választás 2022
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán Viktor
- Márki-Zay Péter
- baloldal
- Fidesz
- Gyurcsány Ferenc
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Jobbik ma már nem létezik, csak egy leépült, züllött baráti kör
Jakab Péter egy többszörösen bukott, leszerepelt politikus, aki gyakorlatilag önálló mémmé vált, rajta röhög az egész internet - így értékelte a Jobbikban kialakult helyzetet az elnökválasztás után Deák Dániel. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a Jobbik valójában már nem egy létező párt, hanem egy teljesen leépült baráti kör. A Jobbiknak egyébként mára 3 százalékra zuhant a támogatottsága, önállóan semmi esélyük nem lenne bejutni se az Országgyűlésbe, se az Európai Parlamentbe.
Ilyen szánalmas helyzetben pártelnök még nem volt tisztújítás előtt, mint most Jakab Péter
Minden korábbinál nagyobb botrányok előzték meg a Jobbik szombati tisztújítását. Pár nappal ezelőtt robbant ki az a szexuális erőszakolási botrány, amelynek lényege, hogy a párt egyik vezető politikusa egy jobbikos disznótoron meg akarta erőszakolni Szilágyi György élettársát, akit végül Gyüre Csaba országgyűlési képviselő mentett ki, miután betört a szobába, ahol gyakorlatilag fogva tartotta a fiatal nőt a szabolcsi jobbikos. Az eset egyébként még tavaly decemberben történt, azóta hallgatott mindenki az erőszakról, pedig Szilágyi György személyesen is elmondta a történteket Jakabnak. A Jobbik elnöke a mai tisztújításon annak ellenéére ...
Hadházy máris bekönyörögné magát a Parlamentbe
Hadházy Ákos botránypolitizálása újabb fordulatot vett szerdán, amikor kiderült: mégis szeretné letenni a képviselői esküt. A jelek szerint azonban a parlamenti munkában továbbra sem szeretne részt venni, ez pedig azt jelenti, hogy arra készül, amire az előző ciklusban: milliókat venne fel havonta, munka nélkül.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- választás 2022
- Címkefelhő »
Nincs üvegplafon a Fidesz támogatottsága felett
Nincs üvegplafon a hazai politikában a pártok támogatottságát, így a Fideszt illetően sem - mondta Tóth Erik az Alapjogokért Központ elemzője egy szerdai háttérbeszélgetésen. Szólt arról is, hogy a gyermekvédelmi népszavazás egyértelműen azt mutatja, hogy még van tartaléka a kormánypártoknak. A 2022-es választás újfent igazolta, hogy sem Budapesten, sem a megyei jogú városokban nincs egyértelmű kormánykritikus többség - tette hozzá.
Így magyarázkodik Fekete-Győr András a Momentum kínos bojkottkísérletével kapcsolatban - videó
Zavaros magyarázkodásba kezdett Fekete-Győr András, amikor a Mediaworks Hírcentrum azt kérdezte tőle, mi volt az oka annak, hogy előbb bojkottálni akarták az alakuló ülést, aztán mégsem, végül kivonultak.Mint ismert a Momentum és Hadházy Ákos között azt követően alakult ki konfliktus, hogy Fekete-Győrék úgy döntöttek, mégis részt vesznek az Országgyűlés alakuló ülésén. Nézzék meg a Mediaworks Hírcentrum videóját!
Orbán Viktor: Isten engem úgy segéljen!
Letették esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők hétfőn, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is. Ezzel megalakult az új Országgyűlés.
- címkék:
- Orbán Viktor
- választás 2022
- Címkefelhő »
Sértődötten duzzog Hadházy, miután a Momentum próbál elmenekülni a szánalmasra sikerült bojkottból
Egyre fogy a levegő Hadházy Ákos körül. A politikust – aki már szinte minden magyarországi pártban megfordult – először Gyurcsány Ferencék alázták meg azzal, hogy hiába szerette volna minden erejével, mégsem a bukott Szél Bernadett kapta meg Márki-Zay Péter kiadó mandátumát. Most pedig saját frakciója hátrált ki mögüle, mert úgy tűnik, a hangzatos szlogenek és a nevetséges álbojkott ellenére mégiscsak nagyon fontos számukra a parlamenti pozíció és a képviselői fizetés. Hadházy nem is tudja leplezni csalódottságát, a Facebookon duzzog sértődötten.
Ezért is aratott elsöprő győzelmet a Fidesz a választáson
A „Magyarország előre megy, nem hátra!" és az „Előre menjünk, ne hátra!" egyértelmű utalások arra, hogy a választók előtt alapvetően két lehetőség állt 2022 tavaszán: az ország fejlődésére, a magyarság egyről a kettőre jutására szavaznak, vagy visszatérünk a balliberális Gyurcsány-korszakba - mondta Ifj. Lomnici Zoltán a gondolatról, melynek igazsága az emberek teljes támogatásával találkozott. A Századvég szakértője szerint a nemzeti identitás vállalása demonstrálta a két politikai oldal közötti különbséget.
Zsákutcás baloldal
Történelmi mértékű győzelmet aratott április 3-án a nemzeti oldal, s mindez történelmi mértékű vereséget is jelent egyben a baloldal számára. Kormányváltó helyett ellenzékváltó hangulat uralkodik Magyarországon, azonban a felelősséget továbbra sem hajlandó vállalni egyetlen érintett pártvezető sem. A választók hibáztatása és a vidéki szavazók lenézése a beismerése annak, hogy valóban méltatlanok az ország vezetésére. Bertha László, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzőjének írása.
- címkék:
- választás 2022
- Címkefelhő »
Munkatársai harmadát kirúgja az MSZP
A Magyar Nemzet információ szerint, a frakciólétszámmal arányosan, azaz harmadával csökken az MSZP alkalmazottainak, tanácsadóinak és egyéb munkatársainak száma. A pártot érintő „fájdalmas leépítéseket" Tóth Bertalan távozó társelnök jelentette be, aki állítása szerint vezetése alatt stabil pénzügyi viszonyokat teremtett a pártban Mindeközben az MSZP másik társelnöke, Kunhalmi Ágnes arról beszélt, hogy a választási kampányban külföldi tanácsadók erőltették a putyinozást, ami szerinte hiba volt, mert a békére és a szociális ígéretekre kellett volna helyezni a hangsúlyt.
Orbán Viktor: A magyar-német kapcsolatok fejlesztése stratégiai jelentőségű
Orbán Viktor levélben köszönte meg Olaf Scholz német kancellár gratulációját a választási győzelemhez; írásában a magyar miniszterelnök a két ország kapcsolatainak fejlesztését is szorgalmazta - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
A házelnök tesz javaslatot az országgyűlési tisztségekre
Nem született megállapodás az Országgyűlésbe jutott pártok között a tisztségekről, így arra a házelnök tesz majd javaslatot – mondta a szerdai tanácskozást követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak.
- címkék:
- Kocsis Máté
- választás 2022
- Címkefelhő »
Tovább gyalázkodik a baloldal: szerintük a vidékiek tudatlanok, alkoholisták és olvasni sem tudnak
A baloldali szavazatszámlálók egy emberként rohamozták meg a közösségi oldalakat, hogy gyalázzák a vidéki embereket a baloldal sorozatban negyedik kétharmados veresége miatt. A Bajnai Gordon-féle 20K22 szavazatszámlálói hamar megtalálták az okokat a baloldal megalázó vereségére - természetesen nem a baloldali pártokat.
- címkék:
- Magyarország
- vidék
- választás 2022
- Címkefelhő »
Kikkel állhat kapcsolatban az erdélyi levélszavazatos provokáció egyik főszereplője, Parászka Boróka?
Az erdélyi Marosvásárhely mellett talált félig elégetett levélszavazatos botrány egyik kulcsszereplője Parászka Boróka baloldali aktivista és újságírónő, a Marosvásárhelyi Rádió, illetve több magyarországi baloldali lap munkatársa. „Egész véletlenül" Parászka lakásától néhány kilométerre találták meg a 13, azonosítóval nem rendelkező, tehát érvénytelen levélszavazatot, amiből a régi indexesek új blogja, a Telex.hu botrányt próbált kreálni; de még aznap kiderült, hogy a március 31-én publikált cikküket már február 1-jén elkészíthették. A Székely Nemzeti Tanács elnökének, Izsák Balázsnak a véleménye szerint tulajdonképpen egy 14 évvell ...
Az ellenzék annyira gyenge, hogy képtelen alternatívát nyújtani
A XXI. Század Intézet Kaktusz című műsorában G. Fodor Gábor politikai filozófus és Gerő András történészprofesszor beszélget havonta kétszer, félórában a magyar politikáról. A legújabb adásban az ellenzék politika értelemben vett kiütéses vereségéről, és ennek következményeiről volt szó. A vendégek úgy vélekedtek, hogy az ellenzék elvesztette identitását azáltal, hogy mindössze az Orbán-ellenesség tartotta őket össze. Emellett arról is szó esett, hogy a baloldal megújulási problémáját nem lehet egy négyéves ciklusban helyre tenni, amit tovább tetéz, hogy vezetőik gyakorlatilag tizenkét éve tagadásban élnek, mivel ugyanazokkal a szerreplőkkel, ...
Bemutatjuk a legnagyobb fideszes győzelmeket
Az április 3-i választáson számos Fidesz-KDNP-s képviselő kimagasló eredményt ért el az egyéni választókerületekben. A 100 százalékos feldolgozottság után összegyűjtöttük és bemutatjuk a legnagyobb arányú fideszes győzelmeket az országos egyéni választókerületekben.
- címkék:
- választás 2022
- Fidesz-KDNP
- Címkefelhő »
Megkezdődtek az egyeztetések az országgyűlés alakuló üléséről
Megkezdődtek az egyeztetések az Országgyűlés alakuló üléséről az ellenzékkel – írta Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
- címkék:
- választás 2022
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Ujhelyi István lesz az utolsó, aki lekapcsolja a villanyt az MSZP-ben?
Ujhelyi István bejelentkezése a MSZP egyik társelnöki posztjára csupán annyi célt szolgált, hogy a politikus biztosítsa 2024-es bejutását az Európai Parlamentbe. Az MSZP az elmúlt években képtelen volt megállítani a zuhanását, és a teljes eljelentéktelenedés felé halad. jhelyi célja az lehet, hogy a párt támogatottságát 5 százalék fölé emelje, így pedig valahogyan bejuttassa az EP-be. A nagy kérdés persze, hogy Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezére meddig hagyja, hogy külön utakon járjanak a szocik.
Karácsony Gergely és Szabó Tímea nullaszázalékos pártja mindig másokon élősködik
Bár hatalmas bukást szenvedett el a baloldal az országgyűlési választásokon, a Karácsony Gergely-féle Párbeszédnek így is megérte, hogy közösen indult a hat párt, hiszen önállóan biztosan nem jutottak volna be az Országgyűlésbe. Az egy százalék alatti támogatottságú párt még sosem indult önállóan, mindig másokkal, pártokra, pártszövetségekre akaszkodva sikerült képviselőt küldeniük a Parlamentbe. Szövetségeseiket azonban többször elárulták, sőt már a Párbeszéd alakulása is egy pártszakadás következménye. Bemutatjuk a Karácsony-Szabó Tímea-féle társaságot.
A Fidesz hatalmas győzelmet aratott a megyeszékhelyeken is
A Gyurcsány-féle baloldali koalíció a választásokat megelőzően előszeretettel beszélt arról, hogy vidéken, elsősorban a megyeszékhelyeken is erősek tudnak majd lenni. Jakab Péter gyakran kérkedett azzal, hogy ő majd megszólítja a vidéki embereket is. Mindennek azonban hatalmas bukás lett a vége, a baloldal szinte minden megyeszékhelyet elveszített, ahol korábban győzelmi esélyeket láttak. Még Pécsett is csak hajszállal győztek.
Deutsch Tamás: A magyar baloldal változatlanul a háború pártján áll
A magyar baloldal változatlanul a háború pártján áll, azt kockáztatja, hogy Magyarország belesodródhat ebbe a szörnyű konfliktusba - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Nyilatkozat a Demokratikus Választások Európai Platformjának hírleveléről
2022. április 13-án a Demokratikus Választások Európai Platformjának berlini központja hírlevelet küldött a közelmúltbeli magyarországi választásokról és arról, hogy a folyamatot független választási megfigyelőcsoportok monitorozták, köztük a lengyel Ordo Juris Jogi Elemző Intézet és a Collegium Intermarium Egyetem által vezetett csoport - írja közleményében az Ordo Iuris lengyel jogi elemző intézet.
Megbukott Hadházy akciója, a Momentum nem bojkottálja a parlamentet
Hadházy Ákos bojkottálni szerette volna a parlament munkáját, persze, úgy, hogy a mandátumot, és az ezért járó fizetést felveszi. A Momentumot - melynek frakciójába beül - akarta megnyerni ehhez, de nem sikerült, a párt végül csak abba a bohóckodásba ment bele, hogy nem mennek el az alakuló ülésre. Pedig Hadházy ennél többet akart, zavarosan arról beszélt egy interjúban, hogy nem szabad „sok pénzért” „protokolláris” pozíciókat elfoglalni. A Momentum viszont részt vesz mindenben, Orosz Anna már fel is vette mandátumát. Csak előtte kicsit durcáskodnak az alakuló ülésen, ahol a parlamenti választás eredményét kihirdetik: láthatóan továábbra ...
A háború miatt a kormány javaslatot tesz arra, hogy az alaptörvényben kiszélesítsék a veszélyhelyzet jogállását
Kocsis Máté maradhat a Fidesz frakcióvezetője, míg Magyarország továbbra is mindent megtesz a háború megfékezése érdekében - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a csütörtöki Kormányinfón. A szomszédban zajló háború miatt a kormány javaslatot tesz arra, hogy az alaptörvényben kiszélesítsék a veszélyhelyzet jogállását. A tárcavezető hangsúlyozta: a járványhelyzet miatt bevezetett veszélyhelyzet május 31-én megszűnik, az érettségi például normális rendben megtartható, de mivel a szomszédban zajló háború miatt is fontos, hogy az országnak cselekvőképes kormánya legyen, kezdeményezik a veszélyhelyzet tényállásának kiegészzítését ...
Az RTL Klub VV Zsoltija Márki-Zay Péter tanácsadója volt
Siránkozó interjút adott az RTL Klub volt valóságshow-szereplője, VV Zsolti a személyes hazugságaival többször lebukó Szauer Péter baloldali propagandalapjának, a hvg.hu-nak. Az interjúból kiderül, hogy - bár ezt a kampányban eltitkolta - Márki-Zay Péter tanácsadója volt. Azt mondja, ingyen dolgozott, több millió forintot bukott, és még csak fel sem hívják a bukás óta. Persze - tanácsadóként - a vereségért ő sem érez személyes felelősséget, mert szerinte neki a legjobb, legtöbb embert elérő anyagokhoz volt köze.
Orbán Viktor: Köszönöm a bizalmat! - videó
Ahogy az Origo is beszámolt róla, Orbán Viktor április 20-án átvette az országgyűlési választáson listás mandátumot szerzett képviselőknek járó megbízólevelét az Országház kupolacsarnokában.
Orbán Viktor átvette a megbízólevelét - képek
Április 20-án Téglási András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke az országgyűlési választáson listás mandátumot szerzett képviselőknek ünnepélyesen átadta az Országház kupolacsarnokában a megbízólevelüket. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és parlamenti képviselője is átvette.
Mi lett volna, ha a baloldal nyeri a választást?
Hetek teltek el az országgyűlési választás óta, és a baloldal továbbra sem tudja elfogadni azt a történelmi vereséget, amit szenvedtek. Április 3. után a pártelnökök egyből egymás torkának estek, egymást hibáztatták, és a nyilvánosság előtt üzengetnek egymásnak. Ez nem hagyott alább azóta sem, sőt most már a parlamenti mandátumokon is vita van. Látva a baloldali pártok viselkedését, érdemes feltenni a kérdést, mi lett volna akkor, ha végül ők nyernek?
Áder János összehívta a parlament alakuló ülését
Május 2-ára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök - olvasható az államfő határozatában, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján tett közzé az elnöki hivatal.
Húsvétkor is érkeztek gratuláló levelek Orbán Viktor választási győzelméhez
Az elmúlt napokban is számos állami vezető, illetve egyházi méltóság küldött gratuláló levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Fidesz elnökének pártja választási győzelméhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.
Sok helyen kell választást kitűzni az országgyűlési voksolás miatt
Mezőtúron, Keszthelyen és Ásotthalmon is időközi polgármester-választást kell tartani a közeljövőben, miután ezen települések vezetői a az április 3-i országgyűlési választáson parlamentbe jutottak. Más városokban és kerületben az önkormányzati képviselőket kell pótolni, de mindezeken kívül még 150, a pandémia miatt elmaradt időközi választást kell lebonyolítani - írja a Mandiner.
- címkék:
- választás 2022
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
A baloldalon senki nem vállalja a felelősséget, ezért megint a vidékieket kezdik sértegetni
A baloldalnak fel kellene ismernie azt a nyilvánvaló tényt, hogy a politikai percemberek és az általuk folytatott botránypolitizálás helyett, a magyar társadalom megfelelő szakmai tudással rendelkező egyéneket akar látni a baloldali politikai palettán is, akik a békés egyet nem értés politikája mentén, konstruktívan dolgoznak az ország érdekében – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője az Origónak adott interjúban. Ifj. Lomnici úgy látja, hogy a baloldal és annak politikusai nem képesek az önvizsgálatra, és nem hajlandók vállalni a személyi felelősséget a történelmi választási vereségért. A jogi szakértő ...
Kiderült: egy újabb fontos helyen is a Fidesz győzött
Az április 3-i országgyűlési választásokon a fideszes Lévai István óriási meglepetésre több szavazatot kapott Budapest egyik legismertebb lakótelepén, a Havanna-lakótelepen, mint az MSZP-s Kunhalmi Ágnes. Pedig ez a körzet eddig a baloldal egyik legerősebb területe volt. Most viszont a Fidesz itt is óriásit erősödött, bebizonyosodott, hogy valójában a kormánypártok képviselik a munkásokat, a baloldal által magára hagyott, szociológiai kifejezést használva, keményen dolgozó kisembereket is, akik szavazataikkal értékelték is életkörülményeik javítását. Nem csak ebben a választókerületben, hanem a főváros egészében nőtt a Fidesz-KDNP t ...
Hatalmas fordulat Borsodban: a Fidesz visszavette Miskolcot a baloldaltól
A 2019-es önkormányzati választáson még hat megyeszékhelyet szerzett meg az ellenzék, a nemrég lezajlott országgyűlési választáson azonban már csak feleannyi, összesen három nagyvárosban nyert a baloldal: Budapesten, Szegeden és Pécsett. Ráadásul utóbbi két megyeszékhelyen is csak a két körzet egyikét. A kétharmados kormánypárti többség egyik legnagyobb győzelme, hogy azt a Miskolcot is „visszaszerezte”, ahol 2019-ben még a baloldali jelölt, Veres Pál a szavazatok 55 százalékával ülhetett a polgármesteri székbe.
- címkék:
- Miskolc
- választás 2022
- Címkefelhő »
Márki-Zay Péter tovább züllesztette a baloldalt
Az ellenzék választási veresége óta egyre-másra jelennek meg a vidéki szavazókörökben szavazatszámlálóként tevékenykedő baloldali aktivisták reflexiói, amelyeknek nagy része hol lekezelő stílusban, hol sértő hangnemben minősíti a fővároson kívüli szavazókat. A jelenséggel kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője úgy fogalmazott: az nem ma kezdődött, és sajnálatos módon várhatóan még jó ideig velünk marad.
Nagyot erősödött Budapesten is a Fidesz
Fontos győzelmet aratott a Fidesz Budapesten, a 14. számú körzetben. Dunai Mónika 2014-es és 2018-as választókerületi sikere után meg tudta tartani egyéni mandátumát 2022-ben is. Mindezt pedig úgy, hogy most kapta a legtöbb szavazatot. Ez a győzelem volt a leglátványosabb példája a kormánypártok budapesti erősödésének, amely más körzetekben is meglátszott: korábban biztos baloldali körzetekben lett nagyon szoros az eredmény.
Orbán Viktor: Köszönöm, Kecskemét!
Orbán Viktor folytatta a sorozatát, amelyben köszönetet mond a 2022-es országgyűlési választáson elért győzelem után. A miniszterelnök ezúttal a kecskemétieknek mondott köszönetet.
Mesterházy Attila: Mondjon le az összes baloldali pártelnök
Az ellenzék nemhogy egységesnek, de kormányzóképesnek sem tűnt – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában az MSZP volt elnöke, volt országgyűlési képviselője és a NATO Parlamenti Közgyűlésének alelnöke. Mesterházy Attila szerint az összefogás nem hozta meg a kívánt eredményt. Azt is mondta, hogy a pártelnököknek le kellene mondaniuk. Elárulta azt is, hogy kik lehetnének Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes utódai: Gurmai Zita és Ujhelyi István is indulnának szerinte a társelnöki posztért. Mesterházy szerint viszont először bocsánatot kellene kérni a szavazóktól.
Gyurcsány csak zavaros közegben életképes
Hiába menedzselte a baloldalt minden eddiginél erősebb nemzetközi hátszél, közösen is csak ennyire futotta – kommentálta az ellenzéki összefogás súlyos választási kudarcát Galló Béla, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa. A politológus az Origónak arról is beszélt: Gyurcsány Ferenc hiába bukott újra és újra választást, számára a „zavaros” közeg a lételem, most is ebben bízik.
Nem emeltek kifogást, megalakulhat az új Országgyűlés
Lejárt az a határidő, ameddig az április 3-i országgyűlési választás eredményeit meg lehetett volna támadni. A Magyar Nemzet értesülései szerint sem az egyéni, sem a listás választási eredmények ellen nem élt senki kifogással - írja a Magyar Nemzet.
Orbán Viktor: Köszönöm, Vác!
Orbán Viktor miniszterelnök folytatta a sorozatát, amelyben a 2022-es országgyűlési választásokon elért győzelem után köszönetet mond városoknak.
- címkék:
- Orbán Viktor
- választás 2022
- Vác
- Címkefelhő »
Bemutatjuk a legjobb eredményt elérő női politikust
Az elmúlt másfél évben, megválasztásom óta rengeteg eredményt értünk el együtt, számos fejlesztés valósult meg a térségünkben, és úgy gondolom, hogy ezt a munkát az itt élők értékelték, és szeretnének ezen az úton tovább menni - mondta Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú körzetének nagy fölénnyel újraválasztott képviselője. Emellett úgy gondolja, hogy az elmúlt 12 év eredményei és az országos hangulat is befolyásolta a választókat, akiknek az ellenzék nem tudott semmilyen alternatívát mutatni, a kormány viszont egyértelmű irányt jelölt meg, amelyen továbbra is az emberekkel együtt dolgozna hazánk biztonnságáért, ...
Wintermantel Zsolt: Karácsony becsapta a budapestieket
Karácsony nem azt adta a budapestieknek, amit azok vártak tőle - mondta el Wintermantel Zsolt a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli szerdai ülésén. Szerinte a főpolgármester átverte a választókat, nem Budapesttel foglalkozik, hanem országos poilitkai ambíciókra tört, miközben a fővárost lezülleszti. Wintermantel szerint Karácsony Gergely Budapest vezetésével bízták meg és nem a nagypolitikába való amatőr kotnyeleskedéssel.
A baloldal az alkotmányos berendezkedésünket és a népet hibáztatja a választási vereségéért
A baloldal nem hajlandó elfogadni, hogy az emberek egy szabad, tiszta választáson a nemzeti oldalnak szavaztak kétharmados bizalmat, önkritika gyakorlása helyett, valótlanságokkal próbálják lejáratni Magyarországot a nemzetközi sajtóban. Fleck Zoltán, aki korábban kiállt a feles többséggel történő alkotmányozás és a jogállam felfüggesztése mellett, demokráciaellenes álláspontot közölt, miszerint az Orbán-kormányt a szavazók becsapásával kell leváltani. Az ellenzék tisztességtelen eszközök bevetését tervezi a tiszta választáson való győzelem helyett.
- címkék:
- baloldal
- választás 2022
- Századvég
- Címkefelhő »
Márki-Zay diplomáciai válságba sodorhatta volna Magyarországot
Márki-Zay Pétert soha nem választották meg semmilyen országos politikai pozíció betöltésére, nem kormánytag, így a kapcsolatfelvétel a népszuverenitás elvének és a demokratikus felhatalmazás követelményének a nyílt megsértését is jelenti – mondta el ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy Márki-Zay bevallotta, hogy valóban volt kapcsolatfelvétel a stábja és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között. Hozzátette: azzal, hogy Márki-Zay a kormány háta mögött, legitim felhatalmazás hiányában egyeztet egy háborúban álló ország vezetőjével, a baloldal az anyaországi éss ...
Orbán Viktor: Köszönöm, Dudar!
Orbán Viktor folytatta a 2022-es országgyűlési választásokon elért győzelem után indított sorozatát a Facebook- oldalán, ezúttal a dudariaknak mondott köszönetet.
Ez volt a választás egyik szenzációja: így szerezte vissza a Fidesz Dunaújvárost
A 2022-es országgyűlési választás egyik legnagyobb szenzációja a korrmánypártok dunaújvárosi győzelme volt. Itt a 2018-as országgyűlési választáson összefogás nélkül is a jobbikos jelölt nyert, majd miutn 2019-ben Dunaújváros polgármesterévé választották, a 2020-as időközi választáson is jobbikos képviselőre szavaztak. A Fidesz jelöltjének mostani győzelme jól mutatja a kormánypártok további erősödését. Most bemutatjuk, mi állhatott a siker hátterében.
Orbán Viktor: Köszönöm, Eger! - fotó
„Szenvedélyünk Magyarország. Folytatjuk!" - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán.
- címkék:
- Orbán Viktor
- választás 2022
- Címkefelhő »
A nyugati influenszerek a normalitás utolsó bástyájaként tekintenek Magyarországra - videó
A nyugati influenszereket is inspirálta a magyar választás eredménye. Szerintük az amerikai republikánusoknak tanulniuk kellene a Fidesztől, néhányan közülük pedig elítélik az EU-t, amiért a jobboldal győzelme után azonnal támadást indítottak hazánk ellen - írja a PestiSrácok a The Right Brothers legújabb videója kapcsán.
Orbán Viktor: Köszönöm, Makó! – fotó
Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a makóiaknak, hogy támogatták Lázár Jánost a szavazatukkal: "Küldetés teljesítve! Köszönöm, Makó!"