választmányi ülés

címke rss

Botka László szerint a Fidesz lebont és megtagad

A Fidesz-rezsim lebont és megtagad minden európai értéket az MSZP választmányi elnöke szerint. Botka László azt is mondta, hogy a szocialisták számára az Európai Unió nem pusztán érdek-, hanem valódi értékközösséget jelent.

Megvárakoztatták Orbán Viktort

Itthon2014.09.28, 09:31

Megalakulásának 70. évfordulóját ünnepelte a Kereszténydemokrata Néppárt szombat reggel Budapesten. Orbán Viktor kormányfő már a jubileumi választmányi ülés kezdetére megérkezett, de csak bő két és fél órával később, a párt és a megjelent egyházi vezetők felszólalásai, valamint egy kisfilm levetítése után mondhatta el beszédét. 

Szurkálódva zárta le az MSZP a Mesterházy-korszakot

Itthon2014.05.31, 17:40

Visszafogottan zajlott az MSZP választmányi ülése, bár a távozó Mesterházy finoman odaszúrt Bajnainak és Gyurcsánynak, Gúr Nándor pedig egyáltalán nem fimonan beszólt Kovács Lászlónak. A legfontosabb kérdés azonban - hogy ki lesz az elnök - nem dőlt el: Botka László továbbra is hezitál, a másik esélyesként említett Tóbiás József nem szólalt meg.

Szegedi Csanád lett a Jobbik borsodi elnöke

Itthon2012.06.24, 17:15

Kilencvenkét százalékos többséggel Szegedi Csanádot választották a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökévé a párt vasárnap tartott megyei tisztújító választmányán. Az új megyei elnök kijelentette, az összeesküvés-elméletek kora lejárt, s egy éven belül megduplázza a megyei Jobbik-szervezetek számát.

Élesen bírálták Gyurcsányt az MSZP választmányi ülésén

Itthon2011.09.24, 18:19

Nem zárták ki Gyurcsány Ferencet a pártból az MSZP szombati választmányi ülésén, de többen is élesen kritizálták a volt miniszterelnök és az általa vezetett platform magatartását. Gyurcsány nem vett részt a választmány ülésén, Hiller István korábbi pártelnök szerint csak idő kérdése, mikor távoznak a pártból Gyurcsányék.

Május 29-én lesz az MDF országos gyűlése

Itthon2010.05.08, 16:55

Május 29-én lesz a Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése. A fő napirendi pont a párt alapszabályának módosítása lesz, amelynek során újra meghatározzák azt is, hogy hosszútávon milyen politikai irány mellett kötelezi el magát az MDF.

Schmitt Pál vezeti a Fidesz EP-listáját

Itthon2009.01.17, 14:28

A Fidesz szombati országos választmányi ülésén véglegesítette jelöltjei listáját az európai parlamenti választásra. A listát a jelenleg is EP-képviselő Schmitt Pál vezeti. Három mostani EP-képviselő nem került fel a listára.

Megszakítaná a kapcsolatot saját ifjúsági szervezetével az MDF

Itthon2009.01.11, 23:13

Úgy döntött az MDF a vasárnapi választmányi ülésén, hogy megszakítja az együttműködést az Ifjúsági Demokrata Fórummal. A szervezet szerint a testületnek erre nincs jogköre, és a határozat elfogadása is szabálytalan volt.

Teleki Lászlót választotta képviselőnek az MSZP

Itthon2006.10.21, 10:42

A volt romaügyi államtitkárt, Teleki Lászlót választották meg országgyűlési képviselőnek az MSZP szombat délelőtti választmányi ülésén, ahol arról is döntöttek: új alapszabályra van szüksége a pártnak. Tíz óra után elkezdődött az MSZP rendkívüli kongresszusa.

Előző
  • 1
  • 2
Következő