választás 2010
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- pártpolitika
- Jobbik
- MDF
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Medián: Negyedik párt is megszorongathatja a Fidesz kétharmadát
Ahogy sok közvélemény-kutató, így a Medián is négypárti parlamentet tart valószínűnek - derül ki az intézet által végzett felmérésből. A Fidesz a felmérés szerint megszerezheti a kétharmados többséget, főképp, ha nem tesz keresztbe egy parlamentbe jutó negyedik párt. Erre a támogatóit az utóbbi időben megháromszorozó LMP-nek van a legnagyobb esélye a Medián szerint, bár az MDF is okozott már meglepetéseket az elmúlt választások utolsó pillanataiban.
A Tárki is négypárti parlamentet jósol
Március legvégén is tudta növelni támogatottságát a Fidesz, és nem tudott javítani az MSZP a Tárki legfrissebb közvélemény-kutatása szerint. Az intézet becslése szerint a Fidesz 60 százalékot is szerezhet az első fordulóban, az MSZP megőrzi második helyét a Jobbikkal szemben, és 6-8 százalékkal bejuthat az LMP is.
A választók pártkötődéséről gyűjtött adatokat a Fidesz egy hangfelvétel szerint
Adatbázist épített ki a választók személyes adataiból és pártszimpátiájukra vonatkozó információkból a Fidesz, és ezt fel is használja - ezek a kijelentések hallhatók egy ismeretlen forrásból származó hangfelvételen, amelyet a Jobbikot nyíltan támogató Kuruc.info című lap hozott nyilvánosságra internetes oldalán. A lap szerint a felvételen Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója beszél. A Fidesz közleményben tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. Az adatbázisépítés lehet jogszerű, de a felvételen olyan kijelentések is elhangzanak, amelyek a TASZ adatvédelmi programvezetője szerint a személyes adatok védelmét sérthetik.
Közel kétezer fogvatartott szavazhat vasárnap a börtönökben
A BVOP szerint eddig 1882 fogvatartott jelezte, hogy szavazni szeretne vasárnap. Ők mozgóurnába dobhatják majd voksaikat.
- címkék:
- börtönök
- választás 2010
- rab
- BVOP
- Címkefelhő »
Párizsban szerveztek MSZP-párti megmozdulást a francia szocialisták
A francia Szocialista Párt megmozdulást szervezett az MSZP támogatására szerdán. Az MSZP választási támogatását azzal magyarázzák, hogy annál jobb, minél több szocialista politikus ül az Európai Tanácsban.
Telefonos álhírterjesztéssel vádolja a Fideszt az MSZP
Szocialista politikusok visszalépését híresztelték telefonon több választókerületben az MSZP szerint. Állítják, a hamis telefonhívások mögött a Fidesz állhat. A Fidesz ezt tagadja.
- címkék:
- választás 2010
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhő »
Századvég: Kifulladni látszik a Jobbik
Pár nappal a választások előtt a Jobbik kifulladni látszik a Századvég legfrissebb felmérése szerint, a párt támogatókat vesztett, így újra az MSZP a második erő. A szocialisták mellett a Fidesz is erősíteni tudott. A Századvég szerint a két kispárt közül csak az LMP fog bejutni, így négypárti parlament alakulhat.
Ígéretek földje - A gazdaság
Már csak három nap van hátra a választásokat megelőző kampánycsendig. Az [origo] - az elmúlt két héthez hasonlóan - minden hétköznap felvet egy olyan problémát, amire megítélésünk szerint választ kellene találniuk a hatalomra törő pártoknak. Mikor legyen magyar euró? Kell-e adócsökkentés? Mit csináljunk az IMF-hitellel? Jöjjön velünk az Ígéretek földjére!
Feljelenti egymást a Jobbik és a hegyvidéki önkormányzat
A Jobbik feljelentette a XII. kerületi önkormányzatot, mert szerintük korrupciógyanús volt egy korábbi telekcsere. Az önkormányzat szerint teljesen nyilvános és szabályos volt az ingatlanértékesítés, és feljelentik a Jobbik
- címkék:
- Novák Előd
- választás 2010
- Jobbik
- Címkefelhő »
Kóka tagadja, hogy az LMP-t segítette volna
Kóka János az SZDSZ frakcióvezetője tagadja, hogy kopogtatócédula gyűjtésben segítette volna az LMP-t. Az SZDSZ kedden közölte, hogy úgy tudják, Kóka segítette az LMP kampányát, ezért etikai vizsgálatot indítanak a politikus ellen.
- címkék:
- Kóka János
- választás 2010
- SZDSZ
- LMP
- Címkefelhő »