Vajna Tímea

címke rss

Bikinis, sportos testét videózta közelről Vajna Tímea

Tévé2022.04.10, 17:16

Andy Vajna özvegye idén már másodjára kapta el a koronavírust, akkor azt írta, a lelkét mindenképp meg kell erősítenie, és úgy érzi, nagy nyomás alatt volt mostanában. Első alkalommal, 2020 nyarán, amikor először covidos lett, igencsak ledöntötte őt a vírus, később pedig az is kiderült, hogy a tüdejében szövődmény alakult ki. Most úgy tűnik, sokkal jobban van, legalábbis visszatért ahhoz, hogy szexi képeket és videókat tegyen ki magáról Instagram-oldalára. Az influenszer, akit már 442 ezren követnek, a hamar eltűnő Insta-sztoriba tette ki a videót, de két képet mutatunk róla alább. 

Terhes a Jóban Rosszban színésznője

Tévé2022.04.07, 14:40

Novák Henriett a hazai közönségnek elsősorban a Jóban Rosszban című sorozatból tűnhet ismerősnek, ahol Linda szerepében tűnt fel évekkel ezelőtt, majd úgy döntött szerencsét próbál a tengerentúlon, mely gyerekkori dédelgetett álma volt.

Extrém dekoltázzsal, hosszú combját mutogatva ment az Oscar-gálára Vajna Tímea

Tévé2022.03.28, 19:24

Vajna Tímea még mindig – férje emlékét őrizve – képviselteti magát a szakma rangos eseményein és igyekszik minél elegánsabb, de feltűnő szettet választani magának.

Mindjárt kiesnek a bikinifelsőből Vajna Tímea mellei - fotók

Tévé2022.03.18, 09:46

Vajna Tímea új Instagram-sztorijában Mexikóból jelentkezett be, a tükör előtt készített magáról egy bikinis videót – amelyből úgy tűnik, mintha a kelleténél egy számmal kisebb felsőt választott volna. A végén tangás fenekét is megrázta a kamerának: mutatjuk azt is alább, a fotókat a videójából vágtuk ki.

Vajna Tímea félmeztelenül mutogatja a fenekét - fotó

Tévé2022.03.09, 12:57

Vajna Tímea Los Angeles-i életéről sok információt megtudhatunk, mert szeret fotókat feltölteni a közösségi oldalára a párjáról, edzéseiről vagy éppen arról, hogy milyen szettben megy bulizni. Legújabb videóján a fenekére edz - félmeztelenül.

Vajna Tímea kételkedett abban, hogy Kijevben valóban rakéta csapódott a lakóházba

Life.hu2022.03.04, 11:00

Február 26-án a kijevi Igor Szikorszkij repülőtér közelében rakéta csapódott egy lakóházba. Ezzel kapcsolatban tett fel oldalára Insta-sztorit Vajna Tímea, aki azt állítja, egyáltalán nem biztos, hogy az történt, amit látunk.

Zokogva élőzött Instagramján Berki Mazsi

Life.hu2022.02.26, 17:17

Sírva jelentkezett be az Instagramon Mazsi, akit - a legtöbbünkhöz hasonlóan - nagyon megérint az ukrán-orosz helyzet. A helyszínen készült felvételektől teljesen összeomlott.

Falatnyi melltartóban és csupasz combokkal borzolja fel a kedélyeket Vajna Timi - Fotó (18+)

Life.hu2022.02.22, 20:59

Vajna Tímea rajongói nem panaszkodhatnak: pikáns fotókból soha nincs hiány az üzletasszony közönségi oldalán. Bár szilveszter óta Timi nem volt túl bőkezű, nemrég egy brutál szexi fotóval lepte meg a követőket. 

Milliókból szórakozott Vajna Timi és vőlegénye, Zoltán: több fotót is posztoltak

Life.hu2022.02.15, 15:39

Vajna Timi vőlegényével, Zoltánnal szurkolt az év egyik legnagyobb sporteseményén, a Super Bowl-on.