vagyonnyilatkozat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán Viktor
- Gyurcsány Ferenc
- MSZP
- Budapest
- Fidesz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Óriási tetőkertben sütkérezhet Rogán
A Pasa Parki luxuslakás alapító okirata szerint egy 95 négyzetméteres tetőkert is tartozik Rogán Antal lakásához. A tetőkert nem szerepel külön tulajdoni lapon, ezt is nem is írta bele Rogán a vagyonnyilatkozatába, amit már korábban kétszer módosított.
Rogán: Az lenne a furcsa, ha nem támadnának meg
Reménytelen helyzetben levő baloldali politikusok utolsó kétségbeesett próbálkozásának tartja Rogán Antal, hogy a kampány utolsó hetében a vagyonnyilatkozata miatt támadják. A Fidesz frakcióvezetőjének ingatlanvagyona a múlt héten lett téma, miután a vagyonbevallásában március 21-én 50 százalékosról 100 százalékosra változtatta lakásának tulajdoni hányadát. Az Origo hétfőn vette észre a budai ház tulajdoni lapja alapján, hogy Rogánnak garázsa is van az épületben, aki kérdéseinkre nem válaszolt, de vagyonnyilatkozatát hétfő délután váratlanul módosította.
Varga Mihály is elfelejtette bevallani a garázsát
A gazdasági miniszter egy 41 négyzetméteres garázzsal és tárolóval egészítette ki az év elején leadott vagyonnyilatkozatát. Ugyanabban a társasházban lakik, ahol Rogán Antal.
Vagyonosodási vizsgálatot indítana Rogán ellen a DK
Vagyonnyilatkozatában szereplő lakása miatt vagyonosodási vizsgálatot indítana a DK a Fidesz frakcióvezetője ellen – írja a Cink.hu. A lap emlékeztet arra, hogy a vizsgálatra jogosult parlamenti bizottság elnökének a lánya Rogán alpolgármestere.
- címkék:
- Rogán Antal
- vagyonnyilatkozat
- Címkefelhő »
Együtt-PM: Rogán többet költ egy hónapban, mint amennyit papíron keres
Juhász Péter és Kerék-Bárczy Szabolcs számításai szerint Rogán legalább havi 1,3 millió forintot költ, viszont csak 1,2 millió a bevétele. Választ várnak, honnan van pénze.
Együtt-PM: Rogánnak igazolnia kellene a vagyona eredetét
Az Együtt-PM nem tartja elégnek azt, hogy Rogán Antal módosította a vagyonbevallását, és ezt meg is indokolta, a párt szerint „még klasszabb lenne, ha az is eszébe jutna, hogy miből van” az ingatlanvagyona.
Őrizetbe vették Simon Gábort
A korábbi politikus megkérte egy ismerősét, hogy egy saját nevére kiállított hamis útlevéllel nyisson neki számlát Magyarországon. Az ügyészségnek az is feltűnt, hogy a megismételt vagyonnyilatkozatából is kifelejtette a 240 milliót.
Összehozták Simont a sólyomos svindlerrel
Az Index szerint köze lehet egymáshoz az Interpol által körözött Welsz Tamásnak és Simon Gábor lemondott MSZP-elnöknek. Simon állítólag itthon is rejtegetett nagy pénzeket.
Jogászcsapat dolgozik Simon Gábor 36 millióján
Az MSZP-nek is ugyanazt a vagyonnyilatkozatot adta le Simon Gábor, mint a parlamentnek, közölte a legfőbb ügyész tájékoztatása alapján a mentelmi bizottság elnöke, Rubovszky György. A KDNP-s politikus beszélt arról is, hogy Mesterházy Attilát is meghívták a bizottság ülésére, a pécsi egyetemtől pedig várják a szakvéleményt, amely alapján visszakérhetik Simon képviselői tiszteletdíját.