vagyon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- pénz
- milliárdos
- USA
- gazdag
Nyomozás a KISZ-vagyon kezelői ellen
Az Ifjúsági és Sport Minisztérium feljelentése alapján a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány ellen. A minisztérium szerint ugyanis a szervezet 1999 előtti kuratóriuma tudatosan kijátszotta az alapítvány vagyonát.
- legfrissebb
- legrégebbi
Továbbra is Gates a leggazdagabb
A Microsoft alapítója - noha a terrortámadás óta jelentős összeget veszített el vagyonából - továbbra is a világ és Amerika leggazdagabb embere.
Billiós vagyona van egy magyarországi off-shore cégnek
A Napi Gazdaság információi szerint működik Magyarországon egy cég, amelynek saját tőkéje a legnagyobb vagyonú magyar vállalatnak hitt MÁV Rt.-énél kétszer, a második helyezett Mol Rt.-énél két és félszer nagyobb. Az alighanem csak a beavatottak által ismert társaság 3,6 milliárd dollárnyi, azaz egybillió (ezermilliárd) forintos vagyont tudhat magáénak.
Újra nyilatkoznak a képviselők vagyonukról
Január 31-ig kell a képviselőknek leadniuk vagyonnyilatkozatukat. A márciusban módosított, a képviselők jogállásáról szóló törvény értelmében ugyanis már évente kell vagyonnyilatkozatot tenni. Aki ennek nem tesz eleget, a nyilatkozat pótlásáig nem gyakorolhatja képviselői jogait, és nem kap fizetést.
- címkék:
- vagyonnyilatkozat
- képviselő
- vagyon
- Címkefelhő »
Vagyon "L"
- címkék:
- Lamperth Mónika
- vagyon
- Fidesz
- MSZP
- Lakitelek
- Címkefelhő »