választás

címke rss

Messze még Katalónia függetlensége

Nagyvilág2015.10.26, 19:29

Katalónia döntő fontosságú pillanatot él, mert el fogja kezdeni egy szabad ország létrehozásának megalapozását - mondta a katalán parlament alakuló ülésén a törvényhozás frissen megválasztott elnöke hétfőn Barcelonában. A győztes párt a szavazatok 39,6 százalékát szerezte meg a választásokon, amelyen legfőbb ígéretük az volt, hogy 18 hónapon belül egyoldalúan kinyilvánítják Katalónia elszakadását Spanyolországtól és elkészítik a katalán alkotmányt. A választásokon azonban nem szerezték meg a parlamenti abszolút többséget, ezért tervükhöz támogatóra van szükség. 

Gazdasági felfordulás jöhet Lengyelországban

Gazdaság2015.10.26, 11:49

Az előzetes, pontosított eredmények szerint a Jog és Igazságosság (PiS) pártja 37,7 százalékos támogatottsággal nyert Lengyelországban a parlamenti választásokon. Az eredmény elegendő lehet ahhoz, hogy önállóan alakítsanak kormányt, viszont elemzők szerint az előzetesen belengetett intézkedések alapján nem várhatóak piacbarát lépések az új kormánytól. 

Máris kitört a politikai lázongás a lengyel kormánypártban

Nagyvilág2015.10.26, 08:26

Tisztújítást követelnek az eddig kormányzó jobbközép-liberális Polgári Platform politikusai, Grzegorz Schetyna és Radoslaw Sikorski, miután az előzetes eredmények alapján a vasárnapi lengyel választásokon a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság győzött.

Helyhatósági választások kezdődtek Ukrajnában

Nagyvilág2015.10.25, 08:09

Vasárnap helyi idő szerint reggel nyolckor (közép-európai idő szerint hét órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdődtek a helyhatósági választások, amelyeken megyei, járási és települési tanácsok, azaz önkormányzatok tagjait, valamint polgármestereket választanak meg.

Siratja a lengyeleket az eurózóna

Gazdaság2015.10.22, 08:18

Kelet-Közép-Európa legsikeresebb gazdasága vasárnap választ. Az eurószkeptikus Jog és Igazságosság Párt (PiS) szinte borítékolható, hogy váltja az euró bevezetésében éllovas Polgári Platformot. Nagyobb veszteség lenne ez a valutaövezetnek, mint a görögök csődje.

A liberálisok nyerték a választást Kanadában

Nagyvilág2015.10.20, 08:27

A csaknem egy évtizeden át kormányzó konzervatív Stephen Harpert a liberális Justin Trudeau váltja a kanadai miniszterelnöki székben, miután az utóbbi pártja a hétfői parlamenti választáson egybehangzó előrejelzések szerint megszerezte az abszolút többséget.

A megkéselt német jelölt nyerte a választást

Nagyvilág2015.10.18, 22:45

Megnyerte vasárnap a németországi Kölnben tartott főpolgármester-választást a pártonkívüli Henriette Reker, akit előző nap egy kampányrendezvényen megkéseltek. Támadója menekültellenességgel magyarázta a szúrást.

Bukott a Jobbik Ambrózfalván

Itthon2015.10.18, 23:53

Négy helyen tartottak időközi polgármester-választást Magyarországon vasárnap, mind a négy településen független jelöltek nyertek. Pártok nem is nagyon indultak a megmérettetéseken, kivéve a Csongrád megyei Ambrózfalvát, ahol nagyon lemaradt a jobbikos jelölt. Újkenézen viszont a fideszes jelölt hasalt el.

Fellélegezhetett a baloldal Bécsben

Nagyvilág2015.10.12, 14:55

Michael Häupl szociáldemokrata polgármester megőrizte székét az osztrák fővárosban, és újabb öt évre biztosította, hogy Bécset baloldali vezetés irányítja majd. Az elmúlt hónapok eseményei nagy fordulatot hoztak a politikai hangulatban. Az előrejelzések a Szabadságpárt előretörése miatt már Bécs elestéről és egy teljes európai fordulat előszeléről szóltak.

Történelmi győzelmet arattak a szociáldemokraták Bécsben

Nagyvilág2015.10.12, 08:28

A vártnál jóval nagyobb előnnyel nyerte az önkormányzati választást Bécsben Michael Haupl és a szociáldemokrata párt a szélsőjobboldali Szabadságpárt előtt. A szavazás nagy vesztese a konzervatív Néppárt, és a Zöldek is rosszabbul szerepeltek, mint várták.

Bécs vörös marad

Nagyvilág2015.10.11, 19:51

Szociáldemokrata polgármester és szociáldemokrata-zöld koalíció marad Bécsben. A szociáldemokraták 39,5 százalékot értek el, míg a Szabadságpárt épp csak átlépte a 30 százalékot. Mindennek ellenére az eredmény nagy nyereség a Szabadságpárt számára is, hiszen a küzdelem az utolsó pillanatig nyitott volt, és sokan el tudták képzelni a váltást Bécs élén.

Megint felbukkant Lukasenka kisfia

Nagyvilág2015.10.11, 17:13

Elkísérte szavazni édesapját Alekszandr Lukasenka kisfia, a gyermeket így ismét lefotózták az elnök mellett. Fehéroroszországban elnökválasztás zajlik, a végeredmény borítékolható.

Bécs választ: 21 év után új polgármester jöhet

Nagyvilág2015.10.11, 15:17

A választás legfőbb kérdése az, hogy meddig jutott a menekültellenes fordulat Bécsben. A szélsőjobboldali Szabadságpárt előretörése nyomán 71 év után a szociáldemokrata párt elvesztheti Bécs irányítását, ám ha megőrzi azt, akkor is egy a korábbiakhoz képest jóval erősebb populista jobboldallal és változó politikai hangulattal kell szembenéznie. Mindez nem csupán Bécsre, hanem az egész országra, sőt Európára is kihatással lehet.

Bécs történelmi választásra készül

Nagyvilág2015.10.10, 13:47

Jelenleg fej-fej mellett áll a bécsi önkormányzati választás két fő ellenfele, a várost 21 éve irányító Michael Haupl szociáldemokrata és Heinz-Christian Strache szélsőjobboldali jelölt. Az eredmény – bármelyikük nyer – messze túlmutat Bécsen, sőt talán Ausztrián is.

Nem maradnak Ausztriában a menekültek

Nagyvilág2015.10.07, 10:23

Szeptemberben mintegy 210 000 menekült érkezett Ausztriába, közülük 130 000 Bécsbe. Egy részük azonnal továbbment Németországba, csupán 113 491-en voltak olyanok, akik néhány éjszakát az osztrák fővárosban töltöttek.

Döntetlennel nyertek Bécsben a szocdemek

Nagyvilág2015.10.06, 10:17

Az október 11-ei bécsi önkormányzati választást megelőző kampány egyik legfontosabb eseménye a hétfő esti televíziós vita volt az öt parlamenti párt jelöltje között. A vita nem hozott drámai meglepetést: Michael Haupl polgármester az eddigi eredményeket dicsérte, mindenki Heinz-Christian Strachéval és a Szabadságpárttal riogatott, maga Strache pedig visszafogott volt menekültügyben, nem akarván jobban magára húzni a menekültellenes jelzőt, kapott így is hideget-meleget menekültügyben.

Vörös Bécs veszélyben

Nagyvilág2015.10.05, 10:54

A Szabadságpárt beérte a szociáldemokratákat a hétvégén esedékes önkormányzati választások előtt Bécsben – derült ki a legfrissebb közvélemény-kutatásokból. Ha a párt nyerne vasárnap, az az 1945 óta baloldali irányítású városban – és vélhetően egész Ausztriában – politikai földindulást okozna.

Király Viktor: "Eredetileg Pharrell Williamst választottam volna"

Archívum2015.09.30, 11:25

Az énekes bevallotta: első körben nem Adam Levine-t szerette volna mentorául, azonban az utolsó pillanatban meggondolta magát. Most azt is elárulta, miért. 

Az Osztrák Néppárt már keresi a koalíciós partnert

Nagyvilág2015.09.28, 22:58

Megkezdte a tárgyalásokat a lehetséges együttműködésről a hétvégi felső-ausztriai választás győztese. A tartomány néppárti vezetője bárkivel hajlandó együtt dolgozni.

Hitler szülővárosában is tarolt a szélsőjobb

Nagyvilág2015.09.28, 15:06

A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt nagyon simán győzött Braunau am Innben. 1889-ben ebben a városban született Adolf Hitler.

Ritka nagyot bukott Faymann pártja

Nagyvilág2015.09.28, 12:17

Meglepetés nélkül ért véget a tartományi választás Felső-Ausztriában: a Szabadságpárt megduplázta szavazóinak számát, és ezzel a második legnagyobb párttá vált, míg a Néppárt és a szociáldemokraták is sokat vesztettek. Az eddig kormányzó néppárti-zöld koalíciónak nincs már többsége a tartományi parlamentben, így a győztes Néppártnak új koalíciós partner után kell néznie. Az elemzők a néppárti-szabadságpárti koalíciót tartják a legvalószínűbbnek, de van esélye egy néppárti-szociáldemokrata együttműködésnek is.

Nincs meg az átütő siker a függetlenséghez

Gazdaság2015.09.28, 11:11

 A közel végleges eredmények szerint a Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés nyerte Spanyolországban a katalán regionális parlamenti választásokat, és bejutott a törvényhozásba egy másik függetlenség párti erő is. A pártok ugyanakkor egymásnak ellentmondóan értékelik a vasárnap született eredményt.

Nyertek a függetlenségi pártok Katalóniában

Nagyvilág2015.09.27, 23:06

Már a hivatalos eredmény előtt bejelentette győzelmét a katalán függetlenségi párttömörülés. A választáson kiemelkedően magas, 77 százalékos volt a részvételi arány. 

Krízishelyzet állhat be Spanyolországban

Gazdaság2015.09.25, 11:11

Most hétvégén regionális parlamenti választásokat rendeznek a kelet-spanyolországi Katalóniában, melyet ha a mostani kormánypárt koalíciója újból megnyer, azzal újra felmerülhetnek a tartomány kiválásával kapcsolatos aggodalmak. Korábban terveztek már népszavazást ez ügyben, de a spanyol alkotmánybíróság döntése értelmében azt csak nem hivatalos formában tudták megrendezni. Akkor 43 százalékos részvétel mellett a megkérdezettek közel 80 százaléka támogatta az elszakadást.

Ciprasz letette a miniszterelnöki esküt

Nagyvilág2015.09.21, 20:31

Letette a miniszterelnöki esküt Alekszisz Ciprasz, az előző napi görögországi választásokon győzedelmeskedő baloldali Sziriza párt elnöke, aki a várakozások szerint akár már kedden megalakíthatja új kormányát.

A Sziriza megnyerte a görög választást

Nagyvilág2015.09.21, 07:04

Aléxisz Cíprasz szerint a Sziriza újabb győzelme a görög nép győzelme is. A jobboldali Független Görögök pártjával már hétfőn nekilátnak a kormányalakításnak. A szélsőjobboldali Arany Hajnal harmadik lett.

Ahol nem hálás feladat miniszterelnöknek lenni

Gazdaság2015.09.16, 13:50

Görögország vasárnap választ. Alexis Ciprász - aki augusztus 20-án mondott le - újra versenybe száll az ország vezetéséért.Kihívója a demokrata Evangelos Meimarakis. Bármelyikük is nyeri el a választók kegyeit, nem egy hálás feladat elébe néz.

32 év után bocsánatot kért a Miss America Vanessa Williamstől

Life.hu2015.09.14, 10:51

Jobb későn, mint soha. Az első afroamerikai szépségkirálynő, Vanessa Williams hosszú évtizedek után visszatért a Miss America verseny színpadára, miután a vezérigazgató, Sam Haskell elnézését kérte az elmúlt időszak történéseiért.

A donyecki szakadárok nem szavaznak az országváltásról

Nagyvilág2015.09.02, 14:14

Nem rendeznek népszavazást a Donyecki Népköztársaságban az Oroszországhoz való csatlakozásról. A helyhatósági választás eredményét nem ismeri majd el Kijev.

Minden harmadik szavazóját elveszítette a Fidesz

Itthon2015.08.27, 16:53

Még mindig a Fidesz a legerősebb párt, pedig a 2014-es szavazóinak harmada elfordult tőle. A baloldali, liberális pártok összesített támogatottsága egyértelműen meghaladja a Jobbikét, amely csak kismértékben tudott profitálni a Fidesztől leszakadt szavazókból. 

Novemberben választhatnak újra a törökök

Nagyvilág2015.08.18, 22:31

 Visszaadta kormányalakítási megbízatását Recep Tayyip Erdogan török államfőnek Ahmet Davutoglu miniszterelnök, miután nem sikerült koalíciós partnert találnia.

Új választások jöhetnek Törökországban

Nagyvilág2015.08.18, 13:08

Nem talált koalíciós partnert a török államfő pártja, ezért hamarosan előrehozott választásokat tarthatnak az országban. Az ideiglenes kormányban helyet kaphat a kurdok pártja is.

Csak az indulhat az indiai választásokon, akinek van otthon vécéje

Life.hu2015.08.07, 14:07

Bihar indiai államban mostantól csak az indulhat a helyi választásokon, akinek van otthon vécéje.

Vasárnap két településen is választás lesz

Itthon2015.07.21, 06:23

Két településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap: polgármestereket, önkormányzati képviselőket választanak.

Eddig elképzelhetetlen volt az, ami Törökországban készülődik

Gazdaság2015.07.03, 15:11

Tovább vívják ádáz csatájukat a török választásokon legjobb teljesítményt nyújtó pártok, amelyben az eddig hatalmon lévő kormánypárt minden esélyt megragad, hogy elkerülje a bukást, ugyanakkor már alakulófélben van egy lehetséges szövetség. Könnyen lehet, hogy a nyár elhozza a török politikai paletta megújulását, habár a kulisszák mögött a korábbi nagyhatalmú elnök a visszatérést tervezgeti.

Ezzel a szavazólappal találkoznak a görögök vasárnap

Gazdaság2015.06.30, 17:06

Megkezdték a szavazócédulák nyomtatását Görögországban a vasárnapi népszavazásra, hogy azok időben megérkezzenek a szavazóhelyiségekbe. Már kevesebb, mint egy hete van a hatóságoknak, hogy megszervezzék a referendumot, ezért az előkészületek gőzerővel zajlanak.

Kiütéssel győzött Szabó Péter

Itthon2015.06.28, 20:54

Szabó Pétert (független) választották meg polgármesternek a Somogy megyei Szentgáloskéren. 

A lengyelek lemásolnák a magyar bankadót

Gazdaság2015.06.17, 11:43

Egy lengyel ellenzéki párt a magyarországihoz hasonló különadók bevezetését javasolja.

Repülő nagykövetet választanál? Most megteheted!

Life.hu2015.06.10, 16:25

Újabb légiutas-kísérő kap lehetőséget, hogy az elkövetkező két évben rózsaszínben lássa a világot, mint a jelenlegi nagykövet, Petra.

Felforgatta a piacot a török választások kimenetele

Gazdaság2015.06.08, 18:29

A török részvények és a líra óriási pofonba szaladtak bele hétfőn, miután a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja nem tudta megszerezni az abszolút többséget a vasárnapi választásokon. Elemzők szerint bizonytalan időszak elé nézhet a török politika és gazdaság.

Meghalt Charles Kennedy

Archívum2015.06.02, 08:55

Minden idők legfiatalabban megválasztott brit parlamenti képviselőjének halálhírét családja közölte kedd reggel.

Választási csalás Földesen

Itthon2015.06.01, 12:51

Olyan embereket állított nemzetiségi önkormányzati képviselőjelöltnek egy nő, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy elindultak. A saját rokonát akarta gyengíteni a kamujelöltekkel. 

Isten ajándéka lesz-e az új vezér?

Gazdaság2015.05.26, 18:21

Egy többszörösen széttagolt ország új elnököt választott májusban, akivel szemben óriási elvárások fogalmazódnak meg. Habár Muhammed Buhari már egy kipróbált ember, sikere nagyban függ az olajár alakulásától is. Mindenesetre egy érdekes gazdasági és befektetési sztori körvonalazódik Afrika legnépesebb országában, Nigériában. 

Nyerők a konzervatívok Spanyolországban

Nagyvilág2015.05.24, 23:32

A szavazóhelyiségek zárása után közétett előzetes eredmények szerint a konzervatív Néppárt nyerte a helyhatósági választásokat Spanyolországban vasárnap.

Óriási meglepetés a lengyel elnökválasztáson

Nagyvilág2015.05.25, 12:59

A legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg a lengyelországi elnökválasztást az Ipsos közvélemény-kutató által a szavazófülkéket elhagyók körében vasárnap végzett felmérés szerint.

A dán miniszterelnök férje is bekerült a brit parlamentbe

Nagyvilág2015.05.08, 22:25

Helle Thorning-Schmidt dán miniszterelnök pénteken különleges alkalomból gratulálhatott férjének, a brit Stephen Kinnock bejutott a parlamentbe, csak nem Dániában, hanem Nagy-Britanniában, s a vesztesek oldalán, a Munkáspárt színeiben.

A piacok is örültek David Cameron győzelmének

Gazdaság2015.05.08, 19:14

Egyértelmű felhatalmazást kapott David Cameron brit miniszterelnök által vezetett Konzervatív Párt a csütörtökön lezajlott választásokon, megszerezve az abszolút többséget, így már a liberális demokratákra sem lesz szükség a kormányalakításhoz. 

Cameron mindent visz

Nagyvilág2015.05.08, 15:01

Abszolút többséget szerzett a brit Konzervatív Párt a parlamenti választásokon. A péntek délutáni szavazatszámlálási adatok alapján a konzervatívok frakciójának létszáma elérte a 326 főt a 650 fős alsóházban.

A skótok a brit választás nagy nyertesei

Nagyvilág2015.05.08, 10:39

Bár a szavazatok számlálása még tart, a konzervatívok biztosra veszik, hogy David Cameron marad a miniszterelnök, ráadásul pártja abszolut többséget is szerezhet. A Munkáspártban már az eddigi vezető, Ed Miliband távozására spekulálnak. Összeomlottak a liberálisok is: frakciójuk vélhetően egy focicsapatra sem lehet elég. Cikkünk folyamatosan frissül.

Kőbe véste ígéreteit a baloldali ellenzék

Nagyvilág2015.05.03, 18:48

Kőbe vésette választási ígéreteit Ed Miliband, a brit Munkáspárt vezetője, és egy kampányeseményen bemutatta a választóknak vasárnap a nyolc láb – közel két és fél méter – magas „írást”.