Vágy és vezeklés

címke rss

Márai és a róka

Film2008.04.17, 17:53

Négy új film a mozikban: Vuk húsz év után 3D-ben elevenedik meg ismét, Márai egyik sikerregénye a vásznon, Francois Ozon egyre inkább eltéved, Keanu pedig még mindig ugyanolyan fejet vág, mint tizenöt éve.

Szavakkal fényképezett vágy és vezeklés: Ian McEwan

Brit hét2008.03.07, 12:24

"Álmaimban a pinádat csókolom, a drága, nedves kis pinádat. Gondolatban egész nap szeretkezem veled." - Szexisen hangzik a Vágy és vezeklés kulcsmondata, bár a gyönyörű szerelmi vallomást papírra vető fiú szörnyű árat fizet pajzán gondolataiért. Szerelem, háború és bűnhődés - három fő részből (és egy sorsfordító epilógusból) áll a regény, ám ezeknek mindegyike önmagában is megállná helyét. Az első rész számos karakter nézőpontját bemutató, velejéig romantikus történet, a második dokumentumértékű háborús korrajz, a harmadik pedig bensőséges utazás az emberi lélek mélyére.

Ki mondja, hogy halott a romantika?

Film2008.01.24, 13:05

A Vágy és vezeklés című romantikus eposz két szerzőnket is kritikaírásra ihlette: egyikük kissé szigorúbban, másikuk feltétel nélküli lelkesedéssel nyilatkozik a filmről. A második írás enyhe "spoilereket" tartalmaz, így inkább azoknak ajánljuk, akik már látták a filmet.

Keira Knightley titkos vágyai

Film2008.01.21, 18:06

Ha szeretnéd megtudni, mire vágyik Keira és számításait hogyan húzza keresztbe a kishúga, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a Vágy és vezeklés című film premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.

Az iszlám forradalomtól a méhecskékig

Film2007.12.06, 00:07

A Mikulás öt filmet hoz a puttonyában: jut egy rajzfilm a felnőtteknek és egy a gyerekeknek is, kapunk egy éneklős mesét, egy nehézsorsú romafiút és egy túlkoros szerelmet.

Erőszak és vezeklés Londonban

Film2007.10.22, 13:07

Óriási előnye a premier-szemléken befutott filmekből válogató londoni filmfesztiválnak, hogy megszűri az éves kínálatot és csak a legjobbakat mutatja be a brit főváros igen szép számban összesereglő moziőrültjeinek. Itt van tehát az összes cannes-i és velencei díjazott, csak győzzek belőlük csemegézni! Két nap után a mérleg abszolút pozitív, csak jó filmeket láttam és nehéz eldönteni, hogy Brad Pitt, Naomi Watts, Keira Knightley vagy Brian De Palma újdonságáról kezdjek először lelkendezni.

Keira Knightley testére vizes ruha tapad

Film2007.09.23, 12:41

Hamarosan a magyar mozikba is eljut a Vágy és vezeklés című film, amely a velencei filmfesztiválon egyöntetűen elbűvölte a kritikusokat. Nézd meg a magyar feliratos előzetest, amelyben megpillanthatod a szökőkútból előbukkanó, bőrig ázott Keira Knightley-t is!

Háttérarcok: James McAvoy

Archívum2007.04.12, 18:11

Forest Whitaker Oscarral jutalmazott diktátorportréja nem teljesedhetett volna ki igazán egy méltó partner nélkül. A rémuralom elvakítóan fényes oldalán kényeztetett skót orvos szerepében egy 28 éves srácot láthatunk, aki a legjobb úton halad afelé, hogy megszorongassa Ewan McGregort a legnépszerűbb skót színész címéért. Az utolsó skót király bemutatója kapcsán miniportréval adózunk az ígéretes tehetségnek.

Keira Knightley életeket tesz tönkre

Film2006.03.21, 15:15

Megfilmesítik Ian McEwan Atonement című Booker-díjas regényét. A főszerepet Keira Knightley alakítja majd, a rendező a tavalyi Büszkeség és balítélet alkotója lesz.

Előző
  • 1
Következő