választás 2010

címke rss

Kilenc megyében megverte az MSZP-t a Jobbik

Itthon2010.04.12, 12:39

Húszból kilenc megyében több szavazatot kapott a Jobbik, mint az MSZP. Borsodban a Jobbik kapta a szavazatok több mint negyedét.

Retkes és Bokros is felszívódott a választási vereség után

Itthon2010.04.12, 15:13

Nem akar nyilatkozni a választások eredményéről Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, de munkatársa szerint talán még a héten a nyilvánosság elé áll. Az SZDSZ és az MDF vasárnap mindössze 2,67 százalékot szerzett, a vereség miatt Dávid Ibolya MDF-elnök lemondott. Bokros Lajos Brüsszelbe utazott, ő sem kommentálja az eredményeket.

Megfogható dolgokat ajánlhat Orbán a kétharmadért

Itthon2010.04.12, 13:24

Már a második választási forduló előtt kiderülhetnek részletek a kormányprogramról, illetve arról is, kik lesznek az új kormány tagjai - mondta [origo]-nak a Fidesz egyik vezető politikusa, aki szerint a vasárnapi győzelem után az emberek is azt várják, hogy eláruljanak néhány konkrét elképzelést. A párt célja egyértelműen a kétharmados többség megszerzése, erre pedig a vasárnapi adatok szerint esélye is van a pártnak. A Fidesz következő hetekben valószínűleg arról fog beszélni, miért van szüksége kétharmados parlamenti többségre.

Kik szavaztak a pártokra?

Itthon2010.04.12, 10:58

A Jobbik a munkanélküli fiatal férfiak, az MSZP a jobbmódú nyugdíjasok, a Fidesz a községi, alacsonyan képzett, templomba járó nők pártja, az LMP városi, dolgozó fiatal férfiak között erős. Mi jellemző az egyes pártok szavazóira?

Az LMP-vel szeretne szövetkezni a második fordulóra Lendvai

Itthon2010.04.12, 20:31

Az LMP-vel szeretne együttműködni a választások második fordulójában az MSZP, hogy minél több körzetben le tudják győzni a Fidesz jelöltjeit - közölte hétfőn Lendvai Ildikó pártelnök. A szocialisták visszalépésekről szeretnének tárgyalni az LMP-vel, és Lendvai szerint arra is hajlandók lennének, hogy ők lépjenek vissza az LMP javára.

A második fordulóban is lehet torlódás az átjelentkezések miatt

Itthon2010.04.12, 19:35

A választások második fordulójában is több olyan választókerület lesz, ahol az igazolással átjelentkező szavazók miatt torlódás alakulhat ki. Az Országos Választási Iroda vezetője szerint a törvények nem engedik, hogy több szavazatszámláló felvételével gyorsítsák a szavazást, ezért a helyi választási irodák nem sokat tehetnek a probléma ellen.

Orgazmusélménytől a sült ökörig - helyszíni tudósítások a választás éjszakájáról

Itthon2010.04.12, 13:15

Ölelkeztek és zászlókat lobogtattak az emberek a Vörösmarty téri Fidesz rendezvényen, míg a gárdisták által biztosított Sportmax 1 szabadidő központban a jobbikosok jótékony céllal sütött ökröt ettek. Az LMP előtt Bajcsy-Zsilinszky úti székházban ünnepelt, ahova az amerikai nagykövet is beugrott, majd az Instantban sárga műanyaglabdák között folytatta a bulizást. Mesterházy Attila MSZP miniszterelnök-jelölt telefonon gratulált Orbán Viktornak, a párt politikusai hajnali egy óra előtt távoztak a székházból. Az MDF székházában éjfélkor már csak páran lézengtek, miután Dávid Ibolya a párt 2,65 százalékos eredménye után lemondott az MDFF ...

LMP vs Jobbik Budapesten - 21-11

Itthon2010.04.12, 12:58

Az LMP és a Jobbik budapesti harcában a választókörzetek zömében az LMP került ki győztesen. A 32 körzetből 21-ben szerzett a Lehet Más a Politika jelöltje több szavazatot, mint a Jobbiké, hat körzetben pedig egyáltalán nem indult LMP-s jelölt, míg jobbikosok mindenhol voltak. Az MDF gyengén szerepelt a fővárosban is.

Bürokrácia elleni támadással és kettős állampolgársággal indít a Fidesz

Itthon2010.04.12, 16:31

Az adócsökkentés mellett "átfogó támadást" indít a bürokrácia ellen a Fidesz kormányra kerülése esetén, és két hét alatt rendet tesz az ország "reménytelennek tűnő" pontjain - közölte nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. Beszélt arról is, hogy az első lépések között lehet a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak. A külföldi tudósítóktól kapott kérdések egy részére angolul válaszoló Fidesz-elnök a szélsőjobboldal megerősödéséről azt mondta, hogy ez más európai országokban is probléma, megoldásnak pedig a törvényes rend fenntartását és a jó kormányzást tartja.

A munkanélküli párt és a megszerzett megyék - érdekes eredmények

Itthon2010.04.12, 17:41

Hevesben lakik a legkevesebb fideszes, Borsodban él a legtöbb jobbikos. Az MSZP szavazóinak felét vesztette el négy év alatt, a Jobbik a dupláját szerezte egy év alatt. Az LMP a városi fiatal férfiak pártja, a Fidesz a falusi, templomba járó nőké. Választási meglepetések, érdekességek és statisztikák.