választás 2018

címke rss

Elemző: A szocialisták a választások legnagyobb vesztesei

Itthon2018.04.16, 10:48

Farkas Örs politikai elemző szerint a szocialisták a parlamenti választások legnagyobb vesztesei, és véleménye szerint innen már nem tudnak felállni.

Tüntetés a demokrácia ellen

Itthon2018.04.15, 10:21

Alapjáraton sajnálom a tüntetőket. Bár megértem, hogy dühösek, frusztráltak, de az alapérzés a sajnálat. Sajnálom, mert becsapták őket. Becsapták őket az ellenzéki politikai pártok, mert képtelenek voltak megegyezni, így önös érdekeik miatt eljátszották a kormányváltás lehetőségét. Becsapta őket az ellenzéki média, mert elhitették velük, hogy elég kommentelni, lájkolni, véleményvezéreikkel egyetérteni, meg néha kimenni tüntizni ahhoz, hogy a dolgok megváltozzanak. Az az ellenzéki média, amely a függetlenobjektív fügefalevelet is feladva beállt királycsináló erőnek, majd a bukás után mossa a kezét, a felelősséget nem vállalja. Minthaa ...

A demokrácia ünnepe: befejezték a szavazatszámlálást

Itthon2018.04.15, 08:52

Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben.

2010-es győzelmét is túlszárnyalta a Fidesz

Itthon2018.04.14, 12:14

2010-es kiemelkedő szereplését is felülmúlta a Fidesz-KDNP a 2018-as parlamenti választáson. A Nemzeti Választási Iroda legfrissebb adatai szerint a kormánypártok több mint 2 millió 720 ezer szavazatot kaptak. Nyolc évvel ezelőtt 2,7 millió szavazattal nyert kétharmados többséget a Fidesz.  

Újabb lépés a végleges választási eredmény felé

Itthon2018.04.14, 11:43

Megkezdődött szombat reggel a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók összegyűjtött szavazatainak átadása az egyéni választókerületi választási irodák részére a Nemzeti Választási Irodában. A tervek szerint délelőtt valamennyi választókerületi választási iroda átveheti a választókerületéhez tartozó szavazatokat.

Görög, montenegrói és ukrán vezetők is gratuláltak Orbán Viktornak

Archívum2018.04.13, 16:19

Görög, montenegrói és ukrán vezetők is gratuláltak Orbán Viktor magyar kormányfőnek a vasárnapi választási győzelméhez – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-t.

Plácido Domingo is gratulált Orbán Viktornak

Itthon2018.04.13, 16:20

Plácido Domingo levélben gratulált Orbán Viktornak a választási sikeréhez - tudatta pénteken Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.

A Soros-birodalom nem fog belenyugodni a választási eredménybe

Itthon2018.04.13, 13:02

A Fidesz szerint a Soros-birodalom nem fog belenyugodni a választási eredménybe, erre egyre több jel mutat.

Szélsőbaloldali erőszakhullámra számíthatunk Sorostól Budapesten

Itthon2018.04.13, 10:24

A szélsőbaloldali, anarchista csoportosulások és a Soros-hálózat válogatott katonái a 2017-ben rendezett hamburgi G20 csúcstalálkozó elleni tiltakozás mintájára akarják szombat este lángokba borítani fővárosunkat. 

Rogán Antal: Nem folytatásra, új kormányzásra készülünk

Itthon2018.04.13, 09:09

Az összes parlamentbe jutott ellenzéki párt összességében kevesebb szavazatot kapott, mint a Fidesz-KDNP. Logikus lenne folytatásról beszélni, de mi nem folytatásra, új kormányzásra készülünk - mondta Rogán Antal az Origónak adott interjújában. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője beszélt arról is, a magyar emberek április 8-án kijelölték számunkra a helyes utat. Népesedési problémákat a családok támogatásával kell kezelni, és ezt is fogjuk tenni. A népesedési problémákra a születések számának a növelése a megoldás és nem a bevándorlás - mondta Rogán Antal. 

Ellenzéki trükközés után: Taktikai kétharmad

Itthon2018.04.13, 10:50

Hetekig, sőt hónapokig hallgathattuk, olvashattuk, hogy jön ám a taktikai szavazás, amivel majd az ellenzék megveri a Fideszt. A fő koordinátor Soros hűséges agitátora, Gulyás Márton volt, ideológiai vezére Heller Ágnes filozófus, politikai koordinátora egy másik Soros-ember, az egykori SZDSZ-es oktatási miniszter, Magyar Bálint. És éjjel-nappal ezt reklámozta a Hír TV, benne meg az előző munkahelyéről elzavart riporter, Kálmán Olga. A Figyelő most válaszolt.

Vlagyimir Putyin gratulált Orbán Viktornak

Itthon2018.04.13, 10:10

Vlagyimir Putyin orosz elnök, Giorgi Kvirikasvili georgiai miniszterelnök és Csen Sze-csing, a Bank of China elnöke is gratulált Orbán Viktor magyar kormányfőnek a vasárnapi választási győzelméhez - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Valamennyi külképviseleti urna megérkezett az NVI-hez

Itthon2018.04.12, 13:42

A törvényi határidő előtt egy nappal, már szerda késő este megérkezett az összes külképviseleti urna a Nemzeti Választási Irodához - közölte az NVI. Az utolsó négy külképviseletről - Londonból, Manchesterből, Edinburghból és Stuttgartból - szerda késő este érkeztek meg az összesen 13 857 voksot tartalmazó urnák. A 118 külképviseleten 51 854 választópolgár adta le szavazatát.

Soros nem nyugszik: sehol nem tartja tiszteletben a választók akaratát

Itthon2018.04.12, 10:27

A Breitbart London összefoglalót írt arról, hogy Soros György, bevándorláspárti spekuláns a sajtón, a közösségi oldalakon és az általa pénzelt álcivil szervezeteken keresztül megpróbálta befolyásolni a magyar országgyűlési választásokat. A milliárdos a brit emberek véleményét sem tartja tiszteletben, hiszen csak idén 800 ezer fontot (majdnem 300 millió forintot) költött a Brexit-ellenes kampányra.

Az uniós parlament nem alkalmas a magyar jogállamiság számonkérésre

Itthon2018.04.12, 10:27

Az Európai Parlament mint politikai szerv nem alkalmas jogi eljárás kezdeményezésére, így a magyar jogállamiság megkérdőjelezésére sem - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Dömötör Csaba: A magyaroknak fontos a biztonságuk

Archívum2018.04.11, 23:27

Az emberek többsége tisztában volt a vasárnapi országgyűlési választás tétjével, és az eredmény egyértelmű: a magyaroknak fontos a hazájuk, a kultúrájuk, valamint a biztonságuk - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szerda este.

A lengyel miniszterelnök levélben gratulált Orbán Viktornak

Itthon2018.04.10, 19:44

A magyarországi kormánypártok győzelmének mértékét, a jelentős társadalmi legitimációt emelte ki Orbán Viktornak írt gratuláló levelében Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, aki a sokéves barátságot és bizalmat nevezte a magyar-lengyel együttműködés alapjainak – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden este.

Amerikai képviselők gratuláltak Orbán Viktornak

Itthon2018.04.10, 18:43

A miniszterelnök által kapott erős felhatalmazás világosan bizonyítja, hogy a magyar nép kiáll a kormány politikája mellett - írják Orbán Viktornak címzett gratuláló levelükben az Egyesült Államok Kongresszusának képviselői, Andy Harris és Dennis Ross.

Orbán Viktor: Az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát

Itthon2018.04.10, 17:00

A mi támogatottságunk egyértelmű, az egyik legerősebb felhatalmazást kaptuk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján a parlamentben. A kormányfő kijelentette, hogy jelentős változások várhatóak a kormányzati szerkezetben, a következő három-négy hétben folytatja le a kormányalakítási tárgyalásokat. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy bízik a Matolcsy György fémjelezte gazdaságpolitikában.

Megérkeztek az NVI-hez az átjelentkezők szavazatai

Itthon2018.04.10, 11:32

Valamennyi országgyűlési egyéni választókerületből megérkeztek az átjelentkezéssel szavazók borítékjai a Nemzeti Választási Irodához.

250 ezer külhoni szavazatra számít a Nemzeti Választási Iroda

Itthon2018.04.10, 11:17

A Nemzeti Választási Iroda legutóbbi összesítése szerint a beérkezett levélszavazatok száma meghaladta a 115 ezret. Becslések szerint összesen mintegy 250 ezer külhoni szavazat várható.

Három héten belül alakulhat meg az új Országgyűlés

Itthon2018.04.10, 10:17

Három héten belül megalakulhat az új Országgyűlés, május elején pedig leteheti az esküt a negyedik Orbán-kormány. A képviselők az elsők között szavaznak a migrációt támogató civil szervezetek működését szabályozó Stop, Soros! törvénycsomagról, illetve a jövő évi költségvetésről és adóügyi jogszabályokról is.

Akár pártszakadás is lehet a Jobbikban

Itthon2018.04.10, 09:08

A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Jobbikban komoly, elhúzódó belső konfliktus várható, és akár pártszakadás is lehet.

Az erdélyi magyarság nagy része részt vett a szavazáson

Itthon2018.04.10, 09:50

Az erdélyi magyarság nagy arányban vett részt a vasárnapi magyar parlamenti választáson - mondta Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Demszky Gábor furcsa állapotban vízzel locsolt, és lökdösött egy riportert

Itthon2018.04.10, 09:18

Demszky Gábor bukott SZDSZ-es főpolgármester lökdöste, sértegette, és vízzel próbálta leönteni az Echo TV stábját. Abszurd jelenetek.

Erdélyi magyar vezetők gratuláltak a Fidesz-KDNP győzelméhez

Itthon2018.04.10, 09:25

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is a Fidesz-KDNP választási győzelmének a fontosságát hangoztatta.

Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök is gratulált Orbán Viktornak

Itthon2018.04.09, 18:54

Andrej Plenkovic horvát kormányfő levélben gratulált Orbán Viktornak a Fidesz óriási győzelméhez az országgyűlési választáson.

A legnagyobb német ellenzéki párt több vezetője gratulált Orbán Viktornak

Itthon2018.04.10, 09:32

Gratulált Orbán Viktor kormányfőnek a Fidesz országgyűlési választási győzelméhez hétfőn a német szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, az Alternatíva Németországnak (AfD) több vezető politikusa.

A német kereszténydemokraták gratuláltak Orbán Viktornak

Itthon2018.04.09, 16:11

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gratulál Orbán Viktor magyar kormányfőnek és pártjának az egyértelmű választási győzelemhez - jelentette ki a CDU főtitkára Berlinben.

Netanjahu gratulált Orbán Viktornak és izraeli látogatásra hívta

Itthon2018.04.09, 15:27

Telefonon gratulált Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek újraválasztásához - jelentette az izraeli sajtó. A beszélgetés során Netanjahu már egy közeljövőben megtartandó izraeli látogatásra invitálta a magyar kormányfőt.

Geert Wilders is gratulált Orbán Viktornak

Itthon2018.04.09, 15:16

Geert Wilders, a holland jobboldali Szabadságpárt vezetője a Twitteren gratulált Orbán Viktornak a Fidesz országgyűlési választási győzelméhez.

Kovács Zoltán: Magyarország igyekszik reális módon megközelíteni az európai problémákat

Itthon2018.04.10, 10:31

Magyarország, ahogy az utóbbi nyolc évben is tette, igyekszik realisztikus módon megközelíteni a nagy horderejű európai kérdéseket, beleértve az Európa jövőjéről folyó vitát, amelyben a magyar kormánynak "nagyon karakteres mondandója van", különösen a migrációról – mondta hétfőn a BBC rádiónak Kovács Zoltán.

Az Európai Néppárt is gratulált Orbán Viktornak

Itthon2018.04.09, 14:08

Az Európai Néppárt és Jean-Claude Juncker is gratulált Orbán Viktornak. 

Angela Merkel német kancellár is gratulált Orbán Viktornak

Itthon2018.04.10, 09:21

Angela Merkel német kancellár írásban gratulált Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek választási győzelméhez - mondta a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn Berlinben.

Itt vannak a választás legnagyobb fideszes győzelmei

Itthon2018.04.09, 15:43

Óriási Fidesz-győzelmeket és hatalmas ellenzéki bukásokat hozott a 2018-as országgyűlési választás. Többek között csúnyán felsült Vona Gábor, Hadházy Ákos. Körülnéztünk az egyéni körzetekben.

Orbán Viktor: a győzelmi éjszaka érzelmes pillanatai

Itthon2018.04.10, 09:48

Új képeket tett közzé a miniszterelnök Facebook-oldalán a tegnapi választási győzelem éjszakájáról. Ezek között több képen Orbán Viktor családi körben örül a kétharmados diadalnak.

Ömlenek a gratulációk Orbán Viktor győzelme után

Itthon2018.04.10, 09:46

Németországtól Csehországon át Oroszországig folyamatosan érkeznek a gratulációk a magyar kormányfő győzelméhez. 

Gratuláció: Orbán Viktor nagyon sokat tett a magyar államért

Nagyvilág2018.04.09, 11:10

„Gratulálok Orbán Viktor miniszterelnöknek az immár harmadik parlamenti választási győzelemhez” – írta Twitter közösségi honlapján Mateusz Morawiecki, Lengyelország kormányfője. Több vezető olasz politikus is gratulált a magyar miniszterelnöknek. 

A szerb elnök gratulált Orbán Viktornak

Itthon2018.04.09, 09:43

A magyarországi választók újra igazi vezetőt választottak maguknak, aki bebizonyította, hogy a szorgalmas munka elkötelezettje, és eltökélt abban, hogy békés és gyümölcsöző jövőt teremtsen számukra – fogalmazott Aleksandar Vucic szerb államfő az Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének írt levelében, és egyben gratulált az országgyűlési választásokon elért eredményéhez.

Halász: Nem számítottunk ilyen arányú győzelemre

Itthon2018.04.09, 09:42

Nem számítottunk ilyen arányú győzelemre, örülünk az eredménynek – mondta a Fidesz-frakció szóvivője a parlamenti választás másnapján az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Szijjártó: A magyar emberek biztonsága az első

Itthon2018.04.09, 09:11

Rekordot döntő részvétel mellett példátlan támogatottságot kapott a magyar kormány, amely első sorban a magyar emberek biztonságáról akar gondoskodni ezzel a felhatalmazással – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Az ellenzéki pártoknak nem volt nemzeti programjuk

Itthon2018.04.09, 08:58

Az ellenzéki pártoknak nem volt nemzeti programjuk – mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a parlamenti választási eredményekről.

Orbán Viktor: Magyarország a bátor emberek országa

Itthon2018.04.09, 02:14

Magyarország a bátor emberek országa, akik vasárnap egész Európa számára világossá tették, hogy a dolgokat így nem lehet folytatni, vagyis őszinte, világos beszédet akarnak, nevén akarják nevezni, mi gyötri ezt a kontinenst - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőre forduló éjszaka az Echo TV-nek.

Orbán Viktor: Egyedül Istené a dicsőség

Itthon2018.04.09, 00:11

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a történelmi győzelem után Istennek mondott köszönetet.

Orbán Viktor: A magas részvétel minden kétséget zárójelbe tett

Itthon2018.04.09, 00:24

Magyarország nagy győzelmet aratott, sorsdöntő győzelmet arattunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap éjjel a kormánypártok budapesti eredményváró központja, a Bálna előtt a Fidesz-KDNP győzelmét hozó parlamenti választás után.

A külképviseleteken 88,9 százalékos volt a részvétel

Itthon2018.04.08, 23:48

A külképviseleteken 88,9 százalékos volt a részvétel az országgyűlési képviselők választásán - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel vasárnap este.

Kész Zoltán elbukta Veszprémet

Itthon2018.04.08, 23:24

Előzetes információk alapján Kész Zoltán elbukta Veszprémet. Már el is ismerte a vereséget.

Ebben a faluban mindenki volt szavazni

Itthon2018.04.08, 23:28

A legkisebb magyar faluban tízen járultak az urnához. Délre végeztek is. 

Rendben zajlott a szavazás a magyar külképviseleteken

Itthon2018.04.08, 23:10

Rendben, fennakadások nélkül zajlott a szavazás az országgyűlési választásokon a magyar külképviseleteken.

G. Fodor Gábor a TV2-nek: A Fidesz nagy valószínűséggel abszolút többséget szerez

Itthon2018.04.08, 21:45

Hódmezővásárhely aktivizálta a fideszes szavazókat, a Fidesz nagy valószínűséggel abszolút többséget szerez - mondta G. Fodor Gábor a TV2-n este fél nyolckor.

Csak fél 10 után várhatóak az első eredmények

Itthon2018.04.08, 21:41

Várhatóan  csak fél 10 után kezdődhet meg a Nemzeti Választási Iroda eredményközlése - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap este a sajtótájékoztatóján. Az NVI elnöke szerint törvénymódosítás kellene ahhoz, hogy az átjelentkezéssel szavazók sorban állását el lehessen kerülni a jövőben.

Ilyen hosszú a szavazásra várók sora a Bocskai úton - videó

Itthon2018.04.08, 21:03

Este fél kilenc után még mindig két és fél ezren várnak arra, hogy bejussanak a szavazóhelyiségbe az újbudai Bocskai úton. A Nemzeti Választási Bizottság elnöke szerint tragikus a helyzet, este fél 10 előtt nem lesz eredményhirdetés.

A sok szavazó erős felhatalmazást jelent a következő kormánynak

Itthon2018.04.08, 20:15

A magas részvétel mutatja, hogy az emberek átérezték a választás súlyát, azt, hogy az ország jövőjéről is dönthettek - közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

Addig nincs eredmény, amíg minden szavazókör be nem zár

Itthon2018.04.08, 20:26

Amíg valamennyi szavazókör be nem zárt, nem indul el a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán az előzetes eredmények közlése. Jelenleg Londonban és Újbudán a leghosszabb a várakozók sora - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap Budapesten. Várhatóan este tíz órára itt is befejeződik a szavazás.

A DK és az LMP akár ki is eshet

Itthon2018.04.08, 20:11

Az M1 aktuális csatorna műsorában megszólaltatott két elemző, Lánczi Tamás és Mráz Ágoston Sámuel nem vállalkozott becslésre arról, mely pártok lesznek a nyertesei a magas választási részvételnek.

Orbán Viktor: Mindenkire szükség van, minden szavazat számít - videó

Itthon2018.04.08, 14:53

Újabb videót tett ki Orbán Viktor a Facebook-oldalára, amelyben köszönetet mond azoknak, akik már elmentek szavazni, és továbbra is arra kér mindenkit, aki még nem ment, hogy szavazzon.

Két szavazatunk van, egy hazánk, támogassuk a magyar szabadságot!

Itthon2018.04.08, 14:02

Ez a hihetetlen erejű emberáradat idővel nemzetállamokat dönthet be, országhatárokat rajzolhat át, Európa kulturális, vallási összetételét változtathatja meg. Erre persze megvonhatnánk a vállunkat, de nem fogjuk, ugyanis mi magyarok vagyunk, ezt szánta nekünk a sors. Szabadságban születtünk, szabadságban élünk, és szabadságban fogunk meghalni. Vélemény a mai választás tétjéről.

Így szavazott Áder János

Itthon2018.04.09, 01:35

Tíz óra után nem sokkal a XII. kerületben, egy általános iskolában szavazott a köztársasági elnök, Áder János és felesége, Herczegh Anita.

Orbán Viktor és a Fidesz

Itthon2018.04.08, 10:14

Elmondom röviden, többek között miért szavazok Orbán Viktorra.

Orbán Viktor: Mi már szavaztunk - videó

Itthon2018.04.08, 09:53

Orbán Viktor miniszterelnök, és felesége, Lévai Anikó már reggel elmentek szavazni. A miniszterelnök szerint a tét Magyarország jövője.

Orbán Viktor: Sorsdöntő győzelmet arattunk!

Itthon2018.04.09, 02:02

Reggel 6 órakor megkezdődött a választás a magyar országgyűlési választáson. Összesen 10 285 szavazókörben várják a választó korú magyarokat. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke már leadta voksát. Kövesse élőben az Origón a választás legfontosabb eseményeit! 

Orbán Viktor: Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!

Itthon2018.04.08, 06:57

A miniszterelnök új videót osztott meg a Facebookon.

Az USA-ban és Kanadában már szavaztak a magyarok

Itthon2018.04.08, 07:27

Az amerikai és a kanadai magyar külképviseleteken közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban befejeződött a voksolás a magyar országgyűlési képviselőválasztásokra.

Megkezdődött a 2018-as országgyűlési választás

Itthon2018.04.08, 06:37

Megkezdődött a 2018-as országgyűlési választás, a több mint nyolcmillió választópolgár a tízezret meghaladó hazai szavazókörben és 118 külképviseleten személyesen adhatják le szavazataikat. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők pedig levélben szavazhatnak. Este hét óráig lehet szavazni. 

Kétszer Fidesz, csak ez a biztos

Archívum2018.04.07, 22:59

„A választásnak komoly tétje van, Brüsszel még az idén, 2018-ban tízezer migránst telepítene Magyarországra. Hozzunk ma egy nagy, közös döntést arról, hogy nem engedjük be a bevándorlókat Magyarországra és megvédjük az országot. A kényelmet ma tegyük félre. A sorosisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is. Ma jó döntést kell hoznunk, mert ha elhibázzuk, nem lehet jóvátenni. Mindenki menjen el, és adja mindkét szavazatát a Fideszre. Kétszer Fidesz, csak ez a biztos" – mondta az Origónak Orbán Viktor.

Gulyás Gergely: 100 mandátum felett minden egyes ajándék

Archívum2018.04.07, 23:29

A Fidesz frakcióvezetője a választásokon elégedett lenne a parlamenti többséget biztosító 100 mandátummal, minden e feletti mandátumot már ajándéknak tekintene, véleménye szerint az elmúlt évek fejlődésének folytatásához a Fidesznek kell nyernie a választáson, mert az ellenzék képtelen lenne velük szemben stabil kormányt alakítani.

Már Ázsiában is megkezdődött a szavazás

Itthon2018.04.07, 23:31

Megkezdődött az óceániai és ázsiai magyar külképviseleteken az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint vasárnap reggel. Az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt már szombaton szavaztak.

Orbán Viktor: Kétszer Fidesz, csak ez a biztos

Itthon2018.04.07, 20:31

Kétszer Fidesz, csak ez a biztos - mondta a Facebook-oldalára szombaton délután kitett videóban Orbán Viktor miniszterelnök.

Vizsgálat indul az Avaaz működése miatt

Itthon2018.04.07, 17:52

Beadvány alapján vizsgálat indul az Avaaz nevű honlap ügyében, mivel annak működése több adatvédelmi problémát is felvet - közölte az MTI-vel szombaton Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.

A vasárnapi választás hosszú időre meghatározza Magyarország sorsát

Itthon2018.04.07, 15:35

A vasárnapi országgyűlési választás hosszú távra meghatározza az itt élők sorsát, hiszen eldől, hogy az ország érdekeit továbbra is megvédő vagy a nemzetközi nyomásnak engedő kormány alakul április 8-a után - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Dunakeszin.

Orbán Viktor: Nagymamám is megy szavazni

Itthon2018.04.07, 15:39

Orbán Viktor miniszterelnök újabb videóval üzent a Facebookon. Ezúttal személyesen hívta fel a szavazópolgárokat, hogy mozgósítsa őket a vasárnapi választásra.

A Jobbik a hatalomért és a pénzért még a saját szavazóit is elárulta

Itthon2018.04.07, 16:00

A Fidesz-frakció Vona Gábor, a Jobbik elnökének ceglédi kampányára reagálva adott ki közleményt.

Orbán Viktor telefonközpontból buzdít szavazásra

Itthon2018.04.07, 15:56

„A visszaszámlálás elkezdődött, még néhány óra és választunk" - összegezte Orbán Viktor miniszterelnök, aki arra kéri a választópolgárokat, menjenek el szavazni vasárnap. 

Csak 16 éves a legfiatalabb választópolgár

Archívum2018.04.07, 14:11

A Nemzeti Választási Iroda összegyűjtötte, melyik választókerületben indul a legtöbb és a legkevesebb jelölt, és az is kiderült, mennyi első szavazót várnak vasárnap. A legfiatalabb választópolgár egy 16 éves fiatal lesz, aki házasságkötéssel lett nagykorú.

Az LMP újra és újra kiáll a bevándorlás mellett: a belváros lehet az első áldozatuk

Itthon2018.04.07, 15:36

Az LMP az elmúlt években számtalan alkalommal kiállt a bevándorlás mellett. Gyakorlatilag 2015-től folyamatosan a migránsok befogadása mellett álltak ki, nemcsak nyilatkozataikkal, de tetteikkel is.

Ma szállítják ki az átjelentkezők szavazólapjait

Archívum2018.04.07, 13:11

Ma szállítják ki a megyeszékhelyekre és az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyeire a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson átjelentkezéssel szavazó szavazólapjait.

Holnap országgyűlési választás: 8 millióan szavazhatnak

Itthon2018.04.07, 12:39

Vasárnap lesz az országgyűlési képviselőválasztás, a több mint 10 ezer magyarországi szavazókörbe valamivel kevesebb, mint 8 millió választópolgárt várnak, míg a külképviseleteken további 58 ezren adhatják le szavazataikat 23 pártra és mintegy 1500 egyéni képviselőjelöltre.

Orbán Viktor: Mindkét szavazatot a Fideszre

Itthon2018.04.07, 11:42

Orbán Viktor szerint, ha az ellenzéki pártok lehetőséget kapnak a kormányzásra, elfogadják Brüsszel kvótadöntéseit, ami Magyarországnak tízezer migráns azonnali befogadását jelentené, még az idén, és előírná, hogy a magyar állam fejenként kilencmillió forintot költsön rájuk, ráadásul lehetővé tenné a családegyesítést. Innentől a folyamat megállíthatatlan és visszafordíthatatlan - mondta a miniszterelnök a Magyar Időknek adott szombaton megjelent interjúban.

Megkezdődött a szavazás az amerikai kontinensen

Itthon2018.04.07, 11:25

Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat délelőtt. Összesen 3161-en voksolhatnak Amerikában.

Vasárnap is hívható a Választási Információs Szolgálat

Archívum2018.04.07, 10:32

Az országgyűlési képviselők választása idején is hívható a Választási Információs Szolgálat (VISZ) tájékoztató vonala, ahol a választók a vasárnapi parlamenti választással kapcsolatos kérdéseikre kaphatnak választ.

Az országjárás legjobb pillanatai

Itthon2018.04.07, 09:05

A miniszterelnök országjáró kampányáról posztolt fotókat közösségi oldalán.

Vasárnap lesz a voksolás, nyolcmillióan szavazhatnak itthon és a külképviseleteken

Archívum2018.04.07, 07:12

Vasárnap lesz az országgyűlési képviselőválasztás, a több mint 10 ezer magyarországi szavazókörbe valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak, míg a külképviseleteken további 58 ezren adhatják le szavazataikat 23 pártra és mintegy 1500 egyéni képviselőjelöltre.

Ma lehet utoljára átvenni a szavazási levélcsomagokat a külképviseleteken

Archívum2018.04.07, 07:07

Szombaton van utoljára lehetőségük átvenni a levélben szavazóknak a szavazási levélcsomagjukat a kijelölt öt külképviseleten, ezért az érintett külképviseletek meghosszabbították nyitva tartásukat. A szavazási levélcsomagokat csak személyesen lehet átvenni.

Mindkét szavazat a Fideszre!

Itthon2018.04.06, 19:06

El akarják venni az országunkat, idegenek zsoldjában álló politikusoknak akarják kijátszani a hazánkat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az április 8-i választás tétjéről székesfehérvári kampányzáró beszédében. A kormányfő kijelentette, hogy senki ne higgye azt, hogy zsebben van a győzelem, és senki se higgyen a közvélemény-kutatóknak. A most vasárnapi választás fő tétje, hogy bevándorlóország leszünk-e vagy sem - mondta Orbán Viktor.  

Mindkét szavazat a Fideszre!

Itthon2018.04.06, 18:25

Sorsdöntő választás lesz vasárnap, egy hazánk van, nincs másik. El akarják venni az országunkat - mondta Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján Székesfehérvárott. A kampányzáróról hamarosan összefoglaló írást közlünk.

Az Alkotmánybírósághoz fordul a kormány

Itthon2018.04.06, 17:13

Az Alkotmánybírósághoz fordul a kormány a Kúria azon döntésével szemben, miszerint jogsértő a Fidesz menekülteket ábrázoló plakátja.

Meghosszabbították az átjelentkezési határidőt

Itthon2018.04.06, 16:27

Egy órával kitolták a határidőt.

Előző
Következő