Valencia CF

címke rss

Éllovasok sikerei a spanyol bajnokságban

Sport2002.03.25, 12:11

Ahogyan azt várni lehetett, az éllovasok mind begyűjtötték a három pontot a spanyol bajnokságban, de a listavezető Real Madrid kivételével alaposan meg kellett izzadniuk a győzelemért. A Valencia csak az utolsó utáni percben szerzett találattal nyert, a Deportivónak pedig hazai pályán kellett fordítania a második félidőben, ráadásul mindkét együttes kihagyott egy tizenegyest. Az FC Barcelona a teljes második félidőben emberhátrányban játszott, de sikerült megőriznie egygólos előnyét.

Jardel a Valenciába tart

Sport2002.03.29, 09:57

A Valencia együttese ebben az idényben is sikeresen szerepel, de a klub elsősorban nem a viharos támadójátékának köszönhetően aratja a győzelmeket, hanem sziklaszilárd védelme segíti rendszeresen diadalhoz. Ezen szeretne javítani Rafa Benítez mester egy gólerős csatár szerződtetésével, kiszemeltje pedig nem más, mint a brazil Jardel.

Sevillába látogat a Real Madrid

Sport2002.03.30, 12:35

A spanyol bajnoki cím három fő esélyese egyaránt szombaton lép pályára a 32. fordulóban, ráadásul mind a három gárda idegenben, így könnyen lehet, hogy ez a játéknap sorsdöntő lesz a végkimenetel szempontjából. A Real Madridnak és a Deportivónak ráadásul arra is figyelnie kell, hogy a jövő hét közepén már a Bajnokok Ligájában is pályára kell lépne, így a Valencia akár lélektani előnyben is lehetne, ám a klubnak éppen a legerősebb csapatrésze, a védelme gyengült meg.

A Barca és a Depor is botlott

Sport2002.03.31, 14:27

Úgy tűnik, végképp kétszemélyessé válik a bajnoki aranyért zajló küzdelem a spanyol bajnokságban, hiszen míg a két éllovas, a Valencia és a Real Madrid begyűjtötte a három pontot, addig a mögöttük álló Deportivo csak döntetlent játszott a Real Sociedad otthonában, és így hátránya immár négy pontra nőtt. A Barcelona a Las Palmas elleni hazai döntetlenjével meglehetősen messzire került a Bajnokok Ligáját érő helyektől.

A Valencia tartja a lépést a Reallal

Sport2002.04.08, 10:09

A Valencia továbbra is tartja a lépést a Real Madriddal a Primera Division élén, sőt, a csapat ezúttal a megszokottnál is magabiztosabb teljesítménnyel gyűjtötte be a három pontot hazai pályán a Real Sociedad ellen. Az utóbbi hetekben remekül szereplő Celta Vigo azonban vereséget szenvedett, és mivel a Real Betis sem tudott nyerni, az FC Barcelona máris fellopakodott a negyedik helyre a spanyol bajnokságban.

A Valencia kiütötte a Real Sociedadot

Sport2002.04.08, 01:06

A spanyol labdarúgó bajnokság 33. fordulójában kikapott a Celta Vigo az Espanyol otthonában, a Valencia kiütötte a Real Socieadot. a Deportivo pedig a Villarealt verte.

Fordulhat a kocka a Primera Divisiónban

Sport2002.04.13, 13:05

Az elmúlt hetekben a spanyol bajnokságban rendre a Real Madrid lépett pályára szombaton, és az aranyéremért vele küzdő Valencia csak vasárnap, ám ezúttal fordul a kocka, hiszen a Primera División egyetlen szombati találkozóján a Mallorca vendége lesz, míg a királyi gárda egy nappal később játszik az Osasunával. Aimarék egy esetleges győzelemmel tehát tovább növelhetik a nyomást a Realon, ha viszont nem gyűjtik be a három pontot, akkor a fővárosiak elhúzhatnak.

Pamplonában elbukott a Real Madrid

Sport2002.04.15, 09:10

Azután, hogy a Valencia szombaton csak egy döntetlent tudott elérni a Mallorca otthonában, a Real Madrid előtt adott volt a lehetőség: amennyiben megveri az Osasunát, két pontra elhúzhat riválisától. A királyi gárda azonban kikapott, ami azt jelenti, hogy visszacsúszott a második helyre, sőt, mivel a Deportivo begyűjtötte a három pontot, immár háromszemélyessé vált az aranyért folytatott küzdelem, hiszen a galíciaiak hátrány mindössze kettő pont a listavezető Valenciával szemben.

Fordult a kocka a Primera Divisiónban

Sport2002.04.15, 07:03

Szombaton a Valencia bár nem győzte le a Mallorcát, az idegenben megszerzett egy ponttal is átvette a vezetést a Real Madridtól a spanyol bajnokságban, ugyanis a Real Madrid vereséget szenvedett az Osasuna otthonában.

Szerencsés Valencia-siker a Deportivo ellen

Sport2002.04.22, 12:10

Kétszereplősre módosult a spanyol bajnoki címért folytatott küzdelem, miután a Primera División vasárnapi rangadóján a Valencia egy szerencsés találattal legyőzte a Deportivót, amivel visszavette a vezetést a tabellán. A corunaiak hátránya így a listavezetővel szemben már öt pont, ami a hátralévő három fordulóban behozhatatlannak látszik. Élesedik viszont a harc a negyedik helyért, hiszen a Betis egy pontra felzárkózott a Celta Vigo és a Barcelona mögé.