Vajda Attila

címke rss

Újabb három magyar kajakos egység jutott döntőbe

Sport2008.08.19, 13:04

A kajak egyesek 500 m-es versenyében érdekelt Vereckei Ákos a csütörtöki középfutamban folytathatja szereplését a pekingi olimpián. A magyar lapátforgató első lett előfutamában, ahonnan azonban nem lehetett egyből a döntőbe jutni. Vajda Attila 500-on középfutamra kényszerül a kenu egyesek versenyében, Kovács Katalin viszont egyéniben és Janics Natasával párban is bejutott a szombati döntőbe, csakúgy, mint a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakkettős.

Tapaszokról kérdezik a mentők Kolonics edzőjét

Itthon2008.07.21, 08:35

A kedden elhunyt olimpiai bajnok kenus, Kolonics György testén látott tapaszokról kérdezi nyílt levélben edzőjét a mentők rohamcsapata, akik szerint mindent megtettek, amit csak lehetett. A mentőknél fegyelmi van folyamatban egy irányító ellen, mert lehet, hogy lett volna olyan kocsi, amelyik hamarabb ért volna a sportoló rosszullétének helyszínére.

Megmagyarázzák a tapaszokat Kolonics testén

Itthon2008.07.21, 13:56

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint a nemrég elhunyt Kolonics György testén olyan tapaszok voltak, amelyekben lévő szer az izomzat elfáradását késleltette. Állítása szerint a tapaszt a Magyar Olimpiai Bizottság bevizsgáltatta, és beszerzésüket támogatta. Mentődolgozók firtatták egy vasárnapi nyílt levélben a sportoló testén lévő tapaszokat.

Kolonicsra emlékeztek a tatai edzőtáborban

Sport2008.07.19, 17:01

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke levélben fejezte ki részvétét Kolonics György halála miatt. A levelet Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke olvasta fel a Tatán tartott ünnepélyes csapatgyűlésen, amelyen megjelent Gyurcsány Ferenc kormányfő és Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter is.

Fegyelmi indult a mentőknél Kolonics ügyében

Itthon2008.07.18, 16:28

Valószínűleg lett volna olyan mentőegység, amely néhány perccel hamarabb érhetett volna Kolonics György rosszullétének helyszínére, ezért az Országos Mentőszolgálatnál fegyelmi indult a mentésirányító ellen. A főigazgató ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az irányítók ma még úgy kénytelenek döntéseket hozni, hogy nélkülözik a modern informatikai eszközöket.

A hirtelen szívhalál nyomában

Sport2008.07.17, 09:37

Kolonics György halála kapcsán sokakban felmerült a kérdés, vajon mi okozhatta a kétszeres olimpiai bajnok, 15-szörös világbajnok tragédiáját? A hirtelen szívhalál elsősorban a profi futballisták közül szedi áldozatait, de sajnos más sportágakban is előfordulnak tragikus esetek. Talán kevesen tudják, de Magyarországon évente 20-25 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban. A hirtelen szívhalál nyomába eredtünk, és áttekintettük, kik voltak azok a sportolók és labdarúgók, akiknek a "szívük lett a végzetük".

Rendkívüliként kezeli a rendőrség Kolonics halálát

Itthon2008.07.17, 14:37

Vizsgálatot indított a rendőrség Kolonics György olimpiai bajnok keddi halála ügyében. A rendőrség ezt csak abban az esetben rendeli el, ha olyan rendkívüli haláleset történt, amelynek nem világosak az okai.

Visszakoznak a mentők Kolonics halála ügyében

Itthon2008.07.16, 17:58

A kedden elhunyt Kolonics György edzőjével szemben azt állítja az Egészségügyi Minisztérium, hogy nem 37, hanem 17 perc alatt értek ki az olimpiai bajnok sportolóhoz a mentők. Az Országos Mentőszolgálatnál szerda délelőtt még azt állították, vizsgálatot indítottak az ügyben, délután már azt mondták: nincs vizsgálat, csak a tárca kérésére készítettek részteletes tájékoztatást az ügyről.

Egy órán át küzdöttek Kolonics György életéért

Sport2008.07.15, 20:34

Összesen egy órán keresztül küzdöttek Kolonics György életéért kedden délelőtt, mire kiderült, hogy az olimpiai bajnok kenuson nem lehet segíteni.

Elhunyt Kolonics György

Sport2008.07.15, 15:45

36 éves korában elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus. Kolonics a délelőtti időméréses edzés végén kenujában lett rosszul, és azonnal magához hívta edzőjét, Ludasi Róbertet. Az időközben eszméletét vesztő sportolót a motorcsónakkal a partra vitték, ahol többször is megpróbálták újraéleszteni. Kolonics Györgyön végül a kiérkező mentők sem tudtak segíteni, az első diagnózis alapján hirtelen szívmegállás vezetett a tragédiához. Kolonics Györgyöt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

Kolonics Dél-Afrikában készül ötödik olimpiájára

Sport2008.04.29, 13:45

Kolonics György és Kozmann György már évek óta egyeduralkodó a hazai páros kenuzásban, a nemzetközi mezőnyben is évek óta az élvonalba tartoznak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a négy évvel ezelőtti olimpián 1000 méteren bronzérmet szereztek, az előző két világbajnokságon pedig egy-egy arannyal tértek haza, 2006-ban Szegeden 1000, míg tavaly a németországi Duisburgban 500 méteren nem akadt náluk gyorsabb kettős. A jelenleg Dél-Afrikában edzőtáborozó párosból Koló immár az ötödik olimpiájára készül.

Szávay, Talmácsi és az éremesélyes olimpikonok

Sport2007.12.27, 18:19

A magyar sport 2007-ben is parádés évet produkált. Régen volt rá példa, hogy két magyar sportoló teljesítményével is kiemelten foglalkozzon a nemzetközi média: a gyorsaságimotoros Talmácsi Gábor világbajnoki címével, a teniszező Szávay Ágnes pedig őszi szárnyalásával hívta fel magára a figyelmet, így nem is volt meglepetés, hogy 2007-ben ők diadalmaskodtak Magyarországon "Az év sportolója"-választáson. A pekingi ötkarikás játékok előtti esztendővel "olimpiai szemüvegen át" is elégedettek lehetünk, hiszen a magyar versenyzők hat világbajnoki aranyérmet nyertek olimpiai számokban, az Európa-bajnokságokon pedig tízszer állhattak fel a ...

Minden magyar döntős a pekingi kajak-kenu tesztversenyen

Archívum2007.08.24, 16:35

Mind a 12 számban lesz magyar hajó a jövő évi pekingi olimpia  kajak-kenu tesztversenyén, ugyanis Benkő Zoltán és Vajda Attila is sikerrel vette a pénteki középfutamot a Sunji (Shunyi) regattaközpontban.

Vajda és Kovács aranyat lapátolt a kajak-kenu-vébén

Sport2007.08.11, 18:58

Szombaton hat olimpiai számban szereztek versenyzőink kvótát a duisburgi kajak-kenu vb-n, közte háromban az éremszerzés is sikerült (arany C-1 1000 méteren, ezüst női K- 4 500 méteren, bronz K-2 1000 méteren). Az összesített mérleg kilenc döntő (az ezer méteres számok és a női K-4 500 m fináléja) után két arany-, egy ezüst- és három bronzérem.

Vajda klasszisokhoz csatlakozott

Sport2007.07.12, 18:51

A héten véglegessé válik a duisburgi olimpiai kvalifikációs vb-n induló kajak-kenu-válogatott: pénteken és szombaton tíz számban kerül sor pótválogatóra Szegeden. Az újdonsült Európa-bajnok kenus Vajda Attila az ezer méteres sikerszáma mellé szeretné újra megszerezni az ötszázas indulási jogot.

500 méteren sincs Eb-döntő kajak-kenusaink nélkül

Sport2007.06.29, 19:26

Az 1000 méterhez hasonlóan a vasárnapi 500 m-es döntőkben is mind a kilenc számban lesz magyar induló a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon, ugyanis Vajda Attila (C-1), Vereckei Ákos (K-1) és a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó (K-2) is sikerrel vette a pénteki középfutamot a rövidebbik távon.

Vajda is döntős a kajak-kenu Eb-n

Sport2007.06.29, 12:28

Mind a kilenc számban lesz magyar hajó a szombati 1000 m-es döntőkben a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon, ugyanis a pénteki középfutamból a kenu egyesben versenyző Vajda Attila is biztosította a helyét a legjobbak között.

Vajda és Vereckei pótvizsgázik a kajak-kenu-Eb-n

Archívum2007.06.28, 22:16

Ezer méteren nyolc, 500-on pedig hat magyar egység jutott be közvetlenül a szombati, illetve vasárnapi döntőbe a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon, amelynek első napján a két táv előfutamait rendezték. 

Kialakult a kajakosok Eb-csapata

Archívum2007.06.10, 17:08

Az Európa-bajnoki csapat szempontjából még kérdéses három számban is eldőlt vasárnap a magyar induló személye a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, amely egyben válogatóverseny is volt: 200 m-en férfi K-2-ben a Beé István, Gyertyános Gergely kettős, C-2-ben a Kozmann György, Kolonics György duó, C-1-ben pedig Bozsik Attila győzött és szállhat majd vízre a kontinensviadalon.

Kovács lehajrázta Benedeket, Janics feladta

Sport2007.06.09, 19:12

Kovács Katalin, illetve Vereckei Ákos sikerét hozta a K-1-esek 500 m-es versenye a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, így ebben a számban ők képviselhetik Magyarországot a június 28-án kezdődő spanyolországi Eb-n. C-1-ben Vajda Attila nyert, s ezzel ő is kvalifikálta magát a kontinensviadalra.

Kozmann és Kolonics még külön utakon

Sport2007.03.26, 08:55

Ausztráliában, Brazíliában, az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában már február közepén vízre szállnak kajak-kenu válogatottunk tagjai, elvégre az olimpiai kavalifikáció évében semmi sem fontosabb a hibátlan felkészülésnél.

Kásás először, Polgár és Kolonics sokadszor

Sport2006.12.12, 11:20

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Az abszolút csúcstartó a voksolás történetében Portisch Lajos sakknagymester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között. Az idei győztesek közül kiemelkedik tizenegyedik sikerével a sakkozó Polgár Judit, valamint a tizedszer legjobb kenus Kolonics György. A tavalyi elsők közül 48 sportoló védte meg a címét, a legtöbb győztest - szám szerint ötöt - a Budapest Honvéd adja.

Hét magyar arany a sárkányhajó-vb-n

Sport2006.10.03, 13:28

Hét arany, egy ezüst és két bronzéremmel zárta a magyar csapat mérlegét a hétvégén Tajvanban megrendezett sárkányhajó világbajnokságon, ahol a csapatot számos síkvízi világbajnok is, többek között Kovács Katalin, Kolonics György, Kozmann György és Vajda Attila is erősítette.

Kolonicséknak bevált a kamikaze-taktika

Sport2006.08.28, 19:48

A magyar kajak-kenu válogatott berkein belül nem kell nagyítóval keresni a maximalistákat, elég, ha csak Kovács Katalinra vagy éppen Vereckei Ákosra gondolunk. Mégis van valaki, aki lassan már két évtizede a szűk elit tagja: a kenus Kolonics György a szegedi vébén is mindent kiadott magából, s Kozmann Györggyel karöltve 14. világbajnoki aranyérmét gyűjtötte be.

Vajda Attila pedálra cserélte evezőjét

Archívum2006.08.21, 16:51

Szegedre gurult a Kékkúti Ásványvíz Zrt. jótékonysági biciklije. Két Theodora kerékpár június 15-e óta járta az országot.

Vajda Attila mégis indul a kajak-kenu-vb-n

Archívum2006.08.01, 12:32

Olimpiai bronzérmes kenusunk, Vajda Attila az idén nagyon jó formában versenyzett, és a szakemberek a szegedi kajak-kenu világbajnokság egyik fő éremesélyesének kiáltották ki, ám két hónappal ezelőtt megsérült. Ezt követően le kellett mondania az Európa-bajnokságról s a vb-szereplése is veszélybe került. Eddig legalábbis mindenki azt hitte.

Vajda Attila szétlövésen bizonyíthat

Sport2006.07.18, 15:45

Angyal Zoltán szövetségi kapitány hét végén úgy határozott, szétlövés dönt majd arról, hogy Vajda Attila vagy Joób Márton szerepeljen-e az augusztus 17-én kezdődő szegedi világbajnokság kenu egyesek 1000 méteres versenyében.

Vajda Attila súlyosan megsérült

Sport2006.06.24, 18:45

Bár Vajda Attila neve még szerepelt a 200 méteres előfutamok rajtlistáján, olimpiai bronzérmesünk nélkül indult el a kenu egyesek futama. A péntek ugyanis meglehetősen szerencsétlenül ért véget a szegedi fiatalember számára, aki súlyos balesetet szenvedett: sérült jobb bokáját a 2-es kórház baleseti sebészetén varrták össze az orvosok.

Vajda Attila legyőzte a kenus nagyágyúkat

Archívum2006.05.28, 17:33

Az 1000 m-es finálékat rendezték vasárnap a duisburgi kajak-kenu Világkupán: a Kovács Katalin, Janics Natasa páros a szombati 500 m-es diadal után újabb győzelmet aratott, és Paksy Tímeával, valamint Keresztesi Alexandrával kiegészülve négyesben is a legjobb volt. A kenu egyes mezőnyében hatalmas meglepetésre Vajda Attila is a dobogó tetejére állhatott fel.

Benkő legyőzte Vereckeit 1000 méteren

Sport2006.05.23, 09:01

Szombat délután az 1000 m-es finálékkal folytatódott a T-Mobile-kupa, a kajakosok és kenusok idei első Eb- és vb-válogatóversenye Szolnokon: k-1-ben a férfiaknál Benkő Zoltán, a nőknél pedig Fazekas Krisztina győzött, párosban a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, illetve az olimpiai bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa duó diadalmaskodott, míg a kenusoknál Vajda Attila, valamint a Kolonics György, Kozmann György kettős nyert.

Négy egység triplázott a kajak-kenu-válogatón

Sport2006.05.23, 09:01

Négy egység a szombati 1000 és a vasárnap délelőtti 500 után 200 m-en is a leggyorsabbnak bizonyult számában a szolnoki T-Mobile-kupán, a kajakosok és kenusok idei első Eb- és vb-válogatóversenyén. A kenusoknál Vajda Attila, valamint a Kolonics György, Kozmann György páros, a női kajakosoknál pedig a Kovács Katalin, Janics Natasa duó, valamint a Paksy Tímea, Kovács, Janics, Patyi Melinda összeállítású négyes gyűjtötte be harmadik sikerét. Utóbbi hajóban 1000 m-en Keresztesi Alexandra, 500-on pedig Fazekas Krisztina volt az utolsó ember.

Három vb-aranyat nyertek kajak-kenusaink ezer méteren

Sport2006.04.24, 14:28

A magyar versenyzők remek teljesítményt nyújtva három arany- és egy-egy ezüst-, valamint bronzérmet szereztek a szombat délelőtti 1000 m-es döntők során a zágrábi kajak-kenu világbajnokságon. Győzött a Kökény Roland, Kucsera Gábor, illetve a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakos duó, továbbá a női kajaknégyes, második lett Benedek Dalma (k-1), a Kozmann György, Kolonics György kenupáros pedig harmadikként zárt.

Kajaknégyesünk leszerepelt a zágrábi vébén

Sport2005.08.26, 18:27

Három magyar egység sikerrel vette a péntek délelőtti 1000 méteres középfutamát a zágrábi kajak-kenu világbajnokságon, s ez azt jelenti, hogy a leghosszabb táv szombat délelőtti döntői során a kilenc számból nyolcban lesz hajója a piros-fehér-zöld küldöttségnek. Az olimpiai bajnok férfi kajaknégyes az utolsó lett a futamában, így nem jutott a legjobbak közé. Az 500 m-es középdöntőkben mind az öt vízre szálló egység kiharcolta a továbbjutást.

Csak a Kovács, Janics duó nyert Eb-aranyat

Sport2006.04.24, 14:35

A magyar versenyzők egy arany- és három ezüstérmet gyűjtöttek a szombat délelőtti 1000 méteres döntőkben a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon. Nyert a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakos duó, míg Benkő Zoltán (k-1), a Kökény Roland, Kucsera Gábor kettős (k-2) és a Kozmann György, Kolonics György kenupáros második lett.

Vajda legyőzte Kolonicsot a kajak-kenu idénynyitón

Sport2005.05.11, 10:48

A tavaly Athénban ötkarikás bronzérmes Vajda Attila legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok, 13-szoros vb-győztes Kolonics Györgyöt a kenu egyesek 500 méteres számában a Raab Karcher-kupáért kiírt szolnoki kajak-kenu idénynyitón. A c-1 hosszabb távján, 1000 m-en ugyanakkor a második helyre szorult a Démász-Szeged versenyzője, itt Kronecker Gábor nyert.

Két aranyat nyertek a kajakos lányok

Sport2004.08.28, 19:27

Egyesben Janics Natasa, kettesben a Kovács Katalin, Janics Natasa páros nyerte nagy fölénnyel a női kajakverseny 500 méteres döntőjét az athéni olimpián! Vereckei Ákos és a  címvédőként indult Kammerer Zoltán, Storcz Botond kajakkettes az ötödik, kenuban Joób Márton és a Kozmann György, Kolonics György duó a hetedik helyen végzett.

Olimpiai bajnok lett a férfi kajaknégyes

Sport2004.08.27, 14:19

A Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor kvartett szerezte a magyar küldöttség újabb olimpiai aranyérmét, miután a kajak négyesek 1000 méteres távján egy hajóhosszal győzték le riválisaikra. Előzetesen biztos aranyérmesnek számított, végül "csak" második lett a Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga összetételű magyar kajak négyes, amely 500 méteren vereséget szenvedett a német egységtől. Kenu egyesben Vajda Attila bravúrbronzot szerzett, harmadik lett a Kozmann György, Kolonics György kenupáros is.

Megvannak az Év sportolója-díj dobogósai

Sport2003.12.05, 16:03

A Budapest Kongresszusi Központban december 18-án rendezik meg az Év sportolója-díj-átadást, s az egyes kategóriákban a dobogósok névsorát már pénteken nyilvánosságra hozta a Magyar Sportújságírók Szövetsége. A sorrendet azonban továbbra is titok övezi.

Csak egy döntőben nem lesz magyar a kajak-kenu vébén

Sport2003.09.12, 22:27

A középdöntőkben is remekült szerepeltek a magyar versenyzők az egyesült államokbeli Gainesville-ben zajló olimpiai kajak-kenu világbajnokságon.

Kajak-kenu: szétlövés dönt több vb-s egységről

Sport2003.08.03, 18:44

Meglepetések nélkül értek véget az 500 méteres döntők a Szeged melletti gróf Széchenyi István vízicentrumban zajló kajak-kenu országos bajnokságon. Több 200 méteres számban viszont a pénteki, szolnoki különpárbaj, az úgynevezett szétlövés dönt majd a szeptemberi kajak-kenu világbajnokságon induló egységről, miután az ob-n mások győztek, mint három héttel ezelőtt, az első válogatón.

Több magyar döntős a kajak-kenu vébén

Sport2002.08.30, 07:38

Maximálisan kihasználták az összes kínálkozó lehetőséget a magyarok, és már hat számban döntőbe kerültek a sevillai kajak-kenu világbajnokság 1000 méteres számaiban: a kajakosok közül Kovács Katalin, a Szabó Szilvia, Bóta Kinga duó, a férfi és a női négyes, illetve a kenus Kolonics György, s a kvartett biztos szereplője lesz a holnap délelőtti fináléknak.

Diploma előtt a kajakosok

Sport2001.10.03, 20:59

Viski Erzsébet pedagógus, Bóta Kinga reklámmenedzser, Kolonics György marketing szakember, Hegedűs Róbert jogász, Vereckei Ákos sportmenedzser. Nem így szoktuk meg ezeket a neveket, pedig lehet, hogy világklasszis kajakosaink és kenusaink évek múlva ezeket a foglalkozásokat fogják űzni. S ezzel még nem ért véget a tanulmányaikat végző versenyzők sora, a kajak-kenusok között ugyanis természetesnek számít, ha valaki a kemény edzések mellett a tanulásra is szakít időt.

Előző
Következő