választás 2010

címke rss

Orbán: Készen állok a kormányzásra

Itthon2010.04.28, 14:51

Sólyom László köztársasági elnök szerdán délelőtt a Sándor-palotában felkérte a kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Orbán azt mondta Sólyomnak, készen áll a kormányzásra.

Új kormányában is újít Orbán

Itthon2010.04.28, 09:28

Nyolc miniszter, harminc államtitkár, két miniszterelnök-helyettes, sok egybevont, korábban külön minisztérium felügyelete alá tartozó szakterület - a sajtóban az elmúlt hetekben megjelent, a Fidesz által meg nem erősített, de nem is cáfolt információk szerint így épül majd fel a második Orbán-kormány. Miniszter lehet Pintér Sándor, Matolcsy György, Navracsics Tibor, államtitkárság felelhet az igazságügyért, a cigányügyért, az infokommunikációért. Orbán megint újít, de ezt már megszokhattuk első kormányának felállításakor.

Felfüggesztette a gárdista jelölt mentelmi jogát az OVB

Itthon2010.04.27, 17:21

A Magyar Gárda Békés megyei kapitányának, László Attila Tibornak felfüggesztette a mentelmi jogát az Országos Választási Bizottság. A Jobbik megyei listáján induló jelölt szerint azért kérték mentelmi jogának felfüggesztését, mert egy rendőrségi igazoltatáskor a gárda egyenruháját viselte.

Egy Tarantino-filmbe is beillene az új parlamenti felállás

Itthon2010.04.28, 08:45

Teljesen új felállás jön létre a hamarosan megalakuló parlamentben, ahol mind a négy pártnak érdekében állhat az, hogy a másik háromra lőjön. Az ellenzéki pártok bizalmatlanok egymással, de egymás fúrása mellett nyilván mindannyian támadni fogják a Fideszt, amihez persze Orbán Viktornak is lesz néhány szava. Elemzés az új parlamenti helyzetről, ami olyan feszültségeket teremthet, amit még akciófilmek írói is megirigyelhetnének.

A Fidesz a menetrendről, az MSZP a kongresszusról egyeztet

Archívum2010.04.27, 07:14

Kedden ülésezik a Fidesz és az MSZP elnöksége is. A kétharmados többséget szerző Fidesz az elkövetkező időszak menetrendjét véglegesítené az ülésen. A szocialista vezetés a május végére, június elejére tervezett kongresszusról egyeztet, és az is eldőlhet, ki lesz a párt frakcióvezetője.

Megszokták már a kavarodást a névrokon képviselők

Archívum2010.04.27, 17:37

Téves telefonhívások, félrement meghívók - mindennaposak az ilyen apró bosszúságok az egymással névrokon parlamenti képviselők munkájában a két Horváth Zsolt nevű fideszes képviselő egyike szerint. A májusban megalakuló új országgyűlésben tizenöt képviselőnek lesznek névrokonai. A másik Horváh Zsolt szerint a megkülönböztethetőség kulcsa az egyéni teljesítmény.

Harrach Péter lesz a KDNP frakcióvezetője

Itthon2010.04.27, 21:28

Felkérte Harrach Pétert az új KDNP-frakció vezetésére Semjén Zsolt, a párt elnöke. A KDNP frakciójának várhatóan 30-35 tagja lesz. A Fidesz és a KDNP frakciói Harrach szerint a jövő héten alakulnak meg.

Csak a beszéd marad az ellenzéknek kétharmad idején

Itthon2010.04.27, 14:44

Bár sokszor felszólalhatnak a parlamentben, a döntésekbe csak nagyon kevés beleszólása lesz az ellenzéknek a következő ciklusban. Még nehezebb dolguk lehet majd, mint Orbánéknak volt a Horn-kormány idején, most ugyanis a három kislétszámú frakcióba tömörülő ellenzékiek még azokkal a jogosítványokkal sem fognak tudni élni, amelyek eredetileg épp nekik kedveznének. Vizsgálóbizottság például csak akkor lesz, ha össze tud fogni érte az MSZP, a Jobbik és az LMP. A parlamenten kívül azonban maradnak még korlátjai a Fidesz hatalmának: az Alkotmánybíróságot nem tudják lecserélni.

Fellázadtak a hajdú-bihari szocialisták

Archívum2010.04.27, 13:38

Lemondatnák a teljes megyei elnökséget a hajdú-bihari MSZP-sek, miután a megyéjükben szerepelt legrosszabbul az MSZP a választásokon. A megyei listás mandátumot is szeretnék elvenni a Budapesten élő megyei elnöktől.

Szabad kezet kap minden vezető lecserélésére a Fidesz

Itthon2010.04.27, 10:55

Nem csak Simor Andrást cserélheti le egy neki tetsző jegybankelnökre Orbán Viktor az új parlament megalakulása után, de a jogszabályok alapján és a kétharmados többség birtokában egy sor másik tisztségre is kinevezheti a saját embereit. A Magyar Rádió, a Magyar Televízió és az ORTT élére már biztosan a fideszes többség delegáltjai választanak elnököt.

Az MTI szerint Répássy felelhet az igazságügyért

Archívum2010.04.27, 15:25

Közel 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor csúcsminisztériumokból álló új kormánya. Az MTI szerint államtitkári pozícióban Répássy Róbert az igazságügyért, Balog Zoltán a romaügyeket, Soltész Miklós a szociális ügyekért, Hoffmann Rózsa az oktatásért, Nyitrai Zsolt, az infokommunikációért felelne.

Gyurcsány visszatér

Vélemény2010.04.27, 16:15

Gyurcsány Ferenc taktikusan a háttérbe vonult a válság idején, most azonban ismét előugrott, hogy az MSZP bukását a saját hasznára fordítsa. Gyurcsány tehát visszatérhet. De minek?

Az új parlament elé teszi az átadási iratokat a Bajnai-kormány

Itthon2010.04.27, 13:01

A Fidesz kérésre a parlament alakuló ülésére elkészíti és nyilvánosságra hozza a Bajnai-kormány az átadás-átvételről szóló dokumentumokat. Az iratok az április 30-i állapotokat fogják rögzíteni.

Pokorni szerint Sólyom nem marad államfő

Itthon2010.04.27, 10:46

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Tv2 reggeli műsorában azt mondta: szerinte Sólyom Lászlóból nem lesz újra köztársasági elnök. Sólyom ötéves mandátuma augusztusban jár le, az új elnököt pedig a Fidesz egyedül is meg tudja választani, a párt ugyanis a vasárnapi választáson megszerezte a képviselői helyek több mint kétharmadát. Pokorni szerint Kövér László vagy Schmitt Pál lehet az Országgyűlés új elnöke. A lehetséges kormánynévsorról azt mondta: a sajtóban megjelenő találgatások nem állnak messze az igazságtól.

Feltörekvő fiatalt szemelt ki Orbán az óriás frakció élére

Itthon2010.04.27, 12:11

Huszonéves gyakornokként alapozta meg politikai karrierjét a még mindig csak 35 éves Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, akit Orbán Viktor a rekordnagyságú Fidesz-frakció vezetésére kiszemelt. Párttársai profi és tehetséges politikusként jellemzik az ambícióit korábban sem takargató Lázárt, nem világos azonban, hogy össze tudja-e egyeztetni az új munkát a polgármesterséggel, amelyet tanítómesterétől, a legendás hírű Rapcsák Andrástól örökölt.

Kemény időkre készülhetnek a külföldi befektetők - külföldi lapok értékelik Orbán gazdasági terveit

Itthon2010.04.28, 09:45

Az Orbán-kormány várható gazdasági intézkedéseivel foglalkoznak keddi számukban a külföldi lapok. A Wall Street Journal európai kiadása azzal számol, hogy a Fidesznek lehet keresnivalója a nemzetközi szervezeteknél, mert azok valószínűleg jóváhagyják a magasabb hiányt, ha a szerkezeti reformok javítják a növekedési kilátásokat.

Minifrakciók alapításával még tovább növelheti hatalmát a Fidesz

Archívum2010.04.26, 08:26

Több megszólalási lehetőséget, pénzt és irodát szerezhet magának a Fidesz, ha nem egy nagy frakcióba ülteti minden képviselőjét, hanem a KDNP mintájára több kisebb képviselőcsoportot hoz létre, például a szövetséges szervezetekből. Bár Pokorni Zoltán alelnök szerint nem készülnek ilyen lépésre, a több frakció sok előnnyel járna: több megszólalási lehetőséggel, külön infrastruktúrával és anyagi támogatással.

Harrach Péter vezetheti a KDNP-frakciót

Archívum2010.04.26, 08:44

Harrach Péter vezeti majd az új összetételű parlamentben a KDNP frakciót. Harrach vasárnap az [origo]-nak azt mondta: a héten a parlamenti ülés előkészítésével fog foglalkozni, mint a KDNP-frakció lehetséges vezetője.

Nem kaptak fejmosást a Fidesz vesztesei

Itthon2010.04.27, 09:33

A Fidesz vezető politikusai nem tartják hibásnak a vasárnap vereséget szenvedő jelöltjeiket, a kudarcot inkább a helyi viszonyokkal magyarázzák. A párt egyik legbefolyásosabb politikusának tartott Kövér László az [origo]-nak azt mondta: sajnálja a három vereségest szenvedő fideszest. A Fidesz a 176 egyéni körzetből 3-at bukott el. Két, a körzetét elbukó jelölt azt mondta: eddig nem kaptak fejmosást a pártvezetéstől.

Nem biztosak olvasóink az oligarchák ellen készülő Orbán sikerében

Itthon2010.04.26, 16:49

Támogatná a családi adózást és nem hullajtana könnyeket az MNB-elnökért azoknak az olvasóinknak a többsége, akik szavaztak az Orbán Viktor Fidesz-elnök hétfői beszéde alatt feltett kérdéseinkre. A válaszadók döntő többségének tetszett a "nemzeti együttműködés" fordulata, a szavazók abban a kérdésben leginkább megosztottak, hogy Orbán el tud-e majd bánni az oligarchákkal.

Bevásárolta magát az RTL-be a miniszteresélyes Fellegi excége

Itthon2010.04.26, 10:12

Komoly változások történtek néhány nappal a választások előtt a magyar médiapiacon: Fellegi Tamás üzletember megvált, a többek közt a Fidesszel szimpatizáló Heti Választ is birtokló cégének többségi tulajdonrészétől, amelyet a Class FM kereskedelmi rádió tulajdonosa és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke vett meg. Saját lapja korábban arról írt: Fellegi vagyongazdálkodási miniszter lesz az új kormányban.

Elemzők szerint léphet az MNB, ha "túlerősödik" a forint

Gazdaság2010.04.26, 19:12

Bár a hétfői trend gyelőre nem utal erre, elképzelhető, hogy a Fidesz kétharmados választási győzelme nyomán nagyon megerősödik a forint. Londoni elemzők szerint ez esetben beavatkozhat a jegybank, a túl erős árfolyam elkerülése érdekében. Londonban egyébként egyértelműen pozitívan értékelik a parlamenti választás eredményét.

Schmitt Pál otthagyja Brüsszelt, és szívesen lenne házelnök

Itthon2010.04.26, 11:39

Otthagyja európai parlamenti képviselői állását Schmitt Pál, aki a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumot az áprilisi országgyűlési választásokon. Schmitt Pál a Duna Tv reggeli műsorában arról is beszélt: ha felkérik, vállalja a házelnöki tisztséget.

Négy napig izgulnia kell, de reménykedhet Szanyi Tibor

Archívum2010.04.26, 11:46

Szanyi Tibor egyike volt annak a két szocialista képviselőnek, aki egyéniben győzni tudott a választáson, de még nem nyugodhat meg. Csak 124 szavazattal vezet, miközben még több mint 400 szavazat lapul egy urnában, amelyeket csak a csütörtök éjfélig Magyarországra érkező külképviseleti szavazatokkal együtt számolnak meg. Az első forduló eredménye azt mutatja, hogy Szanyinak van oka reménykedni, két hete ő nyert a kijelölt szavazókörben.

Ki fél Orbán Viktortól? - külföldi lapszemle

Itthon2010.04.26, 16:24

Az Európai Bizottság elnöke vasárnap este írásban és szóban, Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár hétfőn gratulált Orbán Viktornak a Fidesz győzelméhez. Orbán a baloldali Libération portréja szerint a populista jobboldal ingatag, de kitartó vezetője, a Le Figaro pedig azt írja, végre visszakapja trónját és koronáját. A New York Times arról ír, a kétharmad birtokában a Fidesznek nem kell egyezkednie a Jobbikkal. Külföldi lapszemle.

Menetrendet vázolt, és Simort támadta Orbán

Itthon2010.04.26, 14:40

Bemutatott egy menetrendet a kormányzásra készülő Orbán Viktor, aki szerint a gazdaság és a közbiztonság az első, és minden más csak utána következhet. A kormányalakítás után három tervet fognak letenni az asztalra: az adócsökkentést, a bürokrácia "elleni támadást" és az önkormányzatokkal való együttműködést. Orbán leendő kormányáról nem közölt részleteket, viszont félreérthetetlenül utalt rá, hogy nem látja szívesen Simor Andrást a jegybank élén.

Kedden javasol új frakcióvezetőt az MSZP-elnökség

Archívum2010.04.26, 22:36

Már kedden javaslatot tesz az új frakcióvezető személyére az MSZP-elnökség - mondta az MTV Az Este című műsorában Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, aki vasárnap a választási vereség után bejelentette lemondását. Lendvai azt mondta, ő maga nem akar frakcióvezető lenni.

Sorvezetőt készített Bajnaiéknak a Fidesz a kormányzás átvételéhez

Itthon2010.04.26, 16:22

A Fidesz közölte, hogy törvényjavaslatot nyújt be a kormányzati átadás-átvétel lebonyolítására, amelyben tételesen felsorolja, hogy milyen információk közlését várja el az állami intézmények vezetőitől. A Bajnai Gordon miniszterelnöknek címzett levélben egyértelművé teszik azt is, hogy az átadásban való teljes együttműködés még nem mentesíti a vezetőket az esetleges visszaélések miatti felelősség alól. A kormányszóvivő közölte: kedd délelőttre egyeztetést kezdeményezett a kormányfő kabinetfőnöke az átadás-átvételről.

Mesterházy megfontolná a pártelnöki poszt elvállalását

Itthon2010.04.26, 08:35

Nagyon komolyan elgondolkodna a pártvezetői poszt elvállalásán Mesterházy Attila, amennyiben felkérnék. A szocialista listavezető arról is beszélt, az MSZP elnöksége az alapszabály miatt nem tudott lemondani vasárnap este.

Négy cigány képviselő lesz az új parlamentben

Itthon2010.04.26, 14:41

A korábbi három helyett négy roma képviselő lesz a hamarosan felálló új Országggyűlésben. Hárman közülük fideszes színekben szereztek mandátumot, egyikük pedig az LMP képviselője lesz. Az MSZP soraiban nem lesz cigány képviselő, Teleki László, korábbi kormánymegbízott nem szerzett mandátumot.

Sólyomra hivatkozva titkolózik tovább a kormánynévsorról Orbán

Itthon2010.04.26, 15:04

Korábban a választók tiszteletére, hétfőn már a köztársasági elnökre hivatkozva hárította el Orbán Viktor a leendő kormányának összetételére vonatkozó kérdést. A Fidesz-elnök szerint addig nem illő erről beszélnie, amíg az államfő fel nem kéri őt a kormányalakításra. A leendő miniszterekről számos találgatás látott napvilágot, két lehetséges kormánytag pedig már céges érdekeltségeitől is megvált a közelmúltban.

Mire elég a Fideszt kétharmados sikerre segítő nemzeti összefogás?

Vélemény2010.04.26, 13:13

  Csúcstámadásról és világsikerről beszélt vasárnap este Orbán Viktor, az országgyűlési választásokat hatalmas fölénnyel nyerő Fidesz elnöke. Mennyiben járul hozzá a szavazók túlnyomó többsége által remélt változások elindulásához az, hogy nagyon sokan ugyanarra a pártra szavaztak?  

Kisebb bürokráciát remél az új kormánytól az építőipar

Archívum2010.04.26, 13:10

Az építőipari ágazatot is sújtó bürokrácia érezhető csökkentését, az uniós fejlesztési források felhasználásának felgyorsítását, a lánctartozás rendezésének valós megoldását várja az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az új kormánytól - mondta Tolnay Tibor, a szervezet elnöke hétfőn az MTI-nek.

Háttérbe tolná az egész MSZP-vezetést Gyurcsány

Itthon2010.04.26, 12:02

Az egész MSZP-elnökség háttérbe vonulását sürgette hétfői interjújában Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, aki szerint nem szabad elodázni a szembenézést a párt "történelmi vereségével". Gyurcsány azt állította, hogy tavalyi lemondásával félmillió szavazót vesztett az MSZP, most viszont újra aktivizálja magát, pártszervezetekkel, szocialista vezetőkkel kezd tárgyalásokat.

Beáldoznák Simor Andrást a piacok Orbán reformjaiért

Gazdaság2010.04.26, 15:35

Komolyan nekiment a választási győzelem utáni első sajtótájékoztatóján a jegybank elnökének Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki szerint az MNB ezentúl nem lehet majd "offshore-lovagok szálláshelye". A piaci elemzők többsége szerint a Fidesztől várt reformok és a görög válság miatt nagy felfordulást nem okozna, ha elmozdítanák Simor Andrást, akire a leendő miniszterelnök megfogalmazásának éle irányult. Simor bejelentette, hogy nem mond le.

Nem tudott feljebb kapaszkodni a Jobbik

Itthon2010.04.26, 14:50

Négy körzetben tudott minimálisan javítani első fordulós eredményén a Jobbik, amelynek legtöbb jelöltje néhány százalékkal kevesebb szavazatot kapott a második fordulóban. Csak olyan körzetekben jött össze a szépítés a pártnak, ahol komoly kampányt folytattak a két forduló között. Az [origo]-nak nyilatkozó jobbikosok szerint többek közt a "győzteshez húzás elve" okozta a visszaesést.

Május 10-én alakulhat meg az új Országgyűlés

Itthon2010.04.26, 08:57

Valószínűleg május 10-én nyitják majd ki az Országház főkapuját, ekkor ülhet össze az új Országgyűlés alakuló ülése. Sólyom László köztársasági elnök azt mondta, azonnal összehívja az ülést, amint letelnek a törvényben előírt jogorvoslati határidők. A parlamentnek még meg kell alkotnia a kormányalakításhoz szükséges jogszabályokat, meghallgatni a miniszterjelölteket, és aztán szavazhat a kormányprogramról és a miniszterelnökről.

A Fidesz-kétharmad is emelte a BUX-ot

Archívum2010.04.26, 18:27

Majdnem 2 százalékkal magasabban zárt a BUX, mint pénteken, a vezető részvények mind erősödtek. A jó nemzetközi hangulat mellett a Fidesz kétharmados választási győzelme állhat a háttérben.

A Fidesz-gy�zelem is seg�ti a pesti t�zsd�t

Gazdaság2010.04.26, 09:38

J� hangulatban indult a keresked�s a r�szv�nypiacokon, �gy a nemzetk�zi t�zsdeindexek mellett a BUX is emelked�ssel nyitott.

Órákig okoskodtak a felemás lemondáson az MSZP vezetői

Itthon2010.04.27, 09:52

Órákig gondolkoztak az MSZP elnökségének tagjai arról, milyen módon jelezzék a párt tagjainak, hogy érzik az MSZP választási szereplése miatt rájuk háruló felelősséget. Végül úgy mondtak le, hogy pár hónapig még biztosan hivatalban maradnak. Egy elnökségi tag szerint nem volt más lehetőség, a pártjog ezt írta elő, bár ez az MSZP alapszabályából nem következik egyértelműen. A felemás lépést többen bírálták, Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő például azt mondta, ez csak a fájó kérdések kibeszélésének elodázására jó.

Igyekezett mozgásteret csinálni magának a Fidesz

Archívum2010.04.26, 07:29

Ígért sok mindent a kormányra készülő Fidesz, de a választás felé közeledve egyre jobban ügyelt arra, hogy maradjon neki mozgástér. Az adócsökkentésről csak annyit tudni, hogy nagy lesz, az önkormányzatok átalakításáról annyit, hogy kevesebb lesz a képviselő, az elszámoltatásról pedig annyit, hogy hagyják dolgozni a rendőrséget és az ügyészséget. A Fidesz arra hivatkozik, hogy tisztán kell látni, de minden bizonnyal a közelgő önkormányzati választások is belejátszanak abba, hogy nem siettetik a dolgokat.

Hajnalig bulizott a Fidesz vezérkara egy pesti zongorabárban

Itthon2010.04.26, 11:20

Hajnalig ünnepelte hétfőre virradóra a kétharmados győzelmet a Fidesz vezérkara egy pesti zongorabárban. A bár üzletvezetője szerint táncoltak és nagyon jól érezték magukat, de túlzottan senki sem engedte el magát, "úriemberek és hölgyek" szórakoztak. Fellépett Pataky Attila is.

Május 14-re hívná össze Sólyom az új parlamentet

Itthon2010.04.26, 15:31

Május 14-ére akarja összehívni az Országgyűlés alakuló ülését Sólyom László köztársasági elnök. Az elnök közleménye szerint ez csak akkor csúszhat, ha elhúzódnak a választási eredmény elleni fellebbezések. Sólyom szerdán hivatalába várja Orbán Viktor Fidesz-elnököt, hogy megbeszélje vele a kormányalakítás kérdéseit.

Orbán kritikája után sem mond le Simor András

Gazdaság2010.04.26, 15:36

Nem mond le Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, bár Orbán Viktor, a Fidesz elnöke sajtótájékoztatóján élesen kritizálta a jegybanki vezetőt.

A választás után sem vágott mélyet a jegybank

Gazdaság2010.04.27, 09:30

Hétfőn 25 ponttal csökkentette az alapkamatot a jegybank. A piac ezúttal megosztott volt a várt mértékkel kapcsolatban, mivel többen 50 pontos vágást is elképzelhetőnek tartottak. A kamatszint ismét rekord, mivel a rendszerváltás óta nem volt ilyen mélységben.

"Átvert már minket az Orbán és a Gyurcsány is" - csalódtak az ózdi jobbikosok

Itthon2010.04.26, 10:24

Rossz közbiztonságról, munkanélküliségről, uzsorásokról és segélyek elkocsmázásáról panaszkodtak az [origo]-nak a Jobbik ózdi szimpatizánsai, akik meglehetősen csalódottan fogadták a vasárnapi eredményeket. Az egyik helyi bisztróban rendezett választási bulin egy jobbikos azt mondta, 2006-ban örültek volna a Fidesz mostani eredményének, de azóta sok minden megváltozott.

Már pénteken tárgyalhatnak a pártok az új parlamentről

Archívum2010.04.26, 17:51

Még ezen a héten kezdődjenek meg az egyeztetések az új parlament alakuló üléséről - javasolta Sólyom László köztársasági elnök a pártoknak küldött levelében. Sólyom - aki május 14-ére szeretné összehívni az alakuló ülést - azt kérte, hogy még pénteken üljenek össze a Parlamentbe jutott pártok.

Húsz éve voltak utoljára ilyen kedvetlenek a szavazók

Itthon2010.04.25, 23:33

Negatív rekord közelében lesz a választási részvétel vasárnap. A választási részvétel alig haladta meg az 1990-es negatív rekordot, amikor a második fordulóban csak a választók alig több mint 45 százaléka ment el szavazni. A rendszerváltás óta megrendezett országgyűlési választások alapján nem igazán mozgatja meg a választókat, hogy mekkora a tét.

Orbán hétfőn megnevezi pénzügy- és belügyminiszterét

Itthon2010.04.25, 21:28

A Fidesz jogi igazgatója szerint Orbán Viktor pártelnök hétfőn megnevezi kormányának pénzügy- és belügyminiszterét. Orbán eddig egyetlen minisztert, a külügyi tárcát irányító Martonyi Jánost nevezte meg, a többi találgatást szamárságnak minősítette. A kiszivárgott hírek szerint a gazdasági csúcstártcát Matolcsy György, a Belügyminisztériumot Pintér Sándor vezetheti.

Mennyit érnek a jobbikos szavazatok?

Itthon2010.04.26, 00:18

Cikkünkben azoknak a választókerületnek az eredményéről olvashat, ahol az első fordulóban jól szerepelt a Jobbik jelöltje, de nem jutott tovább a második fordulóba. A második forduló végeredményhez közeli részeredményei arra utalnak, hogy az első fordulóban a Jobbikot választó szavazók a másodikban a fideszes jelölt mellé álltak, kivétel a borsodi 8. számú választókerület, ahol a Fideszből kizárt, a második fordulóban a Jobbik támogatását élvező Molnár Oszkár független jelölt állt nyerésre közel 100 százalékos feldolgozottságnál.  

Szimbolikus lépésekkel indítja a kormányzást a Fidesz

Itthon2010.04.25, 23:24

Várhatóan jelképes ügyekhez nyúl hozzá először a választásokat megnyerő Fidesz, amely már a kormány felállása előtt neki akar állni a a parlament és az önkormányzatok karcsúsításának. Gyors rendteremtést is ígért Orbán Viktor, a kampány talán legfontosabb kérdésének számító gazdaság rendbetételéhez azonban csak nyáron kezdenek hozzá.

Csak Lendvai távozása biztos, az elnökség kihúzhatja őszig

Archívum2010.04.25, 22:32

Nem fogalmazott egyértelműen az MSZP elnökségének lemondásáról a párt vereségét beismerő Lendvai Ildikó. Ő biztosan távozik posztjáról, a kongresszus májusban vagy júniusban új elnököt választ, de az elnökséget lehet, hogy csak az önkormányzati választások után újítják meg. Kovács László korábbi pártelnök szerint az elnökség hivatalbn marad, csak akkor cserélik le, "ha megvan rá az akarat".

Ahol az MSZP feladta

Itthon2010.04.26, 00:26

Négy budapesti kerületben az MSZP önkényesen visszaléptette jelöltjeit "az LMP javára", a lépés nem érte el célját. A végeredményhez közeli részeredményekből a fideszes fölény egyértelműen látszik, ami arra utalhat, hogy a jobbikos szavazók a Fidesz jelöltjét választották, a szocialista szavazók pedig nem mentek el szavazni vagy az LMP jelöltjét támogatták, de ez kevés volt a győzelemhez.

Vona: A Jobbik meglepetést fog okozni

Archívum2010.04.25, 21:07

Meglepetést ígért a Jobbik országgyűlési munkájában Vona Gábor pártelnök, aki szerint parlamenti pártként sem fognak megváltozni. Vona négy támakört nevezett meg, amelyel szerinte az új kormánynak azonnal foglalkoznia kell. Azt ígérte, ha a Fidesz-kormány megpróbálná elsumákolni ezeket, ők kikényszerítik a megoldást.

Felajánlotta lemondását az MSZP elnöksége

Itthon2010.04.25, 22:02

A választási vereség miatt lemond az MSZP elnöke, Lendvai Ildikó, a párt elnöksége pedig felajánlja lemondását a kongresszusnak - jelentette be a párt vezetője a választási eredmények nyilvánosságra kerülése után. Kovács László, a párt korábbi uniós biztosa szerint ez nem jelenti azt, hogy azonnal távozik a vezetés, ugyanis ügyvivőként még tovább irányíthatják a pártot a május végi, június eleji kongresszus után is. Kovács szerint a váltás talán még lezajlik az őszi önkormányzati választások előtt.

Ezt pletykálják az interneten - percről percre

Itthon2010.04.25, 22:39

Országgyűlési választások 2010, második forduló: képek, kommentárok, pletykák, okoskodások és jó meglátások bloggerektől, hozzászólóktól, önjelölt és hivatásos elemzőktől. Ezen az oldalon összegyűjtjük az interneten megjelenő legérdekesebb tartalmakat: kövesse itt is az eseményeket!

Csupán a választók 46,5 százaléka szavazott - részvételi adatok

Itthon2010.04.25, 20:43

Négy éve és nyolc éve is jóval többen szavaztak az országgyűlési választások második fordulójában, mint most vasárnap. Baranyában és Bács-Kiskunban volt a legalacsonyabb, Budapesten és Csongrád megyében a legmagasabb a részvétel.

Pezsgővel, tortával és zsíroskenyérrel ütötték el az időt az eredményvárók - a választás képekben

Itthon2010.04.26, 00:26

Névsorrend szerinti bontásban szavaztak a problémás szavazókerületekbe máshonnan átjelentkező választók, így zökkenőmentesen lezajlott a voksolás. A fideszesek pezsgőztek, a jobbikos jelölt tortát és csókot kapott, a sikeres MSZP-s jelöltek pedig zsíroskenyérrel ünnepeltek, nézze meg a második fordulóról készült képeinket!

Elégedett az LMP, megszerették a politikacsinálást - percről percre

Itthon2010.04.26, 00:00

Az első forduló éjszakáján jó volt a hangulat a váratlanul jó eredményt elérő LMP-nél. Ma a 400-ban alig néhányan várták az eredményeket. A párt székházában Schiffer András elmondta, hogy elégedett a választások eredményével a párt, megszerették a politikacsinálást, de még nem tudják, hogy ki lesz a frakció vezetője. Kövesse az eseményeket!

Országgyűlési választások 2010, második forduló - percről percre

Itthon2010.04.25, 19:32

Megkezdődött a 2010-es országgyűlési választások második fordulója. Az eredményeket este 7-től lehet közölni. Kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Már tény a Fidesz kétharmados többsége

Itthon2010.04.25, 21:31

A rendszerváltás óta még olyan sem volt, hogy egy párt koalíció nélkül, önállóan alakított volna kormányt, nemhogy egyedül kétharmados parlamenti többségre tett volna szert. Várhatóan még a kétharmad is kényelmes ráhagyással lesz meg a Fidesznek, sokat idegeskedniük a parlamenti szavazások miatt a következő években nem kell.

Két hőse árnyékában visszavonult az MSZP vezetése - percről percre

Itthon2010.04.26, 00:23

Szimpatizánsok nélkül, öt hordó sörrel és kovászos uborkás szendviccsel várta az eredményeket Jókai úti székházában az MSZP, ahol a Fidesz kétharmados győzelmének hírére Lendvai Ildikó bejelentette lemondását és a pártvezetés visszavonulását. Emelkedett hangulat csak a XIII. kerületi pártirodában volt, ahol Szanyi Tibor és Tóth József is egyéni győzelmet ünnepelt egy Korda Györgytől származó márkás szivarral, de megjelent egy kommunistázó részeg bácsi és egy Vasas-drukker is. Az [origo] tudósítása percről percre az MSZP második fordulós eredményvárójáról.

Mennyit érnek az LMP-s szavazatok?

Itthon2010.04.26, 00:24

Cikkünkben azoknak a választókerületnek az eredményéről olvashat, ahol az első fordulóban jól szerepelt az LMP jelöltje, de nem jutott tovább a második fordulóba. Az második forduló eredményeiből kiderült, hogy sehol nem sikerült megszorítani a Fideszt, ezért tulajdonképpen mindegy volt, hogy a LMP szimpatizánsai kire szavaztak, ha egyáltalán elmentek voksolni.  

Orbán felesége szerint a családnak könnyebb lesz a második kormányzás

Itthon2010.04.25, 22:44

Könnyebb lesz most az Orbán-család élete, mint Orbán Viktor legutóbbi miniszterelnöksége idején, mert azóta sokat nőttek a gyerekek - mondta Lévai Anikó, a  Fidesz elnökének felesége az [origo]-nak vasárnap este a Vörösmarty téren. Lévai szerint mindig figyeltek arra, hogy különválasszák a családot és a politikát, ő maga pedig a politikai ügyekbe nem szól bele.

Csók és sör Ózdon, zárkózottság Pesten - a Jobbik választási estéje

Itthon2010.04.27, 09:37

A szimpatizánsoknak ígértnél gyengébb eredmény magyarázásával töltötte a második forduló estéjét a Jobbik, amelynek politikusai ezúttal zárt körben figyellték az eseményeket. Az [origo] tudósítója ott volt a Jobbik egyik reménységének tartott ózdi jelölt kocsmai rendezvényén is, ahol a vártnál rosszabb eredmény miatt először csalódottság lett úrrá az embereken, később azonban visszatért a lelkesedésük. Olvassa el, hogyan alakult a választás második fordulója a Jobbik budapesti és ózdi eredményváróján!

Szonda-becslés: 264 mandátuma lesz a Fidesznek

Archívum2010.04.25, 19:49

A Szonda-Ipsos mandátumbecslése szerint 264 mandátuma lesz a Fidesznek, így bőven meglesz a kétharmados többségük az Országgyűlésben.

Lévai Anikó kézcsókot kapott, az MSZP-seket lehülyézték - a Fidesz választási rendezvénye

Itthon2010.04.25, 23:58

A nyárias idő is kedvezett a szabadtéri örömködésnek a Fidesz választási rendezvényén a budapesti Vörösmarty téren. Az ünneplő emberek táncoltak, vonatoztak, jól fogyott a magyar zászló, és az üres üvegeket gyűjtögetők is jól jártak. A tömeg az MSZP-s beszédeket is követte kivetítőn, kifütyülték és lehülyézték Lendvai Ildikót, de a lemondásának bejelentését óriási tapssal jutalmazták. Orbán Viktor pártelnök kilenc óra előtt állt ki a színpadra, és azt mondta: vasárnap forradalom történt a szavazófülkékben. Tapssal búcsúztatták a hazainduló politikusokat, köztük Kövér László választmányi elnököt is, akinek vasárnap késő este még hossszú ...

Szijjártó: Szeretnék másfél órával idősebb lenni

Archívum2010.04.25, 19:24

Másként, de izgul a Fidesz vezetése a második fordulóban is - ismerte el az MTV-nek Szijjártó Péter, aki szeretne már másfél órával idősebb lenni. A párt elnöki stábjának vezetője szerint a második forduló tétje, hogy milyen gyors lesz a kilábalás a válságból: kétharmaddal állítólag könnyebb lesz, a nélkül lassabb és fájdalmasabb.

Szervezetten szállított szavazók miatt tettek feljelentést Ózdon

Archívum2010.04.25, 18:11

Feljelentést tett a rendőrségen az egyik párt, amely szerint Ózd több szavazóköréhez szervezetten szállítanak voksolókat - közölte Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőrség szóvivője.

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

Itthon2010.04.29, 18:37

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Megtévesztő szórólap miatt tett feljelentést a Fidesz és az MSZP Szegeden

Archívum2010.04.23, 18:18

Nyomozást rendelt el a rendőrség a szegedi Fidesz és az MSZP feljelentése alapján választás elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt. A szórólapokon az áll, hogy ne szavazzanak a két párt jelöltjeire, mert ők már bejutottak a parlamentbe.

Nem próbálta betörni a radikálisokat a Jobbik sikerkörzetébe látogató Pokorni

Itthon2010.04.23, 11:17

Aktuálpolitikától mentes, szigorúan az oktatásról szóló lakossági fórumot tartott Pokorni Zoltán, a Fidesz politikusa Tiszavasváriban. A szabolcsi választókerületben szerepelt legjobban a Jobbik, Pokorni azonban úgy látta, hogy már nem tudja megváltoztatni a jobbikosok és az MSZP-sek véleményét.

Nyílt háború tört ki az OVB és az ombudsman között

Itthon2010.04.23, 15:52

Az első fordulós szavazási zűrzavarról kialakult jogi vita személyeskedéstől sem mentes konfliktussá fajult az Országos Választási Bizottság és az adatvédelmi ombudsman között. Utóbbi bírálta az OVB-t, amiért a szavazások elhúzódása miatt késve kezdődött az eredmények ismertetése, amire a bizottság egy kioktató hangnemű levéllel válaszolt. A biztos erre közölte, hogy fenntartja álláspontját.

Orbán: Július 1-jén hatályba léphetnek a legfontosabb döntések

Itthon2010.04.23, 23:19

Orbán Viktor szerint az új kormány legfontosabb intézkedéseiről szóló döntések már július 1-jén hatályba léphetnek. A politikus a Hír TV Péntek8 című műsorában azt mondta, lesz adócsökkentés még ebben az évben, az azonban majd a feltárt helyzettől függ, hogy milyen mértékű.

"Inkább lehetőségként élik meg, nem veszélyként" - a Fidesz kétharmados győzelmén spekulál az MSZP

Itthon2010.04.23, 15:00

Ígéretével ellentétben nem kapcsolt rá a második forduló előtt a kampányra az MSZP vezetése - ebben egyetértettek az [origo]-nak nyilatkozó szocialista vezetők és képviselőjelöltek. Van, aki szerint becsületből még megtették, amit kellett, de már a saját híveiknek sem tudnak mit mondani. A versenyben maradt jelöltek szerint kemény volt az elmúlt két hét, de többen inkább saját magukat próbálták eladni, az MSZP-vel csak óvatosan közösködtek.

Nem kell sorban állók miatt várni az eredményekre vasárnap

Itthon2010.04.23, 13:32

Vasárnap este hét órakor mindenképpen elindítja a tájékoztatási rendszert az Országos Választási Iroda, legfeljebb annak a néhány választókerületnek az eredményére kell majd várni, ahol nem fejeződik be idejében a voksolás. Az első fordulóban káoszt okozott, hogy az OVB az elhúzódó szavazásra hivatkozva nem engedte megkezdeni az adatok közlését. A testület még az adatvédelmi biztossal szemben is megvédte a sokat bírált döntést.

Orbán: Magyarország ráérzett a siker ízére

Itthon2010.04.23, 06:42

A Magyar Nemzetnek adott interjúban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt mondta: biztos abban, hogy a Fidesz-szavazók a második fordulóban is elmennek majd szavazni, mert szerinte az ország ráérzett a siker ízére. Orbán kijelentette, hogy egyáltalán nem nyomasztja a kétharmaddal járó felelősség, és tudja, hogy ha nem teljesíti ígéreteit, a választók ugyanúgy "lapátra teszik majd", mint most a szocialistákat.

"125 kilóval lettem országgyűlési képviselő" - így búcsúzik a legtöbbet beszélő képviselő

Itthon2010.04.23, 10:30

"A cél az lett volna, hogy mire az új választásoknak meglesz a végeredménye, visszamenjek 125-re" - mondta az [origo]-nak Pettkó András korábban MDF-es, most független képviselő, aki ebben a ciklusban a legtöbbször szólalt fel és a legtöbbet beszélt az Országgyűlésben. Pettkó a választások után távozik az országgyűlésből. Mesélt arról, hogyan készülnek legendás karácsonyi videóüzenetei, hogyan tetvetlenítette a parlamenti növényeket és hogy az MDF jelképe valójában nem is tulipán. Ígéretek földje Bárdos Andrással.

Kamionról kampányol Vona Gábor az ózdi éjszakában

Itthon2010.04.24, 00:02

A kampánycsend előtti utolsó órákban tartott kampányrendezvényt a Borsod megyei Ózdon Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki a párt egyik legsikeresebb egyéni jelöltje, a 32 százalékot elérő Kisgergely András mellett kampányolt egy nyitott kamionból. A pártelnök azt állította a még versenyben lévő MSZP-s jelöltről, hogy "kiszállt a játékból", és beszéde nagyobbik részében a Fideszt kritizálta, azt kérve, hogy vasárnap legyen Ózd Magyarország fővárosa.

Nyugdíjba vonul Gizi, az SZDSZ kutyája

Itthon2010.04.23, 15:58

Egy Pest-környéki ház kertjében tölti majd nyugdíjas éveit Gizi, az SZDSZ-székház őrkutyája. A Figyelőnet csütörtökön írt arról, hogy a nagytestű, fehér kutya gazdát keres, amire a párt az eb nevében kiadott közleményben reagált. Az SZDSZ a jövő héten kezdi meg a költözködést, a jövő hónap végéig el kell hagyniuk a Gizella úti ingatlant.

Kérdőjelek vannak Orbán szűkszavú adóígérete mögött

Itthon2010.04.23, 14:38

Az idei adócsökkentésről lemondó Kövér-nyilatkozat óta Orbán Viktor minden kampányeseményen közölte ugyan, hogy még 2010-ben faragnak a közterhekből, de a részletek továbbra sem világosak. A Fidesz gazdaságpolitikusa, Varga Mihály az [origo]-nak pénteken is azt mondta, hogy csak a kormányzati átadás-átvétel után fognak tisztán látni, és egyelőre a párton belül sincs döntés a pontos ütemezésről.

Akkor fordult a kocka, ha volt visszalépés - második fordulós győzelmek a korábbi választásokon

Itthon2010.04.23, 23:28

A visszalépő jelöltek szavazói döntötték el a nyitva maradt kerületek sorsát az előző két választásban az eredmények és az [origo]-nak nyilatkozó indulók szerint. Nyolc éve 24, négy éve már csak 16 olyan körzet volt, ahol a két forduló között a második helyen álló jelöltnek sikerült fordítania. A siklósi körzetben induló szocialista jelölt azzal nyert 2006-ban, hogy egy ügyes kampánytrükkel sikerült magához vonzania a második fordulóban már nem induló MDF-es jelölt szavazóit.

Az LMP logóját utánzó szórólapokkal riogatják az MSZP-s szavazókat Zuglóban

Itthon2010.04.23, 13:36

Az LMP nevében és logójával olyan szórólapokat terjesztenek Zuglóban, amely a szocialista szavazókat is felelőssé teszi az elmúlt nyolc évért. Ez az egyik körzet, ahol az MSZP visszaléptette jelöltjét, így a második fordulóban a fideszes és az LMP-s jelölt között dől el a mandátum sorsa. Az LMP az OVB-hez fordul.

Petőfi, a márkanév

Vélemény2010.04.23, 11:15

A Fidesz és a Jobbik is szlogenként használta fel Petőfi egy-egy gondolatát a kampányban. Mit értett Petőfi "nép" alatt, és mit értenek alatta 2010-ben a szavazók, illetve a kampányoló pártok?  

Előző
Következő