választás 2010
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- pártpolitika
- Jobbik
- MDF
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Népszabadság szerint a nevét is lecserélheti az MSZP
Az MSZP nevének és lógójának lecserélése is felmerülhet a pártban még az önkormányzati választások előtt - írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint Lendvai Ildikó pártelnök a választások második fordulója után lemond a posztjáról, utóda Mesterházy Attila lehet.
- címkék:
- választás 2010
- MSZP
- Címkefelhő »
"Kádár el tudta intézni az országot" - riport Sajókazáról, ahol 40 százalékot szerzett a Jobbik
Sajókazán volt olyan szavazókör, ahol a választók 40 százaléka a jobbikos jelöltre, Endrésik Zsoltra voksolt. A település lényegében két részre, a falura és az attól távolabb lévő cigánytelepre szakadt. Egy helyi férfi szerint csendőrség és halálbüntetés kéne, azzal lehetne rendet tenni. A cigánytelepen élők azt mondják, ők biztos nem szavaztak a Jobbikra, és segély helyett jobban örülnének valami munkának, mert amikor volt munka nem jártak lopni és kukázni a férfiak. Bárdos András visszatér az Ígéretek földjére.
A sorban állás miatt nem hosszabbítható meg a kampánycsend az adatvédelmi biztos szerint
Az adatvédelmi biztos szerint a szavazás és a kampánycsend akkor is véget ér este hét órakor, ha egyes szavazókörökben még sorban állnak a választók. Ők ugyan a törvény szerint még leadhatják a szavazatukat, de az OVB és a választási iroda erre hivatkozva nem hosszabbíthatja meg a kampánycsendet, el kell kezdeniük a hivatalos adatszolgáltatást.
- címkék:
- Jóri András
- választás 2010
- OVB
- OVI
- Címkefelhő »
Nem örül a visszaléptetés ötletének az edelényi jobbikos jelölt
A Jobbik megyei elnöke visszaléptetné, de a helyi jelölt tovább küzdene, a pártvezetés pedig még vizsgálja, milyen stratégiát kövessen a Jobbik a választások második fordulóján Edelényben. Vona Gábor pártelnök a múlt héten vetette fel, hogy jelöltjük visszaléphetne a függetlenként induló edelényi polgármester, Molnár Oszkár javára, mert Molnár és a Jobbik együtt talán le tudná győzni a Fidesz jelöltjét is. A helyi jobbikos jelölt szerint azonban a történet nem ilyen egyszerű.
Megtagadott ostya miatt panaszkodik egy MSZP-s
A budapesti 23-as választókerület szocialista képviselőjelöltjét nem engedte áldozni a káplán a lakóhelyéhez legközelebb eső templomban - írta közleményben vasárnap az MSZP. A jelölt állítása szerint nem kapott ostyát a káplántól. A káplán annyit mondott: az ügyben az érsekség fog nyilatkozni.
- címkék:
- választás 2010
- MSZP
- Címkefelhő »
"Maga alatt vágja a fát, láncfűrésszel" - választási riport a 13. kerületből
Angyalföld az egyetlen kerület, ahol a választás első fordulójában a szocialista jelölt nyerni tudott. A helyi szocialista polgármestert még a Jobbik szavazói is imádják, de az MSZP-t errefelé sem szeretik. Egy elszánt helyi szocialista szerint megpróbálnak majd mindent, hogy megtartsák a vörös fellegvárat. A helyi fideszes aktivisták azt mondják, nehéz a dolguk, sokszor még a házak kapuján sem engedik be őket. Annak azért örülnek, hogy a másik helyi MSZP-s jelölt, az alig 500 szavazattal a második helyre szoruló Szanyi Tibor saját dolgát nehezítette meg a második fordulóra.
"A szavazópolgárok szándékaival konformabb" - hogyan lesz jó döntésekből teljes káosz?
Lassan kapcsoltak, az utolsó fél órában szembesültek vele, hogy milyen nagy problémát jelentenek a sorban álló szavazók, és nem voltak információik arról, hogy mi folyik a túlzsúfolt szavazókörökben - az [origo] végighallgatta az OVB vasárnapi üléseinek hangfelvételét, hogy megtudjuk, mi okozta az eredmények visszatartásához vezető 3 órás káoszt. Választói konform és káoszt okozó jó döntések - olvassa el, hogyan működik a demokrácia Magyarországon!
A fideszmentes Orbántól az alkoholmentes MDF-ig - a 2010-es választási plakátok
A Fidesz öt, az MSZP négy óriásplakát-sorozattal bombázta a választókat a kampányban, de megmutatta magát a Jobbik, az LMP, és kifejezetten aktív volt a parlamentből végül kiesett MDF is. A választási plakátok szinte mindent uraltak az elmúlt 1,5-2 hónapban. Az MDF a szavakkal zsonglőrködött, Orbán Viktor levetette fideszes gúnyáját, a Jobbik pedig börtönráccsal üzent. Önnek melyik tetszett a legjobban?
Kampánycsendet sértettek a Szekerest támogató sms-ek
Az első fokú határozatot megváltoztatva kampánycsendsértőnek nyilvánította a területi választási bizottság azokat az sms-eket és emaileket, amelyek a választás napján arra buzdították a szavazókat, hogy az MSZP-s Szekres Imrére szavazzanak Jászapátiban. Az MSZP szerint provokációról van szó, és valaki a külföldről küldött üzenetekkel akarta lejáratni a szocialista jelöltet. Szekeres körzetében a Fidesz jelöltje már az első fordulóban mandátumot szerzett.
Elhanyagolt erkölcsről szólhat az új kormány oktatáspolitikája
Kevesebb alibitárgy az érettségin, a normaszegő diákok elkülönítése, a buktatás újbóli engedélyezése - többek között ezeket a terveket tartalmazza a KDNP oktatási programja. A javaslatok nagy eséllyel megvalósulhatnak, ugyanis a következő Fidesz-kormányban, a kiszivárgott információk szerint a programot kidolgozó KNDP-s Hoffman Rózsa felügyelheti az oktatást. A KDNP azt ígéri, a mostaninál nagyobb hangsúlyt fektet a hazaszeretetre és az erkölcsökre.