választás 2010

címke rss

LMP vs Jobbik Budapesten - 21-11

Itthon2010.04.12, 12:58

Az LMP és a Jobbik budapesti harcában a választókörzetek zömében az LMP került ki győztesen. A 32 körzetből 21-ben szerzett a Lehet Más a Politika jelöltje több szavazatot, mint a Jobbiké, hat körzetben pedig egyáltalán nem indult LMP-s jelölt, míg jobbikosok mindenhol voltak. Az MDF gyengén szerepelt a fővárosban is.

Bürokrácia elleni támadással és kettős állampolgársággal indít a Fidesz

Itthon2010.04.12, 16:31

Az adócsökkentés mellett "átfogó támadást" indít a bürokrácia ellen a Fidesz kormányra kerülése esetén, és két hét alatt rendet tesz az ország "reménytelennek tűnő" pontjain - közölte nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. Beszélt arról is, hogy az első lépések között lehet a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak. A külföldi tudósítóktól kapott kérdések egy részére angolul válaszoló Fidesz-elnök a szélsőjobboldal megerősödéséről azt mondta, hogy ez más európai országokban is probléma, megoldásnak pedig a törvényes rend fenntartását és a jó kormányzást tartja.

A munkanélküli párt és a megszerzett megyék - érdekes eredmények

Itthon2010.04.12, 17:41

Hevesben lakik a legkevesebb fideszes, Borsodban él a legtöbb jobbikos. Az MSZP szavazóinak felét vesztette el négy év alatt, a Jobbik a dupláját szerezte egy év alatt. Az LMP a városi fiatal férfiak pártja, a Fidesz a falusi, templomba járó nőké. Választási meglepetések, érdekességek és statisztikák.

Túl magabiztossá teheti a Fideszt a kétharmad - külföldi lapok a magyar választásról

Itthon2010.04.12, 16:50

A kétharmados többség adna a Fidesznek elég felhatalmazást, hogy alkotmányos reformokba kezdjen - írja a Financial Times a magyar országgyűlési választásokról. A Wall Street Journal által megszólaltatott elemző azt mondta: jobb, ha a Fidesz nem szerez kétharmados többséget, mert az túl magabiztossá teszi a pártot. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Orbán Viktor pártelnökben van elég szufla a kormányfői feladathoz, bár az egymást maró MSZP-vel és Jobbikkal művészet lesz kormányozni. A BBC kitért a késő estig nyúló szavazásra, és az emiatti zűrzavarra is. A Daily Telegraph a Jobbik felemelkedéséről és a szélsőjobb térhódításáróll ...

Megizzaszthatja Molnár Oszkár a fideszes jelöltet Edelényben

Itthon2010.04.12, 11:05

A Fideszből kizárt, függetlenkénként induló Molnár Oszkár második helyen végzett az edelényi választókörzetben, egykori pártja jelöltje mögött. Négy politikus is bejutott a második körbe, közülük a négy éve még győztes szocialista jelölt kapta a legkevesebb voksot.

Nem látja a muníciót az MDF távozó szóvivője

Itthon2010.04.12, 11:01

Hétfőn lemondott az MDF szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs. A párt az országgyűlési választások első fordulójában kevesebb mint 3 százalékot szerzett, így nem jutott be a parlamentbe. Dávid Ibolya, a párt elnöke, már vasárnap lemondott, az új elnök megválasztásáig Herényi Károly alelnök vezeti a pártot.

A Fidesznél is jobban érdekli a forintot a görög csomag

Gazdaság2010.04.12, 10:22

A választások első fordulójának eredeményei a várakozásoknak megfelelőek lettek, a forint hétfőn mégis erősödéssel kezdett, ami leginkább a görög mentőcsomagnak köszönhető. A lengyel jegybankelnök halála miatti bizonytalanság az egyedüli lefele mutató tényező.

A Fidesz mindenkin túltett, az MSZP-s szavazók fele eltűnt

Itthon2010.04.12, 11:12

Nem kapott még ilyen sok szavazatot egy párt sem 1990 óta, mint most a Fidesz, amelyre 2,7 millióan voksoltak vasárnap. Az MSZP szavazóinak több mint a felét elvesztette a 2006-os választáshoz képest, ezúttal 990 ezer szavazatot kapott. A Jobbik megduplázta szavazóinak számát a 2009-es európai parlamenti választáshoz képest, az akkori 430 ezer helyett 855 ezer szavazatot kaptak.

Ahol pár tucat szavazaton múlott a mandátum

Itthon2010.04.12, 11:13

Tucatnyi olyan választókerület van az országban, ahol csak egy hajszálon múlt, hogy nem szerezte meg az első fordulóban a szavazatok legalább felét a fideszes jelölt. Viszont csak két olyan körzet maradt, ahol a szocialisták meg tudták szorongatni a Fideszt, és reális esélyük maradt arra, hogy nyerjenek a második fordulóban.

Csak statiszták voltak a független jelöltek

Itthon2010.04.12, 19:24

Több független jelölt is megpróbálkozott az országgyűlési választások vasárnapi első fordulójában, de kevesen tudtak kitűnni a többiek közül. Szabolcsban öt ilyen jelölt is akadt, de a fővárosban is volt független induló. A pártháttér nélkül versenybe szállók közül az edelényi Molnár Oszkárra irányult a legnagyobb figyelem, és rajta kívül más nem is nagyon villantott.

Még gondolkozik a kormányfőjelölti vitán Orbán

Itthon2010.04.12, 16:24

Orbán Viktor hétfőn közölte, még gondolkozik azon, hogy vitázzon-e Mesterházy Attilával. A Fidesz elnöke azt mondta: most minden erejét az köti le, hogy minél nagyobb egység jöjjön létre a parlamentben.

"Csak ez a pici kis este maradt" - fideszes politikusok a győzelemről

Archívum2010.04.12, 02:34

Nem feszegetnék a kétharmad kérdését az [origo] által megkérdezett fideszes politikusok, akik szerint a kampánynak még nincs vége azzal sem, hogy a párt már biztos kormányzati többségre tett szert. Tarlós István már a főpolgármesteri tervekről is beszél, Balog Zoltán pedig sajnálja, hogy rövidebb idő maradt az ünneplésre a szavazási káosz miatt.

"Léket kapna a választójogi rendszerünk" - egy alkotmányjogász az esti szavazási káoszról

Itthon2010.04.12, 09:50

Elképzelhető, hogy lesznek óvások a vasárnapi országgyűlési választáson este 7 óra után kialakult káosz miatt Lövétei István alkotmányjogász szerint, de az [origo]-nak azt mondta, nonszensz lenne, ha ezeknek helyt adna az Országos Választási Bizottság. A választójogi szakértő szerint hétkor fel kellett volna oldani a kampánycsendet.

Legalább 150 ezer új állást vár az új kormánytól az MSZOSZ

Archívum2010.04.12, 12:27

Az új kormánynak olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek legalább 150-200 ezer új munkahely megteremtését biztosítják - közölte hétfőn az MSZOSZ elnöke. Pataky Péter emellett elmondta, a feketegazdaság elleni fellépést támogatja a szakszervezeti szövetség, amely a dolgozók kiszolgáltottsága ellen fog harcolni.

Eltűnt a Fidesz-eredmény a görög milliárdok között

Gazdaság2010.04.12, 17:17

A Fidesz választási győzelmét gyorsan tudomásul vette a piac, így a kereskedőket a választás csak minimálisan foglalkoztatta. Mind a forint, mind a részvények piacán a görögök vették át a főszerepet a választási eredményektől.

Elővette Gyurcsány kedvenc szavát Orbán

Itthon2010.04.12, 16:22

A négy évvel ezelőtt felállt második Gyurcsány-kormány egyik szimbolikus szavát, az államreformot használta Orbán Viktor Fidesz-elnök hétfőn, az első fordulóban aratott győzelem utáni első sajtótájékoztatóján. Orbán szerint az ország versenyképessége érdekében kell átalakítani az államot, és valami hasonlóról beszélt négy éve Gyurcsány Ferenc is.

2010. április 11.: a választás estéje videókon

Archívum2010.04.12, 15:29

Nyertes és vesztes politikusok beszédei, nyilatkozatai, szimpatizánsok véleménye a Fidesz elsöprő győzelméről, az MSZP és a Jobbik szerepléséről, az LMP bejutásáról és a hajnalig elhúzódó szavazásról. Az [origo] választási videói.

Torgyán és a kertjét árammal védő gazda is lebőgött

Itthon2010.04.12, 12:33

Bár a képviselőjelöltséghez összegyűjtötték a 750 kopogtatócédulát, a választásokon több kis párt jelöltje is ennél kevesebb szavazatot kapott. Torgyán Józsefet 731 ember támogatta, a kertjét árammal védő gazdára pedig 622-en szavaztak. Nem sikerült a parlamentbe jutnia a milliárdos csempészéssel vádolt Földesi-Szabó Lászlónak, és a milliárdos vállakozó Kapolyi Lászlónak sem, és nem úszhatják meg a felelősségrevonást azok a jelöltek sem, akik ellen büntetőeljárás indult.

Erősödhet a forint, de nincs értelme beavatkozni a francia nagybank szerint

Gazdaság2010.04.12, 12:21

A lengyel jegybank pénteken gyengítette a zlotyt, de Magyarországon erre egyelőre nincs esély - véli az egyik legnagyobb francia kereskedelmi bank, a Crédit Agricole elemzője, aki szerint erősödhet a forint a választások után, de ez nem igazán jelent gondot az exportnak.

Kuncze fölényesebb Fidesz-győzelmet várt

Itthon2010.04.12, 14:40

Nagyobb arányú Fidesz-győzelemre és rosszabbul szereplő MSZP-re számított Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke, aki az LMP-t is a parlamenti küszöb alá várta. Kuncze szerint várható volt, hogy az SZDSZ és MDF szövetsége sikertelen lesz.

Az LMP-vel nehéz lesz elgáncsolni a Fideszt

Itthon2010.04.13, 09:49

Megakadályozná a Fidesz kétharmados győzelmét az MSZP, és a párt elnöke megüzente a több körzetben versenyben maradt LMP-nek, hogy minden megoldás érdekli a szocialistákat. A Fidesz jelöltjei azonban a legtöbb helyen magabiztos vezetéssel jutottak a második fordulóba, csak pár hely ígérkezik rázósnak. Ráadásul az sem világos, hogy kiket célzott meg ajánlatával az MSZP: a közvélemény-kutatások szerint az LMP-sek alig kedvelik jobban a szocialistákat, mint az Fideszt, sőt, negyedük 2006-ban még a Fideszre szavazott.

Fico találkozna az új magyar kormányfővel

Itthon2010.04.12, 11:49

Kész találkozni az új magyar kormányfővel szlovák kollégája - jelentette ki maga Robert Fico kormányfő. A magyarellenes kijelentéseiről is ismert Szlovák Nemzeti Párt szerint viszont egy erős, önálló és saját nemzeti érdekeit védő Szlovákiával kell válaszolni a magyarországi eredményekre. Ivan Gasparovic szlovák államfő ugyanakkor közölte: Szlovákia kész az őszinte párbeszédre.

A "világbotránytól" menekült vitatott döntésével az OVB

Itthon2010.04.12, 19:43

Az adatvédelmi biztos szerint sérülhetett a magyar állampolgárok közérdekű adatok megismeréséhez fűződő joga amiatt, hogy vasárnap az Országos Választási Bizottság és az Országos Választási Iroda három órán át nem volt képes eldönteni, hogy a sorban álló szavazók miatt kiadják-e az országgyűlési választások eredményeit. Az OVB [origo]-nak nyilatkozó tagjai szerint pánik alakult ki, amikor szembesültek vele, hogy sok helyen nem végeznek hét órára a szavazással, de a tűzoltás nem sikerült túl jól.

Majdnem összejött a kétharmad a Fidesznek a legkisebb településen

Itthon2010.04.13, 09:33

Hat szavazat is elég volt a Fidesz jelöltjének, hogy sima győzelmet arasson az ország legkisebb településén, Iborfián. A tizenegy nyilvántartásba vett szavazóból tíz ment el szavazni, így nem jött össze a százszázalékos részvétel. A Jobbik második lett, az MSZP nem kapott egy voksot sem.

Dühös párttagokat látnak az MSZP-s vezetők

Itthon2010.04.12, 16:20

Katasztrofálisnak nevezte az MSZP első fordulóban elért választási szereplését több MSZP-s képviselő is a választás másnapján. Több befolyásos MSZP-s politikus is azt állította az [origo]-nak, hogy dühös párttagok bukkannak fel az MSZP-nél, akik azt keresik, ki a felelős azért, hogy a párt alig 3 százalékkal tudta megelőzni a választáson a Jobbikot.

Helló, ez volt a rendszerváltozás!

Vélemény2010.04.12, 13:10

Vasárnap a magyar szavazók negyede olyan pártra szavazott, amely nem volt része a húsz évvel ezelőtt kialakult pártfelállásnak, miközben a rendszerváltó pártok mind elbuktak. Egy kivételével. Mi lesz a Fidesz sorsa négy év múlva, ha nem a megfelelő utat választja? 

Még egy hónapig biztos eltart az átmenet

Itthon2010.04.12, 11:10

Két hét múlva 57 választókerületben várják ismét az urnákhoz a választókat, hogy eldöntsék a még függőben maradt mandátumok sorsát. Ezután még várni kell néhány napot a végeredményre, majd két hétig is eltarthat a kifogások elbírálása. Az új parlament legkorábban május közepén, legkésőbb május 25-én ül össze, és elvileg akár azonnal meg is kezdheti a törvényalkotást, amint megválasztotta tisztségviselőit és bizottságait.

Orbán történelme, Vona szöge, Mesterházy vitája - első reakciók az eredményhirdetés után

Itthon2010.04.12, 17:46

Mihez hasonlította a Fidesz vasárnapi választási győzelmét Orbán Viktor? Kit győzött le a Fidesz Mesterházy Attila szerint? Hová verne be egy utolsó szöget Vona Gábor? Hogyan ünnepelte eredményét az LMP? Itt elolvashatja és megnézheti, mit mondtak a pártok vezetői az eredmények nyilvánosságra kerülése után.

Kilépett az LMP-ből a pályázaton csaló jelölt

Itthon2010.04.13, 09:36

Távozott az LMP-ből az a jelölt, akiről a kampány utolsó napjaiban derült ki, hogy visszaélt egy romáknak szóló pályázattal. A párt fegyelmit indított az időközben kilépett jelölttel szemben, és kérte az Országos Választási Bizottságot, hogy hagyják figyelmen kívül a rá adott voksokat az LMP mandátumainak kiosztásakor.

Kilenc megyében megverte az MSZP-t a Jobbik

Itthon2010.04.12, 12:39

Húszból kilenc megyében több szavazatot kapott a Jobbik, mint az MSZP. Borsodban a Jobbik kapta a szavazatok több mint negyedét.

Retkes és Bokros is felszívódott a választási vereség után

Itthon2010.04.12, 15:13

Nem akar nyilatkozni a választások eredményéről Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, de munkatársa szerint talán még a héten a nyilvánosság elé áll. Az SZDSZ és az MDF vasárnap mindössze 2,67 százalékot szerzett, a vereség miatt Dávid Ibolya MDF-elnök lemondott. Bokros Lajos Brüsszelbe utazott, ő sem kommentálja az eredményeket.

Megfogható dolgokat ajánlhat Orbán a kétharmadért

Itthon2010.04.12, 13:24

Már a második választási forduló előtt kiderülhetnek részletek a kormányprogramról, illetve arról is, kik lesznek az új kormány tagjai - mondta [origo]-nak a Fidesz egyik vezető politikusa, aki szerint a vasárnapi győzelem után az emberek is azt várják, hogy eláruljanak néhány konkrét elképzelést. A párt célja egyértelműen a kétharmados többség megszerzése, erre pedig a vasárnapi adatok szerint esélye is van a pártnak. A Fidesz következő hetekben valószínűleg arról fog beszélni, miért van szüksége kétharmados parlamenti többségre.

Kik szavaztak a pártokra?

Itthon2010.04.12, 10:58

A Jobbik a munkanélküli fiatal férfiak, az MSZP a jobbmódú nyugdíjasok, a Fidesz a községi, alacsonyan képzett, templomba járó nők pártja, az LMP városi, dolgozó fiatal férfiak között erős. Mi jellemző az egyes pártok szavazóira?

Az LMP-vel szeretne szövetkezni a második fordulóra Lendvai

Itthon2010.04.12, 20:31

Az LMP-vel szeretne együttműködni a választások második fordulójában az MSZP, hogy minél több körzetben le tudják győzni a Fidesz jelöltjeit - közölte hétfőn Lendvai Ildikó pártelnök. A szocialisták visszalépésekről szeretnének tárgyalni az LMP-vel, és Lendvai szerint arra is hajlandók lennének, hogy ők lépjenek vissza az LMP javára.

Elutasították a szabolcsi szavazók szállítása miatt tett panaszt

Itthon2010.04.11, 16:05

Egy képviselőjelölt szerint több szabolcsi településen szervezetten szállítják az urnához a szavazókat. Az esetről állítása szerint felvételek készültek. A jelölt később azt kérte a választási bizottsághoz benyújtott beadványában, hogy semmisítsék meg a délig leadott voksokat. A választási bizottság első fokon elutasította a panaszt.

Mesterházy: Leváltották az MSZP által támogatott kormányt

Itthon2010.04.12, 00:37

Új időszak kezdődik, mindenkinek másként kell ezentúl politizálnia Mesterházy Attila szerint. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, a következő két hétben az állva maradt körzetekben megpróbálnak fordítani az eredményen, aztán a kampány után értékelik az elmúlt 4, 8 és 20 évet, majd új baloldalt kezdenek építeni.

"Akkora botrány lesz, hogy lesz valami hatása"

Itthon2010.04.11, 21:19

A Bocskai úton több százan várakoztak a szavazásra. Az egyik választó szerint sérül szavazati joga azzal, hogy várakoznia kell. Egy férfi azt mondta, reméli, hogy annyian lesznek, hogy botrány lesz belőle.

Fidesz vs MSZP - Budapest

Itthon2010.04.12, 12:35

Ebben a cikkben a fővárosi eredményeket találja és hasonlíthatja össze a korábbi választások eredményeivel, illetve a több választáson átnyúló trendekkel. Budapesten csak egy körzetben győzte le az MSZP a Fideszt, 11 fideszes jelölt már az első fordulóban mandátumot szerezett. A főváros területi választókerületi eredménye közel teljes feldolgozottság mellett a Fidesz-KDNP 46,31 százalékon áll, amíg az MSZP 25,36százalékot szerzett. Budapesten az LMP több szavazatot szerzett, mint a Jobbik. Előbbi 12,8, utóbbi 10,83 százalékot szerzett.

Presztízskörzetek: 18-1 a Fidesz javára

Itthon2010.04.12, 15:57

Egyes választókerületekre különösen figyeltek a pártközpontokban. A helyi küzdelmeknek itt országos jelentőségük is lehet. Összegyűjtöttük a legérdekesebb egyéni választókerületi eredményeket. A kérdéses körzetek közül összesen egyben nyert és egyben még van esélye MSZP-s jelöltnek, mindenhol máshol a Fidesz tarolt.

Szűken lesz meg a Fidesz-kétharmad a Századvég szombati felmérése szerint

Archívum2010.04.11, 18:49

Szűken bár, de meglesz a Fidesz kétharmada az új országgyűlésben; két rendszerváltó párt - az MDF és az SZDSZ - nem jut be a parlamentbe. Ezek a főbb megállapításai a Századvég Alapítvány nagymintás felmérésének, amelyet a Duna Televízió megbízásából készített 2010. április 10-én, szombaton, háromezer fő megkérdezésével.

Lemondott Dávid Ibolya az MDF bukása után - percről percre

Itthon2010.04.12, 00:49

Lemondott az MDF elnöki posztjáról Dávid Ibolya, miután a párt csak 2,65 százalékot ért el a választás első fordulójában, így jócskán elmaradt a parlamenti küszöbtől. Dávid a párt elleni hisztérikus támadássorozatról, a szóvivő az MDF ellen alakult nagykoalícióról beszélt, mások a médiát okolták az LMP előretöréséért. Az [origo] kora estétől éjfélig élőben követte az MDF székházában történt eseményeket.

Schiffer szerint nincs szükség LMP-s visszalépésekre

Itthon2010.04.12, 01:55

Riválisait is meglepte több mint 7 százalékos eredményével az LMP, amelynek több jelöltje is állva maradt azokon a helyeken, ahol második fordulót fognak tartani. Az új párt listavezetője, Schiffer András ugyanakkor már ki is jelentette, hogy nem fognak visszalépni senki javára.

Táncolva várták ki a győzelmet a fideszesek -percről percre

Itthon2010.04.12, 02:12

Ölelkező, zászlókat lobogtató emberek töltötték meg vasárnap este a Vörösmarty teret, ahol a Fidesz tartotta eredményváró rendezvényét. A jó hangulatot a hosszas várakozás sem törte meg: az üres órákban régi slágerekre ropták a párt szimpatizánsai, Fidesz-felirattal díszített zsíroskenyeret eszegettek, míg a Fidesz politikusai az irodaház elkülönített részén készülődtek. A várakozás feszültsége azért érződött, az OVB elnökét kifütyülték, este tíz után pedig egy fideszes zászlót tartó férfinál elszakadt a cérna: "eredményeket akarok" - kiabálta a közeli gyorsétteremben.

Országgyűlési választások 2010 - percről percre

Itthon2010.04.11, 20:01

Vasárnap reggel 6 órakor megkezdődtek a 2010-es országgyűlési választások. Ebben a cikkünkben részvételi adatokat talál és a szavazás közben történt rendkívüli eseményekről olvashat. Este 7-től pedig részletes információkat és elemzéseket olvashat a szavazás eredményéről.

A Fidesz kezében a megyék, a vidéki listákon lenyomta a Jobbik az MSZP-t

Itthon2010.04.12, 12:18

A Fidesz-KDNP valamennyi megyében nagy fölénnyel nyert. Vas megyében volt a legjobb az Orbán Viktor vezette párt, ott a Fidesz közel 63 százalékos eredményt ért el. Hevesben szerepelt a legrosszabbul a Fidesz, ebben a megyében 45,77 százalékos támogatottságot tudott felmutatni, ám ezzel is bő 20 százalékkal felülmúlja a második Jobbik és a harmadik MSZP-t. Tíz megyében lett második az MSZP, kilenc megyében a Jobbik megelőzte a szocialistákat. A fővárosi eredmények nélkül számolt megyei listás eredmények alapján azonban a Jobbik több képviselőt küldhet a parlamentbe, mint az MSZP. A budapesti eredményekkel együtt, a területi listák aalapján a ...