vállalkozás

címke rss

Roham várható a cégbíróságokon

Gazdaság2003.10.21, 09:10

Ügydömpingre számítanak a cégbíróságok az év utolsó heteiben. A jövő évi adótörvény-javaslat szerint ugyanis változnak a cégeljárási illetékek. Mivel elsősorban a kis tőkéjű cégek alapítása kerül majd többe, a bt.- és kft.-alapítók igyekeznek a módosulás előtt tető alá hozni vállalkozásukat - írja keddi számában a Világgazdaság.

Akár 60 százalékkal is drágulhat a csatornadíj

Gazdaság2003.10.27, 14:11

A szennyvízelvezetéssel foglalkozó vállalkozásoknak a környezetterhelési díj januári bevezetését követően a csatornadíjakat 20-60 százalékkal kellene emelniük - hangzott el egy budapesti szakmai konferencián. A legnagyobb mértékű díjemelés Budapesten várható.

Nőtt a hazai vállalkozások száma

Gazdaság2003.10.28, 10:05

A működő gazdasági szervezetek száma szeptember 30-án 27,5 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. A társas vállalkozások több mint fele a közép-magyarországi régióban tevékenykedik.

Ötödével nőtt a 100 legnagyobb cég GDP-je

Gazdaság2003.10.30, 18:03

A Magyarországon működő 100 legnagyobb vállalkozás, a TOP-100 által előállított bruttó hozzáadott érték 18,7 százalékkal nőtt tavaly - hozta nyilvánosságra az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet.

Bizakodóbbak a nagyvállalatok

Gazdaság2003.10.31, 12:22

Javultak a legnagyobb magyarországi vállalkozások rövid távú várakozásai, az Ecostat TOP-100 konjunktúra indexe októberben 51 százalék volt - közölte a gazdaságkutató intézet pénteken. Az index elsősorban az élénkülő exportkereslet hatására javult.

Evázók és veszteséges vállalkozások lesznek az APEH célpontjai

Gazdaság2003.11.21, 14:02

Az adóhatóság jövő évi kiemelt ellenőrzései közé tartoznak az eva-alanyok nagy összegű számlái, illetve a tartósan veszteséges gazdálkodók - jelentette be Király László György, az APEH elnöke pénteken, a Cégvezetők Klubja konferenciáján.

Ecostat: Pesszimista vállalatok

Gazdaság2003.11.28, 17:41

Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúraindexe 46,6 százalék volt novemberben, az októberinél 1,3 százalékponttal magasabb, míg a legnagyobb hazai vállalkozások várakozásai 1 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest - közölte a kutatóintézet pénteken.

Internetes zeneletöltést indít a Coca-Cola

Techbázis2003.12.09, 11:53

A jövő év elején internetes zenekereskedési vállalkozásba fog a Coca-Cola. Ezzel párhuzamosan a másik nagy üdítőital-gyártó, a Pepsi egy már létező zeneszolgáltatásba száll be.

Az MFB 230 milliárddal segíti a vállalkozásokat

Gazdaság2004.01.06, 13:38

A Magyar Fejlesztési Bank az idén mintegy 220-230 milliárd forintnyi új kihelyezéssel segíti a hazai vállalkozásokat, szemben a tavalyi 10 milliárd forinttal. A gazdasági miniszter szerint a bank mindenben megfelel az uniós követelményeknek.

Irakban zuhan a dollár, krízis kezd kialakulni

Gazdaság2004.01.15, 11:32

Sosem látott mélyrepülésbe kezdett a dollár az iraki dinárral szemben Bagdadban: az amerikai fizetőeszköz értéke két nap alatt 60 százalékára csökkent, és zuhanása miatt szinte megbénult a kereskedelem az iraki fővárosban. A háború után újjáéledt vállalkozások zöme dollárra alapozta működését, és ha a mostani tendencia folytatódik a kis-, és középvállalkozások bezárhatják a kapukat, ez pedig tragikusan érintené az egyébként is a léthatáron tengődő, javarészt egy fizetésből élő családokat.