választás 2014

címke rss

Már tetszik az eredmény a Jobbiknak

Itthon2014.04.11, 17:37

A Jobbik elnöksége kétnapos ülésen elemezte ki a választás eredményét, és már jóval elégedettebbek, mint vasárnap. Kovács Béla helye biztos befutónak tűnik az EP-listán, amelyet még nem véglegesítettek. Mivel a frakció csökken, több volt képviselőről kell gondoskodni, de még erről sem döntöttek véglegesen.

Most már nyugodtan üthetik egymást a baloldaliak

Itthon2014.04.11, 10:33

Az európai parlamenti választás a baloldali vezetők számára nem elsősorban a brüsszeli mandátumokról, hanem a pártjaik jövőjéről szól. Mivel az MSZP, az Együtt–PM és a DK most külön indul, május 25-én kiderül, mekkora a támogatottságuk egyenként a baloldali pártoknak. Az MSZP a Jobbik előretörésével riogat, az Együtt–PM az MSZP- és Gyurcsány-ellenes baloldaliakban bízik, a DK pedig azt reméli, hogy Gyurcsány feltüzeli a törzsszavazókat. Eközben persze a végsőkig harcolnak egymás szavazóiért.

Merkel józanságot és érzékenységet kér Orbántól

Archívum2014.04.10, 15:59

Angela Merkel német kancellár levélben gratulált Orbán Viktor kormányfőnek a parlamenti választási győzelemhez.

Gyurcsány markát üti a legnagyobb pénz

Itthon2014.04.10, 16:03

Az új országgyűlés sok változást hoz, például átalakul a képviselők javadalmazása is. A legtöbbjüknek csökkeni fog a fizetése, és a benzinpénzről is lemondhatnak, helyette egy kártyával tudnak majd tankolni. Egyesek fizetéséből százezrek ugranak, a legjobban Kövér László szomorkodhat. Mások azonban még így is jól járnak, a legjobban pedig várhatóan Gyurcsány Ferenc.

Az ATV-t hiányolták a baloldal legnagyobb vesztesei

Itthon2014.04.10, 10:31

Három olyan választókerület volt, ahol a baloldal jelöltje még a 16 százalékos eredményt sem érte el. Egy az ország nyugati, egy a keleti sarkában, és egy valahol középtájt. Az itteni jelölteket és kampányfőnököket kérdeztük, mivel magyarázzák a rossz eredményeket.

A DK tagadja a Fodornak tett ajánlatot

Archívum2014.04.09, 17:48

Gyurcsány beszélt Fodorral a frakcióalakításról, de azt állítják, ajánlatról nem volt szó.

Bajnai Gordon nem megy a parlamentbe

Itthon2014.04.09, 20:28

Az Együtt-PM vezetője nem lesz parlamenti képviselő, átadja a helyét valaki másnak. Lemond a párt teljes vezetése is. Bajnai a saját jövőjéről csak annyit mondott, hogy nem fogja cserben hagyni a mozgalmat, az EP-kampánynak pedig az egyik vezető arca lesz.

Megérkeztek a vietnami szavazatok is

Archívum2014.04.09, 14:52

Szerda délben megjött az utolsó külképviseleti urna a Nemzeti Választási Irodához, de majd csak pénteken bontják fel. Addig az átjelentkezők szavazatait szortírozzák.

Papcsák az ellene folytatott gyűlöletkampánynak tudja be a vereségét

Itthon2014.04.09, 14:02

Zugló fideszes polgármestere, a választási körzetében az MSZP-s Tóth Csabával szemben alulmaradó Papcsák Ferenc szerint az emberek inkább pártokra, mintsem személyekre szavaztak április 6-án. Az MSZP kampányát megosztónak és gyűlöletkeltőnek minősítette, de Zugló az eredmények ellenére sem marad ellenzékben, mert listáról bejutott az Országgyűlésbe, és a kerület két fideszes képviselőt is küld a parlamentbe.

Rémisztő hullámvasutazást élt túl az LMP

Itthon2014.04.09, 14:13

Az LMP ugyan 2010-es eredményéhez képest nagyot rontott, vezetői azonban így is győzelemként tekintenek arra, hogy elérték az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Hogyan értékelik az eredményt a pártban?

Van, akinek 20 éves álma teljesült ezen a választáson

Itthon2014.04.10, 09:51

Van, aki már 20 éve is képviselőjelölt volt, mégis csak most került be a parlamentbe, de ismeretlen huszonévesek, egy 69 éves korábbi MDF-es, sőt még egy korábbi miniszterelnök is van azok között, akik életükben először lesznek képviselők. Bemutatjuk az újoncokat.

A tipikus jobbikos nem szegény munkanélküli. De fél, hogy az lesz

Gazdaság2014.04.09, 10:58

Somogyban, Baranyában, Zalában és Hajdú-Biharban valami miatt nagyon megugrott a Jobbik támogatottsága. Az okokat keresve megnéztük, hogy mennyire járulhattak hozzá a Jobbik térnyeréséhez a romló gazdasági adatok ezekben a megyékben. Mi változott négy év alatt a munkanélküliségben, a fizetésekben és a beruházásokban? Mit mondanak a számok?

22, Vietnamban leadott szavazatra várnak

Itthon2014.04.09, 10:01

Egy ország, Vietnam kivételével valamennyi külképviseletről megérkeztek a szavazatokat tartalmazó urnák a Nemzeti Választási Irodába.

Az EP kampány után lemond a PM elnöksége

Itthon2014.04.09, 11:47

A Párbeszéd Magyarországért párt súlyos vereségként értékeli a választást, nem áll be többet az MSZP mögé. Az Európai Parlamenti választásokon saját listát állít, és az őszi önkormányzati választáson sem támogatja a fővárosban Horváth Csabát. A vezetés a megújulás érdekében mond le az EP-kampány végeztével.

Zúgolódó MSZP-sek miatt fájhat Mesterházy feje

Itthon2014.04.09, 08:33

Az MSZP vezetése igyekszik nem annyira súlyos kudarcként eladni a választási vereséget a párton belül, de ezt sokan zúgolódva fogadják. Több szocialista szerint teljesen új politika kell, és Botka László választmányi elnök szerint sem folytatódhat minden így tovább. Szombatra összehívta a választmányt, ahol mindenki kibeszélheti magát.

A baloldaliak, akik igazán nagyot buktak

Archívum2014.04.08, 16:14

34 baloldali jelölt rosszabbul teljesített a választásokon, mint a baloldal listája ugyanabban a választókerületben. Vagyis ennyi jelölt kapott kevesebb szavazatot, mint az összefogás listája. Az összesítés szerint a legjobban teljesítő tizenöt között nyolc MSZP-s és hat Együtt-PM-es szerepel.

Nem reklámozhatta volna a Kormányváltókat az ATV

Itthon2014.04.08, 15:42

A Kúria helybenhagyta a választási bizottság döntését, a csatornának egymillió forintot kell fizetnie.

Nem lesz frakciójuk Bajnaiéknak

Itthon2014.04.08, 10:53

Nem tesz többé súlyos engedményeket az Együtt-PM Szigetvári Viktor társelnök szerint. Szerinte a jelenlegi politikai helyzetben az a legvalószínűbb, hogy az Együtt-PM önálló frakció nélkül dolgozik majd a parlamentben.

Hogyan növelte a vadászterületét a Jobbik?

Itthon2014.04.08, 09:47

Nem szorulnak be az ország egyik sarkába, és állítólag felfedezték őket az idősek és a nők is. A választáson csalódott Jobbik ezzel vigasztalhatja magát.

Molnár Zsolt: Semelyik választási rendszerben nem nyertünk volna

Itthon2014.04.08, 11:45

Az M1 közéleti műsorának vendége volt Rogán Antal és Molnár Zsolt. Előbbi nyugodtabb ciklusról, utóbbi pedig a hibák feldolgozásáról beszélt. 

Mesterházy: Együttműködésre vagyunk kárhoztatva

Itthon2014.04.08, 12:18

A választási vereség utáni első interjújában az MSZP elnöke nagyrészt a külső körülményekre fogta a vereséget, de megemlített néhány stratégiai hibát is az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A lemondás nem fordult meg a fejében, mert az önkormányzati választásokig szól a mandátuma. 

Egy panelház, amely eldöntheti a Fidesz kétharmadát

Itthon2014.04.08, 11:52

Néhány száz szavazat dönt arról, hogy meglesz-e a Fidesz kétharmados többsége a következő ciklusban. Az egyik legfontosabb helyszín Budapest XVIII. kerülete, ahol szoros versenyt vív a szocialista Kunhalmi Ágnes a fideszes Kucsák Lászlóval. Ezt a küzdelmet pedig nagyrészt egy Havanna lakótelepi panelház lakói döntik el, akik számára a rezsicsökkentés hozta el a pénzügyi jólétet.

Bekeményítő Orbánról írnak a Washington Postban

Nagyvilág2014.04.08, 12:12

A nyugati típusú demokráciából kiábrándult Orbán nem áll meg hatalma megszilárdításában – véli egy neves amerikai külügyi kutató. 

Az összes videónk a választásról

Itthon2014.04.08, 11:56

Nagyon sok dolog történt vasárnap. Ott voltunk Orbán Viktor győzelmi beszédén, interjúztunk Lendvai Ildikóval és Dúró Dórával, futottunk Gyurcsány Ferenccel, budapesti fiatalokat kérdeztünk a választásról, illetve fővárosi embereket arról, hogy simán be tudták-e húzni az X-et. És még ezeken kívül egy tucat eseményen vettünk részt, nézzék meg!

Kiestek Horn Gyula harcostársai

Itthon2014.04.07, 18:13

A választások eredménye több régi, rutinos MSZP-s számára egy korszak végét jelenti. Olyan ismert szocialisták estek ki a parlamentből, mint Puch László, Szekeres Imre, Nyakó István vagy Baja Ferenc. A régi MSZP-ből már csak Kiss Péter maradt a parlamentben.

Sakkban tartják egymást a baloldali vesztesek

Itthon2014.04.07, 17:11

Hatalmas vereséget szenvedett a baloldal a választásokon, a Kormányváltóknál mégsem mondott le egyetlen pártvezető sem vasárnap éjszaka. Mesterházy Attila pozíciója a nagy kudarc ellenére is több megkérdezett szerint teljesen biztos, ugyanis nincs szóba jöhető utódja, és egyelőre biztosan nem fog nekimenni a frakcióért ácsingózó Bajnai és Gyurcsány sem. A baloldalon most úgy látják, az önkormányzati választásokig együtt kell maradni, különben Budapesten sem lesz esélyük.

Hogy került Rogán felesége Orbán mögé?

Itthon2014.04.07, 17:21

Orbán Viktor vasárnap a színpadról köszönte meg feleségének a támogatást, de Lévai Anikó nem állt mellette a színpadon. Ott volt viszont Rogán Antal farmerdzsekis felesége. Miért?

Fodor Gábor még nem tudja

Itthon2014.04.07, 15:56

Egyelőre nem tárgyalt még sem az Együtt-PM-mel, sem a DK-val Fodor Gábor arról, hogy csatlakozik-e a frakciójukhoz. Mivel mindkét pártnak négy képviselője van, szükségük van még egy képviselőre a frakcióalakításhoz. Fodor elképzelhetőnek tartja azt is, hogy függetlenként folytatja.

Újra kezdődik az aláírásgyűjtés

Itthon2014.04.07, 15:52

Május 25-én következik az európai parlamenti választás, amelyen csak az a párt állíthat listát, amely összegyűjt 20 ezer aláírást. Reggel óta húsz párt vette át az íveket, és el is kezdhette az aláírásgyűjtést.

Orbán: A Fidesz a garancia a szélsőség ellen

Itthon2014.04.07, 16:15

Nemzetközi sajtótájékoztató tartott a választási győzelme után Orbán Viktor, aki a kampányról szóló külföldi kritikákat elhárította. A Jobbik erősödését is igyekezett kisebbíteni, és kijelentette, hogy a Fidesz jelenti a garanciát a szélsőségek ellen.

Lesz, akinek fájni fog ez a négy év

Gazdaság2014.04.07, 15:21

Kiszámíthatóbb gazdaságpolitikára, de a különadók és az államosítási törekvések folytatására számítanak az elemzők és a közgazdászok a következő Orbán-ciklusban. A külföldiek rövid távon nem aggódnak, de gesztusokra várnak.

EBESZ: Túl nagy előnyhöz jutott a Fidesz az elfogult média miatt

Itthon2014.04.07, 15:41

A választási szabályok és a kampány több elemét is kritizálták a külföldi EBESZ-megfigyelők. Az elfogult médiamegjelenések, az összemosódó kormány- és Fidesz-kampány, a kampányfinanszírozási szabályok változása szerintük mind egyenlőtlenné tették az esélyeket.

Orbán Viktor elmondja, hogy folytatják

Archívum2014.04.07, 14:00

Orbán Viktor délután kettőkor nemzetközi sajtótájékoztatót tart, várhatóan arról fog beszélni, mire készül a választási győzelem után. Kövesse a beszédet percről percre az Origón!

Akik a vereségnek is tudnak örülni

Itthon2014.04.07, 15:11

Mesterházy Attila annak örül, hogy többen szavaztak rájuk, mint négy éve, Karácsony Gergely annak, hogy több szavazatot kapott, mint a pártja, más arra is büszke tud lenni, hogy negyedik lett a vesztesek között. Vagy éppen ötödik.

Az egyéni körzetek alapján a Jobbik lenyomta a baloldalt

Itthon2014.04.07, 14:18

A Fidesz néhány kivétellel minden egyéni körzetet elvitt az április 6-ai választásokon. Az erőviszonyokat azonban nem csak ez jelzi jól, majdhogynem ugyanilyen fontos, hogy a kormánypárt után melyik párt, pártszövetség a legerősebb. Térképen szedtük össze, melyik egyéni körzetekben ki lett a második.

Orbán folytatást ígért. És még mit?

Itthon2014.04.07, 14:31

Hivatalos program nélkül futott neki a Fidesz–KDNP a 2014-es választásnak, szimpatizánsaikat azonban – úgy tűnik – ez nem zavarta, így is több mint 2 millióan voksoltak a kormánypártra. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy pontosan mit takar a „Folytatjuk” – program, amelyet először Orbán Viktor posztolt március második felében a Facebook-oldalára. Megpróbáltuk összeszedni, mit ígértek eddig a Fidesz politikusai a következő négy évre.

Lázasan keresik Orbán titkát külföldön

Itthon2014.04.07, 12:35

Orbán Viktor minden lehetőséget megragadott, hogy kiteljesítse a hatalmát, és a választók ezt hagyták is neki. A külföldi lapok a Fidesz sikerének a titkát próbálják megfejteni: a rezsicsökkentés vagy a bankok megszorongatása mellett legalább ilyen fontos a külföldi sajtó szerint, hogy az iránymutatást váró, mélyen megosztott magyarok Orbán ideológiai irányítására támaszkodnak.

Nyugatra költözött a Jobbik

Itthon2014.04.07, 11:35

A Jobbik egy olyan megyében javított a legtöbbet, ahol csak újonc képviselők indultak, az északkelet-magyarországi eddigi erős megyék viszont egy kivétellel leszerepeltek. Borsod volt az egyetlen megye, ahol számszerűen is kevesebb szavazatot kaptak, mint négy éve. A Jobbik a Dunántúlnak köszönheti a pár százalékpontos növekedését.

Orbán egyértelmű győzeleméről írnak külföldön

Itthon2014.04.07, 11:49

Egyértelmű választási győzelmet aratott Orbán Viktor miniszterelnök a nemzetközi hírügynökségek első értékelései szerint. A legtöbb beszámoló emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány sok nemzetközileg bírált döntést hozott, és a jövőben is hasonlókat ígért.

Előző
Következő