választás

címke rss

Nem a karriered határoz meg!

She2017.11.13, 19:13

Már óvodás korunkban megtanuljuk, hogy a hivatás a felnőttek világában az a jellemző, ami az adott személy megítélését elsődlegesen meghatározza. Még akkor is, ha ez nem feltétlenül van így.

Feláldoztam a karrierem a szerelmemért

She2017.11.13, 18:40

Szerintem egy kapcsolat attól lesz jó, amit beleteszünk. Hiszen csak miután beletettünk valamit, azután tudunk bármit is kivenni belőle. És időnként van, hogy egész nagy áldozatot kell meghoznunk ahhoz, hogy működhessen.

Juhász Péter lyukra futott, nem először

Itthon2017.11.09, 07:18

Azért lenne jó, ha lenne egy normális ballib politikai tömb Magyarországon, mert akkor Juhász Péter biztosan nem lenne benne. Az Együtt nevű, egyszemélyes politikai bizniszpárt viccelnöke ugyanis olyan szinten műveli a politikát, amelyen ugyan egyszerre lehet sírni, meg röhögni, csak közben tényleg kár, hogy Juhász egyéni érdekein kívül semmi mást nem szolgál. Legújabban azt vette a fejébe, hogy az 1. számú budapesti egyéni választókerület tulajdonképpen egy rezervátum, ő pedig benne a legnagyobb vadállat. Ennek megfelelően úgy is viselkedik: aki az általa körbepisilt területére merészkedik, annak egyből nekirontana (bármennyire is ...

Négy kerék meghajtással repeszthetnek az ősi földeken

Gazdaság2017.10.31, 07:36

Zimbabwében kormányzati programmá emelték az autóvásárlást mint státuszszimbólumot, legalábbis a törzsi vezetők helyzetének javítása érdekében. A Robert Mugabe elnök irányította ország kormánya így próbálja a helyi közösségeket informálisan irányító főnökök szimpátiáját elnyerni a 2018-as választások előtt, noha azok politikai szerepvállalását az ország alkotmánya tiltja.

A spanyol kormányszóvivő a választásokon való részvételre buzdítja a katalán elnököt

Nagyvilág2017.10.28, 20:29

A spanyol kormány üdvözölné Carles Puigdemont leváltott katalán elnök részvételét a decemberben tartandó katalóniai tartományi választásokon - közölte szombaton a kormányszóvivő.

Borut Pahor nem kapott elég szavazatot, lesz második forduló a szlovén elnökválasztáson

Nagyvilág2017.10.22, 21:37

Mégis lesz második forduló a szlovéniai elnökválasztáson, mert a hivatalban lévő Bohut Pahor a vasárnapi első fordulóban mégsem szerezte meg a szavazatok több mint felét, bár az urnazárást követően közzétett előrejelzések ezt valószínűsítették. 

A vártnál is nagyobb bevándorlásellenes győzelem Csehországban

Nagyvilág2017.10.21, 22:34

Az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom magabiztos győzelmet aratott a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon. A képviselőházba kilenc párt és mozgalom jutott be a szavazatok százszázalékos, teljes feldolgozottsága alapján.

A cseh választások esélyese: Nem akarunk az EU szemétkosara lenni

Nagyvilág2017.10.19, 23:39

Andrej Babis, a hétvégi cseh képviselőházi választások esélyesének tartott ANO mozgalom elnöke a csütörtöki televíziós vitában elutasította az európai integráció elmélyítését és az euró bevezetését Csehországban.

Pilát Gábor: Nyelsz vagy köpsz?

Life.hu2017.10.19, 20:43

Egy zord, viharos éjszakán autóval haladsz a szakadó esőben, amikor egy buszmegállót veszel észre. Három ember rostokol ott bőrig ázva. Egy idős hölgy, akinek szívrohama van, és ha nem kerül rövid időn belül kórházba, hamarosan meghal. Egy régi barátod, aki egyszer megmentette az életedet. A tökéletes partner, akiről mindig is álmodtál. Kit viszel el? Tudva, hogy kétüléses az autód, így csak egy utast vehetsz fel.

A lengyel külügyminiszter derűlátóan fogadta az osztrák választási eredményt

Nagyvilág2017.10.16, 21:03

Derűlátóan nyilatkozott hétfőn az ausztriai parlamenti választások eredménye kapcsán Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter.