választás 2010
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- pártpolitika
- Jobbik
- MDF
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Amikor megroggyant Orbán Viktor - A Fidesz utolsó válságának története I.
Keményen küzdött, de csalódást okozott még a híveinek is, és vállalt ugyan minden felelősséget a bukásért, közben azért mutogatott másokra is. Az Orbán Viktor vezette Fidesz most a kormányzás kapujában áll, négy évvel ezelőtt azonban történetének talán legsúlyosabb válságát élte át. Az [origo] riportja arról, mi történt a Fideszben, amikor úgy tűnt, Orbánból soha többé nem lesz Magyarország miniszterelnöke. Első rész.
Semmit nem hagyna Bajnai lépéseiből a Fidesz
Szerénység helyett őszintének kellett volna lennie csütörtöki beszédében Bajnai Gordon kormányfőnek Szijjártó Péter szerint. A Fidesz elnöki stábjának vezetője azt mondta, pártja kormányon azon lesz, hogy a jelenlegi kabinet lépései közül semmi ne maradjon érvényben.
UBS: Erős Fidesz-kormánynak örülne a piac
Igen jelentős eredményeket ért el a jelenlegi magyar kormány az államháztartás konszolidálásában, de a piac örülne egy stabil többségű Fidesz-kormánynak is a választások után, mert ez jót tenne a reformkilátásoknak - áll londoni felzárkózó piaci elemzők legújabb magyarországi választási forgatókönyveiben. Felmerült ugyanakkor, hogy keveset lehet tudni a Fidesz gazdaságpolitikai terveiről.
Halottak nevében adtak le ajánlószelvényeket Sopronban
A rendőrség szerint is hamisak voltak azok a Sopronban leadott ajánlócédulák, amelyek miatt egy hete indítottak nyomozást egy feljelentés miatt. A vizsgálat szerint több szelvényt halottak adataival töltöttek ki, így a rajtuk szereplő aláírás is hamis. A rendőrség nem árulta el, melyik párt jelöltje adta le a hamisszelvényeket, de az Országos Választási Bizottság egyedül a Munkáspárt jelöltjét utasította el a választókerületben nem megfelelő ajánlócédulák miatt.
Nézőpont: Orbán előretolásával nyerne meg jobbikosokat a Fidesz
Az elkötelezett Jobbik-szavazók egy része is Orbán Viktort szeretné miniszterelnöknek a Nézőpont Intézet felmérése szerint, így ez lehet a magyarázata annak, hogy a Fidesz-kampányban előretolták a pártelnököt. A Nézőpont legutóbbi kutatása szerint a Fidesz, az MSZP és a Jobbik támogatottsága nem változott március utolsó hetében, az LMP azonban akár még a voksok 9 százalékát is megkaphatja a választáson.
- címkék:
- Orbán Viktor
- választás 2010
- Fidesz
- MSZP
- MDF
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
Választási plakátok lopásán értek két férfit Budapesten
- címkék:
- Budapest
- kékfény
- választás 2010
- Címkefelhő »
Századvég: Orbán mindenben veri ellenfeleit
Orbán Viktor tartják a választók a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra a jelöltek közül a Századvég Alapítvány márciusi felmérése szerint. Bokrost vagy szeretik, vagy utálják: Orbán után ő a második az alkalmassági listán, ugyanakkor minden más jelöltnél többen utasítják el.
"A Jobbik a kalóriadúsabb" - Lendvai Ildikó fóruma a VII. kerületben
Alig pár tucat ember volt kíváncsi Lendvai Ildikó MSZP-elnök VII. kerületi kampányrendezvényére kedden. Lendvai keményen támadta a Fideszt és azt állította, hogy átjárás van a Fidesz és a Jobbik között, ami szerinte visszaüthet a parlamentben is. Lendvai szerint tele az MSZP tarisznyája, és konstruktív ellenzékként kell majd működnie a pártnak.
A Jobbikba beletörődött, az LMP miatt izgulhat az MSZP
Hárompárti parlament lenne a legelőnyösebb az MSZP-nek, mert a Fidesz és a Jobbik együttműködésének témájával folyamatosan nyomás alatt tarthatnák a választási győzelemre egyedüli esélyesnek tűnő Fideszt - mondta a szocialista párt stratégiáját ismerő háttérember az [origo]-nak. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok szerint a Fidesz a kisebbik rossz, de többségük beletörődött a Jobbik erősödésébe. Az LMP listaállítása viszont megkavarta az eddigi számításokat, mivel segítségükkel megkerülhetné az MSZP-t a Fidesz.
- címkék:
- választás 2010
- MSZP
- Címkefelhő »