Valencia CF

címke rss

A Primera División végeredménye és mesterlövészei

Sport2004.05.25, 12:12

A Valencia és a Barcelona automatikusan a Bajnokok Ligájába jutott, míg a Deportivónak és a Real Madridnak selejtezőt kell játszania. Az UEFA-kupában az Athletic Bilbao, a Sevilla, valamint Király-kupa-győztesként a Zaragoza indulhat. A Valladolid, a Celta Vigo és a Murcia kiesett az élvonalból.

BL-selejtezőre kényszerül a Real Madrid

Sport2004.05.24, 07:18

A Primera División élmezőnyének csapatai közül mindössze a Deportivo La Coruna tudott nyerni az utolsó fordulóban, így eldőlt, a bajnok Valencia mögött a Barcelona végzett a második, a Depor pedig a harmadik helyen. A Real Madrid lecsúszott a dobogóról, így jövőre selejtezőre kényszerül a Bajnokok Ligájában. Az élvonaltól a Valladolid, a Celta Vigo és a Murcia búcsúzott.

A Málagának bejöttek a kockázatos igazolások

Sport2004.05.23, 16:51

Az előző bajnokságban a 13. helyen végzett a Málaga CF, ami a keretet és a klub anyagi lehetőségeit figyelembe véve nagyjából reálisnak tűnt. Akkor még nem is voltak szomorúak a kék-fehérek szurkolói, az átigazolási időszak végén viszont már volt ok a pánikra: távozott a csapat vezetőedzője, valamint három legeredményesebb góllövője. A klubvezetés azonban vállalta a rizikót, és úgy tűnik, jól tette, a csapat ugyanis sokkal jobban szerepel, mint egy évvel ezelőtt.

A Valencia nyerte az UEFA-kupát

Sport2004.05.20, 10:56

A spanyol Valencia 1962 és 1963 után harmadszor nyerte meg a labdarúgó UEFA-kupát, miután a göteborgi döntőben magabiztosan, 2-0-ra győzött az egy félidőn keresztül emberhátrányban játszó francia Olympique Marseille ellen. A Valencia az 1980-as Kupagyőztesek Európa Kupája-győzelme után először hódított el európai trófeát.

A franciák Collinát okolják az elvesztett döntő miatt

Sport2004.05.20, 17:09

A szerdai UEFA-kupa-döntő után a spanyolok ünnepelnek, míg a franciák az elmulasztott lehetőséget siratják, és Fabien Barthez kiállítását vitatják. Christophe Bouchet marseille-i elnök levélben fordul az UEFA-hoz Pierluigi Collina játékvezető ténykedése miatt.  

Duplázna a Valencia, sikerélményre vágyik az OM

Sport2004.05.19, 11:01

Az UEFA-kupa jelenlegi kiírásának elején meglehetősen valószínűnek tűnt, hogy egy igazi nagyágyú hódítja majd el a trófeát, elvégre olyan klubok indultak, mint az FC Internazionale, a Liverpool FC vagy éppen az AS Roma. A legnagyobb favoritok közül végül egyik sem jutott el a döntőig, ahol azonban így is két sztárgárda találkozik majd, amelyek közül a Valencia CF-nek már jutott sikerélmény erre az idényre, az Olympique Marseille viszont a szezonja megmentéséért küzd.

Collina vezeti az UEFA-kupa-döntőt

Sport2004.05.17, 15:52

Újabb elismerést kapott Pierluigi Collina, ugyanis a világ legjobb labdarúgó-játékvezetője működik közre szerdán az UEFA-kupa göteborgi döntőjében, a Valencia és az Olympique Marseille összecsapásán.

Surranópályán nyerne bajnokságot a Valencia

Sport2004.05.16, 12:34

A spanyol bajnokságban évtizedek óta szinte minden a két sztárklub, az FC Barcelona és a Real Madrid körül forog. A nagy páros általában ott is van az élmezőnyben, de nem mindig közülük kerül ki a bajnok. Könnyen lehet, hogy az idén sem Madridba kerül az aranyérem, ugyanis a tabellán 32 forduló után a Valencia CF állt az első helyen. Rafa Benítez együttese nem szerepel mindennap az újságok címlapjain: a csapatot elkerülik a zajos botrányok, a pályán viszont - talán éppen ezért - rendre jól teljesít.

Nem sikerült a Valencia főpróbája

Sport2004.05.15, 21:46

Az újdonsült bajnok és UEFA-kupa döntőre készülő Valencia a Villarreal otthonába látogatott a spanyol bajnokság harminchetedik fordulójának nyitómérkőzésen, és 2-1-es vereséget szenvedett.

Már csak az UEFA-kupa számít a Marseille-nek

Sport2004.05.10, 18:06

Az Olympique Marseille minden erejével az FC Valencia elleni május 19-i UEFA-kupa-döntőre készül, ezért a legjobbak pihennek majd a francia labdarúgó-bajnokság utolsó három fordulójában.

A Real már nem veheti el a Valencia aranyát

Sport2004.05.10, 15:18

A Valencia nyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot, miután a 36. fordulóban idegenben kétgólos győzelmet aratott a Sevilla ellen, s ezzel két körrel a vége előtt behozhatatlan előnyt szerzett az utóbbi öt bajnokiján mindössze három pontot szerzett Real Madriddal szemben. A Deportivo meglepetésre 2-0-ra kikapott a kiesés ellen küzdő Espanyol otthonában.

Münchenben lehet bajnok a Werder Bremen

Sport2004.05.07, 11:01

Amennyiben nyer a Werder Bremen labdarúgócsapata a hét végén, két fordulóval a vége előtt megszerzi a német Bundesliga-aranyat. Lisztes Krisztián együttesének ehhez igazi bravúrra lenne szüksége, mivel szombaton a Bayern Münchennél vendégeskedik. Akár Spanyolországban is eldőlhet minden, de ehhez több feltételnek is teljesülnie kellene: amennyiben a Real és a Barcelona kikap, a Valencia viszont nyer, úgy Rafael Benítez együttese behozhatatlan előnyre tesz szert.

Két vesztes finálé után ismét döntős a Valencia

Sport2004.05.07, 13:10

A Valencia négy éven belül a harmadik európai kupadöntőjére készülhet, miután a Villarreal elleni hazai 1-0-ás győzelmével bejutott a labdarúgó UEFA Kupa május 19-i göteborgi fináléjába, ahol ellenfele a Newcastle-t búcsúztató Olympique Marseille lesz. Az előző két alkalommal vereséget szenvedett a csapat, a Bajnokok Ligájában 2000-ben a Real Madridtól, 2001-ben pedig a Bayern Münchentől kapott ki.

Marseille-Valencia döntő lesz az UEFA-kupában

Sport2004.05.07, 12:54

Május 19-én Göteborgban Marseille-Valencia döntőre kerül sor az UEFA-kupában, minthogy a gól nélküli első mérkőzések után a francia csapat Drogba duplájával 2-0-ra legyőzte a Newcastle-t, míg a Valencia a spanyol házirangadón Mista büntetőjével búcsúztatta a Villarrealt.

Egy gól már döntőt ér az UEFA-kupában

Sport2004.05.05, 19:03

Csütörtökön folytatódik a labdarúgó UEFA-kupa: ezúttal a két elődöntő visszavágóira kerül sor. A két héttel ezelőtti Newcastle-Marseille és Villarreal-Valencia összecsapásokon nem született gól, így mind a négy együttes megőrizte esélyét arra, hogy bekerüljön a május 19-ei göteborgi fináléba.

A Barca már csak egy pontra a Realtól

Sport2004.05.02, 23:51

A listavezető Valencia simán nyert a vendég Betis ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában, így három fordulóval a zárás előtt már négy pont az előnye tabellán a címvédő Real Madriddal szemben. A királyi gárdát La Coruna-i veresége után vasárnap megközelítette a nagy rivális Barcelona, a katalán rangadón ugyanis Ronaldinhóék parádés játékkal 4-1-re verték az Espanyolt.

A Real Madrid otthonában nyert a Barcelona

Sport2004.04.26, 07:34

A hajrában szerzett góllal, hat és fél év után először nyert az FC Barcelona ősi riválisa, a Real Madrid otthonában, a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában. A Valencia egy pontot hozott el Bilbaóból, és ugyanennyivel vezeti a tabellát a Real előtt.

Nem született gól az UEFA-kupa elődöntőiben

Sport2004.04.23, 00:17

Nagy küzdelmet és sok helyzetet igen, gólt azonban nem hozott a labdarúgó UEFA-kupa két csütörtöki elődöntője: a francia Marseille az angol Newcastle, a Valencia pedig - a spanyol házirangadón - a Villarreal otthonában ért el 0-0-s döntetlent.

Spanyol szomszédvárak csatáznak az UEFA-kupában

Sport2004.04.22, 07:55

Csütörtökön a két elődöntő első mérkőzéseire kerül sor a labdarúgó UEFA-kupában: az angol Newcastle a francia Marseille-t fogadja, míg a spanyol rangadón a Valencia a Villarreal otthonába látogat.

Ki megy ma? - Yepes, Maniche

Sport2004.04.15, 07:50

Az FC Nantes két elefántcsontparti focistára vetett szemet: a Kanárik a Genk középhátvédjét, Didier Zokorát, illetve a Beveren játékosát, Arthur Bokát nézte ki. A Valencia viszont a Nantes kolumbiai védőjével, Mauro Yepesszel erősítene.

UEFA-kupa: kiverte a Villarreal a Celticet

Sport2004.04.15, 07:04

Sonny Anderson és Roger találataival sima, 2-0-s győzelmet aratott a spanyol Villarreal a skót Celtic ellen az UEFA-kupa negyeddöntőjének visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel jutott a legjobb négy közé. Elődöntőbe jutott az Intert búcsúztató Marseille, a Valencia és a Newcastle is. 

Csak a Valencia lehet nyugodt az UEFA-kupában

Sport2004.04.14, 21:44

Szerdán rendezik a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőinek visszavágóit. Az első mérkőzések után egyedül a Valencia érezheti magát biztonságban, hiszen a spanyol gárda a francia Bordeaux otthonában 2-1-es győzelmet aratott. A sorozat meglepetéscsapata, az Intertotó-kupából érkezett spanyol Villarreal a skót Celticet fogadja, s a hazaiaknak bizakodásra adhat okot, hogy idegenben döntetlent értek el az otthonában 75 mérkőzés óta veretlen skót együttes ellen. Az angol Newcastle szintén jó esélyekkel várhatja a folytatást az eindhoveni 1-1-et követően, s ugyanez igaz a francia Marseille-re is, amely hazai pályán remek játékkal 1-0-ra legyőzzte ...

Remekeltek a spanyolok az UEFA-kupában

Sport2004.04.09, 09:29

Remekeltek a spanyol csapatok az UEFA-kupa elődöntőjének első mérkőzésein, hiszen a Valencia 2-1-re győzött Bordeaux-ban, míg a Villarreal biztató 1-1-es döntetlent ért el a Celtic otthonában. A Newcastle szintén 1-1-et játszott a PSV vendégeként, s egyedül a Marseille győzött hazai pályán: a francia csapat Drogba találatával 1-0-ra verte az Intert.

Öt döntetlen a Primera Divisiónban

Sport2004.04.05, 07:09

Öt mérkőzés is döntetlenre végződött a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának vasárnapi játéknapján. Meglepetés a Deportivo hazai pontvesztése, a harmadik helyen álló La Coruna-iak csak 2-2-es döntetlenre voltak képesek a Betis ellen. Az Atlético és a Valencia viszont hozta a kötelezőt, előbbi 2-1-re a Valladolidot, utóbbi 2-0-ra a Murciát verte.

Ki megy ma? - Mista, Tacchinardi

Sport2004.04.04, 12:33

A Bolton Wanderers támadója, Kevin Davies egy évvel meghosszabbította szerződését. A Fulham a Blackburn Rovers csatárát, Andy Cole-t szemelte ki. A Valencia megkezdte a tárgyalásokat csatárával, Mistával a szerződéshosszabbításról.

Ki megy ma? - Hyppiä, Giggs

Sport2004.04.02, 07:31

A Valencia argentin védője, Mauricio Pellegrino egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését. A Liverpool finn hátvédje, Sami Hyypiä szívesen meghosszabbítaná kontraktusát a Vörösöknél.

Mallorcán gond a sok EU-n kívüli futballista

Sport2004.03.25, 08:05

Az RCD Mallorca jelenlegi szezonja leginkább egy hullámvasúthoz hasonlítható: amikor az ötödik fordulót követően Luis Aragonés átvette a csapat irányítását, az együttes az utolsó előtti volt; innen sikerült felkapaszkodni a hatodik pozícióba, hogy újabb hullámvölgy következzen, és a gárda ismét a kiesés közelébe kerüljön. Az RC Deportivo elleni 4-2-es hazai győzelem azonban nem egy újabb hullámhegy kezdetét jelentette, hiszen ezt követően a Valenciától 5-1-re kikapott a gárda.

A Barca már harmadik a Primera Divisiónban

Sport2004.03.14, 23:25

A Deportivo kétgólos vereséget szenvedett a Mallorca otthonában, s mivel a parádés formába lendült Barca idegenben legyőzte a Murciát, a katalánok a La Corunát megelőzték, és feljöttek a harmadik helyre a táblázaton. A Valencia kihasználta a Real Madrid botlását, és a Celta Vigo elleni idegenbeli sikerrel négypontosra faragra a listavezető királyi gárda előnyét. A madridiak sztárja, David Beckham tagadta, hogy a Chelsea-hez szerződik nyáron.

Folytatta kupamenetelését a Genclerbirligi

Sport2004.03.11, 23:26

A Blackburn, a Sporting, illetve a Parma kiverése után a spanyol Valenciát is legyőzte a török Genclerbirligi labdarúgócsapata, amely az UEFA-kupa-nyolcaddöntő első mérkőzéseinek legnagyobb szenzációját elérve Daems büntetőjével 1-0-ra múlta felül nagyhírű riválisát.

Nem fogadta el az UEFA a spanyolok kérését

Sport2004.03.11, 14:17

A labdarúgó UEFA-kupában érdekelt spanyol klubok azzal a kéréssel fordultak az Európai Labdarúgó Szövetséghez, hogy a csütörtök reggeli, több száz halálos áldozatot követelő madridi terrortámadások miatt halasszák el az estére kiírt nyolcaddöntős mérkőzéseket. Az UEFA nem fogadta el a kérést, így este teljes fordulót rendeznek a kupában.

A Valencia-Depor lesz a hétvége slágere

Sport2004.03.06, 21:59

Amennyiben Santanderben is győz a Real Madrid labdarúgócsapata, úgy a hétvége nagy kérdése az lesz, hogy a spanyol bajnokságban második Valencia vagy a harmadik Deportivo tudja vele tartani a lépést. A németeknél a Werder Münchenben őrizheti kilencpontos előnyét, míg Olaszországban a Roma-Inter rangadó ad okot az izgalomra.

Celtic-Barca, Liverpool-OM csaták az UEFA-kupában

Sport2004.03.04, 17:59

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a svájci Nyonban elkészítette az UEFA-kupa tavaszi menetrendjének a sorsolását.

Simán nyert a Valencia és a Real

Sport2004.02.08, 12:34

A Valencia fölényesen nyert a vendég Atlético Madrid ellen, de mivel a Real Madrid is győzött a Málaga ellen 2-1-re, nem tudta megelőzni a nagy vetélytársat a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

Gyenge kezdés után remekel az Atlético Madrid

Sport2004.01.31, 18:01

Úgy tűnik, hogy az első három helyezett a Primera Divisiónban szinte biztosan a Valencia CF, Real Madrid, RC Deportivo trióból kerül ki, ám a szintén Bajnokok Ligájában való indulást érő negyedik pozícióért hatalmas a küzdelem. Jelenleg az az Atlético Madrid áll a legjobban ebben a harcban, amelynél a nyáron szinte a teljes játékoskeret kicserélődött, és az első hat forduló után kevesen gondolták volna, hogy a fővárosiak így összekapják magukat.

Elődöntős a Real a Király-kupában

Sport2004.01.29, 16:12

A Real Madrid a hazai sikerét követően idegenben is nyert a Valencia ellen, ezzel bejutott a spanyol labdarúgó Király-kupa elődöntőjébe.

Komoly kupaelőnyt szerzett a Real és a Sevilla

Sport2004.01.22, 08:25

Szerdán két mérkőzéssel folytatódott a spanyol labdarúgó Király Kupa küzdelemsorozata, s A negyeddöntők első találkozóján mind a Sevilla, mind a Real Madrid komoly előnyt harcolt ki. Előbbi az Atletico Madridot 4-0-ra, utóbbi a Valenciát 3-0-ra verte.

Pontokat vesztett a Valencia és a Barca

Sport2004.01.17, 23:28

Az éllovas Valancia gólnélküli döntetlent ért el a Valladolid otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. A Celta a Murcia otthonában ikszelt, míg a Barcelona nem bírt a Bilbaóval.

Ki megy ma? - Ayala, Overmars

Sport2003.12.24, 11:27

A Chelsea még mindig nem tett le arról, hogy megszerzi a Valencia argentin középhátvédjét, Roberto Ayalát. A Liverpool állítólag szeretné visszacsábítani Angliába a holland Marc Overmarst, aki jelenleg a Barcelonában futballozik.

Az Albacete begyűjti az elitklubok játékosait

Sport2003.12.24, 11:40

A spanyol bajnokságban a nagycsapatok előszeretettel adják kölcsön fiatal játékosaikat valamelyik, élvonalban szereplő egyesületnek annak érdekében, hogy az adott focista tapasztalatot szerezzen, és a kisebb klubok ezt igyekeznek is kihasználni. A CD Albacete például elmondhatja magáról, hogy játékoskeretében az Atlético Madridtól, az FC Barcelonától, az RCD Mallorcától, a Valenciától, a Celta Vigótól, a Real Madridtól, sőt, az Internazionalétól kapott futballista is szerepel.

Ronaldóék könnyedén győztek Mallorcán

Sport2003.12.21, 23:02

A spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Real Madrid 3-1-re nyert Mallorcán, s így visszavette a vezetést a Valenciától. A Deportivo Torricelli öngóljával győzött az utolsó Espanyol ellen, a Barca otthon nem bírt a Celtával.

Ketten az ötvenből - Scholes, Aimar

Sport2003.12.16, 14:59

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal az angol Paul Scholest és az argentin Pablo Aimart.

Már nem csak a védelem remekel Valenciában

Sport2003.12.13, 10:12

A Valencia CF háza táján tavasszal mindenki az elnökválasztás lázában égett, és a jelöltek egyre-másra ígérték be a neves új igazolásokat megválasztásuk esetére. Ezekből aztán semmi sem valósult meg, és a bajnokság kezdete előtt sokan azt gondolták, hogy a gárda megint nem lesz versenyben az aranyéremért, de ennek éppen ellenkezője történt: miközben a védelem továbbra is a spanyol liga egyik legjobbjának számít, ezúttal a gólszerzéssel sem akadnak problémák.

Továbbjutott a Valencia az UEFA-kupában

Sport2003.12.12, 09:30

Utolsóként a Valencia biztosította a helyét a labdarúgó UEFA-kupa legjobb 32 csapata között. A spanyolok a második forduló Rotterdamban rendezett visszavágóján magabiztosan győzték le az izraeli Maccabi Haifát úgy, hogy a rendes játékidő hosszabbításában két gólt is szereztek.

A Valencia nyerte a kihagyott büntetők meccsét

Sport2003.12.08, 15:15

A spanyol labdarúgó Primera División 15. fordulójának zárómérkőzésén a Valencia izgalmas mérkőzésen nyert a vendég Bilbao ellen.

Képtelen nyerni a Sociedad

Sport2003.12.03, 14:13

A listavezető Valencia gól nélküli döntetlent ért el San Sebastiánban a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. - hétközi - fordulójának nyitó mérkőzésén. Aimarék előnye egy pont a Real Madriddal, kettő a Deportivóval szemben. A Real Sociedad hat kör óta nyeretlen.

Pontot vesztett a Real, megizzadt a Valencia

Sport2003.11.29, 23:55

Ismét pontot vesztett a Real Madrid a spanyol bajnokságban: a királyi gárda ezúttal az Osasuna vendégeként volt kénytelen megelégedni egy döntetlennel. A Valencia már 3-0-ra vezetett hazai pályán a Zaragoza ellen, ám Aimarék végül csak kínkeservesen nyertek 3-2-re.

Zidane hajrágóljával élen a Real Madrid

Sport2003.11.24, 00:14

A spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában a Real Madrid bár igencsak nehezen, Zinédine Zidane hajrágóljával nyert a gyengécske Albacete ellen, a három pontnak, és a Valencia botlásának köszönhetően a királyi gárda élre állt a táblázaton.

Ki megy ma? - Viduka, Baba

Sport2003.11.21, 06:44

A Blackburn Rovers olasz csatárát, Marco Grabbit az orosz Torpedo Moszkva környékezte meg. A Leeds United ausztrál csatára, Mark Viduka iránt a Valencia és a Middlesbrough érdeklődik.

Skót siker Hollandia ellen az Eb-pótselejtezőn

Sport2003.11.16, 19:51

Skócia hazai pályán 1-0-ra legyőzte Hollandiát a labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezők első mérkőzésén. A walesiek kivédekezték az oroszokat, így bizakodva várhatják a szerdai, cardiffi visszavágót, míg a szlovénok 1-1-es döntetlen értek el Horvátország vendégeként. A lettek óriási meglepetésre a törököket is megverték, a norvégok pedig Johnsen kapus parádéjának köszönhetően úszták meg a súlyos vereséget Valenciában.

Ki megy ma? - Forlán, R. Baggio

Sport2003.11.12, 11:01

A másodosztályú West Ham United csatárát, Jermaine Defoe-t a Manchester United mellett a Liverpool és a Newcastle United is kiszemelte. A Manchester United uruguayi csatára, Diego Forlán cáfolta, hogy kapcsolatban állna a Valenciával.

Sérülések tizedelik a norvég válogatottat

Sport2003.11.12, 15:13

Hiába tartózkodik már a szombati, Európa-bajnoki pótselejtező helyszínén, Valenciában a norvég labdarúgó-válogatott, Nils-Johan Semb kapitány nem tudott még rendes edzést vezényelni. A keretben ugyanis öt kulcsjátékos sérült, így a szakvezetés kénytelen volt újabb labdarúgót behívni. Az Eb-k történetében most kerül sor harmadszor pótselejtezőre, első alkalommal, 1996-ban egy összecsapásra, négy évvel ezelőtt pedig négy oda-visszavágóra került sor.

A Valencia és a Real Madrid is égett

Sport2003.11.10, 08:58

A Valencia nagy meglepetésre otthonában szenvedett vereséget a Racing Santandertől, de még ennél is váratlanabb, hogy a Real Madrid 4-1-es zakót kapott az eddig mindössze két győzelmet jegyző Sevilla otthonában.

Ki megy ma? - Finidi, Viduka

Sport2003.11.06, 08:58

A Fulham a hírek szerint kétmillió fontot ajánlott a Rangersnek a hlland hátvédért, Fernando Ricksenért. A Valencia állítólag felvette a kapcsolatot a Leeds Uniteddel Mark Viduka leigazolása okán.

Owen nélkül a Liverpool Bukarestben

Sport2003.11.06, 08:57

Az UEFA-kupa második fordulójában bizony már akad olyan párosítás, amely kifejezetten rangadónak számít Európában, az FC Basel-Newcastle United összecsapás az előző szezonban akár a BL-ben is létrejöhetett volna. A párviadalok többségében azonban még mindig akad egy olyan favorit, amelynek kiesése meglepetést jelentene: a Liverpooltól, a Barcelonától, a Valenciától vagy az AS Romától kötelező továbbjutást várnak a drukkerek.

Ki megy ma? - Saha, Alpay

Sport2003.11.03, 07:17

A Manchester United állítólag 7,7 millió fontot ajánlott a Fulham francia támadójáért, Louis Saháért. A Chelsea-t ezúttal a Valencia argentin középhátvédjével, Roberto Ayalával hozták kapcsolatba.

Kiütéssel élre állt a Valencia, hat gól esett a rangadón

Sport2003.11.02, 23:33

A spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának rangadóján a Real Sociedad 3-3-as döntetlent játszott a Barcelonával. Az új éllovas Valencia idegenben, szinte végig emberelőnyben játszva 5-0-ra kiütötte a Mallorca együttesét.

Otthon kapott ki az éllovas Deportivo

Sport2003.10.30, 07:17

Az éllovas Deportivo La Coruna meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget az alsóházban tanyázó Real Mallorcától a spanyol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában. A Valencia döntetlenjével maradt a 3. helyen.

Az első helyért meccsel a Valencia és a Depor

Sport2003.10.24, 16:06

Szombaton és vasárnap kerül sor a spanyol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójára: a legnagyobb érdeklődéssel várt találkozón a második helyen álló Deportivo La Coruna a Riazor-stadionban fogadja a listavezető, s még veretlen FC Valenciát.

Nyolcperces kupameccset nyert a Valencia

Sport2003.10.23, 14:50

A Valencia CF bejutott a  labdarúgó spanyol Király-kupa második fordulójába, miután a Castellon ellen félbeszakadt mérkőzésének nyolcperces pótlásán két gólt is szerzett.

Tovább menetel a Valencia

Sport2003.10.19, 23:31

A Valencia fölényesen nyert a vendég Espanyol ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában, s őrzi első helyét a tabellán. Santigao Canizares, a hazaiak válogatott kapusa már 606 perce nem kapott gólt. További öt vasárnapi mérkőzésen is hazai győzelem született, egyedül a sevillai városi derbi lett döntetlen.

Botrány a spanyol kupában, kiesett a Bilbao

Sport2003.10.08, 11:13

Máskor akár a spanyol lapok címlapjára is kerülhetne a harmadosztályú Gimnastic labdarúgócsapata, amely a spanyol kupa első fordulójában az élvonalbeli Bilbaót búcsúztatta, a Király-kupa keddi játéknapja azonban sajnos nem a futballról szólt. A Valencia castelloni vendégjátéka félbeszakadt, miután a játékvezetőt a hazai drukkerek fejbe dobták. A Depor sikerét a Compostela-hívők nem bírták elviselni, a rendbontás egy vendégszurkoló életébe került.

Hengerelt a Deportivo

Sport2003.10.05, 14:01

Az RC Deportivo az elmúlt években rendre úgy vágott neki a Primera Divisiónnak, hogy igazából sosem került az érdeklődés középpontjába: a Real Madrid és az FC Barcelona mellett hol a Valencia CF, hol pedig az Atlético Madrid volt a fő beszédtéma Hispániában. Pedig a galíciaiakra érdemes odafigyelni, hiszen az A Coruna-i csapat az elmúlt négy évben mindig a dobogón végzett (ezt egyetlen más együttes sem mondhatja el magáról Spanyolországban), és most is pazarul kezdte a szezont. A 6. fordulóban például fölényesen legyőzte a vendég Atlético Madridot.

Barcelonában nyert a Valencia

Sport2003.10.05, 23:33

A Valencia idegenben egygólos győzelmet aratott a Barcelona ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának rangadóján. A hazaiak ezzel elveszítették veretlenségüket a pontvadászatban, míg a vendégek a tabella élére ugrottak.

Szenvedtek a spanyol élcsapatok

Sport2003.09.27, 23:15

Az éllovas Deportivo La Coruna kikapott az Osasuna otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában, a Real Sociedad Bilbaóban szenvedett vereséget, de nem bírt a Real Madrid sem a Valenciával. A Celta Vigo 0-2-ről fordított a vendég Valladolid ellen.

Nehezen nyert a Valencia és a Barcelona

Sport2003.09.14, 23:35

Nehezen nyert a Valencia a vendég Málaga ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában. A Zaragoza a Murciát, az Athletic Bilbao pedig a Mallorcát verte könnyedén, míg a Villarreal a 90. percben értékesített Riquelme-büntetővel hozta el a három pontot az Espanyol otthonából. Osasunában kikapott az Atlético Madrid, míg a Barcelona 2-1-re nyert az utolsó Albacete vendégeként.

Ki megy ma? - Carew, Muzzi

Sport2003.08.31, 13:53

A Valencia norvég támadója, John Carew kölcsönbe egy évre az AS Romához került. A spanyol klub eközben az Inter dán védőjét, Thomas Helveget szeretné a soraiban tudni. A Lazio leigazolta az Udinese csatárát, Roberto Muzzit.

Ki megy ma? - Van Bronckhorst, Baggio

Sport2003.08.27, 11:20

A Deportivo leigazolta az uruguayi Nacional portását, Gustavo Múnuát. A Barcelona bejelentkezett az Arsenal holland középpályásáért, Giovanni van Bronckhorstért, akit az Ágyúsok kölcsön is adtak a katalánoknak. A skót Rangers legújabb kiszemeltje a Valencia norvég támadója, John Carew.

Ki megy ma? - Davids, Morientes

Sport2003.08.24, 14:23

Továbbra is a Real Madrid és a Chelsea szolgáltatják az átigazolási piac legújabb szenzációit. A királyi klub továbbra is védő után kutat, a legújabb kiszemelt a korábban a Liverpoollal hírbe hozott argentin bekk, Roberto Fabián Ayala. A Valencia kiválóságának klubcseréjét egyelőre csak pár millió euró hátráltatja, amennyivel egyesülete többet kér a Real által ígért summánál.

A Juventus harmadszor is visszavágott a Milannak

Sport2003.08.18, 14:54

A Juventus rövid időn belül már harmadszor vágott vissza az AC Milannak a május 28-i Bajnokok Ligája-döntőben elszenvedett vereség miatt: a torinóiak ezúttal a Berlusconi-kupán arattak 2-0-s győzelmet a piros-feketék ellen. A Real Madrid büntetőpárbajban bizonyult jobbnak a Valenciánál.

Ki megy ma? - Recoba, Di Canio

Sport2003.08.12, 07:39

A Chelsea francia középhátvédje, Marcel Desailly egy évvel meghosszabbította szerződését, amely így 2005-ig köti a Stamford Bridge-re. Az angol lapok szerint a Liverpool bejelentkezett a Valencia argentin középhátvédjéért, Roberto Ayaláért.

Ki megy ma? - Kanu, Hartson

Sport2003.08.01, 08:07

A Sedan kameruni válogatott csatárát, Pius N'Diefit a Wolverhampton Wanderers vinné. A Szpartak Moszkva bejelentkezett a Real Zaragoza támadójáért, Yordiért. A Valencia megszerezte a legutóbbi Libertadores-kupa társgólkirályát, a brazil Ricardo Oliveirát a Santostól.

A Valencia 25 millió euróra tartja Aimart

Sport2003.06.25, 08:23

A Valencia együttesénél egyértelműen csalódásként érték meg a nemrég befejeződött bajnokságot, hiszen a címvédőnek csak az ötödik helyet sikerült megszereznie. Márpedig ez azt jelenti, hogy a csapat csak az UEFA-kupában indulhat a Bajnokok Ligája helyet, és a klub katasztrofális anyagi helyzetében ez áldozatokra kényszeríti a vezetőséget. Néhány kulcsembertől az egyesület biztosan meg fog válni, most már csak az a kérdés, hogy kiktől, és mennyiért.

Galaktikus Real-arany

Sport2003.06.24, 10:51

A spanyol bajnokságban végül az aranyérmet illetően nem született meglepetés, az elsőség azé a Real Madridé lett, amelyet előzetesen a legnagyobb esélyesnek tartottak, a két leggyengébbnek tartott együttes, a Rayo Vallecano és a Recreativo Huelva pedig kiesett, de ezen kívül majd minden viszonylatban váratlan események történtek a Primera Divisiónban.

Ki megy ma? - Kewell, Recoba

Sport2003.06.21, 15:55

A Celta Vigo argentin középpályása, Gustavo López meghosszabbította szerződését. A Barcelona legújabb kiszemeltje a Leeds United ausztrál szélsője, Harry Kewell. Az Internazional állítólag Javier Farinóst és Sérgio Conceicaót ajánlotta fel a Valenciának Kily Gonzálezért cserébe.

Canizares lehet Seaman utódja

Sport2003.06.12, 10:02

Santiago Canizares, a spanyol Valencia válogatott kapusa bejelentette, hogy a londoni Arsenalhoz igazol, amennyiben a levantei gárda nem kvalifikálja magát a Bajnokok Ligája mezőnyébe. Jelenleg - két fordulóval a Primera División idényzárása előtt - a Valencia egy ponttal lemaradva a Celta Vigo mögött csak az ötödik helyen áll, Spanyolországból pedig négyen indulhatnak - egyenes ágon vagy selejtező árán - a BL-ben.

Ki megy ma? - Wiltord, Gamarra

Sport2003.06.05, 07:40

Újabb két kapussal vette fel a kapcsolatot az Arsenal labdarúgócsapata. Az angolok - akik nem hosszabbították meg szerződését a ManCityhez tartó David Seamannek - bejelentkeztek a portugál Boavista hálóőréért, Ricardóért, de lehet, a Valenciával ütik nyélbe a Wiltord-Canizares cserét.

Ki megy ma? - Hasselbaink, Hasan Sas

Sport2003.06.03, 09:42

A Valencia ismét a Chelsea holland támadóját, Jimmy-Floyd Hasselbainket akarja leigazolni. A Galatasaray török válogatott szélsőjét, Hasan Sast a Monaco szemelte ki.

Otthon botlott a Sociedad, zárkózik a Depor

Sport2003.06.02, 00:01

A Deportivo tíz emberrel játszva, a hajrában fordítva verte 3-2-re az Atléticót, a Real Sociedad viszont a megfogyatkozott Valenciával sem bírt hazai pályán a spanyol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában. A San Sebastian-i együttes egy ponttal vezet a Real Madrid, és néggyel a Depor előtt.

A Real Sociedad kezében van a döntés

Sport2003.05.30, 17:17

Amennyiben a Primera Division hátralévő három fordulóját megnyeri a Real Sociedad labdarúgócsapata, úgy megnyeri a bajnokságot. Ehhez a baszk együttesnek először a Valenciát kellene legyőznie, utána pedig a Celta Vigo és az Atletico Madrid lesz az ellenfél. Barcelonában közben felütötte fejét a Van Nistelrooy-láz.

A Real nyerte a valenciai rangadót

Sport2003.05.24, 23:46

A Celta Vigo együttese hazai pályán valósággal kiütötte a bajnoki címre pályázó Deportivót a Primera División 35. fordulójában. A Real Madrid a Mestallában verte 2-1-re a Valenciát, így a királyi gárda életben tartotta bajnoki álmait.

Meglóghat a hét végén a Real Sociedad

Sport2003.05.22, 21:58

Két komoly rangadót rendeznek a hét végén a spanyol labdarúgó-bajnokságban, s ennek a kivételezett helyzetben lévő haszonélvezője a listavezető Real Sociedad lehet. A baszkok ugyanis, ha nyernek Malagában, úgy feladják a leckét a Valenciában játszó Real Madrid és a Vigóban vendégeskedő Depor számára.

Ki megy ma? - Baraja, Tare

Sport2003.05.21, 10:13

Angol lapértesülések szerint a Manchester United felvette a kapcsolatot a Valencia középpályásának, Rubén Barajának az ügynökével. A Birmingham City ausztrál középpályása, Stan Lazaridis két évvel meghosszabbította szerződését.

Spanyolországban ismét élen a két Real

Sport2003.05.19, 12:54

A Celta Vigo súlyos vereséget szenvedett a Villarreal otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában, így ismét a Valencia áll a még BL-selejtezőt érő negyedik helyen. A vigóiak a 30. perctől kilenc emberrel játszottak. A Real Sociedad és a Real Madrid is győzött, így a San Sebastian-i együttes az élre ugrott, míg a fővárosiak feljöttek a második helyre.

La Corunában nyert a Valencia

Sport2003.05.18, 15:16

A Valencia idegenben győzött a 34. forduló előtt listavezető Deportivo La Coruna ellen a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

Bajnok a Juventus, visszaesett a Real Madrid

Sport2003.05.12, 17:27

A legrangosabb európai bajnokságok közül hagyományosan az angol fejeződött be leghamarabb, a Premiershipben a hét végén az utolsó fordulót rendezték, és bár a dobogós helyezések sorsa már korábban eldőlt, így is maradt izgulnivaló: a West Ham kiesett, a Chelsea - a Liverpoolt megfosztva a jogtól - a BL-selejtezőben indulhat. A Bundesligában a Hertha 6-3-ra kikapott a Bayerntől, Olaszországban bajnok lett a Juve, a Primera Divisiónban már csak harmadik a Real Madrid.

A Valencia is vinné Sheringhamet

Sport2003.05.07, 11:28

Két évvel visszatérése után Teddy Sheringhamnek távoznia kell az angol Tottenham Hotspur labdarúgócsapatától, mert nem újítják meg nyáron lejáró szerződését. A rutinos klasszisnak azonban nem kell aggódnia jövője miatt, mert a Sporting Lisboa, a Fulham, a Charlton Athletic és némi meglepetésre a Valencia is szívesen látná soraiban.

Makaay-triplával nyert a Depor, visszaesett a Valencia

Sport2003.05.05, 00:34

A spanyol bajnokságban a Valencia meglepetésre kikapott a kiesés ellen küzdő Racing Santander otthonában. A Celta bár nem nyert az utolsó előtti Alavés ellen, a vigóiak a döntetlennel is megelőzték a címvédőt a tabellán, s már negyedikek. A Sociedad után a Deportivo is felzárkózott egy pontra az első Real Madrid mögé: a La Coruna-i egylet elsősorban Makaay mesterhármasának köszönhetően 5-0-ra verte a Recreativót.

Ki megy ma? - Bosnich, Baraja

Sport2003.05.02, 16:04

A Valencia állítólag tízmillió fontot ajánlott fel a West Ham United fiatal középpályásért, Joe Cole-ért. Az Arsenal bejelentkezett a PSV Eindhoven holland védőjéért, Kevin Hoflandért, akiért az eindhoveniek ötmillió fontot kérnek.

Ki megy ma? - Rivaldo, Verón

Sport2003.04.27, 13:54

A hírek szerint a Newcastle United megegyezett az Atlético Paranaensével Kléberson leigazolásáról, a focista vételára 3,5 millió font lesz. A Chelsea-t az Auxerre zimbabwei támadójával, Benjamim Mwaruwarival hozták kapcsolatba. Az AC Milan állítólag Rivaldót ajánlotta fel a Valenciának Vicentéért cserébe.