthatja a nemi és kulturális egyenlőségért vívott harc – ő Párkányi Orsi, akivel egészen lebilincselő és izgalmas élmény volt interjút készíteni. Nőként a startupok világában című minisorozatunk első részében Orsi munkásságát mutatjuk be.

Clinton veresége megrázta a vállalkozó nőket

Gazdaság2016.11.21, 11:05

Négy amerikai nőből három érzi veszélyben az üzletét, a karrierje kilátásait a novemberi elnökválasztás eredménye miatt. Ugyanezek a nők azt vallják, az a legnagyobb baj a helyzettel, hogy két jelölt közül a kevésbé kvalifikált nyert. Trump ki- (és be-)szólásai mély szexizmusról árulkodnak. De a tény, hogy őt választotta meg az amerikai nép, arra utal, ez az egyenlőtlenség jelen van a társadalom gondolkozásmódjában.

Boldogság 3 lépésben vállalkozóknak

Gazdaság2016.11.16, 10:39

Tudta, hogy a boldogságot tudományosan is kutatják? A Berkeley Egyetem egy csoportja, a Greater Good Science Center arra jutott, hogy a szívből jövő hála kimutathatóan megerősíti az immunrendszert, csökkenti a magas vérnyomást, és ez még csak a fiziológiai hatás. Egy ügyes startup pedig hálanaplót gyártott a stresszel kelő, stresszel fekvő vállalkozóknak.

Ne riassza el heti 66 óra munka

Gazdaság2016.11.15, 11:24

Tudta, hogy a világon minden tizennyolcadik felnőtt saját céget alapít? Hogy ez az arány Franciaországban alig éri el az 1,7 százalékot, ám Ugandában 28 százalék? Hogy a vállalkozói átlagéletkor 40 év, hogy közel háromnegyedük házasságban él? És hogy csak minden századik mondhatja el magáról, hogy gazdag családba született?

És már itt is van a 4 vállalkozói lecke Trumptól

Gazdaság2016.11.11, 14:46

„Ha nem nyerek, óriási időpocsékolásnak fogok tartani minden ezzel töltött percet.” Az Entrepreneur szerint minden vállalkozónak így kell hozzáállnia a feladataihoz, és ebben nem számít, kire szavazott volna, illetve mennyire örült az eredménynek. 

„Minden pénzem odaadnám, csak ne ő legyen az elnök”

Gazdaság2016.11.05, 09:14

Mielőtt politikai ambíciót mutatott, Donald Trumpot kőgazdag üzletemberként ismerte a világ. Lenne tehát abban logika, hogy más elkötelezett, kemény és rettenetesen sikeres vállalkozó egyfajta klubtársat lásson benne, hasonszőrűt magához. Hiszen a vállalkozói hozzáállás nagyon praktikus a politikában és a gazdaságban. Ehhez képest Elon Musk, Richard Branson és Mark Cuban katasztrófának látja annak lehetőségét, hogy Donald Trump legyen az Egyesült Államok első embere. Bosszúálló és ciki az a Trump, akit ők ismernek, márpedig mindhárman sok évvel ezelőtt találkoztak vele először.

Branson: A terv nélkül telt nap elvesztegetett idő

Gazdaság2016.11.03, 11:55

„Aki nem határozott szándékkal kezd neki a napjának, sem hatékony, sem sikeres nem lehet" – írja új blogposztjában Richard Branson. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy futni megyünk, vagy céget alapítunk, a lényeg, hogy azt tegyük meg, amit elhatároztunk. A milliárdos 5 tippje arról, hogyan hozzuk ki a legtöbbet a 24 órából.

Ön melyik ebből a 6 vállalkozótípusból?

Gazdaság2016.10.25, 10:34

Nem kevesebb, mint 30 ezer vállalkozói profilra alapozva állított fel 6 különböző vállalkozói alkatot egy szociológiai tanulmány. Nézze meg, melyik illik önre.

Ezzel a 17 trükkel tegye a napját eredményesebbé

Gazdaság2016.09.29, 15:03

Nemcsak reggel, de általában már előző este pontosan tudjuk, egy adott napon mennyit szeretnénk elvégezni. Akár azért nem érünk a lista végére, mert túl sokat markoltunk, akár beelőzött néhány halaszthatatlan ügy, a frusztrációtól nem menekülünk, ha nem tartjuk kézben a produktivitást.

Streetfood sztori

Life Network 2.02018.07.09, 17:39

Enne egy jót gyorsan? Érdekli a történet, ami az étel mögött van? Járja velünk végig a legfinomabb helyeket!

Azért jó a bevállalós középkorú pasi a háznál, mert ő a tipikus magyar vállalkozó

Gazdaság2016.05.12, 16:14

Kapaszkodjon meg: mértékegység született a vállalkozóra. Az „egyedi módszertannal” létrejött háromkomponensű Bridge Index, a Bridge Budapest szellemi terméke azt méri, mennyire jellemző a vállalkozáshoz szükséges hozzáállás és gondolkodásmód a magyarra. Azaz mennyire cselekvőképes, tudatos és képes globális szinten gondolkodni vállalkozás terén.

Aludjon végre egy jót!

Gazdaság2016.05.02, 11:06

Az ember nem számítógép, hogy egyszerűen elég legyen kikapcsolni a pihenéshez. Az alvás öt ciklusa elég komplexszé teszi ahhoz, hogy akár a tudományos pihenéstervezés se legyen túlzás.