választás

címke rss

Megsemmisített választási eredmény Dégen

Itthon2002.10.25, 13:49

Megsemmisítette a Fejér Megyei Bíróság a dégi polgármester- és képviselőválasztás eredményeit, mivel az egyik mozgóurnából hiányzott az érvényesítőlap. Így a helyiek vasárnap újra szavazhatnak.

Új kisebbségi választást követelnek Jászladányban

Itthon2002.10.25, 17:02

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bírósághoz nyújtott be keresetet Kállai László, a jászladányi cigány kisebbségi önkormányzat volt elnöke, mert nem tudja elfogadni a megyei területi választási bizottság (tvb) az általa benyújtott választási kifogásról hozott határozatát. Kállai László - aki jelöltként sem a települési, sem a cigány kisebbségi önkormányzatba nem jutott be - azt kéri a bíróságtól, hogy semmisítse meg a tvb-határozatot, a választási eljárást pedig ismételtesse meg. 

Újabb kétes honvédségi ingatlancsere

Itthon2002.10.25, 08:27

Semmissé tennék azt a csereszerződést, amelyet még a honvédelmi tárca előző vezetése kötött az áprilisi választások előtt - tudta meg a Népszabadság. A cég 135 millió forintért jutott hozzá a 107 hektáros külterülethez, amelynek belterületté nyilvánítása után 4-6 milliárdra nőne az értéke.

Egy jelölt szerzett csak mandátumot Csehországban

Nagyvilág2002.10.27, 13:08

Csak egyetlen jelölt szerzett mandátumot a csehországi részleges szenátusi választások hét végén lezajlott első fordulójában. Az egyetlen új szenátori mandátum Vladimír Zeleznyé, a Nova kereskedelmi televízió vezérigazgatójáé, aki dél-morvaországi választókerületében megszerezte a szavazatok több mint ötven százalékát.

Nem hivatalos eredmények szerint Rugova győzött Koszovóban

Nagyvilág2002.10.27, 18:24

Két koszovói civil szervezet nem hivatalos adatai szerint Ibrahim Rugova tartományi elnök pártja fölényes győzelmet aratott a szombati helyhatósági választáson. A koszovói ideiglenes ENSZ-igazgatás (UNMIK) szerint a koszovói szerbek alacsony részvétele a szombati helyhatósági választáson kérdésessé teszi a tartomány decentralizációjáról szóló tárgyalások sikerét.

Jászladány: elutasított választási kifogás

Itthon2002.10.28, 17:26

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság elutasította Kállai László volt jászladányi kisebbségi önkormányzati vezetőnek azt a kifogását, ami szerint olyan röplapokat terjesztettek a választások előtt a községben, ami megsérti a választási törvényt. Kállai szerint ez vezetett ahhoz, hogy nem cigányok jutottak kisebbségi mandátumhoz a településen. A megyei bíróság végzése szerint olyan törvénysértés nem történt, amely miatt a választási törvény szabályainak megsértését meg lehetne állapítani. A végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

Áder Kósa Lajost dicsérte meg a legjobban

Itthon2002.10.28, 17:11

A Fidesz-frakció hivatalosan is beismerte, hogy az önkormányzati választásokat az MSZP nyerte meg. A választások utáni első frakcióülésen Áder János frakcióvezető értékelte az eredményeket. A legnagyobb dicséretet Kósa Lajos és a debreceni Fidesz  kapta. Az uniós csatlakozással kapcsolatban a Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt mondta, hogy a párt tagjai minden támogatást megadnak ahhoz, hogy eredményesek legyenek a csatlakozási tárgyalások.

Koszovó: Rugova pártja győzhet a nagyvárosokban

Nagyvilág2002.10.28, 21:51

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által közzétett részeredmények szerint Ibrahim Rugova koszovói elnök pártja, a Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) fölényes győzelmet aratott a szombati tartomány helyhatósági választáson. A párt ezzel megszerezte a legnagyobb városok irányítását.

Közel 100 millió forintot kampányolt el Schmitt Pál

Itthon2002.11.01, 08:58

Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt kampánya lebonyolítása során 96,8 millió forint bevételt és ugyanennyi kiadást könyvelt el. Schmitt azért hozza nyilvánosságra kampánya költségeit, mivel a választási időszak megkezdésekor ígéretet tett erre.