Vajdaság

címke rss

A töltött káposzta a szerbiai kampány középpontjában

Nagyvilág2017.04.01, 10:34

Aleksandar Vucic miniszterelnök már az április 2-ai első fordulóban megszerezheti a szerbiai elnöki posztot, de akkor sem kell izgulnia, ha végül nem kap 50 százaléknál több voksot. A második helyre egy viccpárti jelölt futhat be, ami jól mutatja, hogy mennyire elégedetlenek a hagyományos ellenzéki pártokkal az ottani választók. Vucic a győzelme után is jelentős befolyást gyakorolhat majd az ország kormányára, ráadásul a kormánypárt vezetéséről sem kíván lemondani. Magyar jelölt nem indul, mivel a VMSZ a jelenlegi miniszterelnököt támogatja.

Betiltották, rehabilitálták, aztán hazát váltott

Kultúra2017.03.30, 16:51

Fenyvesi Ottó élő legenda – ezt mondják róla. A Vajdaságban született költő, képzőművész. Egyetemista korában dolgozott a nagy hírű irodalmi folyóiratnál, az Új Symposionnál. Később az egyik verse miatt leállították a Sympo nyomtatását, és közvádló elé akarták állítani. Pártbizottsági üléseken külön napirendi pont volt a személye és a verse. Később betiltották az egész szerkesztőséget. A Milosevics-hatalom akarta rehabilitálni őket. Azt mondták, ők voltak az igazi kommunista ellenállók, és csinálják tovább a lapot, de Fenyvesiék nem fogadták el ezt az ajánlatot. Nem folytatták az irodalmi lap készítését. Aztán jött a délszláv háborúú, ...

Lecsaptak a Vajdaság legbefolyásosabb bűnbandájára

Nagyvilág2016.11.25, 17:29

A Vajdaság legerősebb és legbefolyásosabb bűnbandáját leplezte le a szerbiai rendőrség, amikor több különálló akcióban tizenegy gyanúsított fogott el – közölte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter pénteki belgrádi sajtótájékoztatóján.

Pisztollyal fenyegették meg a futballbírót

Archívum2016.10.31, 15:33

Nem mindennapi esemény történt a Csúrogon lejátszott Hajduk–Srem labdarúgó-mérkőzésen: a Vajdasági Liga déli csoportjában megrendezett találkozó félidejében a játékvezetői hármast pisztollyal fenyegették meg.

Mérgezik a kutyákat Csantavéren

Nagyvilág2016.08.29, 12:07

Növényvédő szerrel kezelt csalikat, ételmaradékot, sertésbőrt rak ki valaki az utcára. A helyiek sejtik, ki lehet a tettes, de nincs bozonyítékuk.

Magyarok is lesznek a belgrádi kormányban

Itthon2016.08.14, 12:48

A közös programok megvalósításáról, szerbek és magyarok közötti kapcsolatok javításáról írt alá koalíciós megállapodást vasárnap a kormányzó Szerb Haladó Párt a Vajdasági Magyarok Szövetségével.

Egy szavazat hiányzott a parlamenthez

Nagyvilág2016.04.29, 15:27

Csalást emleget a szerbiai szélsőjobb. A választási bizottság ugyanis péntek reggelre közölte, hogy a DSS-Dveri mégsem jutott be a parlamentbe, mert 1 szavazattal elmaradtak az 5 százalékos bejutási küszöbtől. A választási bizottság még nem hirdetett végeredményt, több helyen meg kell ismételni a voksolást.

Rengeteg a visszaélés a szerb választás előtt

Nagyvilág2016.04.14, 12:50

Botrányok kísérték a jelöltállítási folyamatot a szerbiai választási kampányban. A legnagyobb magyar pártnak nem lesz kihívója.

Orbán a Vajdaságban kampányol

Nagyvilág2016.04.13, 18:03

Szabadkai látogatásán azt kérte a vajdasági magyaroktól, hogy menjenek el szavazni.

Külföldi befektetésre buzdított Orbán Szabadkán

Gazdaság2016.04.13, 15:08

Új korszak kapujában állunk, hiszen Magyarország meg tudta hirdetni 50 milliárd forint értékben a vajdasági gazdaságfejlesztési program - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Szabadkán, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőivel tárgyalt.