választás 2014

címke rss

Fekete lyuk tátong a Fidesz kampánya mellett

Itthon2014.01.27, 10:47

A Fidesznek még egyetlen plakátja sincs az utcán, de az őt támogató CÖF már teleszórta az országot. Az nem egyértelmű, hogy van-e együttműködés a párt és a civil szervezet között, de az valószínűleg soha nem fog kiderülni, honnan volt pénz a kampányra.

Az öt legmeglepőbb dolog az MSZP-gyűlésről

Itthon2014.01.25, 16:28

Bár a választási kampány hivatalosan csak február közepén kezdődik, a szocialisták szombati nagygyűlése már egyértelműen a választásról szólt. Ráadásul ez volt az első olyan rendezvényük, amelyet a baloldali összefogás megkötése után tartottak. Milyen tanulságai vannak a gyűlésnek?

Erősnek érzik magukat a szocialisták

Itthon2014.01.25, 18:04

Önbizalomtól duzzadó szocialisták tartották nagygyűlést szombaton a Papp László Sportarénában, amelyet teljesen megtöltött a közönség. Az MSZP-sek arról beszéltek, hogy ismét nyílttá vált a küzdelem, és képesek "elzavarni Orbánt", "véget vetni a szabadrablásnak" és leszámolni "Orbán perverz és gyilkos politikájával". Mesterházy azt ígérte, ő lesz a következő kormányfő, egy év múlva leszámol a gyermekéheztetéssel, és megkérdezik a népet a paksi bővítésről.

„Orbánnak mennie kell” – MSZP-gyűlés percről percről

Itthon2014.01.25, 14:37

Nagygyűlést tartanak szombat délelőtt a szocialisták, ahol Mesterházy Attila pártelnök évértékelő beszédet mond. Ez ugyan hivatalosan még nem kampányrendezvény, de persze a választásról szól. Mesterházyt épp a gyűlés előtt választotta meg a párt miniszterelnök-jelöltnek, és ott vannak a helyszínen az MSZP szövetségesei is. Kövesse velünk az eseményeket percről percre!

A Fidesz mindenkihez becsönget

Itthon2014.01.22, 09:15

Százezer aktivistát vár a Fidesz a kampánycsapatába, őket a rezsifórumokon kezdték el verbuválni. A cél, hogy minden háztartásba eljusson a párt.

Forintosítják a kampányhirdetéseket

Itthon2014.01.21, 17:40

Az újságoknak, hetilapoknak, internetes lapoknak minden egyes politikai hirdetésről el kell számolniuk az új választási törvény szerint. Az új szabályok ráadásul azt is előírják, hogy péntekig jelezniük kell az Állami Számvevőszéknél, milyen tarifákért hirdethetnek náluk a pártok és a jelöltek. A tévéknek és rádióknak szintén be kell jelenteniük, ha politikai reklámokat akarnak sugározni, ám ők pénzt sem fogadhatnak el ezért.

Bohóc tanár úr leckét ad Gyurcsányéknak a CÖF plakátján

Itthon2014.01.21, 14:03

A Civil Összefogás Fórum elmagyarázta, miért került egy bohóc Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon közé a plakátjaikon, de azt nem akarják elárulni, hogy mennyit költenek a kampányra.

Figyelmeztető levelet küldött a Fidesz tagjainak

Itthon2014.01.21, 10:54

Levélben óvja a Fidesz tagjait a baloldali veszedelemtől a párt igazgatója, Kubatov Gábor – tudta meg a Magyar Nemzet.

Titok, hogy ki a bohóc Gyurcsány mellett

Itthon2014.01.20, 15:12

Érdekes plakátok jelentek meg az elmúlt napokban több helyen az országban: a Civil Összefogás Fórum hirdetésein ugyanis a baloldali pártvezetők, Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány mellett Hagyó Miklós és egy bohóc látható. A békemeneteket is szervező CÖF elnöke nem árulta el, kire utal a bohóc a képen. Gyurcsány Ferenc szerint a plakáton lévő bohóc nem más, mint Orbán Viktor.

16 kérdés, amit nem mert feltenni a választásról

Itthon2014.01.20, 14:50

Hányat kell ikszelnem? Megint jönnek a kopogtatócédulákért? Tényleg nem lesz második forduló? Mi van, ha az ország másik végében, sőt külföldön szavaznék? Alaposan megváltoztak a választási szabályok az idén, de ne aggódjon, összeszedtük, mikor és mit kell tennie.

Korlátozzák a pártok út menti plakátjait

Itthon2014.01.20, 13:50

Pár napja közterületi reklámnak számítanak a pártok plakátjai is. Ezzel egy rakás helyen tilos lesz választási plakátokat elhelyezni, vagy csak távolabb függeszthetik ki.

Április 6-án mehetünk szavazni

Itthon2014.01.18, 17:11

A Köztársasági Elnöki Hivatal szombat délutáni közleményében értesített arról, hogy Áder János 2014. április 6-ra írta ki az országgyűlési választást.

Jávor Benedek: Megvolt a kényszer az összefogásra

Itthon2014.01.18, 15:18

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerint még dolgozni kell a bizalom helyreállításán. Az összefogást szerinte a Fidesz választási rendszere hozta létre. Jávor Benedek körülbelül héttagú frakcióra számít a parlamentben.

Két új szóvivő az MSZP-ben

Itthon2014.01.18, 13:33

Az eddigi szóvivő, Török Zsolt egyéni jelöltként indul, a helyét Budai Bernadett és Veres Gábor veszi át.

Nem fél a mézesmázos róka komától a Fidesz

Itthon2014.01.17, 10:35

Nem igazán izgatja a fideszes jelölteket, hogy új kihívót kaptak a választási szövetséget teljesen felforgató baloldali pártoktól. Az MSZP–Együtt-DK közös jelöltjei lelkesednek, bíznak benne, hogy tudják egymást támogatni a pártjaik, és számos körzetet nyerhetőnek éreznek. A fideszesek szerint viszont visszatér a Gyurcsány-panoptikum.

Bajnai: Vége a primadonnák versenyének

Itthon2014.01.16, 13:00

Felvetődött, hogy Bajnai Gordon ne szerepeljen az ellenzék közös listáján, ha Gyurcsány Ferenc helyet kap rajta, de az Együtt-PM végül úgy döntött: okos enged. Az Együtt-PM vezetője azt veszélyesnek tartaná, ha a választások előtt tovább módosulna az ellenzéki pártok közötti megállapodás. Mostantól mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Mesterházy Attila a miniszterelnök-jelölt, övé a legnagyobb felelősség és a legnagyobb lehetőség is – mondta a volt miniszterelnök.

Mesterházy > Gyurcsány = Bajnai

Itthon2014.01.14, 15:41

Mesterházy Attila és az MSZP megizmosodott, Gyurcsány Ferenc és a DK visszakerült a térképre, Bajnai Gordon vezérből partner lett, az Együtt visszaszorult, és előkerült a láthatatlan ember, Fodor Gábor is. Ki nyert, és ki vesztett az ellenzéki összefogással?

Szinte már csak Gyurcsányt kell megoldani

Itthon2014.01.11, 20:54

A legtöbb kérdésben sikerült előrelépni, de Bajnaiék nincsenek kibékülve azzal, hogy Gyurcsány Ferenc előkelő helyet kapjon a közös listán. Ha ezt sikerül megoldani, akkor akár már hétfőre lehet kész szövetség - írta az Index.

Bajnai: Küldjük nyugdíjba Orbán Viktort!

Itthon2014.01.10, 17:40

Annak ellenére, hogy a héten elfogadta Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét, és a teljes összefogásról egyeztet, péntek délután programot hirdetett Bajnai Gordon. Az Együtt-PM vezetője először elmagyarázta szimpatizánsainak, miért mondott le a kormányfő-jelöltségről, majd elsorolta, milyen programmal küldené nyugdíjba Orbán Viktort, és tüntetné el "a fideszes vadászokat". Bajnai például megszüntetné az iskolában a kötelező hittant, és négy év alatt 220 ezer új munkahelyet teremtene.

A Fidesz soha nem örült még így Gyurcsány Ferencnek

Itthon2014.01.10, 06:54

Bár a Fidesznek látszólag jól jött volna, ha megosztott marad a baloldali ellenzék, a párt politikusai állítják, hogy csodálkoztak volna, ha nem lett volna összefogás. Az egyéni jelöltjeiknek ugyan okozhat problémát a baloldali egység, de annak örülnek, hogy Gyurcsány is bekerült a szövetségbe. Így elég lesz annyit mondani, amit már másfél éve kitaláltak: együtt tették tönkre az országot.

Szinte biztosan Mesterházy lesz a baloldali kormányfőjelölt

Itthon2014.01.08, 17:16

Közös listán közös egyéni jelöltekkel indul az MSZP és az Együtt-PM a választásokon. Mesterházy Attila és Bajnai Gordon abban állapodott meg, hogy az MSZP jelöli a listavezetőt, és Bajnainak már elfogadható Mesterházy kormányfő-jelöltként. A DK is helyet kap az összefogásban, hamarosan együtt keresi meg Gyurcsány Ferencet a két politikus.

Önt is beregisztrálhatják a kisebbségi választásra

Itthon2014.01.07, 18:18

Egy egyszerű online regisztráció elég a kisebbségi választáshoz, ez viszont a Roma Sajtóközpont szerint biztonsági rést jelent a rendszeren. Ha valaki megszerzi az adatait, akár önt is beregisztrálhatják a kisebbségi választásra. A Roma Sajtóközpont szerint vannak is adatgyűjtő akciók.

Gyurcsányék visszamásznak az ablakon

Itthon2014.01.07, 07:46

Minden korábbi nyilatkozattal ellentétben Gyurcsány Ferenc és a DK helyet kap az ellenzéki összefogásban. Nagy kérdés azonban, hogy miként írják át az MSZP és Bajnaiék nehezen kiizzadt megállapodását. Nem lesz egyszerű menet: jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak a baloldali pártok, és mindenkinek más-más verzió tetszene.

Úgy tűnik, Vágó Gábor tavasztól nem lesz LMP-s képviselő

Itthon2014.01.05, 23:07

Az Index szerint csak Schiffer András, Szél Bernadett és Osztolykán Ágnes helye biztos.

Így lehet elbújni a pártok elől

Itthon2013.12.28, 10:28

Januárban érkezik a levél, amellyel letilthatók a kampányüzenetek.

Áder hiába szólt, hogy még senki nem kampányoljon

Itthon2013.12.20, 08:38

"Süket fülekre" talált Áder János, amikor arra kérte a pártokat, hogy még ne kezdjenek el kampányolni. A kampány ugyanis már zajlik - mondta a köztársasági elnök a Kossuth Rádióban.

A középkorú férfiak pártját kereste? Itt van!

Itthon2013.12.17, 16:57

A KDNP bemutatta azt a kilenc jelöltjét, akiket az országgyűlési választáson egyéniben indít majd. A pártban ennek alapján csak középkorú, lehetőleg őszülő, szürke vagy fekete öltönyt kedvelő férfiak rúghatnak labdába.

Színes borítékot kapnak a távollétükben szavazók

Itthon2013.12.16, 07:40

Távollétükben is saját lakhelyük jelöltjeire szavazhatnak majd a választók - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint ehhez színes borítékot kapnak, amit leragasztva kell majd az urnában dobni.

Csak hat nő fért fel a Fidesz listájára

Itthon2013.12.09, 16:18

A Fidesz országos választmánya hétfőn véglegesítette a jövő évi parlamenti választáson induló Fidesz–KDNP-s egyéni képviselőjelöltek névsorát. 106 jelölt indul, közülük mindössze hat nő.

Az MSZP felkészül Bajnaiék lemorzsolódására

Itthon2013.12.04, 09:59

Az MSZP egy olyan forgatókönyvvel is készül a választásokra, amely azzal számol, hogy egy Együtt-PM-es jelölt bedobja a törülközőt, esetleg Bajnai Gordon pártja összeomlik. A szocialisták jövőre abban a 31 körzetben is gondoskodnának saját indulóról, ahol Bajnaiék adják a közös jelöltet, de állítják, hogy csak szükség esetén húzzák elő őket a fiókból. Egyes MSZP-sek ezt úgy értelmezik, hogy Mesterházy csak fel akarja tüzelni a 31 körzet aktivistáit, de van olyan szocialista képviselő, aki szerint egyszerűen sakkban tartja Bajnait.

Ahol Orbán büszke. Térkép a miniszterelnöki avatásokról

Fotó2013.12.03, 17:19

Hogy kerül Orbán Viktor egy cukorsiló mellé? Vagy egy turistaházhoz? Vagy éppen egy szökőkúthoz? A jövő évi választásokra készülő miniszterelnök többek között ezeket is ünnepélyesen átadta az elmúlt hónapokban.  Az Origo térképen gyűjti, hol és mit avatott fel Orbán a nyár eleje óta. Kattintson az ikonokra a részletekért!

Mesterházy: Illúzió a teljes ellenzéki összefogás

Itthon2013.11.23, 18:30

Választmányi ülést tartott a hét végén az MSZP. Mesterházy Attila nem szeletelné tovább az ellenzéki tortát, a bizonytalan szavazókra akar koncentrálni. Felszólalt Bajnai Gordon is, szerinte az ellenzéki szövetség most 30 százaléknyi szavazót ér el.

Áder most már tényleg mondja meg!

Itthon2013.11.20, 13:04

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke levélben kérte Áder János államfőt: tisztázza, hogy tényleg eldőlt-e már, mikor lesznek a választások.

Ungár Klára pártja az Együtt-PM mellé áll

Itthon2013.11.19, 15:03

A SZEMA nem indul a választásokon, inkább arra kéri szimpatizánsait, szavazzanak Bajnaiékra. Cserébe a szövetség átveszi a liberális törpepárt néhány szakpolitikai elképzelését. 

Megint elszólta magát egy fideszes a választásokról

Itthon2013.11.19, 16:17

Habár a köztársasági elnök még nem tűzte ki a jövő évi országgyűlési választások időpontját, újabb kormánypárti képviselő beszélt tényként arról, hogy április 6-án lesz a választás. A fideszes Németh Szilárd jelentette ki, hogy az április 6-i választásokon fog indulni.

A hétfői Barátok köztig számolhatják a szavazatokat

Itthon2013.11.17, 11:01

Több kérdésre csak széttárják a kezüket a választások lebonyolításával megbízott hivatalnokok, nem tudják, hol fog szavazni a több tízezer londoni magyar, vagy hogyan számolják meg gyorsan a határon túlról érkező voksokat. Lesz még a baj azzal is, hogy a kampánycsendet nem mindenhol törlik el.

Testőr jár a kormányfőjelölteknek

Itthon2013.11.16, 09:03

A kampány és a választási időszak rendőri feladatairól beszélt Pintér Sándor. A rendőrök fehér ingben, ünnepi öltözetben és fegyvertelenül teljesítsenek majd szolgálatot a választás napján, a kormányfőjelöltek pedig személyvédelmet kaphatnak, ha kérnek.

Rogán magyarázza el az elmúlt négy évet

Itthon2013.11.14, 09:40

Rogán Antal felel a Fidesz kommunikációjáért a 2014-es kampányban.

Schiffer–Rogán-párharc lehet a választásokon

Itthon2013.11.11, 08:45

Bár még tart az LMP-ben a következő választásokon induló egyéni jelöltek kiválasztása, a Magyar Nemzet értesülései szerint már eldőlt, hogy Schiffer András Budapest belvárosában méreti meg magát.

Bajnai Gordon: Viktor, neked menned kell

Itthon2013.11.09, 15:30

Bemutatta 31 egyéni jelöltjét az Együtt-PM, amely országos gyűlést tartott szombaton Budapesten. Az indulók között van Teket Melinda, aki Baján lesz jelölt, Nyírbátorban pedig az egykori fideszes Helmeczy Lászlót jelöli az Együtt, a PM-ből Szabó Rebeka és Scheiring Gábor képviselők is elindulnak egyéniben. Bajnai Gordon, az Együtt vezetője arról beszélt, hogy a jövő évi választás népszavazás lesz Orbán Viktorról, akivel nem lehet normális Magyarország, így le kell őt váltani.

Bemutatta budapesti jelöltjeit a baloldal

Itthon2013.11.08, 14:06

Az MSZP tizenegy, az Együtt-PM pedig hét körzetben állít jelöltet Budapesten, derült ki péntek délután az A38 hajón, amikor a két szervezet bemutatta fővárosi jelöltjeit. Az Együtt-PM olyan országosan ismert politikusokkal szeretne nyerni a fővárosban, mint Szabó Tímea vagy Juhász Péter, míg az MSZP régi bevált jelölteket és új helyi politikusokat is indít. Az ellenzékiek szerint a bemutatott jelöltek többsége megnyeri körzetét, és gondoskodik arról, hogy "ne Felcsút maradjon az ország fővárosa".