Valencia CF

címke rss

Jön az Alavés

Sport2001.10.28, 22:07

Otthonában csupán ikszelt a Celta a Valladoliddal, így maradt a Deportivo az élen. A Valencia sem tudott nyerni Sevillában - mindennek talán - a többi "esélyleső" mellett - az Alavés-tábor örülhet, mert nyert a tavalyi szezon UEFA-hőse a Las Palmas ellen, s már negyedik.

A Celta és a Valencia sem tudott előzni

Sport2001.10.29, 14:44

A spanyol bajnokság tizedik fordulójának vasárnapi mérkőzésein két együttesnek is megvolt a lehetősége arra, hogy utolérje az élen álló Deportivót, ám sem a Celta Vigo, sem pedig a Valencia nem tudott nyerni, így a corunai gárda maradt az első helyen. A vigóiak pontvesztése számított nagyobb meglepetésnek, hiszen a Celta a Valladolidot fogadta, ám a hazai támadók nem tudtak kifogni a vendégek portásán, Ricardón.

Szuperrangadók már a 32-es táblán

Sport2001.11.03, 11:32

Az UEFA-kupa sorsolása nem kímélte a nagycsapatokat, hiszen a potenciális végső győztesek közül többet is összehozott egymással már a harmadik fordulóban. A legutóbbi két BL ezüstérmese, a Valencia CF például a BL-ből frissen kiesett Celtickel került össze, a másik skót óriás, a Rangers FC ellenfele a francia Paris-SG lesz, míg a Lille OSC, amely alaposan megnehezítette a nagyok dolgát a Bajnokok Ligájában, az anyagi gondokkal küszködő Fiorentina ellen játszhat majd.

Szökik a Deportivo

Sport2001.11.05, 13:06

A spanyol bajnokság 11. fordulójában a legnagyobb érdeklődés természetesen a Real-Barca szuperrangadót övezte, ám a játéknap többi találkozója is hozott érdekes eseményeket. Elszenvedte például első vereségét az idényben a Celta Vigo, a Real Sociedad egymás után harmadszor gyűjtötte be a három pontot, a Valencia és a Deportivo pedig győzelmével kissé meglépett a mezőnytől.

A spanyol bajnokság állása

Sport2001.11.12, 09:43

A spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulóját követően továbbra is a Deportivo La Coruna áll az élen, egy ponttal megelőzve a Barcelonát, valamint a még mindig veretlen Valenciát.

Már második az Alavés

Sport2001.11.18, 22:03

A spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában az Alavés a Celta Vigo felett aratott győzelmével feljött a második helyre. Hazai pályán sem bírt a Valencia a Tenerifével, ezzel együtt maradt veretlen - öt siker mellett nem kevesebb mint nyolc döntetlennel.

Őrzi veretlenségét a Valencia

Sport2001.11.19, 17:58

A Valencia továbbra is őrzi veretlenségét a spanyol bajnokságban, de ismét csak döntetlenre volt képes, ezúttal hazai pályán a Tenerife ellen. Ennek az eredménynek köszönhetően- na meg a Deportivo Alavés hazai győzelmének a Celta Vigo felett - a vitóriai gárda lépett fel a tabella második helyére, ezzel története legjobb helyezését érve el a Primera Divisiónban.

Patinás párviadalok az UEFA-kupában

Sport2001.11.22, 12:56

Az UEFA-kupa harmadik fordulójában a korábbinál több sztárcsapat szerepel, hiszen ekkor csatlakoznak a sorozathoz a Bajnokok Ligája csoportjaiban harmadik helyen végzett gárdák. Ennek megfelelően csütörtökön több izgalmasnak ígérkező párharcot is rendeznek, köztük olyan összecsapásokat, mint a Sporting Lisboa-AC Milan, a Valencia-Celtic FC és a Rangers FC-Paris Saint-Germain.

Vesztett a Depor, zárkózik a Real

Sport2001.11.25, 22:39

A spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában súlyos vereséget szenvedett a listavezető Deportivo La Coruna a Mallorca vendégeként. Szintén idegenben fölényesen nyert viszont a Real Madrid - a királyi gárda alaposan felzárkózott az élbolyhoz. Elvesztette veretlenségét a Valencia, a "tettes" a Real Sociedad.

Elbuktak az éllovasok a spanyol bajnokságban

Sport2001.11.26, 13:58

Nincsen már veretlen gárda a spanyol élvonalban, mivel a 14. játéknapon a Valencia is elszenvedte első vereségét a Real Sociedadnak köszönhetően. Az élcsapatok közül azonban nem csak a Valencia járt rosszul, hiszen a játéknap előtt az első négy helyen álló gárdák közül egyik sem szerzett pontot. A forduló legnagyobb győztese így a Real Madrid lett, amely maradt ugyan a hetedik helyen, de hátránya az éllovas Deportivóval szemben már csak négy pont.