választás 2010

címke rss

A tisztújítás menetrendjéről vitáznak az MSZP vezetői

Itthon2010.05.06, 12:39

A tisztújítás menetrendjéről vitáznak csütörtökön az MSZP országos és megyei vezetői. A találkozón arról lesz szó, hogy az önkormányzati választásokig eltolják-e, vagy éppen folgyorsítsák a párt megújítását és a vezetés átalakítását. A választási vereség jelentette be a tisztújítást az MSZP vezetése, de hamar kiderült, hogy ez még hosszú hónapokig húzódhat, sokan kivárásra játszanak.

Lemondatnák a pártvezetést hajdú-bihari szocialisták

Itthon2010.05.06, 16:38

Felszólítják a hajdú-bihari szocialisták az MSZP országos elnökségét, hogy a pártelnökhöz hasonlóan mondjon le, és kezdődjön tisztújítás. A több száz párttag által támogatott állásfoglalásban a megyei vezetés távozását is követelik, a hajdú-bihari területi lista első helyéről bejutott képviselő helyett pedig mást küldenének a parlamentbe.

Schmitt Pál lesz az Országgyűlés elnöke

Itthon2010.05.05, 14:34

Schmitt Pál a kampányban többször elmondta, hogy szívesen elvállalná a házelnöki posztot, ma bejelentették, hogy megkapja. A Fidesz és a KDNP frakciójának alakuló ülésén az is véglegessé vált, hogy Lázár János lesz a Fidesz, Harrach Péter pedig a KDNP frakcióvezetője.

Mindenki megkapja a magáét Gyurcsánytól

Itthon2010.05.05, 13:44

Az MSZP szervezetlen, meggyengült, a tagsága elfogyott, a szocialista pártvezetés pedig olyan, mint fecsegő öregasszonyok gyülekezete - így ostorozza saját pártját Gyurcsány Ferenc abban a dokumentumban, amelyet a párt általa meghirdetett átvilágításához szánt alapnak. Az [origo] birtokába került anyagban Gyurcsány keményen kritizálja a kampányt, beszól Mesterházy Attilának, piszkos pártpénzügyekre és vállalkozóknak tett szívességekre utal.

Nézőpont: Kevesen hisznek az MSZP megerősödésében

Itthon2010.05.05, 13:29

Csak a választók egyharmada gondolja azt, hogy az MSZP megerősödhet a következő parlamenti választásra - derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából, amely szerint a választási eredménynek az újonc Jobbik és LMP támogatói sem örülnek igazán. A felmérés alapján nagy a bizakodás az új kormánnyal szemben, egy év alatt javulást vár a többség a gazdaság és a közbiztonság helyzetében is.

Orbán után Varga Mihály is nekiment Simornak

Gazdaság2010.05.05, 09:27

A monetáris politika vezetésére méltó embereknek kell vezetniük a magyar jegybankot - mondta Varga Mihály egy reggeli tévéműsorban. A fideszes politikus hozzátette: az elnök elmozdítása nehéz feladat, tapintatosan kell eljárni.

Fedezékből figyelik egymást az MSZP vezetői

Itthon2010.05.04, 18:09

Bár az MSZP választási bukása után Gyurcsány Ferenc átvilágítást, Mesterházy Attila új baloldalt, az MSZP pedig új időszámítást ígért, az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok szerint úgy tűnik, hogy őszig érintetlen marad a párton belüli politikai felállás. Mesterházy megmutatná erejét, de támogatása csalóka lehet, Gyurcsány ugrásra kész, de egyes párttagok rajta is elégtételt vennének, az MSZP vezetői pedig próbálják összeterelni a megmaradt szocialista szavazókat, de még az MSZP-sek körében sem túl népszerűek.

Mitől szenvedett Orbán Viktor 35 évesen?

Itthon2010.05.04, 11:25

Hiába ült még vasárnap is irathalmok között, akkor sem látta át a kormányzati munkát, és ezt rendszeresen szóvá is tette minisztereinek. Erre utalhatott Orbán Viktor, amikor 10-12 évvel ezelőtti rossz tapasztalataira hivatkozva döntött a kormányzati berendezkedés átalakítása mellett. Az új felállásban Orbán a stratégiai kérdésekkel foglalkozna, és a napi szervezési munkát meghagyná az elmúlt években egyik legfőbb bizalmasává kinőtt Navracsics Tibornak.

Dossziékkal védekezik a meglepetések ellen a hatalmas Fidesz-frakció

Itthon2010.05.04, 10:55

Minden képviselőt külön kiképeznek és mindenkinek a viselt dolgairól személyes dossziét vezetnek a Fidesznél a párt egyik választókerületi elnöke szerint. A párt ezzel és a képviselőjelöltek többszöri személyes meghallgatásával próbálja elkerülni, hogy számára kínos emberek kerüljenek parlamenti képviselői közé. Az [origo]-nak nyilatkozó fideszesek nem félnek attól, hogy a hatalmas frakciót nehéz lesz egyben tartani, egyik forrásunk szerint a kormány aktivitása őket is munkára ösztönzi majd.

Nem kap részesedést a róla készült könyv bevételéből Orbán

Itthon2010.05.03, 11:12

Nem kap részesedést a róla készült fotóalbum bevételéből Orbán Viktor, a könyv eladásából származó összeg a Fidesz elnökének kampánykörútjáról fotókat készítő szerzőt illeti meg. A leendő miniszterelnök saját könyveivel korábban jól keresett.

Pintér lesz a belügyminiszter, Matolcsy vezeti a gazdasági ügyeket

Itthon2010.05.03, 13:57

Ismertette a leendő kormány névsorát Orbán Viktor. A belügyminiszter Pintér Sándor lesz, a gazdasági ügyekért Matolcsy György felel majd. Orbán azt mondta, tapasztalt embereket kért fel miniszternek, arról viszont nem beszélt, hogy mi lesz a feladata az új kormányban miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő Semjén Zsolt KDNP-elnöknek.

Névtáblák árulkodnak Orbán leendő kormányáról

Itthon2010.05.03, 11:07

Hétfőn ismerteti új kormányának névsorát Orbán Viktor. A Fidesz elnöke eddig csak annyit árult el, hogy kik lesznek legközelebbi munkatársai és ki lesz a kormány várhatóan legerősebb tagja, de a tudósítónk által megtekintett névtáblák alapján a névsor egyezik azzal, ami kiszivárgott az elmúlt hetekben. Hétfőn 11-kor kiderül az összes miniszter neve. Kövesse az eseményeket!

Hétfőn eldől, Mesterházy vezeti-e az új MSZP-frakciót

Itthon2010.05.03, 06:25

Frakcióvezetőt választ, és várhatóan elfogadja a képviselőcsoport szervezeti és működési szabályzatát az MSZP a frakció hétfői alakuló ülésén. A párt elnöksége Mesterházy Attilát javasolta a képviselőcsoport vezetőjének.

A Fidesz mérete miatt ámulnak a magyar választáson

Itthon2010.05.03, 09:19

Orbán Viktor visszafogott kampánya során külön ellátogatott Ausztriába, hogy egyeztessen a külföldi befektetőkkel, de terveiről nekik sem mondott részleteket. Ennek ellenére az orsztrák gyáriparosok szerint Orbán visszatérését sokan várják, mert jól ismerik Európában és kétharmados többsége birtokában kormánya sem lesz olyan törékeny, mint az előző. A legtöbb külföldi kommentár is a Fidesz kétharmados győzelméről szól, nem az új kormány terveiről.

Visszautasítja az offshore-kritikát Simor András

Gazdaság2010.05.02, 21:45

Együttműködést ajánl az új kormánynak és a jegybank függetlenségéért emel szót vasárnapi közleményében Simor András. A jegybank elnöke hangsúlyozza, hogy nincs és nem is volt offshore cége amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti.

A tanárok messzebb mennének a Fidesz által megpendített ötletnél

Itthon2010.04.30, 14:48

A tanárok fokozottabb végelméről szóló törvény lehet az egyik első jogszabály, amelyet a kormányzásra készülő pártok benyújtanak az új parlamentnek. A fideszes politikusok nyilatkozatai alapján ez azt jelenti, hogy szigorúbban fogják büntetni a tanárok elleni támadásokat. A pedagógusok szakszervezete biztonsági őröket is szívesen látna az iskolákban.

Lendvai nem tart az MSZP pártszakadásától

Itthon2010.04.30, 10:41

Lehet, hogy csak év végén, de mindenképpen új elnökséget választanak az MSZP-ben - mondta Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök, aki szerint Vadai Ágnes nem azért mondott le elnökségi tagságáról, mert más politikai szerepre készül. Lendvai nem tart a pártszakadástól, szerinte természetes, hogy viták vannak a vereség után. Azt ígérte: a szocialistáknak mindenképpen lesz saját államfőjelöltjük.

Elefánt hátán vív Orbán a WSJ karikatúráján

Gazdaság2010.04.30, 11:44

Blogbejegyzésben foglalkozik a forintárfolyam további alakulása mögötti tényezőkkel a Wall Street Journal online verziója, amely egy karikatúrát is közöl Orbán és Simor konfliktusáról. A szerző szerint az új kormánynak nincs ellenére a magyar pénz gyengülése, amelyet a jegybank elnöke elleni támadás is fokozhat.

OVB: Sokkal kevesebb volt a kampánycsendsértés a 2006-os választáshoz képest

Itthon2010.04.30, 11:33

Sokkal kevesebb kampánycsendsértés történt a 2010-es országgyűlési választások során, mint négy évvel ezelőtt - erről az Országos Választási Bizottság elnöke beszélt. Pénteken estére összeszámolják a külföldön leadott voksokat is, így kiderülhet a végeredmény, de utána még indulhatnak jogorvoslati eljárások.

A jobboldal egyik mumusa kaphat fontos pozíciót az Orbán-kormányban

Itthon2010.04.30, 09:52

A Fidesz egyik helyi képviselője és a párthoz közeli média is keményen támadta korábban a hévízi kórházban vezetői posztot betöltő Nagy Rózát, aki a kiszivárgott információk szerint államtitkári pozíciót kaphat az Orbán-kormányban. Nagyot előbb Molnár Lajos egykori miniszterhez fűződő családi kapcsolatai miatt érték támadások, később pedig többek között egy fideszes képviselő tett feljelentést a részben általa is vezetett kórház ügyei miatt.

234 szavazattal nyert a XIII. kerületben Szanyi Tibor

Itthon2010.05.01, 07:36

Az összes beérkezett szavazat alapján az MSZP-s jelölt, Szanyi Tibor jutott be a parlamentbe egyéni jelöltként a főváros XIII. kerületében található választókerületből. A külföldön leadott voksok, és az utolsó szavazókörben leadott szavazatok sem fordítottak az álláson, a szocialista jelölt - minimális előnyét megőrizve és némileg növelve - 234 szavazattal nyert fideszes ellenfele előtt.

Félmilliárddal többet költött bevételeinél az MDF

Itthon2010.04.30, 21:22

Kevesebb, mint 400 millió forint folyt be 2009-ben az MDF pártkasszájába, de a párt 933 illió forintot költött - derül ki az MDF pénteken megjelent pénzügyi beszámolójából. A legbőkezűbb adományokat egy alapítványtól és egy IX. kerületi képviselőjétől kapta az MDF.

A három csapás is az első törvények közt lehet

Itthon2010.04.30, 08:15

Még a kormány megalakulása előtt, néhány nappal az új parlament megalakulása után benyújtanak nyolc törvényjavaslatot a Fidesz és a KDNP képviselői az MTI szerint. Az első törvények közt szerepelne az alkotmány módosítása a kisebb parlamentről és a miniszterelnök-helyettesekről. Az első javaslatok közt lehet a kettős állampolgárság megadása és a három csapás bevezetése is.

Péntek délután dől el, megmarad-e Szanyi hajszálnyi előnye

Itthon2010.04.29, 15:01

Péntek délután derül ki, hogy az MSZP-s Szanyi Tibor szerez-e mandátumot a XIII. kerületben, vagy a külföldön leadott voksokkal fordítani tud fideszes ellenfele. Szanyi az eddig összeszámolt szavazatok alapján 124 vokssal kapott többet, mint Szalay Péter. Csütörtök éjfélkor jár le a külföldi szavazatok beérkezésének határideje, ezeket a helyi választási bizottság péntek délutánra számolja össze.

A fegyelmezett, a pénzügyes és a kommunikátor - Orbán bemutatta kulcsembereit

Itthon2010.04.30, 08:47

Kormányának három kulcsemberét mutatta be csütörtökön Orbán Viktor, bár ezzel még nincs vége a sornak. Navracsics Tibor lesz a kormányfőhelyettes és közigazgatási miniszter, Varga Mihály vezeti a miniszterelnökséget, Szijjártó Péter a kormányfő személyes szóvivője lesz. Ismerje meg a három kulcsszereplőt!

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

Itthon2010.04.29, 12:22

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Vona Gábor lesz a Jobbik frakcióvezetője

Itthon2010.04.29, 14:49

Vona Gábort választotta frakcióvezetőjévé másfél napos soproni tanácskozásán a Jobbik parlamenti képviselőcsoportja. Helyettese Hegedűs Tamás lesz, Balczó Zoltánt pedig a parlament alelnökének jelölik, helyére Kovács Béla megy Brüsszelbe. A képviselők esküokmányt írtak alá, amelyben vállalták, hogy ha a frakció kétharmada úgy dönt, hogy alkalmatlanok, visszaadják mandátumukat.

Navracsics miniszter, Varga kormányfői államtitkár lesz

Itthon2010.04.30, 01:18

Jelentősen átalakul a kormányzati berendezkedés, létrejön a miniszterelnök-helyettesi poszt, amelyet Navracsics Tibor fog betölteni - derült ki Orbán Viktor leendő miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol először hangzottak el hivatalos információk a kormányzással kapcsolatban. Navracsics dolga a kormányzati munka koordinálása lesz, Orbán körül létrejön egy Miniszterelnökség nevű új szervezet, amelyet Varga Mihály vezet államtitkárként. Orbán szerint a cél az, hogy hatékonyabbá tegyék a kormányzást és az államot.

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Itthon2010.05.03, 13:03

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Mesterházy megyénként értékelné az MSZP kudarcát

Archívum2010.04.29, 00:09

Minden megyében szervezni kell olyan vitákat, amelyeken az MSZP politikusai értékelhetik a választási szereplést és a múltban elkövetett politikai hibákat - mondta Mesterházy Attila, az MSZP listavezetője az MTV Az este című műsorában. A politikus szerint nem baj, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő - aki szerint a jelenlegi pártvezetésnek vissza kellene vonulnia - is elemzi a helyzetet.

Tárki: A választók 64 százaléka állítja, a Fideszre szavazott

Itthon2010.04.29, 20:35

Többen emlékeznek úgy, hogy április 11-én a Fideszre szavaztak, mint amennyien valójában a győztes pártot támogatták szavazataikkal - derül ki a Tárki felméréséből, amely szerint a választók utólag egyértelműen inkább a győzteshez húznak. A valóságosnál többen emlékeznek arra is, hogy elmentek szavazni az első fordulóban.

Tömeges ablakcserével kecsegtet a Fidesz lakásprogramja

Ingatlan2010.04.29, 15:18

A most kezdődő ciklus alatt egymillió lakást tenne energiahatékonyabbá a Fidesz lakásfelújítási programja, az 500 milliárd forintos forrást uniós alapokból biztosítaná az új kormány. Az egy lakásra jutó félmillió forintból a legtöbb esetben az ablakok cseréje vagy az újraszigetelés jön ki, teljes felújításra nem elég a pénz. A kivitelezők a válságos idők végét remélik a programtól, de először a részletekre kíváncsiak.

Sokára lesz döntés az államfőről Orbán szerint

Itthon2010.04.30, 08:38

Csak "messze a kormány megalakulását követően" lesz döntés a Fideszben a nyáron megüresedő államfői pozícióról - közölte Orbán Viktor csütörtökön. A párt egyik alelnöke, Pokorni Zoltán azt nyilatkozta a héten, hogy szerinte Sólyom nem marad a helyén, Orbán azonban rosszallóan megjegyezte,  ilyen kérdésekről nem szabad felületesen nyilatkozni.

Kiszáll az MSZP elnökségéből Vadai Ágnes

Itthon2010.04.29, 16:13

Nem akar többé tagja lenni az MSZP elnökségének Vadai Ágnes, aki lemondásáról már tájékoztatta a párt vezetését. Vadai azzal indokolta döntését: nem ért egyet azzal, hogy az elnökség felajánlotta lemondását a párt kongresszusának, de nem mondott le azonnal.

Továbbra is a kollektív vezetés hozza a döntéseket az LMP-nél

Itthon2010.04.28, 10:50

Karácsony Gergely kampányfőnök tájékoztatása szerint továbbra sem lesz elnöke az LMP-nek, és a kollektív vezetés fogja a döntéseket hozni. Karácsony szerint az LMP körülbelül 110 millió forintot költött a parlamenti választási kampányára és nagyjából ugyanennyit terveznek fordítani az őszi önkormányzati választásokra is.

Elbocsát és takarékoskodik az MSZP és frakciója

Archívum2010.04.28, 22:30

Negyven, az MSZP-nek dolgozó köztisztviselőtől válik meg a választási vereség után az MSZP összezsugorodott frakciója. A pártnak is takarékoskodnia kell, miután támogatása csaknem megfeleződik. A párt és a frakcó sajtóosztályait is összevonják.

Csütörtökön kezdi el ismertetni a kormánynévsort a Fidesz

Itthon2010.04.28, 16:32

Várhatóan csütörtök délután kezdi el ismertetni a Fidesz a leendő kormány összetételét a Fidesz - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője. A Fidesz eddig nem beszélt arról, hogy kik lesznek az új kormány tagjai.

Még semmire nem kérte fel Schmitt Pált a Fidesz

Archívum2010.04.28, 13:29

Schmitt Pál konkrét felkérést még nem kapott, de már készül arra, hogy szerepet kap a parlamentben vagy az új kormányban. A MOB elnöki tisztjéről csak akkor mond le, ha olyan közéleti feladatot kap, amely összeférhetetlen a sportvezetői funkcióval.

A párt szerint 80-90 milliót, három civil szervezet szerint 165 milliót költött kampányára a Jobbik

Itthon2010.04.28, 13:15

Dúró Dóra szóvivő szerint a Jobbik 80-90 millió forintot költött az országgyűlési választási kampányra, míg a kampányt monitorozó civil szervezetek szerint 165 milliót költött a párt.

MN: Orbán az északi részek helyi vezetőivel egyeztetne a közbiztonságért

Archívum2010.04.28, 07:40

A Fidesz keddi, késő éjszakába nyúló elnökségi ülésén fektette le az alakuló kormány első feladatait - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint szó volt többek között arról, hogy Orbán Viktor az északi megyékbe utazik, hogy helyi vezetőkkel egyeztetve állítsa helyre a közbiztonságot.

Gyurcsány toborozni kezdett a blogján

Itthon2010.04.28, 12:18

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök szerdai blogbejegyzése szerint úgy érzi, eljött az ideje megbeszélni az MSZP dolgait. Gyurcsány internetes naplójában MSZP-s politikusokat invitál nem nyilvános beszélgetésekre, azt írja, ki akarja kérni a véleményüket a szocialista pártról írt értékelése véglegesítéséhez. Önkéntes segítőket is toboroz a blogban Gyurcsány az általa várt levélözön kezelésére.

Az APEH kukájába kerülhetnek a Jobbik támogatása ellen tiltakozó levelek

Gazdaság2010.04.28, 15:37

Szinte semmilyen hatással nem kecsegtet az a tiltakozó akció, amit az egyik közösségi oldalon szerveznek a Jobbik költségvetési támogatása ellen, az APEH-nek küldött levelek ugyanis jó eséllyel a kukában végzik.

Megkezdődött a marakodás az MSZP romjai felett

Itthon2010.04.28, 15:36

Az MSZP elnöksége saját lemondásának menetrendjéről vitatkozik, miközben a párt néhány erős embere a párt jelenlegi vezetése által diktált iránytól teljesen eltérően képzeli el a párt jövőjét. Beindult Gyurcsány Ferenc, aki már híveit toborozza, visszatért Szili Katalin, aki egyszerre támadja Gyurcsányt és a párt jelenlegi vezetését, és csoportba szerveződtek az MSZP nem hivatásos politikusai is, akik szerint minden rossz.

Obama és Putyin is gratulált Orbánnak

Itthon2010.04.28, 17:10

Levélben gratulált az amerikai elnök és az orosz kormányfő a Fidesz választási győzelméhez Orbán Viktornak.

Kormányzati posztban bízik Becsey Zsolt egykori EP-képviselő

Archívum2010.04.28, 17:28

Kormányzati posztot kaphat az új kormányban Becsey Zsolt, a Fidesz korábbi EP-képviselője, ő legalábbis óezzel indokolta azt, miért mondott le egy, a Kárpát-medencei magyarokért tevékenykedő szervezet elnöki posztjáról.

Demján szerint nem szabad csodát várni az új kormánytól

Gazdaság2010.04.28, 20:14

A magyarországi fellendüléshez forrásokra, a likviditás bővítésére van szükség - jelentette ki szerdán Demján Sándor üzletember, aki egyúttal óva intett az új kormány megalakulása utáni csodavárástól. Demján szerint a vállalkozások adóterhelését négy, a lakossági adókat pedig hat év alatt lehet a régiós átlagszintre csökkenteni.

Előző
Következő